Esztergom és Vidéke, 1901

1901-11-14 / 91.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE. {9.1 szám.) 2 TOL november 14. évekre kötött szerződések alapján vásárolnak, de termelhet burgonyát, kendert, mákot és termelhet gyógynövényeket, amelyek céltudatos és szakszerű müvelés mellett a leggazdaságosabb vetemények közé tartoznak. De nincs kizárva a cukorrépa termesztése sem, ha községenként szerveszkedve lépnek a kisgazdák szerződésre a gyárakkal. Németországban, ahol a kisgazdák száma Összehasonlíthatatlanul több, mint nálunk, már régen rájöttek, hogy összeadva terméseiket sokkal könnyebben s előnyösebben értékesíthetik, mint egyenkint. Ez természetes is. Ha egyéb haszna nem lenne is az ilyen értékesítő szövetkezetnek, mint megtakarítani azt a néhány krajcárt, a mit a gabonát vásárló ügynökök métermázsánként zsebrevágnak, már ebben nagyon szépen megtalálná célját. Előnye különben is ennek a dolognak annyi van s olyan kéznél fekvő, hogy felsorolni is felesleges. S egy kis jóakarattal egy kis buzgósággal mindezt elérhetjük, csak épden a kezünket kell nyújtani utána. Egy kisgazda. A munkások rokkant- és nyugdíj-ügye. — Az egylet nov. io iki estélye. — Esztergom, 190I. nov. 11. Városunkban elég szép számban levő jótékony és emberbaráti intézmények sorában immár méltó helyet foglal el * >Magyarországi munkások rokkant és nyugdijegyletét-nek esztergomi fiókja. Hogy három év előtt megalakult s hogy létezik, az talán köztudomású volt, de annak beléletéről, hasznos működéséről vajmi kevesen vettek eddig tudomást. Az esztergomi ipartestület két év előtt országos mozgalmat indított meg az iparosok nyugdíjintézetének létesítése érdekeben, hálás elismerésre talált az egész országban, de oly akadályok gördültek e nemes cél kivitele elé, hogy annak megvalósítása meddő maradt. Pedig az az osztály, amely az ország boldogitásának előmozdításában jelentékeny tényezőként szerepel, végre megérdemelné, hogy foglalkozzanak behatóbban jövőjükkel, hogy módot nyújtsanak a megélhetésre akkor is, midőn a keserves munkában elerőtlenedett kezek már képtelenek a napi kenyér megkeresésére, hogy megmentsék őket a végpusztulástól s kevesbítsék azok számát, kik önhibájukon kívül jutottak a koldusbotra. Évtizedek előtt, midőn az ipart aranybányának lehetett tekinteni, még lehetséges volt kis igyekezettel is-oly tőkét gyűjteni, mely biztosította az iparos család megélhetését a munkára képtelen agg korban, de ma már oly terhek nehezednek ez osztály vállaira is, hogy boldog az, ki nélkülözéstől ment életet tud biztosítani családjának, ki azzal a tudattal hunyja le szemeit, hogy családját megmentette az oly keserű kegyelem kenyértől, ki oly adósságtól mentes üzletet hagyott hátra, mely szorgos munka mellett nyújt reményt a hátragyott özvegy és gyermekek megélhetésére és neveltethetésére. Ily mostoha viszonyok s az iparosok ezreinek jajkiáltása között, mind sűrűbben hangzik fel neki egy földivel, hogy kitagadja, nem akar róla tudni ; még a temetésére se jöjjön el, mert nem tudna nyugodni a sirban. Azóta nem tudnak egymásról semmit. Talán meg is halt már azóta, szégyenében, szegénységben, elhagyatva. Beteg volt sokáig és senki nem ápolta. Jött egy éjjelen a halál és nem volt senki, aki befogta a szemét. Talán megbocsátott leányának és hivta, hivta őt a halálos ágyon. S ő azalatt rossz volt, gonosz volt. — Mama, mama, mama, tö

r

t ki a sóhajtás Éva ajkairól s megeredtek a könyei. Nem zokogott, csak folyt, folyt szakadatlanul szeméből a bánat vize. A füzesekkel árkolt kicsiny temetőben van egy elhagyatott sir. Virág nincs rajta, keresztje letörött. Nem látja más csak a nap, nem nézi más, csak a zümmögő bogár, ha arra száll. Senki nem jár m sirhoz, a falubeliek el is felejtették már, hogy ki fekszik ott. Az ő anyja fekszik ott. Kezeit a mellére téve, fekete ünneplő ruhában, fekete főkötőben. A szeme le van hunyva, mintha aludna, álmodna. Az arca fehéi, mint a viasz és szomorú mint akkor; amikor Éva elment a háztól . . . Éva látja anyját a sirban. Mama, mama, bocsáss meg ! Mama, ébredj fel! Igy beszél Éva az ő lelkében a halotthoz. De az néma és mozdulatlan marad .. Az ének megszűnt. Az orgona elhallgatott, Éva föltekintett és megtörölte a szemeit. A tömeg oszladozni kezdett, az emberek lökdöstek egymást, hogy minél hamarább kijuthassanak a templomból. Éva ismét lehunyta szemeit és folytatta álmodozását. Kiment a temetőből, beért a faluba. Az embereket, akik eléje kerülnek, mind ismeri. Mosolyognak rá és beszélnek hozzá: Hát hazajöttél, Évi ? És ő siet, siet hazafelé. Már messziről ráismer a házukra. A kapu most is be van dőlve, a kémény még mindig olyan csonka, mint a mikor egy éjszakai nagy szél lehordta a felét. Dobogó szivvel lép a házba, lábujjhegyen megy a konyháig. A küszöbre lép és szive majd meghasad az Örömtől. Ott áll az anyja a tűzhely mellett és vacsorát főz. Háttal áll az ajtónak, nem látja, ki jön. És Éva besurran a szobába, főinyitja a ládát. Ott feküsznek még a régi ruhái szép rendben. A piros pettyes viganója, a fodrosinge, a bársony cipője. Felöltözik szépen és kontyba fonja a haját. Ugy megy ki a konyhába az anyjához és keblére borul. Oh micsoda boldogság ez! Ez a menyország . . . Valaki gyöngéden érintette a vállát. Az öreg sekrestyés volt. Elaludt a kisasszony és én most kisöpröm a templomot, mormogta az öreg. Éva felszökött helyéről, keresztet vetett magára és kisietett a templomból. Egy ujjongó vágy töltötte be egész valóját : Haza ! Haza ! Nem gondolt a bűnre, a múltra, csak a faluját látta maga előtt, a kidűlt házikót, az anyját. Boldog volt, a lelkét soha nem érezte ilyen könnyűnek. Másfél óra múlva már a vonaton ült, amely szilaj robogással vitte végig az alföld éjszakába borult pusztaságain. A bűnös nagyváros soha többé nem fogja látni Évát. >Munkát a népnek, megélhetést, kenyeret a szerencsétlen sorsra jutott, keresetképtelen, agg iparosoknak !« Az utóbbi jogos követelés és panasz legalább részbeni orvoslá sára, a biztos siker reményében, létesítettek Budapesten egy nyugdíjintézetet az iparosok számára. Csendben, de annál nagyobb ügyszeretettel és lelkiismeretes vezetéssel munkálkodik az intézet már 9 év óta, hogy mily eredményn^yel, világos képet nyújtanak a számok. Van jelenleg a nyugdijegyletnek 16,000-nél több tagja, vagyona meghaladja az 500,000 koronát, van 59 vidéki fiók-egylete, melynek mindegyike önkormányzattal bir, de a központ felügyelete alá tartozik. Tagja lehet az egyletnek minden munkás kor és nemkülömbség nélkül, továbbá önálló iparosok, vagy bármiféle foglalkozású egyének, ha az előirt kötelezettségeknek megfelelnek. Az egylet tagjai három osztályba osztatnak. A I. osztályban 20 fillér tagdijt, a II. osztályban 24 fillért, a III-ban 30 fillért fizetnek hetenkint. Mindazon tagok, kik 10 évig rendesen teljesítették a befizetéseket, 10 év eltelte után ha testi, vagy szellemi elgyengültség következtében munkára képtelenekké válnának a szabályok értelmében rokkant nyugdíj-igényeiknek megszavazását követelhetik. 35 év eltelte után pedig az I. osztály tagjai részére heti 12 kor. a II. osztály tagjai részére heti 14 kor. a III. osztály tagjai részére 17 kor. nyugdíj állapittatik meg. Tiz év elteltével bekövetkező rokkanság esetén a fenti összegnek 7O°/

