Esztergom és Vidéke, 1901
1901-10-24 / 85.szám
Hát én összebeszéltem Herakles, Kasztor, Pollák, Zetes, Kalais, Telamon, Eginos, Linkaios, Idmon, Meleagros, Akastos barátommal és SinghofTertől megvettünk egy kopott bárkát 38 drachmán és elvitorláztunk. No aztán, mikor megérkeztünk KoIchisba,kértem Aietes nagybátyámat, hogy adja ide az arany gyapjút. Nem adja, mondja ő. Jó hát majd meglátjuk, mondom én. És aztán, mikor aludtak, bementünk a parkba s a íilagoriában, ahol lógott, leakasztottuk és szépen visszagyüttünk. Ez az egész. Elnök ; Nem addig a ! A nyomozási iratokból kitűnik, hogy maga Medeia kisasszonyt, Aites leányát elcsábitotta és az adta oda a park kulcsát. Azt is kinyomozták a csendőrök, hogy Aites kiküldte maguk után Absírtos nevü fiát, kit maguk Pygros falu mellett leütöttek és a vasúti töltés melletti árokba löktek. Mit felel erre ? Vádiolt: Tagadom. Igaz, hogy Absyrtos ur utánunk jött és egy pár barátommal összekülönbözött, mire azok elkergették őt, de agyon senki sem ütötte, különben tessék őt kihallgatni. Elnök: Hiába tagad. A nyomozás adatai napnál fényesebben igazolják, hogy maguk voltak a tettesek. Egy vasúti őr megtalálta Absyrtos hulláját, nemsokára azután, hogy maguk a vere kedés színhelyéről eltávoztak. Az őr különben az egész verekedés szemtanuja volt és szükség esetén szembesíteni fogjuk önuel. Vádlott: Én a mellett maradok, arait mondtam. Absyrtos urat senki se bántotta. Azt azonban láttuk, hogy a verekedés után bement egy korcsmába és valószínűleg ott verték össze vagy pedig részegen az árokba esett. Mi szépen haza jöttünk. Elnök: Az nem áll. Maguk a Dardanellák közt is nagy botrányt csináltak. Vádlott: Azt kénytelen vagyok beismerni, nagyságos elnök ur, hogy mikor a Dardanellák közt elhajóztunk, egy ifjú dardanella köveket dobált a bárkánkba és azért Dakron barátom őt felpofozta, de egyéb nem történt, én legalább nem emlékszem. Elnök: Jól van, ha tagad. A vizsgálat adai maguk ellen bizonyítanak. A kínálgatott tanuk egyértelműleg s maguk terhére vallanak. Jobb lesz beismerni, leg alább könnyitenek a lelkiismeretükön. Vádlott: Nincs rá szükségünk. Külön ben az ujabb bölcsészek tagadják a lelkiismeret létezését. A genfi egyetem .. . Elnök: Ne filozofáljon és ne térjen el a tárgytól. Beszéljen tovább mit csináltak ? Maguk a Stymplegádon a vámőrt is egy ládika rövid szivarral megvesztegették és az magukat áteresztette a határon. Ezért csempészet miatt is meer van indítva maguk ellen az eljárás. Mit tettek az arany-gyapjuval ? A detektívek jelentéséből az tűnik ki, hogy . . . Vádlott: Semmi sem tűnik ki. Megmondom az igazat. Heraklessel bemen tünk Athene-be és az arany gyapjút ott Singer Ignác ószeresnek