Esztergom és Vidéke, 1902

1902-08-24 / 67.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. ^jegjeleteik Vasárqap és csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK I Eges* évre — — "V _ 12 fc 0 r. — fll. *« évre— _____ 6 kor. — fll. .legyed évre — — — 3 kor. — ftl. Egyen szám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, oyiltterek és hirdetések küldendő Buda^utcza 485. szám. Kéziratot nem adunk viasza. A nevelő bline. Elborul a lelkem, mert sötét szí­nekben rajzolódik le előttem a mo­dern nevelés abból a fertőből, me­lyet a körmendi eset hozott fel­színre. Oly nagy bennem a tanitói, a nevelői érzület, hogy szégyenpír futja át arcomat, a tanítónak rettenés viselt dolgai fölött. Az átkozott nem csak önma­gát bélyegezte meg, hanem mindnyájunkat, amikor oly véghe­tetlen szomorú okot szolgáltatott arra nézve, hogy a közönség fel­zúdulásában a férfi tanerőknek a leányiskolákból való kiküszöbölé­sét óhajtja. Es igazuk van. S nehogy az ily esetek bárhol is megismétlődhesse­nek, a jelen esetből kifogólag nem volna megengedhető, hogy a leánynevelés oly kezekben legyen, akiknek neméhez, a gyanú hozzá­férkőzhetik. Micsoda borzasztó kavarodást idé­zett elő az eset az ottani családok­ban, azt egyhamar élénken ecsetelni nem lehet! Feldúlt családi béke izgalmas je­lenetei tolulnak nyomába, a szülők között, a szülők és a gyermekek között kivetvén gyanúsító szálait a multakra, amikor és ahol az ily emberek működtek. Irtózatos megtorlást követelő bosszú száll ajkamra a tanitói mél­tóságról megfeledkezett fölött és ha rajtam függne, rögtön kiutasíta­nám a hazából, hogy hazátlanná, bujdosóvá tegyem a nyomorultat. Mert jaj annak, ki bünt követ el, s kétszerte jaj annak, aki az eré­nyek szolgálatát vállalta magára, mikor arra a képesítést megsze­rezte magának. Még sajnosabbb dolog, hogy a körmendi eset nem áll egymagá­ban, mert e tekintetben nem az első esettel állunk szemben. Ami annál is inkább indokolja azon óhajt, hogy a férfitanitók a fejlet, tebb korú leányokat magába fog­laló iskoláktól távol tartandók. Csakhogy van az éremnek másik Az Jjitep is Vidéke" tárcája. Egy gyermek lelke. Irta: LOUIS COUPERUS. I. Lacika hét éves volt s majdnem min­dig egyedül a leánnyal, aki rája vigyá­zott s aki rendesen ott ült az ablaknál egy nagy kosár kézimunka előtt. A kis Laci fivérei és nővérei már nagy legé­nyek, nagy lányok voltak, akiknek nem volt semmi kedvük, hogy hosszasabban eljátszogassanak vele s igy a nagy ház­tartásnak minden mozgalmassága és zaja mellett is elhagyatottnak érezte magát, magára maradtnak az ő apró gondolata­ival és képzelődéseivel. Nővérei nagyon gyakran mentek el sétára, bálba, s oly­kor-olykor látta őket, a mint este bere­pültek szobájába fátyolszö vetés, hab­könnyű ruhában s ostromolták Linát, az ő Lináját, hogy hol a szalagokat meg­igazítsa, hol az elgyürött fodrokat rend­behozza. Ilyenkor rövid időre betöltötte a kis szobát a leányok hangos kacagása s a báli ruháknak fényes suhogása. Majd egyik bátyja jött be fekete ka­bátban, széles kivágott mellénnyben s indulásra unszolta őket. S a leányok, mint tarka pillangók, egy kettőre kisik­lottak selyemcipős kis lábacskáikkal . . . Milyen puszta, milyen homályos lett minden, hogy ők eltávoztak! Lacika mindjárt lefeküdt utánna s álmodott csodaszép álmokat gyönyörű kastélyok­ról, nagy, fényes bogarakról, sokszínű lepkékről, melyek rózsaszínű levegőben egymással táncoltak. Ugy, a hogy azt karácsonykor, a gyermekelőadáson j látta. i Lacika fivérei már gymnasiumba jár­tak. E2t ő borzasztó nagynak képzelte : akkora, mint egy egész világ s benne csupa szigorú professzor, akik mindent tudnak s óriási házifeladatokat adtak fel. Tudta, hogy fivéreinek nagyon sok könyve és füzete van, s hogy azokból folyton kivülről tanulnak s azokat min­dig teleírják: aztán nagy térképeket is látott náluk, a melyekből egész országo­kat rajzolnak a melyekben hegyek, ta­vak és városok vannak . . . Szinte el­szédült, mikor mindezeket látta s már előre félt attól az időtől, amikor neki is annyit kell majd tanulnia. Most még csak azokat a kis leckéket tanulgatta, amiket a doktor bácsi, az ő házitanítója, adott fel neki. Az Írásbeli feladványait • is szép tisztán csinálta meg. Néha ver­' seket is tanult, különösen a mama, a 1 papa és nagyapó születése napjára, cze­\ ket a verseket aztán le is irta szép j aranykeretes, virágos papírra, s a nagy kövér betűk ilyenkor, a nagy vigyázat­ban, majd jobbra, majd balra dűltek vagy kiszaladtak a sorból, mint az ügyetlen újoncok. Különösen a térképek kellették fel figyelmét, s ő azt képzelte, hogy a gyer­oldala is, ami figyelmünket el nem kerülheti, s