Esztergom és Vidéke, 1901

1901-05-19 / 40.szám

Minkra gondolni. Idei sorozatukat a bu­dapesti mintagimnázium harmadik osztá­lyának tanulói kezdették meg, akik ki­lenc tanárral vagy hatvanan az ünne pen érkeztek ide a budai vonattal. Meg­nézték a látnivalókat, a >Fürdő< szállo­dában ebédeltek meg s a délutánt a Ko­vácspatakban töltötték, ahonnan haza­tértek. — F. hó 23-án reggel érkeznek a Kovácspatakhoz a budapesti központi papnevelőintézet teológusai, külön pro­pellerrel jönnek városunkba, itt körülnéz nek s ebédre visszatérnek a dunamenti kis paradicsomba. — Junius hó 3 ikit és 4 ikét töltik városunkban az óvári gim­názium növendékei. Sajnos, a sokat em­legetett óvári port és piszkot itt is lesz alkalmuk látni. — Áthelyezés. Szombathy József ko m íromi és Skrivanek Rezső muzslai já­rásbirósági Írnokok kölcsönösen át lettek helyezve. — Kinevezés. A kultuszminiszter Mar­tinecz Mariska nánai h. tanítónőt Közép­palojtára állami óvónővé nevezte ki. — Halálozások. F. hó 14-én hunyt el Pozsonyben özv. Korén Jánosné, szüle­tett Sztankovics Mária ura szony hat­vanöt éves korában. Férje hosszú ideig tartózkodott városunkban, mint prímás­uradalmi számvevő s még nagyon sokan emlékeznek reá, valamint most elhunyt nejére. Pongrácz Lásí'ó városi számtiszt és neje : Csepreghy Mária, mélyen elszomo­rodott szívvel jelentik, hogy két hóna­pos kis fiucskájuk : Sándor, Örökre itt Tiagyta a szerető szülőket. — Keresetadó-tárgyalás. A városi adópénítári hivatal ezúton is értesíti az érdekelt adózókat, hogy az újonnan nyi tolt üzletek és újonnan kezdett ipará­gak után 1901. kiveendő ///. oszt. kere setadó tárgyalás 1 az adókivető bizottság által folyó évi május hó 20. és 21. nap­jain, a nyilvános számadásra kötelezett válláratok utáni s a bányaadó tárgyalása pedig május hó 22-én tartatik meg. Az adókivető bizottság a fentnevezett napo­pokon a városház nagytermében d e. 9 órkor kezdi meg működését. H >gy az érdekelt adósok, mily sorrendben és mely napokon jelentkezenek, arról a kézbesí­tők utján körözött íven nyernek értesí­tést, mely iveken az 1901 évre javasolt adóösszeg ís föl van tüntetve. — Zárdanövendékek a főgimnázium­ban. Csak néztek a járóke'Ők, amikor csütörtökön délelőtt, a vízivárosi zárda internátusának növendékei egyszerre csak bekanyarodtak a Főapát-utcába s szép sorjában besétáltak a főgimnázium kapu ján. Talán mind be akarnak lépni azon a kapun, amelyet Wlasits miniszter előttük J Is megnyitott! Ám egypár még igen ! fiatalnak látszottak a Trans-apud-ad­versus-ra . . . Riporterünk tovább puha-' tolódzott s igy megtudta, hogy egyelőre csak helyszíni szemlét tartottak. Meg-: tekintették az egész épületet, különös érdeklődéssel időztek a természetrajzi! múzeumban, ahol Csikasz Willibald ta-1 nir volt a kalauz, a díszteremben pedig J Schedl Arnulf tanárt addig kérték, mig az a harmóniumhoz ült s a leány­csapat lelkesen elénekelte a Himnuszt. Ahogy pedig távozának, vájjon nem for­gatta-e fejében egy-két ambiciózus pol­gárista, hogy nem volna-e jó deákkisasz­szonnyá a van zsírozni! — Jegyzők értekezlete. A párkány­járási jegyzőket a főszolgabiró ma érte­kezletre hívta Össze. — Érettségi vizsgálatok. Az írásbeli érettségi vizsgálatok péntek óta tartanak. A szóbeli junius hó i-én kezdődik meg, amily korán talán még sohasem. De ez alkalommal Francsics Norbert főigazgató kerületében nálunk kezdi meg azokat. — Adótárgyalások. A III. osztályú kereseti adóra vonatkozó adótárgyalá­sok a községekre pénteken reggel kez­dődtek meg. Az elnök c?uttal is dr. Hu­lényi Győző országgyűlési képviselő. A pénzügyigazgatóságot Dombay Lajos pénzügyi titkár képviseli. — Piacrendezés. A piacrendezésre vonatkozó szabályrendelet a kormányi jóváhagyással már leérkezett a város­házára s így annak életbeléptetése többé akadályba nem ütközik s végre eltűnnek az utálatos piszkos rongydarabok az ut­cák sarából s kötelezővé* válik az emel­vényrendszer. A szentgyörgymezeiek is elérték kívánságukat; megkapják a ser­téspiacot. — A Csavargözös Részvénytársaság igazgató választmánya tegnap délu'án ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy uj kőbánya nyitására engedélyt kérnek amennyiben a kőanyagot a kormány sz 1 itásaihoz acceptálta. Megbízták a vezérigazgatót, hogy a villatelkek ela­dása érdekében minél intenzivebb mun­kásságot fejtsen ki. A vendéglőbérlő étlapját — módosítások eszközlésével — elfogadták. — Pénztárvizsgálat a vármegyeházán. Weisz Heínrik belügyminiszteri számvizs­gáló — kilenc napig tartó munkával — be­fejezte a vármegyei pénztár és pénzke­zelés vizsgálatát. Jelentését csak utólag állítja össze. Innen, hivatalos közurjában, Temesmegyébe utazott. — A többi hi­vatal megvizsgálása körülbelül nyolc hét roulva történik meg. — Football és térzene. A város kö­zönsége a tavaszi saisonban örömmel várja a vasárnap de'et, amikor a ciró­gató verőfényben a katonazenekar hang­jai mellett sétálhat szép főterünkön. Saj­nos, ez élvezetében eddig rendesen meg volt zavarva. A zavar egyik okát, na­gyon helyesen, szellőztette egyik laptár­sunk éles szemű megfigyelője s felszóla­lásának volt is eredménye. Reményel­jük, a mienket is meghallgatja a rendőr­ség. A város legcsintalanabb és legvak­j merőbb apró legénykéi mindennap, de kiváló előszeretettel vasárnap ép a zene 1 idején játszanak a Szentháromság szobor ' előtt nagy arányú football pártit, | az ő különleges szabályzatuk szerint. ' Rúgják a labdát hol a nagy kürtösre, hol valamelyik szép hölgy törékeny ka­i lapjához. Szóltunk a városházi inspek­i ciósnak, hogy kergesse el az apró sport­meneket; nyugodtan felelte : í — Úgyis visszajönnének ! Hát kérünk oly intézkedést, hogy legalább ilyenkor szüneteljen a Tapda­ágyúiás. — A helypénzszedési szabályrendelet. Megírtuk már, hogy a belügyminiszter­től végre megjött a helypénzszedési sza­bályrendelet. Sajnos, még mindig meg nem erősítve, bár a kívánt módosítások nem nagy jelentőségűek. A főbbek a kö­vetkezők : egy mmázsát meghaladó sertés 20 fii. helyett 10, egy malac 4 helyett 2 fik, fácán, túzok vagy vad'u­dért 12 helyett 6, nyul darabonként 10 helyett 6, pulyka, fürj, kappan, vagy lud drb. 4 helyett 2 fillére mérsékelendő. A vízi jármüvek után csak akkor szed­hető helypénz, ha azok a piactéren elhe­lyezve árusittatnak. Ha szekérről árusít­nak állatot, tekintet nélkül az állatok számára, csak a szekérre megállapított dij szedhető. A büntetési §. úgy szöve­gezendő: >Aki a dijjegyzetben foglalt dijak fizetése alól magát kivonja, az városi járadékcsonkitást követ el és a megröviditettnek kitett díj tízszeres ősz­szegéig, az érték meg nem állapithatása esetén pedig 40 koronáig, amely elzá­rásra át nem változtatható, büntetendő, j — A köhidgyarmati gyilkossághoz. Idősb Verbók József vejét, aki tudvale­vőleg a köhidgyarmati véres eset alkal­mából apósa védelmére sietett, ma szálli • tották be a közkórházba. Téves volt az ( a hir, hogy a kasza karját lemetszette, ] de tényleg csontig érő sebet ejtett rajta ^ s a bénulás valószínű. Az önvédelemben j gyilkos vőt a bíróság feltételesen szabad­lábra helyezte. A meggyilkolt csak 33 ­éves volt, szolgált a csendőrségnél, a fővárosi rendőrségnél, az Oltóssy-féle gyárte'epen ; izgága természetével réme volt a falunak. | — Egy leányért. Egy leányt s 'érettek az annavölgyi bányatelepen Galgóczy Mihály és Olcsányi János munkások. A csütörtöki ünnepen mind a kettő haza akarta kisénii az ideált. Ezen azután összekülönböztek s Galgóczy jól össze­szurkálta riálisát. A büntető biró már tegnap kiszállott a hely színére. — Figyelmeztetés I Midőn kevesebbet érő czipőáruk valódi karlsbadi gyártmá­nyokul adatnak el, ajánlom hires karls badi c'zipŐáruimat, melynek egyedüli elá­rusítója Esztergomban Kálmán R. (Bécsi czipőraktár, Budautca.) Ott megrendelni illetőleg megvenni szíveskedjék. A tisz­telt vevő közönség figyelmeztetésül még megjegyzem, hogy valódi karlsbadi czi­pőim húzóján teljes nevem, a talpán pe­dig nevem .kezdő betűi védjegygyei van­nak eljátva a híres karlsbadi czipőáru készítés. Berger Mór. = A Kert. F. hó 1 i száma a közérdekű gazdag és változatos tartalommal jelent meg : Konyhakertészet. Páyer Antal: A 1 lamu mint tárgya és óvszer a zöldséges kertben a csigák ellen Adácsi: Aszalt zöldség értékesítő szövetkezet. Gyüm'ól­csészet. Dömötör László : Termeljünk jó gyümölcsöt és értékesítsük azt. Zádor Gyula : mikor iszapoljunk. Diszkertészet. Nagel István: Az Abróniákról. Budapest nyilvános sétányai. Mezriczky-Szalay Aüx : Magyar virágok. Tárcza. I lyés Lajos: Tavasz! Lugas. A viharágyuk kérdéséhez. Méhészet. Binder: Mikor a raj befogás nehézséggel jár. Közelről és távolról. Dr. Borbás Vincze: Filarszky ur kompetensége. Huber Viktor: Még­egyszer a kis kertek sorsa. Faiskola. Uh'árik Sándor : A kert élőkeritése. Étosdiek. I. Fodor Anna: Pusztítsuk e a gilisztát ? Rovartan. Andekovícs Lajos : Lavéltetvek ellen. Gép- és eszközleltár. A tTurul>-permetező Világszemle. Hírek. Apró szakközlemények. Szerkesztői üze netek. Szerkesztői üzenetek. A centralisták kirándulása. Ugyan menjen ! Hi­szen maga semmit sem tud. De hogy nem tud, meg­szüntet bizonyos lidércnyomásokat. Tetrix, Szives elnézését kérjük, hogy a szép ver­set a gép elcsúfította, bár tartalmának ezer spiesz sem árthat meg. A sikkasztás. Az igazságot mindenesetre kideríti az igazságot. Mikor az est — részleteivel — köztudomású, nem lehet visszafelé — adatolni. Egy rövidlátó jegyzi. Lapzárta után vettük ; jövő számunkban szivesen. DbTy-ilttér.. *) Nyilatkozat. A mai «Szabadságban* személye­met illető állitások légből kapott alávaló hazugságok, melyek megtor­lásáért Boross Géza ellen a törvé­nyes lépéseket megtettem. Esztergom 1901. május hó 18. Vágvölgyi Béla. fi Triiby pezsgő raktár Schwach Sándor fii szer-és csemege kereskedőnél . Esztergomban. Foiilard-selyem I korona 30 fillértől 7 kor. 30 fillérig méterenként blousok és ruhákra, vala­mint >Henneberg-selyem« fekete, fehér­es színes I kor. 30 fillértől 29 kor. 30 fillérig méterenként. Mindenkinek francó és megvámolva a házhoz szállíttatik. Minták azonnal. Schweizba dupla levél portó. 6. Henneberg. Selyemgyáros (csász. és kir. udvari szállító) Zürich. (2) •) E*en rovatban közlőitekért a beküld ö a felelős a szerkesztőség nsr^iittér. *) Utazásoknál nagyon * célszerű. — Rövid használat után nélkülözhetlen Orvoshaióságilag megvizsgálva. (Attest Bécs Július 3. 1887.) nélkülözhetlen JP O G-C K £ II £ a jó fogtisztitószernek nem szabad go­rombasze m eséjü részeket tartalmazni, melyek a íogak közt ropognak s a fog­mázat összekarczolják, mint ez nagyon sok fogpornál előfordul. A legjobb fogtisztitó szernek, az évek hosszú során át nsgy eredménynyel el­terjedt Kaladont biznnyult legjobbnak, amely szer a fogakat (minden káros hatás nélkül) tisztán, fehéren és egész­ségesen tartja el. *)Ezen ro vatban közlöttekért a beküldő a felelős a szerkesztőség. \ l\ feláll J£8-Si«»"S ttveg fj g kir. mosóvíz 1 üveg ára 2 kor. 80 fill. lovaknak. 2 kor. 80 fill. KWIZDA féle RESTITUTIONFLUID 40 év óta udvari istállók, katonai és polgári na­gyobb istállókban használatban van, nagyobb erő­feszítések előtt erősítésül utánna pedig az erő visszaadására továbbá ficamodásoknál az merevsé­génél stb., idomitásnál a lovat kiváló szolgálatokra képesiti. Valódi csak a fenti védjegygyelkapható. Ausztria-Magyarország minden gyógyszertárában és drogua-üzletében. — Főraktár: KWIZDA FE­RENC JÁNOS, cs. és kir. osz. magy., román kir és bolgár fejedelmi udvari szállító. Kerületi gyógy­szerész. Korneuburg, Bécs mellett. (I.) Értesítés! Holnap f. hó 19-én, vasárnap KOVÁCS-PATAK nyaraló telepen , a cs. és kir. 76-ik gyalogezred zenekara hangversenyez. SZABAD BEMENET. Nyavalyatörés! Ki nyavalyatörés, görcs éa mái ideges állapotba szenved, kérjen Íratott, ingyen éa bérmentve k*p­Iiató A hattyú gyójysrertár által Majna Frankfurt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom