Esztergom és Vidéke, 1901

1901-03-10 / 20.szám

A főispánkérdés. Esztergom, március 7* Egymásután vettük s olvastuk a >Honti Lapok*, a »Selmecbányai Híradó*, a >Korpona és Vidéke*, a szomszédos vármegye három ve­zető helyi orgánumának legutóbbi számát. Egy hang, egy érzés, egy fájdalom vonul át mind a hár­mon ; szinte megható az érzések egyenlő, mesterkéletlen, mély meg­nyilatkozása. Kiérződik a szavak­ból, a tónusból, a szinte feljajdu­lásszerü sajnálkozásból, hogy így csak az őszinteség, az igaz elfogó­dás beszél. Bevalljuk őszintén — emberek vagyunk, akik első sorban mégis csak a magunk érdekét, előnyét, jö­vőjét tekintik — Hontvármegye közvéleményének Horváth Béla fő­ispán távozása felett való ritka har­monikus és nagy arányú sajnálko­zása — a lehangoltság és csalódott­ság érzetének mai napjaiban — bi­zonyos Örömmel, vigasztalással, reménynyel tölt el. Nemkülömben mindazok a hirek, jellemzések, ame­sftlom és Valóság. Az álom elmúlt! Mért is álmodoztam ! S az álom után mért az ébredés! Legédesebb jogát az ifjúságnak Csak eddig birni, — hisz ez oly kevés. — Mit bánom én, ha festett is az éden, Amig igaznak látja azt szemem : Jobb csüggni csalfa képzelet világán, Mint hogy másét, — mástól irigylem. Az álom elmúlt! S most, hogy felébred­[tem, Valami, — érzem, — megszakadt belül. Nem zúgó szélvész tépte szét reményim : Sötét árny az, mely félém nehezül. Még felzokog a szívnek jajongása, Még zúg az agyban egy-két gondolat, Aztán behantol mindent a valóság, Elhal a jajszó rögös hant alatt. — Budapest 901. II/16. Viki. I. . . . Meglásd, hogy az lesz a halá­lom ... Ne nézz hát rám olyan furcsán ! Nem lyeket kompetens egyénektől min­den oldalról kaptunk elkövetkezhető kormányképviselőnk egyénisége fe­lől. Mert akit igy megszeretnek, nagy és alapos okának kell ott lenni a szeretetnek és rokonszenvnek. S kö­zönséges férfiú nem lehet az, aki előtt — kettő-három kivételével — a leg­intranzingensebbeknek, legkíméletle­nebbeknek ismert politikai ellenfelek is kalapot emelnek s egyénisége iránt való tiszteletüket hangoztat­ják. Hiszen nem titkoltuk, sőt nyilt őszinteséggel hangsúlyoztuk, amikor a főispánkérdés megoldása tudomá­sunkra jutott, hogy rendkívüli csa­lódást érezünk, nem tudunk találni okot, értelmet, magyarázatot az egész közönség, minden joggal és méltányossággal támogatott, impo­zánsan egyöntetű óhajtása megta­gadásának, ahogy ma sem találunk. Azt hisszük: a hontiak sem. Ám nem áll immár módunkban változtatni rajta, megakasztattunk az első lé­pésnél. Beállott a csendes várako­zás, a kényszerű megnyugvás, amely­érted te azt, hisz magam sem értem. . . A szerelem fog engem megölni; az első csók, a mi másnak boldogság, nekem kárhozat lesz. Ne szólj, ne beszélj. Ezt te nem tudod, én sem tudom . , . Összegörnyedve kuporgott a szőnye­gen. A hosszú szőke haja csomónkint tapadt csontos, erős homlokára, a nagy sötétkék szemeivel mereven nézte a lo­bogó spirituszlángot, amely kísérteties, kékes fénynyel világította be beesett, sárga arcát. Reggel.felé volt már — télen — mi­kor teát főztünk a földön a kályha f mellett. . . . Ha lelke nem volna az ember­nek ! . . Lelkem, a mi fölfelé emel a finom, lehelletszerü szellemvilágba, a hol nincs anyag, nincs test, nincs sár, csak a tiszta szerelem. Légies, árnyfinomságú érzelmek, melyeknek láthatatlan finom­ságú szálaiból szőtte valami ismeretlen ellenség az én beteg lelkemet. S az ilyen lélek átka az embernek, végzete, a mi üldözi, kínozza testét. Azt az érzékeny, nem érezhető vala­mit, a lelket, én érzem és nekem az fájdalmat okoz. Ránéztem Bedő Mártonra, a kit mi Piátónak hittünk. A száraz, erős nagy kezét lomhán lógatta le, a haját sze­mébe szorította. Komoran, fáradtan gub­basztott az esetlen hosszú testével, a mint beszélt. ben példát abból a nemes, impo­náló viselkedésből veszünk, • ame­lyet a legközelebbről érdekelt fér­fiú tanusit. Ily körülmények között minden­esetre nagy megkönnyebbülésünkre szolgál, hogy ha mégsem a mi em­berünk foglalná el néhai Kruplanicz Kálmán örökét, oly férfi jönne, aki­ről a hontmegyei közélet egyik ki­váló szereplője a következő sorokat intézte hozzánk : Gratulálhatok Esztergomnak Hor­váth Bélához. Nf-mes szivü, nobilis lelkületű, tetőtői talpig gavallér uri ember, vonzó egyéniségének szelid va­rázsával mindenkit le fog bilincseim Önöknél is. Kevés, rokonszenvesebb, nagyobb szivü embert ismertem éle­temben. Meglátják, egy csapásra meg­hódítja Önöket és nemcsak a főispáni székbe fog beköltözködni, hanem a szivekbe is. Csak erőltetett frázis, hogy innét a >politikai béke helyreállítása kedvéért távozik*. Pártkülönbség nélkül sajnál­juk, itt a megyében, a közönség igaz, szeretetteljes ragaszkodása adottfőispáni székének szilárd talapzatot. Sajnáljuk, siratjuk őt távozása alkalmából, de büszkén fogjuk hallani, hogy mennyire és mily rövid idő alatt szerették | Önök meg. I A mi közönségünk mindig elis­j merője volt minden valódi érdem­nek, indokolatlan, jogosulatlan an­tipatiák soha sem vezették s ha bi­zony természetes tartózkodással fo­gadja is az uj, idegen vezető ele­j meket, ez a tartózkodása mindég átváltozik tiszteletté, szeretetté, vonzalommá, mihelyt erre az ala­pot megtalálta. Ez alapra van itt is szükség. A >Honti Naptár* mult évi fü­zete egyébként igy mutatja be ki­| szemelt .kormányképviselőnket: — A szerelem fog engem megölni, meglásd ... Leírhatatlan különös keserű kifejezés ült a sárga arcára . . . A viz duruzsolt, apró, fekete thea le­velek táncoltak sustorgó, bugyborékoló fölszinén. A gőz széles foszlányokban iramlott fölfelé. A piroshegyü kék láng­nyelvek a szálló gőz után törekedtek, nagyra nyúlt ki némelyik, azután hirte­len visszahúzódott , . . II. Szelid, jó fiú volt a Bedő Márton, csak bolond egy kissé. Az anyja nevelte — az apja meghalt rég, meglőtte magát — meg a lány testvérei azok formálták ilyenre lányos, féltő szeretettel. Azok a szőke, üresszemű ábrándos nagy lányok, a kik mindig gyerekek maradnak, még ha férjhez mennek is. Ezek közt nőtt föl, ezeknek a bajait, apró örömeit érezte s így lett belőle is a gyöngéd, ábrándos környezetben szelid, gyönge­lelkü lány. Később azután Platót szerette meg. Azt a komoly, szomorú bölcset, a ki a lelket egy külön világba vezeti, csodá­latos, ködös mesevilágba . . . Mikor hazajöttünk a Koltayné zsúrjá­röl, Márton fölhítt magához. — Gyere, mondta aludj nálam. Elmentem hozzá. Nem gyújtotta meg a lámpát — gyűlölte bántó, fényét — csak a spirituszláng világított a szamo­várban. Annak a világa jó barátja volt, szerette, mert enyhe, tompa a fénye. A király s a kormány első embere megyénkben. Nem csak azon méltóság­nál fogva, a melyet visel, de a megye javára végzett munkájánál fogva is első hely illeti meg őt a megyében. Horváth a főispáni állást nemcsak mél­tóságnak tartja, hanem hivatalnak, a melynek gondos és lelkiismeretes ellátá­sát szigorú kötelességnek ismeri. A közügyeken észre is lehet venni an­nak hatását. A kőzédek veszi ennek azután a hasznát. | Platóról beszélt; Piátóról, a mint ko­! moly, fönséges tartással, fölmagaszto­sult tekintettel néz a haragoskék égre. Sötétzöld olajfák borulnak a fehér föve­nyes útra, a fák közül elővillog egy-egy márvány épület. Lobogó ruhájú szőke ijjak hallgattják ábrándos szemekkel, a mint a nagy mester égfelé emelt kar­ral, komolyan — de lelkesen — beszél nekik az Ideálról, a szellemről, a mit ! csak lelkünkkel érezhetünk. Egy külön ' szellemvilágot tár föl nekik, a hol nincs test, a mi csak a lélek számára létezik. S a lenge ruhás, hosszú hajú ifjak láng­szavai nyomán elfeledik a testüket, izzik a szemük, a mint az a komoly ember mutatja nékik az útat, a hol az Ideál van, a mit csak a lélek finom szálaival lehet fölfogni . . . Kipirult a komoly csontos arca, meg­simogatta homlokát. j — Él a lelkem, lélekre talált 1 A lel­kem szeret . . . Megtaláltam a lelket, ! mely szó nélkül, pillantás nélkül meg­érzi az én érzésemet. Egy a gondolata az enyémmel, Összeszövődött az a sok apró, vékony szál. Nem érzem a teste­met, csak lelkem van, könnyű, finom lel­kem, a mely oda száll, a hova megmu­tattad az útat te nagy, te bölcs Plató ! . . III. Azután többször elment Koltay Pál­hoz. Ügyetlen, ostoba volt Bedő Márton, csak akkor lett bátor, ha a szerelemről bej ii .Eszterflom és Vidéke" tárcája. ESZTERGOM és VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. M«ÍÜetel)Ík Vasárnap és CSÜtÖrtÖkÖIl. Felelős a szerkesztésért; Szerkesztőség és kiadóhivatal: PLŐFIZE^ AR AK * MUNKÁCSY KÁLMÁN- (ho?a a Kéziratok, előflz etések, nyilttereK és hirdetések küldendők) Flftm™ ~~ - "~ - ~~ — ~~ — l l kor' - ffl LaptHlajdonos kiadókért: Széc^e^yi-tér, 330. SZÚíI). Negyedévre ^~ ^ - ^ 3 kir! - fii! DR. PROKOPP GYULA- «-~t- M»* vi,«a. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom