Esztergom és Vidéke, 1902

1902-03-29 / 26.szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. (26. szám.) I ' 2. márczius 29 Választások.*) — Reflexiók az e cimen csütörtökön megjelent vezércikkre. — Esztergom, március 30. Tekintetes Szerkesztő Uram 1 Becses lapjának f. hó 27-én megjelent 25-ik számában vezércikket bocsájtott közre a városi választások érdekében. Erre a cikkre valakinek válaszolni kell, — gondoltam — és becses engedelméből helyet is kérek válaszomnak. A cikk ugy általánosságban igen jó, mert sok igazságot tartalmaz, sok keserű tapasztalatot tár fel és sok hasznos intelme megérdemli azt, hogy kövessék. Szóval: A cikk jó volt, actualis is volt, hasznosnak is bizonyult, csak egy kitétele bántó. Ez a kitétel a következő : „Aki egyszer rosz volt, az nem fog másodszorra megjavulni. Egy míg ismeretlenben meg van a lehetőség mind a kettőre, de aki egyszer fegyelmi8ta volt, abból többé már nem lesz — szalonna!* Jó Uram ! Nézzen Ön szerte az egész világon, tekintsen be a hivatali burokba s tapasztalni fogja, hogy az államigazgatás, községi- és köztörvényhatósági, valamint a magánjellegű intézmények szolgálatában álló tisztviselőknek- és hivatalnokoknak 70—90%-a állandóan fegyelmi vád alatt áll. Ezen tapasztalat — az Ön nézete szerint — azt jelenti, hogy ebből a nagy hányadból soha sem lesz — szalonna, vagyis kötelességtudó, dolgozni szerető, lelkiismeretes tisztviselő. Ha valahol, ugy a közigazgatási pályán levő tisztviselőkre alkalmazható legelső sorban annak a szálló igének az igazsága, hogy > Mindnyájunkat érhet baleseti* Ez a baleset a fegyelmi^vizsgálat alá kerülés eshetősége. Ne tessék hinni, *) Szívesen adunk helyet a tárgyilagosság érdekében e nyilt levélnek s arra folytatólag viszonválaszunkat is megadjuk. Szerk. sitették, de a renaissance szellemének megfelelően voltak a freszkók között mythologiai tárgyúak is. A várhegy alján és oldalain födött folyosókkal és nyilt árkádokkal összecsatolt gyönyörű kertek pompáztak. Egy sziklafalra épült nagyobb torony tetején olasz mintára erkélyes palotát emeltek, a honnan remek kilátás nyilt a Duna panorámájára. Magának az érseknek kedves tartózkodóhelye volt egy kisebb kertilak, a honnan elragadó tájképben gyönyörködött. Olyan hely ez valóban -— irja Bonfini — mely az elmélkedésre és bölcselkedésre rendkivül alkalmas. Ezen a magyar egyház és állam megalapításának nagy tényei által megszentelt Helyen — irja Fraknói — a tudomány kincsei és a művészet remekei között elmélkedve és bölcselkedve élni — volt a buzgó főpapnak és lelkes humanistának legfőbb óhaja. De épen életének ez a legfőbb óhaja valósult meg legkevésbé. Nevének és hazájának dicsőséget szerzett Európaszerte. A tudomány, művészet és közművelődés terén nagy eredmények jelölték hatását. Ez irányban oly jelentékeny szolgálatokat tett, mint a magyar főpapok soraiban kevesen. Azonban oly viszontagságos és hányatott élete is kevésnek volt, mint ő neki. . Vitéz János művészettörténeti becsű esztergomi falfestményeiről emlékezik meg a Mátyás király krónikásainak adatai után Tompa Mihály egyik elbeszélő költeménye : hogy a fegyelmi vizsgálat valami olyan veszedelmes dolog, hogy akit egyszer elér, az elveszett ember! Dehogy. Apró, mondhatni jelenték telén esemény, egy actának helytelen továbbítása, egy másik ügynek félreértése elég sokszor arra, hogy fegyelmit kapjon a tisztviselőember. Van eset arra is — mert vannak fészkelődő emberek — hogy a tisztviselő maga kér maga ellen fegyelmi vizsgálatot azért, hogy az állítólagos vétkesség vádjának árnyékától is mentve legyen. Beteg lesz a tisztviselő. Bevett jogszokás, hogy ellene munkára való képtelenség megállapításának indokából fegyelmit indítanak. Közben felgyógyul az illető. Már most az Ön nézete szerint fegyelmit fogván, többé nem acceptálható. Mindezekkel csak azt óhajtottam megállapítani, hogy azért, mivel egy tisztviselő fegyelmi alatt álott, még nem lehet rá vétót kiáltani, mert első sorban az a kérdés : Miképen fejeztetett be az eljárás ? Ha az illető tisztviselő felmentetett, szabad-e őt azzal illetni, hogy fegyelmista volt, tehát használhatatlan ; de mondjuk, hogy intelemben részesült, megdorgálták, vagy megbírságolták, következés az, hogy az illető most már mellőzendő ? Hiszen lehet egy tisztviselő munkás, szorgalmas; lelkiismeretes ember, megtörténik, — mert ő is gyarló ember, — hogy valakivel összekoccan és nem éppen barátságos módon mutatja meg, hogy hol az ajtó : kész a fegyelmi vád. Párbajt viv a tisztviselő, fegyelmi eljárást is kaphat, mert manapság igen hamar ráolvassák a tisztviselő emberre, hogy megsértette a törvény tilalmát, nemcsak a Btk.-be ütközőnek minősült cselekményével, hanem az által, is hogy a párbajra okot adó felet esetleg tettleg megsértette s közbotrányt idézett elő. A tisztviselő pedig ne okozzon közbotrányt, A jós festő. Esztergomban, Vitéz János körül Pártoskodó nagyok csoportja gyűl, Mátyás király ellen fúván követ; Hogy megfosszák trónjától, ha lehet. Zúgván, mint egy fészek mérges darázs, Éjfélkor szűnt meg a tanácskozás, S Vitéz az érsek, késő hajnalig Sötét gondok miatt nem alhatik. Elszenderülvén, homlokát hideg, S álmát elűző kéz érinti meg. Felnéz ; s fejénél, némán mereven, Sötét palástban áll egy idegen. Megborzad a pap és nem tudja mért ? Ki vagy s mit kívánsz ? elfogulva kérd; >Festő . . . munkát !< — amaz mond [szárazan, S Vitéz csodásan felizgatva van. Jól van! Fesd e terem falára itt, E nemzet eddig élt királyait; Szent-Istvánt, Pétert, éltök rendiben, — Hogy Mátyás álljon a végső helyen!' Rövid nap múlva a nagy munka kész, És a műkincsen elbámul Vitéz . . . A festő megy és mond : >Isten veled ! Jól megtekintsd a végső képeket!« Titkos tanács volt újra éjszaka, Ébren már csak az érsek van maga: Kezében lámpa ... és Mátyás király Képénél, szótlanul sokáig áll . . . mert az 1896: XXII. t. c. 90. §-ának c) pontja alapján ezzel fegyelmi vétséget is követ el. Ezekből látható, tek. Szerkesztő Uram!, hogy nem minden ördög fekete és nem minden fegyelmista tartozik azon kategóriába, amely az Ön szives elnézéséből s bizonynyára a legjobbat célzó szándékkal uj a nap alatt! Osváth Andor az »E. V.c munkatársa. * Eddig a levél. Hát kedves uram, az Ön czáfolata tárgytalan, mert aki a mi inkriminált cikkelyünket elolvasta, az egy dologgal okvetlenül tisztába kellett, hogy jöjjön. Az a dolog pedig nem egyéb, mint a mi virágnyelven tett megjegyzésünknek igaz volta, hogy »fegyelmistaból nem lesz — szalonna, c Csak éppen azt nem szabad elfelejteni, hogy az ilyen általánosító aranyigazságok általános érvényességüek ugyan, de nem minden esetre illenek rá. Az a zokon vett »fegyelmista« kitétel pedig — de hisz ezt ön úgy is tudja — nem a kis, apró-cseprő hivatali rendetlenségekből származó fegyelmi-viselt urakra vonatkozik, mint ahogy pl. a >fogház-viselt« jelzőt se szokás az államfogházból kijövő párbaj lovagokra érteni. Igen jól ösmerjük mi a hivatalok, bürók belső és legbelsőbb világát, de az állandó fegyelmi alatt állók 70—90 %-át kissé mégis sokalljuk. Annyira még sem rossz a mi közigazgatásunk. Mert igaz, hogy fegyelmit kapni könnyű dolog, de azért mégis csak érdemszámba megy az, ha valaki nem kap belőle és aki gyakran kerül alája, annál az némi érdemfogyatkozásnak számit. Ösmertünk mi igen közelről olyan tisztviselőt, de sokat, akihez a fegyelmi eljárásnak még csak az árnyaka se férhetett. Még egyszer ismételjük, hogy nem a felmentett, HahI te hiúzarc! mondd meg csak nekem ! Meddig leszesz még e végső helyen ? S ki jő utánad . . , ?! s most megborzada Mátyás után még négy kép áll vala. Az elsőn látszott egy halvány király, Aki székében mélyen szundikál ; A másikon emésztő tűz lobog. Hamvokba dőlve falvak, városok. Utána, az ország-cimer fölött Két mezítelen férfi küzködött ; A legutolsón a szent korona Sötét fátyollal fedve gyászola. (A jóslat betölt: Ulászló aludt; Török s kereszthad szült tüzet, hamut. Lón két király s a hon kifosztatott; A félhold végre hosszú gyászt hozott.) Vitéz sejté : mi a kép jóslata ? De az intés lelkére nem hata, Királya ellen tovább is tore, Mig Visegrád lőn gyászos börtöne. * Vitéz János esztergomi várpalotájának ugyanaz a sorsa volt, mint Mátyás király budavári királyi palotájának. A török hatalom elpusztította. Az allegorikus királyi falképek eltűntek, a nagy érsek márvány síremlékének is csak az egyes töredékei maradtak meg. Z r e d n a i Vitéz János emlékezetét azonban a maga teljességében és dicsőségében őrzi meg a magyar nemzeti történet. vagy a kicsinyeskedő főnök rosz hangulatából megfegyelmizett tisztviselőket értettük és értette velünk az, aki a sorok közt is tud olvasni. Pedig jelen esetben is ott van a sorok közt egy névsor, a melyet a személyeskedés kikerülése végett hagytunk meg a sorok kőzött, azoknak a névsora, a kiket nem baleset ért, hanem akik tőlük telhetőleg rászolgáltak a fegyelmi eljárásra. Ugy e, kedves uram, Ön is igy értette azt a kitételt és csak roszakaratú belemagyarázások megakadályozása végett irta meg óvást tevő sorait ? Olyan cifra és túlontúl pikáns önjelölésekről értesültünk, hogy azt a passzust nem volt szabad tollban hagynunk a közmorál érdekében. És fenntartjuk továbbra is állításunkat, hogy >aki egyszer rosz tisztviselő volt, az nem fog egy uj választás után megjavulni.* De a rosz alatt ne tessék pecheset érteni. Teljes tisztelettel Szerkesztő. Motató. Geőcze Saroltának a »Modern társadalmi feladatok* cimű remek szép értekezéséből. A magyar társadalom az utóbbi emberöltő alatt roppant átalakuláson ment át. A nemzet gerince, a régi középosztály elpusztult s helyébe uj elemek jöttek, melyek még nem hasonultak át, még nem ís képesek. Magukkal hozott jó tulajdonságaik a táguit hatáskörben nem ér vény esü hétnek annyira ; azok az erények pedig, melyeket csak az idő s a társadalmi kötelességek hosszas gyakorlata szokott kifejleszteni, egyes kivételeket leszámítva, nem fejlődhettek ki bennük. Baj az is, hogy a demokrácia elve, mely negyvennyolcban a jogegyenlőségben törvénybe igtattak, ma sem hatotta át a társadal mat. Soha ebben az országban a nemesség, cím és rendjelen való kapás akkora nem volt, mint ma. Társadalmunkból hiányzik ma is a munka megbecsülése, de az a nemes önérzet is, melyet a jól teljesttett kötelesség tudata minden jó embernek ad, legyen az akár csak kéményseprő, vagy vasúti kalauz, vagy iparos, kereskedő, hivatalnok vagy gazda. Hogy ez igy van, bizonyítja a pályaválasztás. Gyerekét még a házmester is gimnáziumba adja; s a kereskedő fia nem hajlandó apja mesterségét folytatni, hanem készebb írnokul nyomorogni. A ki pedig egy kis vagyonkára tett szert, vagy felvergődött a társadalmi lajtorján, nem éri be a saját emberségéből szerzett állásával, hanem nemességre, ordóra vágyik ; azt hiszi, az nagyobb tisztességet szerez neki, mint a saját két keze, vagy esze becsületes munkája. De vannak ma még társadalmunknak egyéb fonákságai is. Egyik a pénz túlbecsülése, másik a becsületről való furcsa fogalom. Költs bőven, űzz fényt, futtass, vendégeskedjél és párbajozz, ha kell — les,z becsületed bőven; senki sem kérdi, honnan telik, mi uton szerzetted. De légy takarékos, dolgozzál, őrizd családod becsületét s ne állj ki párbajozni bármily nyegle krakélerrei — s gyáva fiüszter lesz a neved, a kit a társaság lenéz. Ez végzetes hibánk. Ezzel öljük el a tisztességes iparkodást; mert a gúnyt, lenézést senki se birja elviselni, készebb az árral us2ni maga is. Ezeket a ferdeségeket ki kell irtanunk magunkból, hogy a magyar társadalom erős és valóban gazdag lehessen, ne csupán a látszatért törje magát. Pedig a társadalom erejére és egységes voltára soha nagyobb szükség nem volt, mint most, mikor a nemzetet annyiféle vésze delem fenyegeti. Mert ne feledjük, hogy szervezkednek a nemzetiségek is; a sokáig szunnyadott erők ébredeznek és, sajnos, ezeket az erőket máig nem sikerült a magyarságnak magához vonzania, hanem azok centrifugális erók gyanánt eltávolodni törekszenek tőlünk, illetőleg a nagy tömegek vonzásának törvényeinél fogva más, nagyobb erők vonzzák őket kifelé. A mint a magyarság a múltban jellemének ideálisabb vonási•