Esztergom és Vidéke, 1901

1901-11-24 / 94.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE. (94 szám.) de tanácsolni és jól tanácsolni már sokkal nehezebb. Minket nem vezet Önérdek, mi nem vagyunk elhízottak sem és szives örömmel nyitunk tért min­denkinek, a ki eszméit, terveit, ta­nácsait ez irányban óhajtja lapunk­ban közre adni és a ki nálunk job­bat ajánl, az eló'tt tisztelettel haj­lunk meg-. Lapunk önzetlen barátait ezennel felhívjuk a nemes ver­senyre. Győzzön a jobb ! K. F. KÖZGAZDASÁG. X A magyar zab hibája. Ha kizáró­lag a magyar zab hibájáról óhajtanánk irni, ugy közleményüukkel rövidesen el­készülnénk, mert hiszen a magyar zab­nak voltaképen nincs más hibája, mint az hogy nem valami jól fizet, vastag héjú, léhaszemű és könnyű. A magyar zab eme rossz tulajdonságainak felsoro­lásával tehát elmondottuk mindazt, a mit mondani lehet. Ha ennek dacára a tol­lat le nem tesszük s közleményünket tovább folytatjuk, tesszük ezt csakis azért, mert ismertetni akarjuk ama eljárást, a mellyel módunkban áll a magyar zab hibáitól megszabadulni. Általánosan is­mert tény, hogy a zabtermeléssel a ma­gyar gazda nem sokat törődik és épen ezen nemtörődésnek következménye a zab fent elősorolt hibáinak láncolata. A zabot a vetésforgóban a Iegutolósó helyre teszik, a trágyát vele meg nem ismerte­tik, a földet csak éppen hogy megkar­colják alája, vetőmagvának kiválasztá­sára s előkészítésére pedig mi súlyt sem helyeznek. Ilyen körülmények között azu­tán nem csoda, ha a zab vastaghéjú s léha szemű lesz s ha rosszul fizet. Ha a zabot jól előkészítik s istálló és műtrá­gyával megtrágyázott, tehát jó erőben levő földben termelnék, ha a vetőmag megválasztására több gondot fordítanánk, a zab úgy mennyiségileg mint minőségi­leg ép oly termést adna, mint más ga­bonaféle. Nincsen semmi szükség arra, hogy a magyar zabbal szemben a nyugoti zab­virágokat, sem a szélvihart, mert törté­netesen nyár volt. Nem is ábrándozott, mert más dolga akadt: a feleségét csókol­gatta. Szép, fiatal, aranyszőke kis fele­ségét, kit csak pár hónap óta nevez­hetett a magáénak. Pár hónap ! Neki csak pár pillanat; mert mig a búbánat esztendőkké nyújtja a pillanatokat is, a boldogság röpke szárnyain észrevétlenül surran tova az idő. Ott ültek boldogan egy kis bársony kereveten. Előttük kis asztalkán, mely­nek fekete ébenébe, antik mintázatú mo­zaik volt berakva, kis csészében fekete kávé. Ebből szürpöltek fölváltva egy­egy hörpentést, jói ügyelve, hogy a csésze szélének azt a helyét vigye aj­kához az egyik, melyet a másik érin­tett. Nem is igen beszéltek. Vagy ha be­széltek, nem szavakat ejtettek ki, csak tagolatlan hangokat, azokat a leírhatat­lan, meg nem határozható hangokat, melyekben a rajongás, gyöngédség a kifejezhetetlen boldogság, a* megdi­csőült önkivüilét édes szórakozottsága szokott kitörni. Nem is volt az beszéd, csak csókcsattanás. András a csésze után nyúlt. Hagyd meg nekem a cukor alját, — szólt enyelegve az asszony és arany­fürtös fejét a férj ölébe pihenteié. Ez kiürítette fenékig a mokka-csészét. Es aztán nézte, nézte az alját. — Nos ? — szól az asszony. — Nincs benne cukor, — szólt komi­kus zavarral a férj. féleségeknek adjunk előnyt, nincs annál is inkább, mert a nyugoti zabféleségek sokkal kényesebbek úgy a talajelökészi­tés, mint az ápolás tekintetében. Ha gazdáink a magyar zabnak a vetésforgó­ban hasonló jó helyet adnának, mint a nyugoti zabnak, ha a vetőmag terme­lésére nagyobb gondot fordítanának, úgy néhány év alatt annyira megvál­tozna tulajdonságaiban, hogy a versenyt a legjobb nyugoti zabféleségekkel kiál­laná, s ami fő, a magyar viszonyok bé­lyegét viselné magán. Nagyon természe­tes, hogy sok év mulasztását egyszerre helyrehozni nem lehet, hanem kitartó szorgalommal s körültekintéssel fényes eredményeket érhetnénk el. Nem győzzük eléggé ajánlani, hogy fordítson több gondot a gazda a zabter­melésre, mert csak igy fogjuk eltüntetni a magyar zab hibáit. Színészet. Esztergom, 1901. nov. 23. Csupán a pénteki napról adhatunk hirt, mert csütörtökön szünetje volt Tháliának, ma pedig a Katholikus Kör estélye miatt kénytelen pihenni. Hanem pénteken igazi munkában volt a dekla­máló múzsa. Délután nevetségesen olcsó helyárak mellett diák előadást tartott, este meg az operetté gyérszövetű leplét vette trikója fölé. Haj, haj Thália! A nálunk való sze­replésed igazán szeszélyes fogadtatásban részesül. A nyári deszka bódéban néha túlságosan hódolt neked az aranyifjúság és a fellelkesült nép. S most a terem­ben, hói nemsokára libegő frakkok és selyem víganók verik fel a graciána és egyéb újdonsült sületlenségek ütemeire a poit, bizony — hogy ismételjük múlt­kori megjegyzésünket — alig oszlatod el a közönyt. Okait nem kutatjuk, csak megjegyezzük, hogy érdeklődésünket megnyerned ép oly nehéz, mint az osz­tálysorsjátékon nyerni. Pedig Thália, mostani alakodban is megérdemled, hogy érdeklődjünk irán­tad. Az igaz, bogy legutóbbi megjelené­sednél szerényebb a külsőd, de becses belső tulajdonókban nem szűkölködől. S ezek között legbecsesebb Bokody mester, a ki deákjainknak péntek dél­után megmutatta és bizony lelkükbe véste Harpagont, a fösvényt. Egy szel­Összeborultak és együtt vizsgálgat­ták a millefleurs-sel díszített kis csé­szét. -Az asszony felkacagott s a csésze tányérkájára mutatott, mely az asztal­kán volt. András odanézett. Rajta volt a három darab cukorka. — Cukor nélkül ittuk, — szólt fanya­rul Összehúzva az ajakát, mintha csak most vette volna észre, hogy a kávé keserű. — Hát csoda ? Hiszen a mézes-heték­ben vagyunk ? II. Az ajtón kopogtattak. — Ki az? — Én vagyok, a János, levele van a nagyságos urnák. — Tedd az asztalomra. — Feleletre várnak. — Add be. Az inas átnyujtá a levelet és eltávo­zott. András átvette és meg sem nézve a borítékot, feltörte. Alig vetett a levélbe egy pillantást, hirtelen ború szállta meg nyájas arcát. — Kitől van ? — kérdezé az asszony, a ki észrevette ezt a gyors változást. A férj hallgatott. Habozni látszott. Mintha nem lett volna tisztában magá­val, mit tegyen ? — Ah, nem szabad tudnom? — szólt a nő kissé élesen. A férj lesüté szemeit s halk hangon monda: — Tőle van , , . lemes iró, ha jól gondolom Komjáthy, azt mondta Moheréről, hogy tükör. Egyetlen szóval találóbban nem lehetne jellemezni a vígjáték Sakespearé-jét, bár el kell ismernünk, hogy ez a tükör a mi modern szemeinknek egy kissé dom­ború tükör, vagyis olyan, a mely igazat mutat, de egy kissé eltorzítva. Nos a Bokody Harpagonja is ilyen tükör volt ; de ha igazán akarta vetíteni a Moliére felvételét, ilyennek is kellett lennie. Más keretben klasszikusnak is mondhatnók az interpretatióját, melyet bencés tanáraink közül igen sokan és az igazi művészet élvezésének felemelő hatása alatt néztek végig. A mi elismerést színész kaphat, azt meg is kapta, mert az egész termet betöltő diáksereg valóságos tapsorká­nokat rögtönzött. Az estéli Kis alamuszi-ra, — bizony aránylag nem túlságosan népes, de — elite-publikum gyűlt egybe és kelleme­sen mulatott — a Heltai Nándor Tom­ján. Dombi kisasszony is tetszett. Vi­comte-ja ruganyos izmú, fess és sneidig gyerek volt. Ugy-e hölgyeim ?! Hanem nem tünt fel Önöknek, hogy Mary a Görögrabszolgából kölcsönzött egy vá­gyaktól duzzadó betétet. No hát nézzük el neki, mert — Hevesi Gusztikára mon­dom — kisebb hiba ez, mintha Sárah e gY-e gy fél akkordot elnyel. Egyébiránt, ugy e, elég jól játszottak, csak zenéjük lenne jobb. A propos ! Hevesi Gusztika 1 No, a ki csodálkozik ezen a szentimentális ki­törésen, az nézze meg őt a színpadon s akkor nem fog csodálkozni. A nőnem­nek esetleg megengedem, hogy kivétel legyen. Alexandros. Esztergom, november 23. Heti krónika. Hej Budapesten könnyű ám Sorja a krónikásnak : Ha kobzára témát keres, Akár százat találhat. De Esztergomban mit lehet Egy héten Összeszedni ? Itt dúl az erkölcs és