Esztergom és Vidéke, 1902

1902-05-01 / 35.szám

ESZTERGOM es TIME A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. egjelei)lk Vasárnap és csíitörtökön. JÍLŐmZETÉSl ÁRAK '. 'ést évre — — — 12 kor. — Ül. fél évre— — — — — 6 kor. — ül. begyed évre _____ 3 kor. — fii. Egyes ni&m ára: 14 ül. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldeni i Buda-utcza 485. szám. H Kéziratot nem adunk viasza. )<<£-Bellovits Ferencz. f 1835. november 12. — 1902. április 26. Nem jött váratlanul, nem talált készületlenül és mégis oly éles fájdalom nyilait a szivekbe midőn megtudtuk, hogy bekövetkezett; hogy az Isten, — földi szenvedéseitől megváltotta őt: Bellovits Ferenc meghalt. Néma bánat, mint az őszi köd szállott reánk, a veszteség érzete borult a kedélyekre, mert ime ismét elhagyott valaki, aki küzdött, fáradt a művészetért, az ideálért, ami szűkebb hazánk minden szép és nemes dolgáért, akit derekabbnak tiszteltünk magunk közül. Az a fényes elme, az a rajongó sziv, mely évtizedeken át, mintegy varázserővel ragadta meg ennek a kis városnak szellemét s hatalmas lépésekkel sokszor egymaga vitte a művészi izlés, a nemes irányban való fejlődés utján előbbre, a saját hevében perzselődött, elégett, kilobbant. Igazi apostol szellem volt, a művészet, a zene, az Idealismus apostola : hirdette, kereste ami a lélek gyönyöre, ami a szellem ereje ; kereste, szerette akár szóban, akár kőben, színben érvényesült is, de főleg a zenében, dalban, amelynek művelője volt. Lelkének kincseit nem tömöritette ; nem törekedett nagy alkotásokba összerakni, hogy ezekben emeljen emléket magának, de pazar kézzel szórta szét; gyújtó szikrákkal dolgozott és a mások lángolása, fogékony szivek fellobbanása, a művészet uj-munkásainak, uj tagjainak lelkesedése volt ambitiója, ezekben nyilatkozott meg, ragyogott föl teremtő ereje. Neki külön útja volt ; eredeti, a magáé. O a mások lelkesedésében, a művészetnek teremtett uj generatió szellemi küzdésében, a dal és zene, a művészi érzék terjesztésében alkotta meg a maga nagyságát, az volt az ő igazi eleme. Erezte azt, hogy a művészet a nemzetek magasabb szellemi életének nevelője, hogy a lángész alkotása meddő marad az életre, ha a nemzedékek felfogó, műértő képessége fejletlen marad, ha nem tart lépést; érezte hogy a magyar nemzetnek sok tenni valója van s ezt akarta ő művelni, ennek szentelte életét, vonzó, suggeráló hatalmas talentumát. Egy nagy symfoniát alkotott, fáradhatatlan, küzdelmes életén át, lelkesedéssel, szenvedélylyel, de nem papiroson, nem hangjegyekre, hanem a szivekbe ; — egy nagy symfoniát a szép, a művészet szeretetéről s egész ember-öltő nemes érzése rezgi annak ma is harmóniáját. Akik nem ismerték őt működése teljében, nem látták nyughatatlan lelke forrongását, azoknak nem tudjuk leimi, alig tudjuk elmagyarázni Bellovits Ferencz 1835. évi nov. 12-én született, Fehérmegye Érd községében. 1853—55. években nyert Budapesten, a cs. és kir. képezdében tanári oklevelet és ezután 1858 ig a Peregriny-féle tan- és nevelő-intézetben volt segédtanári működésben alkalmazva. Ezen állásában rövid ideig volt, mert a fiatal és tehetséges tanerőt Sümegre hívták, hol 1860-ig működött mint tanár, az ottani alreáliskolában, majd még ezen esztendőben a helybeli reáliskolába tanárrá választatván meg, városunkba költözött. Barárságos, szívélyes és nyájas modora, nemcsak nagy ismerettségi kört biztosítottak neki, hanem jó barátokat is szereztek, kiknek száma napról-napra nőt't. A dal és zene iránt mindenkor hevülő lelke, maga köré gyüjté a hatvanas évek elején a város, a megye, az érsekség és a főkáptalan szolgálatában lévő tiszteket és városunk egyébb fiatal erőit, kikkel aztán 1862-ben vetette meg alapját a híres esztergomi dalárdának, melyet győze'emről győze lemre vezetett. Az eleinte szervezetlenül volt dalárda, alakuló közgyűlését 1865. évi augusztus hó hó 6-án d. e. 10 órakor tartotta a »Fürdo« vendéglő nagytermében, Bellovits ideiglenes elnöklete alatt, midőn is a m. kir. helytartó tanács által az ő lényének erejét, hatását. A hatvan-, hetven- és nyolcvanas évek minden társadalmi mozzanata, a szellemi fejlődés nemes iránya az ő nevéhez fűződik. Ami kifejezője, jellege ennek a három évtizednek a város szellemi életében, azt vagy ő kezdte, vagy ő karolta fel, — onnan, a Lőrinc utcai, ma már eltűnt kis sülyedt háznak vadszőlővel befutott falai közül támadt. A hires esztergomi dalárda fényes diadal koszorúkkal tért vissza, országos dicsőség övezte nevét, — világhírű művészek, művésznők kerestek fel, a művelt családok tűzhelyébe beragyogott a a művészet sugara, nemesítő, felemelő melege; uj ambitiók, sikerek hódították a mainál egyszerűbb sziveket s tartották távol a politika áldatlan harcait, fékezték a közéleti érdek agyarkodásait. Bellovits működésének erős, nagy hatása volt közvetlenül és közvetve e város művelődési fejlődésére. Es ő nem foglalt le e sikerekből magának semmit, nem engedte ünnepeltetni magát, nem akart másnak látszani, mint e

