Esztergom és Vidéke, 1902

1902-08-20 / 66.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelek Vasárnap és csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK I K^ésí évre — — — — 12 kor. — öl. ?él évre- — — — — 6 kor. — ftl. Jegyed évre — — — 3 kor. — ftl. Egyes ssáin ára: 14 ftl. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek ós hirdetések k&ldaadö Buda^utcza 485. szám. -i Kéziratot iieni adunk viasza. >-^~ Szent István napján. Panassos, bús, a nemzet esdeklő könyörgése a mai napon, midőn a boldogság utáni vágya oly mélyen érző honfiúi kebelből száll fel epedésében : »Hol vagy István király, Téged néped kíván.« Es miért ? mert nem boldog magyar! nem boldog ipara kifejlett és . a magyar ? Kérdezd meg csak a nemzet bármely rétegét, a törvény legmagasabb állású őrétől a szolgáig, mind azt fogja felelni : nem boldog a j magyar. És tekints be a családok j tűzhelyébe, mindenütt panaszra hajI lik az egymással való társalgás, a j melyből a tapasztalat ismét csak : nem boldog a magyar. Csodálatos! nem boldog ? . . ..! E boldogtalanság a nemzet tesEs ki mondja azt ? j tén eret vág és gyermekei sarut Hisz fegyverét a szövetség béke- övedzve vándorolnak messze-messze szekrényében tartja. Állami életé-ja nagy óceánon túl fekvő idegen nek berendezése a népképviselet J földrészbe azt a boldogságot ketökéletes rendszerén halad; a tu-jfesni, amit bölcsőjét ringató földdomány terén versenyre kél Európa! jén nem talált meg. müveit államaival ; szépművészete I A nagy boldogtalanságnak, nagy örökbecsű alkotásokkal biró meste- [ okának kell lenni! S van is. A tureket teremt; polgárainak általános

(

domány terén érdekhajhászat; a műveltsége az alaki kiképzésben . szépművészet terén a reálizmusban felöleli az ismeretek összes körét; túltengő idealizmus ; a népképviseföldjének termőképessége nem ve-Jetnek a frázisban való kitengése; szitett ősi erejéből; bányászata nincs I a

z alaki képzésnek az érzékiség kiaknázva, az országot minden iri- felé irányítása-, az iparnak pangása; nyában vasutak szelik át, folyamán |

