Esztergom és Vidéke, 1902
1902-06-01 / 44.szám
— Legeltetés és a halastó. A gaz dasági bizottság azon alkalomból, hogy a halastó kérdésével foglalkozott, kérdést intézett az országos halászati főfelügyelőséghez aziránt, vájjon azon esetre, ha a tervbe vett halastó létesitetnék, annak környékén, főleg a nyári meleg napok által megapadt tóban, lehetséges e és szokásos e a legeltetés ? Nevezett főfelügyelőség most arról értesiti városunkat, hogy a legeltetésnek semmi akadálya sincs, sőt még azt is megengedhetőnek mondja, hogy deleltetéskor a marha a vizbe hajtassék. — Tanév záró vizsgák az elemiben. Iskolaszékünk, legutóbb tartott ülésén, az elemi iskolákban tartandó záróvizsgálatok sorrendjét, a következőképen állapította meg: Június /-én d. u. 2 órakor az I— III. ker. gazdas. ism. iskolában. Június 8-án d. e. io órakor a IV—VI. ker. gazdas. ism. iskolában. Június 9-én d, e. a Duna-utcai fiúiskola III—IV. osztályaiban a hittanból. Június 9-én d. e. a szentgyörgymezői fiúiskola összes osztályaiban minden tárgyból. Június 10-én d. e. az elemi leányiskola III—VI. osztályaiban a hittanból. Június 11-én d. e. a szenttamási fiúiskola III—VI. osztályaiban a hittanból. Június 16 án d. e. a Buda-utcai fiúiskola összes osztályaiban minden tárgyból. Június 16-án d. e. a szenttamási fiúiskola összes osztályaiban és pedig III—VI-ban a hittanon kívül egyéb tárgyakból; — I—II. osztályokban minden tárgyból. Június 17-én d. e. a Duna-utcai fiúiskola I—II. osztályaiban minden tárgyból. Június 18 án d. e. a Duna-utcai fiúiskola III—IV. osztályaiban a hittanon kivül egyéb tárgyakból. Június 19-én d. e. az elemi leányiskola Vl-ik osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból. Június 20 án d. e. az e'emi le íny iskola V. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból. Június 2l-én d. e. az eleim leányiskola III. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból. Június 23 án d. e. az elemi leányiskola IV, osz táiyában a hittanon kivül egyéb tárgyak ból. Június 24-én d. e. az elemi leányiskola I—II osztályaiban az összes tár gyakból. Június 25-én d. e. a kenyér mezői iskolában az összes tárgyakból, ból. Június 26 és 27-ik napjain magán vizsgák. Június 28 án reggel fél 8 órakor >Te Deum.* — Közbiztonság és jogélet Csolnokon. Egy élelmes emberekből álló consortium alakult nemrégiben Csolnokon, melynek tagjai nem akarván magukat a törvény ákumbákumos csalafintaságaiba beleártani, önmagának adott engedélyt arra, hogy a község beltelkén, a község tulajdonát képező telken a házaktól, majd a köztörvényhatósági úttesttől, mintegy 2—3 ölnyire kőbányát nyithasson. A nyerészkedésre alapított vállalat dinamit töltényei vigan durrogtak a házak közvetlen közelében. A falu kicsije, apraja vigan dúdolva lejtette a halál táncot a légből hulló szikladarabok alatt, versenyezve a felett, melyik kerüli ki ügyességével a biztos halált. A cirkusi jeleneteknek, az édeni állapotoknak azonban kegyetlen főbiránk csakhamar véget vetett, érdeklődése körébe vonva a consortium viselt dolgait. Hiányos volna tudósításunk ha nem említenénk még azt fel, hogy a consortium oszlopos tagjai között vannak a törvény hivatott őrei, Steiner Nándor községi és Binder Mihály törvénybiró. — Világitásunk. A világítás ügyében kiküldött bizottság, Keller J. budapesti vállalkozó czégnek utóbb tett kettős ajánlata feletti tárgyalásokat egyelőre megszakította, mivel azok folyamán oly ujabb momentumok merültek fel, melyek igen előnyös világításba helyezik azt, hogy a világítást a város maga vezesse be és kezelje. Ujabbi tapasztalatok és adatok beszerzése végett a bizottság újból megfogja tekinteni legközelebb a komáromi közvilágítást. — Tudomásul. A helyi csavargőzös a feltételes esti 6 órai menetet Kovácspatakhoz, június hó i-től (vasárnap) kezdve, egyelőre minden vasárnap, kedden, csütörtök és szombaton meg fogja tartani, kivéve, ha ezen a napokon is, netalán rosz időjárás, hideg vagy eső lenne. Továbbá a