gy> — ahogy ő szokta tréfásan magáról mondani — »Schullehrer« sl szegényen maradt, mint minden apostol. A sors nem engedte meg, hogy csöndes öregségben szemlélje a fejleményeket s bár itt volt közöttünk, lelke már elhagyott minket évekkel előbb 5 homály borult rá fájó, kegyetlen s mi szelíden kitérve, a távolból, igaz részvéttel láttuk nyugtalan szelleme vergődéseit. Reménytelenül ismételtük Opheliával .• >Oh mely fényes elme bomla össze itten«, de nem volt gyógyító hatalmunk, hogy visszahozhassuk a közélet terére, mely oly kedves volt neki. Virágos koporsóját, megtört szerető családja mellett az ő hű munkatársai, az ő dalos népe kisérte könnyes szemekkel, szívből fakadó bánatos szóval búcsúzott tőle, a mestertől s ott volt az uj és a legújabb nemzedék, mert a közélet kevés emberének adatott meg a szerencse, hogy működését osztatlan és egyhangú elismerés kisérje. A személyes rokonszenv, a baráti szeretet koszorúihoz, a közvélemény el nem hervadó pálmáját tűzzük sírjára. Ugy érezte mindenki, hogy sokkal tartozik ez a közönség elhunyt jelesének, — hogy vannak a hivatásnak, a lelkesedésnek olyan közérdekű szolgálatai, melyeket az élőnek honorálni nem lehet. Most a közönségen a sor, hogy sirja az elhunythoz és a közönséghez egyaránt méltó jel nélkül ne maradjon. (F.) 1865. évi április 12-én jóváhagyott alapszabályok értelmében megalakult, mely évben tagjainak száma, összesen 310 volt. A szervezett dalárdának első nyilvános szereplése 1865. évi augusztus 26 án volt, amidőn a Hercegprímás látogatására jövő zenekirályt, Liszt Ferencet icsti énekkel tisztelte meg.« 1867. évi szeptember hó 10-én feállitotta a dalárda kebelében a hegedű és női énektanodát, 1868 évi szeptember 20 án részt vett a dalárda a debreceni országos dalárdaünnepélyen, hol a versenyző huszonhárom dalárda közül, a második dijat nyerte el, az arany érmet. Részt vett ezenkívül az aradi, szegcdi, nagyváradi, kolozsvári dalárdaünnepélyeken, majd 1870 ben a Buda-Pesten tartott országos dal és zene ünnepélyen, hol az első dijat nyerte el. Ez volt a dalárda fénypontja, mit 12 évi, az egyesületek kebelében majdnem természetszerű időleges szünet váltott fel, melynek utánna 1883 május 28 án a »dal és zenekedvelők véve fel, ujjá alakult, csak a dalnak, de a sát is. Tevékenysége nem ismert határt. 1864—66 iskolai években a főgymnásiumban az éneket és zenét tanította, egyesülete* cimet célul tűzvén nemzenének kultiválá-