Esztergom és Vidéke, 1902
1902-05-18 / 40.szám
E három kívánság inkolásával nem akarjuk sérteni a magy.ir országgyűlés kétségbevonhatlan hazafiságát, mert hisz az indokolás benne van minden magyar ember önérzetes és kegyeletes szivében. Csak arra kérjük tehát tiszteletteljesen a mélyen tisztelt képviselőházat, hogy Heves vármegye fönt emiitett feliratának mielőbb hozandó törvényes intézkedésekkel érvényt szerezni s azáltal Magyarország minden hazafiasán gondolkodó polgárainak aggódó szivét megnyugtatni méltóztassék, c A járásbíróságnak, a megyeházáról történendő kiköltözése folytán, a mefyeháza átalakítására vonatkozó alispáni jelentést, amely a muokálatokat a közönség megterheltctésc nélkül tervezi, elfogadta, illetve tudomásul vette és az előmunkálatok eszközlésére Szabó Mihály főjegyző, ifj. Eggenhoffer József országgyűlési képviselő, bizottsági tag és Thaly István műszaki tanácsos urakat kérte fel. Elhatározta továbbá a közgyűlés, miszerint junins i-től,-egy 1465 kor. évi fizetés, természetbeni lakás, világítás és fűtéssel javadalmazott várnagyi állást rendszeresít, melyre fedezetül azon 1465 kor. különbőzet íog szolgálni, mely a most nyugdíjazandó és az annak helyét betöltő árvaszéki nyilvántartó fizetése között van, amennyiben t. i. a nyugdíjazandó jelenlegi árvaszéki nyilvántartó személyes pótlék címén húzta a több fizetést. Esztergom város közkórházának folyó évi költségvetését, a közigazgatási bizottság véleményének elfogadásával óly módosítással hagyta helyben a bizottság, hogy a tervbe vett három uj ápolói állásból egyet törült, mig a harmadik orvosi állás rendszeresítését elejtette. Párkány mezővárosának azon határozatát, mely szerént a főszolgabirói és járásbirósági székhelynek Muzsláról Párkányba leendő áthelyezése esetén, az épületek részére szükséges területeknek ingyen leendő átengedése és az építkezési célokra megajánlott 50000 koronán kivül, pótadó utján 10 év alatt törlesztendő ujabbi 20.000 koronát ajánl fel, jóváhagyta. Meszéna Ferenc árvaszéki nyilvántartó saját kérelmére nyugdíjaztatott. A bizotság az évek hosszú során át, részint, mint tiszti főügyész, részint pedig, mint árvaszéki nyilvántartó kifejtett hűséges és tevékeny szolgálata jutalmazásául, nevezettet egész fizetésével, t. i. személyes járandóságait is beleértve, 2865 koronával nyugdíjazta. A nyugalmba vonuló árvaszéki nyilvántartó érdemeit, Usztanek Antal bizottsági tag, érsek uradalmi felügyelő méltatta, majd az alábbi indítványt terjesztette elő, melyet a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadott el. Az érdemnek ékes szavú méltatása igy hangzik : > Esztergom vármegye érdemdús tisztikarának kötelékéből kiválik nyugdíjaztatása folytán, ezen díszes testület egyik érdemekben megőszült és közbecsülésben részesült tagja, Meszéna Ferenc volt tiszti főügyész és árvaszéki nyilvántartó. Minthogy a törvényhatósági bizottság e*yik tagja sem vonhatja kétségbe Meszéna Ferenc úrnak, a vármegye szolgálatábn 38 éven át szerzett érdemeit, tisztelettel kérem a Tekintetes Törvénykatósági Bizottságot, hogy Meszéna Ferenc urnák jól kiérdemelt nyugdíjba vonulása altialmából elmondandó jó kivánataimat és búcsúzó szavaimat, magáévá tenni méltóztassék. Őszinte szívvel kívánom nyugdijbavonulása alkalmából, hogy legyen érdemekben gazdag pályafutásának legszebb jutalma, a kötelességek hü teljesítésének büszke tudata mellett, volt pályatársainak, a polgártársaknak, a tisztelőknek szeretete és ( kitüntető elismerése, mert ki egy egész életen át szép és tisztes feladatának