n. é. közönség szives figyelmébe aiánlja, miszerint Kovácspatakon Schleiffer Lajos elismert jó konyhája és pincéje már megnyílt, a hol minden vendég kellően ki lesz szolgálva. Végre értesitetik az utazó közönség, hogy Kovácspataktól — Budapestre május i-től kezdve, tetemesen leszállított vasúti menettértijegyek 2 napi érvénynyei és még olcsóbb füzetjegyek léptek életbe. Különös figyelmébe ajánlja a csavargőzös szolgálatait a helybeli és vidéki társulatok, egyesületek, iskolák és nőneveldéknek, majálisok vagy kirándulások alkalmával, kedvezményes menettértijegyek igénybevételével. Bőve'->bi felvilágosítással szolgál a csavargőzös irodája (Telefon 20 sz.) valamint a hajóskapitány. Esztergom, 1902. május 28. Az igazgatóság. — Hevenyfertőző betegségek. A vármegye területén, 1902. évi május havának I ső felében, az alábbi községekben fordultak e|ő: Trachoma: Huta-Szentléleken, és Pilismaróthon. BárányhimlS: Esztergomban. Kanyaró: Esztergomban, Párkányban, Bajóthon és Kernenden. Vörheny: Párkányban, Kernenden és Dunamocson. Roncsoló : toroklob : Esztergomban és Bucson. Hökhurut: Bucson. Torokgyík: Köbölkuton és Libádon. Hasihagymáz: Párkányban. Fültőmirigylob : Unyon. IRODALOM t A „Wiener Mode" júni 1. (17-* fu_ zete) már kapható a könyvkeresked esek " ben. A képekben gazdag íüzet leginkább nyári öltözékeket tartalmaz, hölgyek, urak és gyermekek részére, különösen szépek a séta- és üdülőhelyi öltönyök. A teljes öltözethez tartozik a kalap is, melyből sok uj minta van a füzetben. A füzetnek képes részét szép kézimunka minták egészítik ki. A mulattató rész J. N. Potapenkonak egy érdekes regény folytatását- és »A művészet a gyermek életében* cimű fe'adványt hozza, >A konyha és ház* cimű rovat, két hétre való étrendé', és több uj receptet tartalmaz. Ezen lap azért is oly nagyon kedvelt, mivel mindent hoz, a mi a hölgyeknek hasznos. Ára negyedévre 3 kor. megrendelhető minden postahivatal és könyvkereskedés által valamint direct a kiadóhivatalban Bécs VIGumpendorferstrasse 87. sz. minta füzetek 50 fillér beküldése ellenében mindenhova küldetnek. t Magyar Confektíó. A »Honi Ipar* pünkösdi száma főkép a magyar confectió és szücsiparnak van szánva, érdekes közleményekben rámutat az ipar ez ágának bajaira és ráutal az orvoslás módjaira. A »Honi Ipar* sorra veszi az öszs?es iparágat s igy a magyar iparnak legkedveltebb orgánuma. A nagyiparosoknak nélkülözhetetlen, mert közszálllitási rovatában mint a legfuggetlenebb orgánum elbírálja az összes állami szállításokat és közmunkákat és hiteles szerződések alapján kivonatilag közli azon árlejtések eredményét, melyek nyilvános pályázat tárgyát képezték. A »Honi Ipar* minden számában egy-egy hazai gyárat ismertet s jelen számában az egyetlen hazai és legújabban alapított szőrmefestészeti gyár méltatását hozza. A »Honi Ipar* előfizetési ára egész évre 10 korona, félévre 5 korona ; a lap kiadóhivatala Budapest, VI., Aradiutca 15. szám alatt van. 2ST3Tilttér. *) A „Henneberg-selyem 66 — mely csak akkor valódi, ha közvetlen tőlem lesz hozatva — blousok és ruhákra, fekete, fehér és szines, 60 krajcártól 14 frt 65 krig méterenként mindenkinek bérmentve és megvámolva szállíttatik a házhoz. Minták postafordultával. Schweizbe dupla levél portó. G. Henneberg. Selyem-gyáros cs. és kir. udvari szállító Zürich. nélkülözhetlen F O REUE Előkelő hygiénikusok állitják, hogy a fogaknak és s?ájnak szorgos ápolása az egészségre okvetlen szükséges, nevezetesen a gyomorbetegségeket meggátolja. Erre nézve a „Kaiódont" antiseptikus hatása, a fogaknak szükséges mechanikai tisztításával összekötve, kitűnő szernek bizonyult. II. *)Ezen rovatban kőzlöttekért nem vállal felelős séget a szerkesztőség. Egyedül valódi angol Thierry R. gyógyszerész Balzsama. Egészségügyi hatóság által megvizs gálva és véleményezve ! Az üv egek felszerelése a kereskedelmi védjegytörvény védelme alatt áll. Allein echter Balsam aus ixt Schutzngd-AwtMn A. Thierry in Pregrada bei RshiticfT-SeuerbriiiM. Ez a balzsam belsőleg és külsőleg használ. — Ez a balzsam: Felülmiilliatatla nul hatékony gyógyszer a tüdő- és mell minden betegségeiben, enyhíti a hurutot és megszünteti a váladékot, elállítja a fáj dalmas köhögést és meg gyógyítja az ilyen hajókat, még ha idültek is. 2. Kitűnően használ torokgyuladásnál, rekedtségnél és a rorok minden beteg' ségeiben stb 3. Minden lázt alaposan megszünteti 4. Meglepő gyorsasággal meggyógyítja a gyomor görcsöt, kólikát és hascsikarást. 