Dob-utca 13. sz. alatt 850 drachmáért eladtuk. Én útitársaimnak mindegyiknek adtam 10 drachmát, ami megmaradt, azon Heraklessel megosztoztunk. Nagybátyám, Pelias ugyanis kikergetett, mikor megjöttünk, pénzem meg nem volt, tehát kénytelen voltam az arany-gyapjut eladni. Erre nézve különben tessék kihallgatni Singért, az ószerest. Elnök : Senkit sem hallgatunk ki. Mit tud még előadni ? Vádlott: Nem tudok semmit és nem is akarok, kivéve, hogy kérem szabadon bocsáttatásomat. Elnök: Az majd e'válik. (A börtönőrökhöz.) Vigyék el a vádlottat! Most a többi vádlottak kihallgatására került a sor. A bűnrészesek legtöbbje csatlakozott Jason vallomásához és azt megerősítette. Majd kihallgatták a tanukat, kik nem sok fontosat mondottak. Késő délután volt, mikor a törvényszék tanácskozásra vonult vissza. A tárgyalás hosszúra nyúlt és a közönség fokozott izgatottsággal várta az Ítéletet. Végre egy óra múlva megjelent az elnök az emelvényen a bírákkal. A vádlottakat újból bevezették. Halotti csendben hirdette ki az elnök az ítéletet, mely szerint Jasont bűnösnek mondja ki a kir, törvényszék a btkv. 336. §-ának 1. pontjába ütköző lopás és a 2 79- § ába ütköző szándékos emberölés bűntettében, mégis a 91. § alkalmazásával összbüníetésül 10 évi fegyházra itéli, melyből a vizsgálati fogsággal 8 hónap kitöltöttnek vétetik. A bűn részesek 7 hónaptói 5 évig terjedő börtönnel és fegyházzal sújtattak. Az összes elitéltek és terhükre az ügyész is fellebbezést jelentett be. A tárgyalást jegyezte : Taffy. Laptulajdonosok: dr. Prokopp Gyula és társai Süket ön?? Uj találmányaink által mindennemű süketség és nagyothallás gyógyítható, csak a .született süketek nem gyógyíthatók. Fülzúgás azonnal elmúlik. Mindenki irja meg baját. Díjmentes megvizsgálás és útbaigazítás. Mindenki magát csekély költséggel otthon gyógyíthatja. Internationale Ohrenheilanstaltjpó. La Salle Ave. } Chicago III. ' Nyújtsunk kezet a szerencsének! I Már sokan szerencsések lettek egy nálunk vásárolt sorsjegy által. A legesélyűttsabb sorsjáték a uilágon a mi m. kir. osztály s orsj át ékünk. 100.000 sorsjegyre 50.000 pénznyeremény jut Legnagyobb nyeremény esetleg 1.000,000 Korona. i jutalom 600,000, I nyeremény á 400.000, 200,000, 2 á 100,000, I á 90000 80 000, 70.000 2 á 60.000, I á 40.000, 5 á 30000, I á 25.000, 7 á 20.000 3 á 15.000, 31 á 10.000, 67 á 5000, 3 á 3000, 432 á 2600, 763 á 1000, 1238 á 500, 90 á 300, 31700 á 200, 3900 á 170, 4900 á 130, 50 á 100, 3900 á 80 2900 á 40. Összesen 13,160,000 korona, azaz Tizenhárom millió 160.000 korona. [ SZEREWCSElflPTÁB 1901, ÉVRE. * | ; Január I Wtorcar l M ámins 1 Április j Május l Junius Július Augusztus szeptember OKtokr | November IDeGzemüeT K 1 4042 P 1 38274lp{ 1 19815 H l 44373 81 1 48569 Sl 1)38250 II 1 51633 C 1 59560 V 1 83465 K 1 55184 P 1 1779? V 1 35362 S 2 36473 S [3151384 S 2 40489 K 2 52329 0 | 2 53709 Y^5Wffi K 2 58046 P 2 83332 H 2 89342 S 2 83536 S 2 38973 H 2 44347 O 3 49544 yr-mm VTSIESB S 3 69576 P l 3 62319 H 3 55186 S 3 65832 s 3 86052 * 3 48569 O 3 8560 <)\ Vifafai K 3 51650 P 4 53718 „ 4 64441 H 4 58050 O 4 83383 S 4 83468 | 4 C 4 83584 vTT^ s 4 53709 P 4 38250 l J Útí S 4 59566 slA§2452 K 5 83551 K 5 65835 p 5 86063 ^ffal 6 6 83550 p B 19815 l 5 44373 £ 5 62319 S 5 51381% Jfflo 5 83332 Pf6ttM78 8 0 17349 S 6 83591 jjü 6 35366 H 6 36462 O 6 8568 MjJS K 6 52329 ' g 83468 V | 6]56186 S 6 83684 p fi 86052 H 7| 4053C 7 38904 C 7 21622 VI 7144382 K 7 4042 P 7 38274 V 7 51635 S 7 M676 § _ 7 . 8934a H 7 62472 0 7 19S15 5._ 7 ®&®> K 8 &647Ő P 8 51612 P 8 40497 H 8 52340 S 8 36473 S 8 51384 II 8 58050 0 8 83383 V ~S 36462 K 8 83550 P 8 40489 V '8 44373 S 9 49711 S 3 58019 S [ 9 5 1636 K 9 59598 C 9 49544 #=fffp K 9 65835 P 9 86003 11 9 19541 S 9, 8568 8 9 51635 11 9 62329 C 10 53719 TWMm VlO 59503 s 10 83430 p 50 53718 n l0 64441 8 10 83591 S lj35366 K10 4042 0 1038274 ffSra K 10 59576 P 11 62459 H 11 83562 H 11 65839 O H 86070 S 11 62452 £ \\ 0 11 21622 V^im® S 1] 36473 P 11 51384 B 1 filsH S 11 83383 Sjl|j3492 § 1117752 K 12 85121 p }| 35371 V12183478 S 11 17349 P 12 40497 „ \í ffijj 0 12 49541 s|l2 56319 £\l C 12 86063 VTÍ3 8457 8 13 3S913 S 13 32706 JÜ 3 480 ' 6 II 13 4053 G 13 38904 §_ 18 5168 P K 18 59598 1 13 '? 3 ' 18 V 1.1 ÖJSÍ S 13 21622 f> 13 35366 H 14 37404 C 14 51620 C 14 41336 V Í4 525(13 K 14 36475 P 14 51612 VTRIPSÖB 8 14 83430 gjljj 62452 n 14 83551 C 14 40-197 8 (14 44382 K 15 49715 P 15 58033 iP 15 51643 H 15 60033 S 15 49711 S 15 58019 H 15 65839 C lő 86070 V 15 "83478 K 15 17349 P 15 51686 V1151523$) - S 16 53720 S|16 64486 ;S 16[5t»504 K16 83436 C 16 58719 VTo'61479 Klfi 85121 P 16 35371 H16 4053 8 16 38904 S" 16 59503 íl 16 69698 O 17 62461 r 17 83564" VÍ7tÖ26» 8 17 m24 p 17 6245y II 17 83562 S 17 »F mm K 17 36175 0 17 51612 VlfMSö iv!7 83430 P % » 8 17780 H18 85123 g 18 35375 S 18 83492 g \'g $52 0 18 44336 #ffTB25l « 1« 49711 E 18 58019 l J S S 18 86070 SJSLSJW K1 g 38940 K19 35355 p ^ 48687 Vllfll 8457 S 19 38913 P !9 51643 II 19 00033 ° 19 &3719 S 10 64479 ^ 19 32706° B5Ö7I VWÜ83B9 8]20 51630 S 20 44337 • g-ffljjg 1 H20 37404 C 20 51620 s u9a04 K 20 83436 p 20J6245S YWm^ fi 20 44336 p 20 48076 H21 51356 0 21 58036 O 21 51649 V 21160040 K21 49715 P 21 58033 V 2!lfe2(53 S 21 89324 s iJj 8i,49a H21 17752 C 21 51643 s 31152503 K22 55184 P;22 65816 P 22 39519 H 22 83489 S 22 53720 S 22 C4-186 H2285123 O 22 35375 VW8457 K22 38913 P 22 59504 V122160033 8 23 62466 S 23 17797 S 23(83320 K23 89327 C 23 62461 T23 88fifi4 K2S 3 5355 P 23 48087 H 23 37404 S 23 51620 S 23 83263 H 23 83436 0 24 83536 VÍ24 38973 V|24l8»12g s 24 35377 p 24 83494 H 24 17760 s 4 44337 s 24 52551 K24 49715 C 24 58033 vm W^á K 24 89324 1 2| 856 « H 25 51633 H 25 35362 O 25 48559 s|25 8466 K 25 38940 £ % 51649 V^fe 60040 S>5 53720 P 25 64486 K ^ ^5 S 25 35375 s 26 382aC K 26 58046 IC26 44S47 P 26 ^ 81 V 26 3ST39 S 26 51630 1 26 gJM» B 26 83439 0 26 634 61 S 26 83564 K26 ^37 O 26 48087 VT27J51381 S 27 65832 S 27 51650 s 2l 6004a H 27 51356 C 27 58036 S|27 83320 K 27 89327 p 27 83494 V|2Tl776Ö S 27 51649 P 27 525 51 H 28 55186 C 28 83584 C 28 59560 V 28 83465 K 28 55184 P 28 65816 V 28 85Í28 S 28 35377 s 28 8466 H 28 38940 C 98 59519 s 28 60040 K 29 62472 A P 29 83332 H 29 89342 S 29 62466 S 2 9 17797 K 29 35362 C 29 48559 V [29T8139 K 29 51630 P 29 £3320 V129 83439 8 30 83550 S 30 86Q52 K 30 35377 O 30 83536 WÖ738973 K 30 4 43 ' 1 " p 30 52581 H 30 51356 S 30 58036 S 30 85128 H 30 89327 0 31 8568 w V|3i|353, jg P 31 8560 | S 31 51650 S 31 60045 0 31 65816 K 31 35377 " Mindeki kísérelje meg sxeron esti jót & axületésRH!|,_-, A«I"IIA1ÁAM«U*H* O naaíÁra feljegyzett számmal. Ezen naptárban az év 5 lift 1 n fll ifQll V/lilQTO VnOliillii i minden egy 08 napjára más szám van feljegyezve, melyek Iff 511\ III VOll u£UeDlÜUlinUliíill ** os teforduia ttait megrendelés eaetőn nálunk kapII1IIIUI IUII Wb.UIUBUUIIUpVIII I hatOk, úgy hogy bárki kiválaszthatja saját számat. Ha időközben e szám elfogyott volna, hasonlót küldünk. Az egész vállalat állami felügyelet alatt áll. Az I. osztály eredeti sorsjegyek tervszerű betétjei a következik : egy nyolczad (y 8 ) frt —.75 vagy 150 korona egy negyed V 4 ) frt 1.50 vagy 3.— korona egy fél (V 8 ) frt S.— vagy 6.— korona egy egész (*/,) frt 6— vagy 12,- korona— A sorsjegyeket ntanvettel vagy az összegnek postautalványon való előzetes beküldése ellenében megküldjük. Hivatalos tervezet díjtalanul. Megbízásokat kérünk azonnal de legkésőbb f. évi november hó 5-ig közvetlenül hozzánk beküldeni. B Mu ze P u L° k LuÍ T0RÖK A. és TÁRSA Erzsébet-körut 54. BANKHÁZ BUDAPEST, V. Váczi körút 4/a. Sok és igen nagy nyereményt fizettünk nagyrabecsalt vevőinknek és pedig rövid idő alatt öt és fél millió koronánál többet. Megrendelőiével levágandó. T. Török A. és Társa bankházának, Budapest. Ezennel megrendelek a m. kir. szab. osztálysorsjáték I. osztályához drb eredeti OSZÍálySOrSJegyet a hivatalos tervezettel együtt ) utánvételezni kérem ) A korona összegben ) postautalványnyal küldöm. )A nem kivánt törlendő. ) mellékelem bankjegyekben (bélyegekben.)) a o • B c cu