0-a, s minden további évnél i°/

0-kal több segély adatik. A munkaképtelenség a tisztviselők által kirendelendő két orvos bizonyítványával megerősítendő. Megfelelő nyugdíjra tarthat igényt az elhunyt tag özvegye, s neveltetési járulékra az elhunyt árvái is. Városunkban Zeke József kezdeményezésére 3 év előtt alakult meg a fiókegyesület. Sok viszontagsággal kellett megküzdenie kezdetben, mert többen összetévesztették — még máig is — a csaknem egyedőben napvilágot látott > Táncsics < egyesülettel, mely papíron szép elveket tűzött ugyan maga elé, de csak részben valósította meg; Örökös Összetűzések színhelye volt az egyesület, lelketlen agitátorok helytelen tanai által volt megmételyezve, mig végre buborék módjára eltűnt. A munkások fiókegyesületének nemes törekvését megértve, ez évben Magyary László agilis iparos vette kezébe az elnökséggel járó teendőket. Rövid elnöksége alatt már is lendületnek indult az egyesület. A bizalom fokozódott, a tagok folyton szaporodtak s az a rokonszenv az iparososztály részéről, mely újabban, de különösen az alább részletesen ismertetett estély alkalmával megnyilvánult, reményt nyújt, hogy lesz létjogosultsága városunkban is e fiókegyesületnek. A nagy nyilvánosság előtt mintegy bemutatkozni akart az egyesület, c célból vasárnap este a »Porgeszc vendéglő nagytermében, felolvasó és szavaló estélyt rendezett. Elég nagy számban vettek részt az érdeklődők, köztük Dóczy Ferenc elnökkel az ipartestület elöljáróság*! tagjai is. Az est kimagasló pontját mindenesetre Nagy Antal reáliskolai tanár felolvasása képezte. Tudományos színvonalon álló értekezésében felölelt mindent, a mi a munkás társadalmi helyzetének megvilágítására szolgált, Ismertette tüzetesen a sztrájk káros hatásait, megszívlelendő adatokkal bizonyította ezt be; rámutatott mindazon üdvös eszközökre, módokra, melyekkel a munkás anyagi boldogulását elősegitheti. Kiierjedt a kisiparosok nyomorát annyira elősegítő szábad-iparra is, mely a maga ideális tisztaságával a közjólétnek hathatós tényezőjévé válni készült, de mihelyt az ipari kontárkodás a pénz mindenható hatalmában talált kegyes pártfogójára, az idealizmusától megfosztott szabad ipar a közelszegényedést segítette elő s msnap is a legkártékonyabb befolyással van a tiszta iparra. Kellő értékére szállította le a legtöbb bajt okozó, s manapság annyira lábrakapott nagy igényt, melynek egyedüli ellenszeréül mondja, hogy ne kívánjunk többnek feltűnni, mint a mennyire egyéni ércékünknél fogva a köztisztelet, becsülés felemel, mert számtalan elhagyott ősi lak tanúskodik a kierőszakolt közbizalomnak méreg drága értékérői. Majd a munkás és munkaadó egymásra utaltságát fejtegette, kiknek érdekei csak látszólagosan ellentétesek, de végcéljaikban közösek. A mindvégig tanulságos és érdekfeszítő felolvasás valóban lekötötte ahalgatóság figyelmét, mely sokszor éljenekkel honorálta a szakszerű értekezést. Krajniker Ferenc szavalta el ezután Váradi Antal >Utolsó sort cz. költeményét igen hatásosan s érzéssel. Zeke József alelnök az iparosok nyugdíjbiztosításáról és a szervezkedésről írt felolvasásában a nyugdíjintézmény hasznát, szükségességét ismertette. Hálásan emlékezett meg azokról kik bőkezű adományaikkal igyekeztek pártfogásuknak kifejezést adni, ilyenek Vaszary Kolos hercegprímás, báró Hornig Károly, gróf Csáky Károly, Pellett József dr. Prohászka Ottokár. Végzetül Vavrovits Ferenc a »Bányaszerencsétlenségf cz. igen ügyesen előadott monológgal keltett általános derültséget. Utána a jelenvoltak vacsorához ültek, melyet több toaszt fűszerezett. A társaság megaczélosodva a jövő küzdelmekre, kedélyes hangulatban gyűjtött erőt a nyugdijintézmé minél későbbi igénybevételére. Hollósy Károly. A bagatell követelésekről. Mióta a m. kir. Curia 64. számú döntvényében kimondotta, hogy a kereskedelmi ügyletekből eredő, 20 frton aluli követelések mindenképen a bagatel-biróság hatáskörébe tartoznak és azok a járásbíróságok előtt nem érvényesíthetők, az ilyen követelések behajtása igen nagy nehézségekkel van összekötve. Fokozott mértékben áll ez akkor, ha az adós vidéken lakik, mert ilyen eset- . ben az adós személyére illetékes községi bíróságnál kellene a követelést érvényesíteni. Ezeken a miseriákon csak részben segített a fizetési meghagyásokról szóló törvén/, mely megengedte, hogy a 20 frton aluli követelések fizetési meghagyás iránti kérvény alakjában a járásbíróságok előtt érvényesíttessenek. Azonban a vidéki adósok ellen ezen törvény sem nyújtott segédkezet a hite- ± lezőnek, mert ugy intézkedett, hogy a községi bíróság elé utalt ügyekben, tehát a 20 frton aluli ügyekben azon kir. járásbiróság illetékes, melynek területén a követelés iránti perben illetékes községi bíróság székhelye fekszik. A hitelezőnek tehát a vidéki adóst r