a rend — — Kitől ? — Az én ifjúkori bűnömtől — és át­nyujtá a levelet. — A Lili ? — Igen. A nő bele sem tekintett a levélbe. — Mit akar ? — Zsarolni. — Ah ? — Azt irja, ha ötven forintot nem küldök neki, a legborzasztóbbra szánja el magát. — Mit fog tenni ? — Elárul neked mindent . . . Az asszony felkacagott. —• Tréfáljuk meg szegényt. — Hogyan ? — Adj ide ötven forintot. A férj csodálkozva nézett a ragyogó szép asszonyra. — Csak nem akarsz tán ? — Kérek ötven forintot. A férj tárcája után nyúlt és átadta az összeget. Az asszony odalépett az íróasztalhoz, elővette a saját névjegyét és a pénzzel együtt egy borítékba tette. Aztán csengetett és átadta a belépő inasnak. — Itt a válasz. III. A férj odaborult lábaihoz és csókok­kal halmozta el kis kacsóját. — Látom, hogy csakugyan megbo­csátottál. A nő diadalmasan tekintett reá! — Kárpótolnunk keli szegényt a mé­zes heteinkért. h 1 november 24 S szenzációja semmi. Gondoltam,, hogy tán Thália Papnőiről daloljak ? De e tárgyat átengedem Jog szerint a papoknak. Tán jó lesz a petíció, E kedvelt társas játék, Melynek sikeriért bizony Én jót csöppet sem állnék ? De csitt, ez már politika — Kontra és pro tilalmas — Jöjj hát oroszlány, tigris és Te holt fekete farkas. Ti mindig aktuálisak S érdekesek maradtok . . . Hogy érzitek magatokat ? Megyénkben hogy mulattok ? Mily sok hálával tartozunk — Jó bestiák — mi néktek : Ti lődöztétek fel bizony Európának megyénket. Jutalmul oh mit adhatunk, Tetszik e az ajánlat ? Beválasztunk érdemtekért Majd dísz-városatyáknak. * Lantos. — Gyász. Estéli István, másod éves tanítójelölt hosszas betegeskedés után folyó hó 20-án elhunyt. Temetése 21-én délután 3 órakor volt, melyen az inté­zet tanári kara teljes számmal részt vett. A koporsót volt tanulótársai vitték a temetőbe, sírjára osztálytársai koszorút helyeztek. — Változás. Muzsla községben az el­távozott Gasparek István segédjegyző helyett Szlatényi Béla oki. jegyző alkal­maztatott. — Kinevezések. Horváth Béla várme­gyénk főispánja dr. Hutt Árpád ügyvé« det tiszteletbeli árvaszéki ülnökké, dr. Kabina Sándor ügyvédet tb. ügyészszé és Paikovics László joggyakornokot tb. szolgabiróvá nevezte ki. — A helyőrségből. Szluka Ferdinánd vezérőrnagy dandárparancsnok pénteken és szombaton vizsgálta meg a 26. gya­logezred itteni zászlóaljának kiképzett póttartalékosait és tényleges legénysé­gét. A tisztikar a vendég tiszteletére pénteken este barátságos összejövetelt tartott. — Az esztergomi orvosi és gyógy­szerész egyesület 20-án havi Összejöve­telt tartott, melyen a választmány meg­alakult. Elnök lett: dr. Áldori Mór. Alelnök : Zsiga Zsigmond gyógyszerész. Titkár: dr. Horacsek Gyula. Pénztár­nok : Kerschbaummayer Károly gyógy­szerész. Választm, tagokká lettek: dr. Berényi Gyula, dr, Gedeon Kálmán és dr. Gönczy Bé|a orvosok. — Erzsébet gyász, A süttői rk. nép­iskolában 19-éu tartatott meg Erzsébet királynénk emlékezetére a gyász ünne­pély. Reggel 9 órakor a plébánia temp­lomban requiemet tartott a plébános, melyen jelen voltak az összes iskolai növendékek és szép számmal az ájtatos hivek. Majd az iskolában ének és szaval­ványok után Kicsindi Kálmán tanitó rö­vid szép alkalmi beszédet tartott — vé­gül a helybeli plébános rövid hazafias buzditást intézett az iskolás gyermekek­hez, hogy emlékezzenek meg a mai napon imáikban szeretett királynénkról és vés­sék szivükbe Isten, király és a haza iránti kötelességeiket. Az ünnepély a Hymnussal végződött. — Helyreigazítás. Zeke József ur föl­kért bennünket a következő sorok köz­lésére :»Az »E. és V. nov. 14-iki számában »A munkások rokkant- és nyugdij-ügyec c. cikkben két oly kitétel foglaltatik, melyeket kötelességemnek tartok hely­helyreigazitani. E cikk szerint a nyug­dij-egylet három év előtt alakult városunk­ban. Éz tévedés, mert öt év előtt alakult. Másodszor az olvasaható, hogy az én kezdeményezésemre alakult meg. Kije-

Next

/
Oldalképek
Tartalom