él, snvét, lelkét, ismereteit, szorgalmát övéinek, hazájának, polgártársainak és annak az ügynek szenteli, melynek szolgálatában állott: az nyugodtan pillanthat vissza múltjára, mert múltja, érdemeinek virágai val van tele és ezek reá árasztják a polgári elismerés koszorújának illatát. Ismerve Meszéna Ferenc ur nemes szerénységét, uem akarom itt 38 éves közhasznú működésének érdemeit rész létezni — de mert a terhes közpályán 38 évet, életének még 85. évében is jól szolgálni, nem mindenkinek adatik meg és bizony ritkaság számba megy, ezért tisztelettel indítványozom és kérem a Tekintetes Törvényhatósági Bizottslgott, miszerint Meszéna Ferenc ur szolgálati érdemeit figyelembe venni ^ s jegyzőkönyvében megörökíteni méltóztassék. Az ülés az alispán éltetésével fel tizenkettőkor véget ért. — Alispánunk névnapja alkalmából pénteken délelőtt tisztelgett a megye és város tisztikara őnagyságánál, tolmácsolva a megye és város jókivánataít. Ugyanez alkalomból közszeretetben álló és általános tiszteletnek örvendő alispánunknál, megyénk és városunk kitűnőségei nagy számban jelentek meg. — Bencések küldöttsége a királynál. Miként lapunk legutóbbi számában előre jeleztük, Fehér Ipoly dr. pannonhalmi főapát vezetése mellett Halbik Cziprián tihanyi apát, Wagner Lőrinc kiscelli apát, Kroller Miksa pannonhalmi perjel és a monográfia főszerkesztője, dr. Erdélyi László főiskolai tanárból álló küldöttség volt csütörtökön Őfelségénél kihallgatáj sán. Fehér Ipoly főapát a rend hódolatát fejezte ki, visszállitásának századik évfordulója alkalmából, egyszersmind pedig átnyújtotta a rend 12 kötetben készülő monográfiájának diszkiállitású első kötetét. Őfelsége a küldöttséget igen kegyesen fogadta, és annak minden egyes tagjával meleg érdeklődéssel beszélt a rend viszonyairól, azon meggyőződésének adva kifejezést, hogy a hazafias és tudós rertd, a jövőben is méltó lesz érdemekben gazdag múltjához. — Áthelyezés. Gyarmathy László vasúti tiszt, kit Diószegről Párkány-Nánára helyezték át, kedden foglalta el uj állomását. — Ritka családi ünnepély színhelye volt városunk f. hó 15 én. E napon vezette ugyanis d. u. 5 órakor, a város kegyúri templomában oltárhoz Kottler László megyei pénztári ellenőr Brutsy János szeszgyáros és közéletünk agilis tagjának kedves és szép műveltségű leányát : Gizellát, majd ugyanekkor tartották a menyasszony szülei, Brucsy János és neje, szül. Hartmann Teréz ezüst, és nagyszülei id. Brucsy János és neje szül. Szabó Rácz Anna arany lakodalmukat. Az egyházi áldást Kalocsay Alán zirci tanár, volt országgyűlési képviselő, a család rokona adta a házas felekre, melynek utánna szép szavakban emlékezett meg, a hármas családi ünnepélyről. A városban általános volt az érdeklődés az ünnepély iránt, ki caak tehette sietett, hogy ta nuja legyen annak. A templom a szó szoros értelmében zsúfolásig volt telve. Koszorús lányok voltak : Grósz Margit, Müller Nelli, Kubicza Anna, Lendvay Klemi, Havas Sári, Pach Jolán, Pach Margit, Brucsy Jolán, Brucsy Ilonka. Érdekes és szép látvány volt, a menet élén haladó menyasszonyi kocsi, melyben a boldog pár foglalt helj et. A kocsi teher virágból font girlandokkal volt díszítve, mig a kerekek pereme és küllői ugyancsak fehér virággal voltak bevonva, Ritka vidám hangulatban folyt le a lakoma a szülői háznál, melynek a hajnali órák vetettek véget. Az ország számos vidékéről érkeztek sürgönyök, számra vagy harminc, melyek között volt főis pánunké is. — Schreiber Aladár Installációja. Szombaton jött meg székhelyére Ipolyság uj plébánosa: Schreiber Aladár. Bár délfelé szitált az eső, mégis szép közönség várta a pályaházban, ahol a városi küldöttség élén Csermák Ernő dr. fogadta, meleg, szívhez szóló üdvözlő beszéddel, a melynek végén az ég áldását kérte a lelkipásztorra és működésére. Schreiber Aladár a meghatottságtól alig talált szót, hogy az ovációszámba menő üdvözlést megköszönje és fogadta, hogy azon lesz, hogy magasztos hivatásának meg tudjon felelni, a vallás, a haza és Ipolyság lesz a három dolog, a melyek javára működni nem szűnik meg soha, és gondja lesz rá, hogy ápolja a társadalmi békét, és a felebaráti szeretetet. Hatásos fordulattal zárta be szavait, midőn ajánlotta, hogy menjen a közönség az Isten házába, ahol hálát adva kinevezéseért, erőt könyörögjön szent hivatása teljesítéseié. — A vasúttól egy lovasbandériumtól vezetett hosszú kocsisoron vonult be a plébános és kísérete és a templomba mentek ünnepi istentiszteletre. — Schreiber Aladár e héten járt híveinél bemutatkozni, akik szeretettel és örömmel fogadták az uj ipolysági plébánost. — Szabadságon. Unger Hugó alkapitány nyolc napi szabadságát ma kezdi meg, mig Thuránszky Lajos megyei I. aljegyző hat hétre terjedő szabadságra tegnap ment. — Miniszteri megbízás. Suávay Gyulát ujabb kitüntetés érte. A kereskedelmi miniszter ugyanis ujabban a győrvárosi felső kereskedelmi iskolához is, az érettségi vizsgálatokra, miniszteri biztossá küldötte ki. — A pozsonyi prámási palota sorsa. A pozsonyi primási palotának eladásába, a király, mint legfőbb kegyúr beleegyezett. A történelmi nevezetességű és műkincsekben gazdag épületet, Pozsony városa szándékozik megvenni 320 ezer koronáért, az uj városháza céljaira. — A primási uradalomból. Vaszary Mihály a bíboros hercegprímás gazdasági tanácsosa Czobor Lajos végzett gazdatisztet, Gzobor László Hont megye alispánjának fiát, uradalmi gazdasági segédtisztté nevezte ki. — A gyakornoki állások betöltését a tanács szeptember hóra halasztottad. — Pályázat a honvéd hadapród iskolába. A honvédelmi minister felhívta a megye alispánját, hogy a honvéd hadapród iskolában, a folyó tanév végén megüresedő alapítványi heiyre, mely alapítványi helyet a vármegye létesített, az alapitványai egybekötött bemutatási jogából folyólag, a pályázó ifjak közül mutasson be egyet első sorban és egyet, esetleg többet a másodsorban és azoknak a megszabott módon felszerelt pályázati folyamodványait, augusstus 10 ig terjessze fel. A pályázati hirdetményekel, a megye már közhírré tette. — A tornaegyesüietből. Felkérettünk annak közlésére, miszerint az egyesület szigeti kerthelyiségében lévő lawn tennis és tekepálya, a mai nappal megnyílik és a tagoknak naponkint rendelkezésére áll. — Az esztergomi ipar a turini kiállításon. Az országos magyar ipar művészeti múzeum 5000 drb. különféle magyar motivumu cserép dísztárgyat küldött a turini kiállításra, melyek jeles iparosunk, Magyary László gyárában készültek, nevezett múzeum kiküldötteinek felügyelete alatt.Az eredetirajzokat, városunk szülötte, Gróh István tanár készítette. Felemiitjük ennek kapcsán, miszerint a múzeum fclszóllitására hazai iparosaink közül Magyarynak volt meg a bátorsága, hogy a nehéz munkára vállalkozzék, ki a feladat sikeres megoldásával, hazai cserépiparunknak, külföldön is jó nevet fog szerezni. — Haladás. A plébánia templom előtti téren lévő úgynevezett parkírozott területnek ugylátszik gondozója akadt. Erre vall azon ujitás, hogy a kiveszett és clcsenevészett szegély bokrok helyét ujjakkal ültették be. Mindenesetre helyén való az intézkedés, de általában érthetetlen az a mostoha bánásmód, melyben az a kis fásitott és cserjékkel kiültetett terület részesül. Az kinek kötelességszerű gondjaira annak jókarban tartása bizva van, ugylátszik nem igen látogatja a kegyuraság templomát, mert különben szemébe ötlene az a jó izlést és kegyeletet sértő elhanyagoltság, melyben az a kis tér állandóan van. Egyelőre ennyit. — A vízivárosi érseki nőneveló-intézet Mária Kongregációja ma, pünkösd napján délután fél 7 órakor tartja felvételi ünnepélyét. Miután a társulat külön meghívókat nem bocsájt ki, ez úton hívja fel az érdeklődők figyelmét. Az ünnepi szentbeszédet főt. dr. Prohászka Ottokár lelkiigazgató ur tarja, mely után a növendékek mélt. és Főt. dr. Walter Gyula kezeibe teszik le fogadalmaikat. — tóa pünkösd vasárnap esti 8 órakor tartják az esztergomi könyvnyomdászok jótékony célú hangversenyüket a Magyar Király nagytermében. Ma reggel érkctik meg Kovácspatakon át az Ébredés dalkör 35 tagja, hogy este a hangversenyen közreműködjék. Velük jönnek Meilinger Margit és Bozsik Istvánné, a dalárda hölgytagjai, kik a hangversenyen énekelni fognak. Hogy a hangverseny iránt városszerte mily általános az érdeklődés, azt az előre megváltott jegyek nagy száma is eléggé bizonyítja. Ugy a nemes cél, melyre a jövedelem fordittatik, mint a kiválóan élvezetesnek Ígérkező műsor megérdemli a közönség pártfogását. A hangverseny után tánc lesz, melyen a zenét Pali-Géza jeles zenekara szolgáltatja. — Város kontra István téglagyár. A város tanácsa legutóbbi ülésében elhatározta, miszerint a szentgyörgy mezei dédai rakodó part jogtalan használata miatt, nevezett téglagyár ellen sommás visszahelyezési pert indit. Nevezett téglagyár ugyanis bérben birja a szentgyörgy mezei közbirtokossági kőbányát, honnét a követ, a város tulajdonát képező duna partra rakja le anélkül, hogy azt a várostól bérben bírná. — A mészárosok sérelme. Lapunk egyik számában megemlél eztünk arról, hogy a tanács kimondotta, miszerint s a husfogyasztási adó hatásosabb ellenőrizhetésének gyakorlása okából, eltiltja a mészárosokat és henteseket attól, hogy magán felek részére kisebb állatokat üzleti helyiségükben leölhessenek és feldolgozhassanak. A mészárosok sérelmet látván abban, hogy ők csak a magán felek lakásán vannak jogosítva azok üzésére, a tanács határozata ellen jogorvoslattal éltek. — Kovácsi patak. Kedves és kellemes kiránduló helyünknek a kovácsi pataknak ünnepélyes megnyitása ma délután lesz zene mellett. A kirándulóknak panaszra aligha fog alkalmuk nyílni, mivel a bérlétet a folyó évadra, jó nevü vendőglésünk Schleifer Lajos birja. — A telekkönyv elvitele. A párkányi járás telekkönyveinek kihelyezése a muzslai járásbírósághoz, a sorvadás ujabb jelensége, mely ellen orvosságot keresni, ment le egy küldöttség az igazságügyminiszterhez. Igazán szánalmas, hogy már ott tartunk, annyira jutottunk, hogy ilyen dologért is remegnünk kell. A küldöttséget Vimmer Imre polgármester vezette, melynek tagjai voltak. Frey Ferenc orsz. képviselő, dr. Földváry István, dr. Fehér Gyula, dr. Helc Antal, dr. Horn Károly, Oltósy Ferenc, Reusz József és Rudolf Mihály. A miniszter a tisztelgőket a képviselőházban fegadta, ahol a polgármester tömör beszédben jellemezte a helyzetet s kifejtette, hógy az olyan terv, mely azoknak akiknek szánva volna nem használ, mig közgazdaságilag már is tönkretett városunknak, ujabb kiszámíthatatlan hátrányával járna. A küldöttség egy memorandumot is nyújtott át, melyben a kérdés igen meggyőzően van fejtegetve. A miniszter az