a föld termésének becsmérelt értéke; és folyóin gőzhajók himbálódzanak,' az önzetlen és antik jellemek ritHagyományok nélkül. Irta: Dr. KŐRÖSY LÁSZLÓ. Van Magyarország tiz-tizenkát nevezetesebb történeti értékű vidékének megfelelő régiségi és történeti szövetsége. Tanulságos volna kimutatni, hog*y a diplomás osztályon kivül, hány polgárember sorakozik a nevezetes kulturegyesületek támogatására. Az esztergomi s a honti egyesületen kivül, itt van a zombori bácsbodrogmegyei történelmi társulat, a nagyváradi biharmegyei régészeti e's történeti egyesület, a temesvári délmagyarországi történelmi és régészeti múzeum társulat, a dévai hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat, a gyulafehérvári alsófehérmegyei történelmi és régészeti társulat, a magyaróvári mosonmegyei történelmi és régészeti egyesület, a soproni sopronmegyei régészeti társulat, a lócsei szepesmegyei történelmi társulat, a szombathelyi vasmegyei régészeti egyesület, a pozsonyi pozsonyvármegyei régészeti és történelmi egyesület. — Körülbelül ennyi magyar vidéken van tehát némi érdeklődés a hagyományok megőrzésére és tiszteletére. Minden történeti városnak és vidéknek meg van a maga külön hivatása a saját emlékei föltárására, megóvására és tiszteletbentartására. Hagyományok nélkül élni történeti nemzet fiainak nem lehet és nem szabad. A hagyományok iránt való tiszteletet, az emlékek megértését, tehát a kegyeletet, s az ismeretek népszerűsitését gyakorolja a hajléktalan esztergomi régészeti és történeti társulat is, melynek tagjai közt ott találjuk mindazokat, a kiket a rettenés egyesületi túltengés valóságos véradóval sujt csak azért, mert diplomájuknál fogva született tagok és adófizetői minden fölösleges sőt haszontalan egyesületnek. Tisztelet azoknak, a kik az esztergomi régészeti társulatot istápolják. Ez az egyetlen egyesületünk van, mely a mult kultuszával foglalkozik és Esztergom dicsőséges történetének pantheon köveit gyűjti. A német kis városokban nem nehezedik minden egyesületi és szövetkezési teher a diplomás osztályra. Sőt az iparos osztály az, mely a városi kultúrát nemcsak teremti, föntartja, hanem képviseli is. Hagyományok nélkül élni ezekben a német kulturvárosokban lehetetlenség. A kinek nincsen közös emléke, valamelyik vezető család emlékeivel, ez nem közéjök való, mert idegen és elidegenednek tőle, mindazok, a kiket össszeolvaszt, valóságos történeti rokonsággá a közös hagyományok tisztelete. Hogy ezt a tételt bebizonyítsam, elkalauzolom olvasóimat egy kis bajor városba, a hová úgysem igen járnak a nagy kuló sorai; a nemzeti erények megfertőzése; a hitélet lohanása ; a könnyelmű, a ledér élet utáni törekvés, a sziveknek a nemes érzületek hiányai okozta üressége és egy magasabb, fenségesebb örökéletet nyújtó eszményi céltól, mind* nagyobb mérvben való eltávolodása a léleknek, okai, nagy okai a nemzet boldogtalanságának. »Istvan király ! téged magyar kivan. Gyászos öltözetbenleeiőtted sírván. Rólad emlékezvén, csordulnak könnyei. Búval harmatoznak szomorú mezei. Hol vagy István király !?c És a haza sorsán aggódó bús magyar előtt megjelen a szent király szelleme, amint a nemzethez szól: »Térj Istenedhez én népem, szegény magyar népem. Légy hű hazát szerző apáid vallásához és őseid felmagasztalt erényeihez. Irtsa ki elmédből a rajtad élősködők nemzetrontók tanait és verd meg a veled pajzánkodó, de véredet megfertőző idegen érzelmek szolgálatában álló szószátyárokat s . ne délibáb vezessen véred történetében, hanem a való, melyben te vagy az egyedüli érdekelt, mert egyébként veszve vagy és a népek milliói veszik körül sírodat. Sorsod a múltban, a jelenben és a jövődben ís az önvédelmi harc. El ne feledd az igéket és ha azon az ösvényen haladsz, melyet nemzetem jövője iránti atyai gondoskodásom kilencszázévvel ezelőtt kijelelt, akkor boldog lész én nemzetem magyar népem, — és boldogságod állandó lesz, egyaránt bevilágítván alkotmányod királyi székét és családod tűzhelyét. < Édes álom ringatja szivemet és összekulcsolt kezekkel kérem a magyarok Istenét! Legyen úgy ! Bertalan Vince. Esztergom, augusztus 17. A közigazgatási bizottságnak e hóban tartott üléséről hozott tudósításban azt olvastam, hogy a bivonalokon és járt utakon utazó esztergomiak. Tehát Memmingenbe megyünk. Memmingen épen nem világtörténeti állomás. Még csak nagyobb nevezetességű németországi történeti múltja sincsen. És mégis teli van a városka helyi érdekű emlékekkel, középkori épületekkel, ősi céhházakkal, öreg iparos telepekkel, tiszteletreméltó hagyományokkal. A reformáció viharjaiban kolostorai és templomai gazdát cseréltek. A zárdákból j városi középületeket csináltak, a katholikus templomok Iuteránus egyházakká változtak. De a memmingeni reformátusok nem pusztítottak el semmit. A festményeket ott hagyták az oltárokon s a falakon, a feszületeket s felszereléseket a városházára vitték. Szóval őseik alkotá1 sát, apáik remekeit megkímélték, meg: becsülték. A német kis városokban messze ide-. génből érkező utas csak jó ajánlással léphet a német család szentélyébe.: Nürnbergből jöttem, onnan hoztam levelet Memmingen egyik első polgárához. A város esze és szája épen a German Múzeum ünnepéről tért vissza, két nagy ki-' tüntetéssel. Az egyiket, mint dalos kör, a másikat, mint lövészegyesület szerezte, j A memmíngeniek boldogok és büszkék voltak. Az előljáró polgár másnap már műhelyében dolgozott vidám segédével és [ jókedvű helyi vendégeivel munka közben társalgott. Midőn a műhelybe léptem, a hatalmas germánt azonnal fölismertem az illusztrált lapokból. Szivesen üdvötölt, mikor a levelet elolvasta és fiával fölkisértetett a lakásba. Puritán egyszerűség és tisztaság, okos beosztás és takarékosság fogadtak mindenütt. A kisasszonyok nem lettek még pirosabbak a konyhában, midőn be* köszöntünk, a mama nem röstelte, hogy ünneplő ruháit tisztogatta. Cselédnek se hire se hamva, hanem azért csak ugy ragyogott minden a tisztaságtól. Mig a fiatal gazda a kézimunkákat és az ősi bútorokat magyarázta, megjelent a család feje gyorsan átöltözve és ugy üdvözölt, mint a ki őszintén örül vendégének. Azután beléptünk a meredek falépcsőházból a nagy szobába. Ez nem aféle polgári szalon volt, a milyenek a mi kis városainkban szoktak vasárnaponkint megnyílni. Nem cifra vásári bútor, tüllcl bevont disztükör és függőlámpa, nem rikítóra festett falak és olcsó lármás szőnyegek, nem aranyrámába foglalt szénrajzok' és nagyított fotográfiák, nem haszontalan csecsebecsékkel telirakott asztalkák fogadtak, hanem a multak, beszédes emlékei. Az Amon-család hatszáz esztendős gyűjteménye. A nagy szoba teli volt festményekkel és szobrokkal, ősi bútorokkal, régi edényekkel és fegyverekkel. A festményeket ugyan nem Dürer, a szobrokat nem Vischer, az ősi bútorokat nem nürnbergi asztalosok, a régi edényeket nem meisseni mesterek s a fegyvereket nem passauj Hz -Esiteraom is Iliié" UTÉLI