5. Gyöngéd székelést okoz és tisztitja a vért, meg a veséket, megszünteti a lépkórt és a melabtít és megerősíti az étvágyat és az emésztést. 6. Kitűnően szokgál fogfájásnál, odvas fogaknál, szájposhadásnál és minden fog- és szájbetegségnél, megszünteti a felbüfögést és a száj meg gyomor rosz szaga t. 7. Külső használatban csodás gyógyszert képez minden sebre, lázas kiütések, sipoly, szemölcsök, égett sebek, fagyott tagok, rüh, kosz és bőrkiütések ellen, megszünteti a fejfájást, zúgást szaggatást, köszrényt, fülfájást stb. Vigyázni kell mindig a zöld apáca-védjegyre, mely fent látható ! Legbiztosabb védelem a hamisítások ellen, ha közvetlenül hozatjuk a gyárból, eredeti karton dobozokban : bérmentve bármely postaállomásra Ausztria-Magyarországon 12 kis, vagy 6 kettős üveg 4 korona. Bosznia-Hersegovinába 4 korona 60 fillér. Kevesebb nem küldetik. Küldés csakis az összeg előre való utalványozása mellett. Miért szenved ön ? biz a tos k ]látása van rá, hogy minden, bármilyen idült sebei biztosan begyógyulnak és elkerülhet majdnem minden fájdalmas és veszélyes műtétet, sőt amputátiót is, ha alkalmazza Thierry A. gyógyszerész egyedül valódi Centifolia-kenőcsét melynek rendkívüli nagy a huzóképessége, s a sebek gyógyításában, valamint a fájdalmak csillapításában felülmúlhatatlan. Valódi centifolia-kenőcs alkalmazható: gyermekágyas nők fájó emlőire, a tej megrekedésénél, orbáncnál, mindenféle régi sebeknél, fölfakadt lábaknál, sebeknél, sós csuznái, dagadt lábaknai, még csontszunál is ; ütött, szúrt, lőtt, vágott és zúzott sebeknél; minden idegen test, mint szálka, homok, serét, tüske stb. behatolásánál ; minden daganatnál, kinövésnél, pokolvarnál, uj képződéseknél, söt ráknál s ujjfekélynél, körömméregnél, hólyagoknál, járástól kisebesült lábaknál, mínnemfi égett sebeknél, fagyott tagoknál, betegek fekvésétől származó sebeknél, nyakdaganatnál, vérdaganatoknál, fülfolyásnál és gyermekek sebes fülénél stb. stb. Küldés csak az összeg előleges utalványozása után. Ara postadíjjal, szállítólevéllel es csomagolással stb. együtt 2 tégely 3 korona 50 fillér, Nagymennyiségű eredeti bizonylatok betekinthetok. Óva intek a hatás talán hamisítványok megvételétől és kérem, hogy tessék vigyázni arra, hogy minden tégelyen be kell, hogy égetve legyen e cim : „SchtttzengelApotheke des A. Thierry in Pregrada.« Ez a gyógy erejében fölülmulhatatlan két szer soha sem romlik meg, hanem ellenkezőleg mentől öregebbek, annál értékesebbekké és hatékonyabbakká válnak, sem fagy, sem meleg meg nem árt nekik, minélfogva minden évszakban használhatók. Csaknem mindig meghozzák a segélyt és sikert, legalább az orvos megérkeztéig ; természetesen sohasem szabad hamisítványokhoz vagy más hatástalan, úgynevezett pótszerekhez nyúlni, melyekért csak hiába dobjuk ki a pénzt, hanem forduljunk mindenkor csak ezen két rég kipróbált, kitűnő, olcsó, megbízható, amellett teljesen ártalmatlan, világhírű szerhez, melyet minden eshetőségre készen, minden családban készletben kell tartani. Ahol nem lehet valódi minőségben, a valódiság minden ismérvével megkapni, ott rendeljék meg közvetlenül ily cim alatt: An Apotheker A. Thierry limited SchutzengelApotheke in Pregrada bei Rohitsch Sauerbruiin. Központi raktár Budapesten Török József gyógyszerésznél, Zágrábban Mittelbach S. gyógyszerésznél és Bécsben Brady C. gyógyszerésznél I Utánzásoknál nagyon célszerű. Rövid használat után nélkülözhetlen Orvoshatóságitag megvizsgálva. (Attest Bécs Julius 3. 1887.)