ez az, hogyelvetemült tet­1 teiknek rugói sok tekintetben a. nevelési rendszerben és az oktatás tananyagában vannak letétemé­i ;nyezve. j i m i j A modern ifjúság nevelés irányi- j j tása messze eltért a helyes útról, | j mikor a tananyaggal karöltve, a rea­jlízmus tultengéseivel határát lépte' ' át. Innen van, hogy a mai nemze- j i dék 12—i8-ik korosztálya már is 'érett lelkületében az oly dolgokat ^ illetőleg, melyekre a régi időkben, 1 ' az élet iskolája tanította meg. S igy nem csoda aztán, hogy oly korán ! a bün ösvényére lép, melyre a faji önfentartás korai tudata viszi. Az az j eszményi, hitvallásos, erkölcsös ne- [ velés, mely csak a serdült korban ébresztette a faji önfentartás tuda­tát, elhanyagoltatott, mi, hogy boszu­ért kiált, példa arra a jeleztem, de számos egyébb eset. Ha azoknak a szerencsétleneknek igaz és mély hitük lett volna, akkor nem vetemedtek volna oly undorító botrányra. Nem tépték volna le a mekszoba az egész világ. Linának dol- ' gozó-asztalkája a fehér kézimunkával j ugy tetszett neki, mintha hóval borított hegység volna ; gyakran ült rajta, hogy kilásson az utcára s ha a székről íel­mászkált rá, azt hitte, magas hegyet mászott meg a szép kilátás kedvéért. A padló volt az óceán s a tarka szőnyeg ! a szárazföld. A vázákkal és csecsebe­' csekkel telerakott kandalló párkánya ! volt China és Japán, a poreellán hazája ; ' egy játékszerekkel telerakott szekrény J volt Paris, a hálófülke a pályaudvar s ( ja két ágy, a Lináé és az övé, két vas-! J uti kocsi. Este aztán, mielőtt elaludt, nagy utazást tett a képzelete, országról' országra. De azért napközben is uta- j zott. Két szék volt a kocsi, Lina a kon­I duktor. Összes is szedett erre a célra egy egész csomó lóvasúti jegyet. II. I l Ilyen s száz efféle gondolatok kerge- [ tődztek fejecskéjében s vidították fel szomorú magányát. Atyjától nagyon félt. Tudta, hogy valami nagy nagy hivatal­nok és igen hatalmas ember. Nem jól érezte magát, amikor a papa keze meg­simogatta göndör barna haját. A mama mindig nagyon el volt foglalva a maga és a leányok ruhájával, a hosszú aszta­lokkal, melyek telve voltak kristályüve­gekkel, ezüst tálakkal s nagy virágbok­rétákkal, aztán meg a bútorok rendezé­sével. Esténkint gyakran sok-sok ember jött a házhoz, annyira sok, hogy mikor ágyacskájában feküdt, hallhatta, amint bimbóról szirmait, hogy az életet egész életre tönkre tegyék. De tán a bimbó sem lett volna oly könnyen letörhető, ha a tananyagban felsorol­tak figyelmüket oly ébren le nem kötik és a hitvallásos-erkölcsös neve­lés és fegyelem alkalmazásával az ágak nem tövisesebbek. Ezt a nevelést kell követelnünk a családban, az iskolában, a társa­dalmi életben, de nem ám úgy, hogy csak neve legyen, oh nem ! hanem úgy, hogy az ifjúság lelkülete vallásos érzületénél fogva ha kell, ártatlanságáért életét áldozza fel. Es csak az a tanár, tanitó nyerhessen képesítést, kinek lelkülete a vallásos érzülettől van áthatva, a mely hatalmas tilalmi törvény a bűnös merénylet megkísérlésével szemben megvéd, mert a lelkiisme­ret hatalma uralkodik az embere­ken. Tehát a felzúdulás jogos, na­gyon jogos, de sok tekintetben még sem nyújt arra nézve támaszt, hogy a férfi tanerők a leányiskolákból kiküszöböltessenek, amihez hozzá­odalent zümmögnek, mint a méhek. Ilyenkor mindig kíváncsin, figyelve settenkedett a nagy zűrzavarban, szere­tett volna folyton kérdezősködni erről is, arról is ; de a mama néha megbosz­szankodott, elküldte a szobájába, a miért folyton az ember körül lábatlankodik, vagy pedig valami szolga véletlenségből a lábára lépett. Sirva ment ki aztán a teremből; senkinek sem volt ideje, hogy vigasztalja, még Linát sem találta fenn szobájában. Végre is a konyhába nézett be, ott a szakácsné répát hámozott neki, azt majszolta lassan, szomorúan, mi köz­ben szive még mindig fájt az igaztalan­ságért, amit rajta elkövettek. Kis teste remegett még az utolsó, görcsös zoko­gástól s sovány arcocskáin lassan pe­regtek le a nehéz könycseppek. III. Miryen más világ kezdődött akkqf, mikor megjött a Gyula bácsi, a mamá­nak legifjabb testvére, aki rendesen kül­földön tartózkodott. Lacika eleinte tőle is félt; olyan magas és erős volt s olyan hangosan nevetett és a mama mindig korholta, amikor a leányokkal kergetőd­zött az asztal körül, az előcsarnokban, a kertben, a • honnan aztán a karjában hozta őket vissza. A leányok rugdalództak, sikongattak, mintha meg akarták volna ölni őket. De a fiukat sem hagyta ám nyugton : boxolt velük, mint az a kövér angol, akit Lacika egyszer egy képen látott. Félt is ilyenkor mindig, hátha őt is megüthetnék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom