Esztergom és Vidéke, 1901

1901-12-12 / 99.szám

ESZTERGOM és ÍIMKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MeáJeleiíik vasárnap és Csütörtökön. Felelős szerkesztő és tiadó . Szerkesztőség és kiadéhivata!: ^ŐKIZKTÉSI AK

A

K •. KEMPELEN FARKAS. <

h0ía a *

ézIrat0

*. ^fizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Ríéwévre- - - - 12 kor. -fll. Laptulajdonosok: Széc^Cpyl-tér, 330. SXárn. ~ - ~ - - - - 3 Sí: I S: Dr. PROKOPP G Y ULA és társai. Kéairatot nem ftdttnk Egyei SZám ára: 14 fll. ^ Kéziratot nem adunk vissza. Restauráció. A megyei önkormányzat olyan régi, mint maga Magyarország, mert a hét vezér kicsurgó véréből sarjadzott ki. Ennek az önkormányzatnak már évek óta húzzák a lélekharangot, mert mi türés-tagadás, olyan > átöröklődő t betegségben szenved, a mely főkép a sógorság, komaság révér terjeszti a ragályt. Hanem azért a ravatal előtt mégis meggondolandó dolog, hogy hátha az a halott, a melyet rá akarnak helyezni, talán csak tetszhalott volt és képes volna még a gyógyulásra. Eszünkbe kell, hogy jusson az is, hogy voitak idők s — ne adja az ég — de jöhetnek is még, a mikor nagy szolgálatokat tett s tehet a vármegye a hazának. A nemzet megsemmisítésére irányított törekvéseknek a vármegyék voltak mentsvárai, azok dacoltak erőszakkal, ármánynyal olyankor, a mikor ez a dacolás a legnagyobb hősiesség számba ment és az önzetlenségnek tündöklő példáit tudta fölmutatni. Igaz, hogy a dicső múltra már a kevésbbé dicső jelen következett, számos kinövéseivel, kóros stagnációjával, klikkrendszereivel, de mégis önként merül föl az a kérdés, vájjon nem gyógyítani kellene e inkább a beteget, a helyett hogy morfiummal szenderitjük át a mulandóságba. |Az utóbbi évek minden tisztujitása előtt hallottuk a zajt, a mint a megye ravatalát ácsolták és a haldokló, — nagy betegen bár — ma is él. Ez az entreprises hangulat lehet az oka annak, hogy megyénkben sem képes a választás közeledő határnapja felújítani a régi nagy restaurációk hevét lángját, a melyek aztán leggyakrabban a társadalom békéjét is megzavarták hoszszú időre. Hogy ez a veszély még eddig nem látszik fenyegetni, azon csak örvendeni tudunk. Mindössze is csak két oszlopos állás az, a melyeknél valami nagyobb mozgalom várható. Az egyik a tiszti ügyészi állás, a mely a megye belső életében igen fontos tisztséget reprezentál, a másik pedig a főszolgabírói, a mely valószínűleg állomáscsere utján lesz megoldva. A tiszti ügyészi állásért két jelölt méri össze a fegyvereit: dr. Hulényi Győző és dr. Burián János, Az előbbi erős gyökeret vert a | vármegye talajában, mint az elmúlt cikluson át a Dorogh-i vá| lasztókerület országgyűlési képviselője s a törvényhatóság kebeléj ben az úgynevezett elitebizottságoknak agilis tagja. Szép tehetsége, magabíró férfikora s rokonszenves megjelenése ' úgyszólván predestinálják arra, hogy ' ennek a vármegyének a tanácskozó ! termében a törvények őrének fontos állását töltse be. | Dr. Burián János hasonlóképpen j kedvelt alakja társadalmunknak s igy nem kicsinylendő ellenfele Hulényinek. Melyikük nyeri el a győzedelmi pálmát ? Majd elválik december 19-én. Annyi bizonyos, hogy ma még az esélyekben jobbra, vagy balra tájékozódni — nehéz feladat lenne. A főszolgabiró-csere már rendben van. Kakass László ugyanis már beleegyezett abba, hogy Muzslára menjen át és így mi sem áll útjában annak az igazságos és méltányos konzekvenciának, hogy dr. Perényi Kálmán, mint rangban idősebb tisztviselő, az elsőbbnek tartott esztergomi járás főszolgabírói székét foglalja el. A fáma még egy jelöltséget kolportál, hogy Hull Árpád, az imént tiszteletbeli árvaszéki ülnökké kinevezett jónevű esztergomi ügyvéd lépne fel árvaszéki ülnöknek. Dr. Hull Árpád személyes jó tulajdonai rokonszenvesek előttünk, de mivel arról, hogy valamelyik árvaszéki ülnök itt nyugalomba menne, vagy előléptetésben részesülne, tudomásunk nincsen s arról sem tudunk, hogy az árvaszéknél egy harmadik Hilnöki állás volna Az .Esztergom és Vidéke" tárcája. Ha rügy kifeslik . . .*) Ha rügy kifeslik és az élet Zsibongva éled; Nem kérdjük ha a rózsa nyit — Az új tavasz hogy mért van itt f De hogyha sárga lomb pereg, — S már nincs meleg, Szürkén mondjuk a szürke köddel: — Ah, már az ősz, hogy mért is jött el - Kürthy György. A szökevények. Irta: Nagy Kenée. Egy kicsi csónak nesztelenül siklott a Duna sima tükrén; fiatal pár ült benne, szorosan egymáshoz simulva. Szótlanul hallgatták a habok locsogását, a hogy az evező lapát nyomán ketté váltak, meg összecsapódtak. Késő este volt már. A Visegrád és Nagymaros között közlekedő csavargőzös régen kikötött s ők, kik a tiz órai gyorsvonattal jöttek ki Budapestről, kénytelenek voltak ebbe a kis lélekvesztőbe ülni, hogy átjussanak Visegrádra. Néma csönd volt már mindenütt, csak az apró petróleum lám*) Mutatvány szerző sajtó alatt lérő verseskönyvéből. pák pislogtak, mint egy-egy szentjános bogár Visegrád és Nagymaros utcáin. A távolban az ég alján sötét felhők közül éppen a teli hold kelt fölfelé, ezüstös fényt árasztva az imént még átláthatat1 lan sötétségbe burkolt tájékra. Hűvös szél húzódott keresztül a viz felületén,' meghimbálva a könnyű sajkát, mire a benne ülők még szorosabban simultak egymáshoz. r— Félsz ? — kérdezte a férfi. — Nem ! — hangzott a rövid válasz, és a víz csobogó neszébe két szerelmes sziv lázas dobogása vegyült. A fellegvár és Salamon torony romjai kísértetiesen merednek ki a sötétlő he- ! gyek erdő koszorúi közül. Olyan szép, ! olyan ábrándokba ringatóan, regényesen: szép így ez a tájék, középen a nagy, csendesen hömpölygő Dunával. Es az a könnyű sajka annyi édes szerelmi vágyat, annyi titkos reményt ringat a holdvilág fényében foszforeszkáló víz felületén. Még csak pár perc — és a csónak partot ért. A benne ülők könnyedén léptek ki a szárazra. A nő piciny lakkcipője belesüpped a part mély homokjába. Ruhájának uszálya kissé megsöpörte a vizet, de törődik is ő most azzal, mikor annyi kínos sóvárgás után ráléphet az igéret földjére. Jó ideje tart már közöttük bizonyos gyöngéd viszony, a minek kezdetben alig mertek nevet adni, de az idő és alkalom szenvedélyes szerelemmé érlelte ezt a kölcsönös vonzódást. Sok küzdelembe került, még a nő, a ki külömben férjes asszony, megalkudott a lelkiismeretével, de végre ezzel is leszámolt, — és most az éj leple alatt kiszöktek Visegrádra ... De minek erről sokat beszélni . . ? A férjnek hirtelen el kellett utaznia, — ennyi az egész ! A község házainak minden ablaka sötét már, csak egyben dereng még halvány világosság. A kivilágított ház kapujában vén asszony guggol. Őket várja. Bent a szobában tisztán teritett asztal, hideg vacsorával s egyetlen ékessége egy illatozó, üde rózsacsokor. A távolból szinte hívogatólag int feléjük ez a világos ablak. A szivük hangosan megdobban láttára, szótlanul haladnak tovább egymás karján és szövik az édes ábrándokat. Olyan elbűvölő ez a felleges, nyári éj. A hold bújócskát játszik a szürke bárány felhőkkel. Ki-ki bukkan, meg ismét elrejtőzik, miközben fény és sötétség gyorsan váltják fel egymást. A körülfekvő hegyeket boritó erdők rejtelmes sűrűjéből kihallatszik hozzájuk egy egy álmodó madár sipogása s valamelyik villa nyitott ablakán andalító zongora hang csendül bele a néma éjszakába. A kertekből rózsaillat árad szét, a mitől megrészegül a szív és lélek. Az útszéli fák titokzatosan suhognak és bólingatnak fölöttük, mintha az ő végtelen nagy szerelmükről mondanának hirt egymásnak, a mit szárnyára vesz a kóbor szellő és viszi gyorsan egy magas palotának nyitott ablakához, a melyen belől álmos dada bóllngat egy selyem ernyős ágyacska fölött és megálmodja, hogy hol van a mama. — Megsúgja neki a kósza szellő, hogy a mama valahol tilosban jár. És bólingat tovább, álmosan csitítgatva a nyugtalan babát, a ki egyre a mamát hívja és hogy a mama nem jön, akkor meg az apukát emlegeti. De az sem jön, hiába hivja, hívogatja, mert hogy az apa is tilos utakon jár. A hírmondó kósza szellő azt is megsúghatná, és mintha sajnálná az elhagyott bébét, meg-megsimogatja tiüs szárnylibbenéssel rózsás arcocskáját, mintha álomba akarná ringatni. Igen, ott van az apuka, ahonnét a nyitott ablakon kihallatszik a zongoraszó, egy kacér, szép asszony társaságában. Mama ! mama! — sikongja a bébé álmából felriadva s mig a dada csiütóan hajol föléje, amoda át Visegrádon kialszik a szerelmeseket befogadó ház ablakából a világosság. * * * A felkelő nap alig hogy felbukkant a keleti ég alján, a hol az a szürke földdel összeolvadni látszik, a szerelmesek már fent ültek a fellegvár romjainál, hogy az eléjük táruló fenséges panorámában gyönyörködjenek. Fejük fölött fecskék suhantak el könnyű szárnylibbenéssel ; körülöttük a romokat károgó varjuk serege ülte meg, zavarva a nyári reggel költőiesen harmonikus csendjét. Alattuk a hegy lábánál a Duna, mint