Esztergom és Vidéke, 1901
1901-08-29 / 69.szám
ESZTERGOM és VIDÉKÉ A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA "-NAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelek Vasárnap és CSÜtÖrtÖkÖn. Szerkesztőség és kiadóhivatal: fLuöwiz^i : s FELELŐS SZERKESZTŐ MUNKÁCSY KÁLMÁN íhova a Umí ° l 8lööZ8íések ' öyiltt6rek és m%ml m «* m Sfi*TTw- ~-.~_~.-~_1 ! kJ?: - m ^^^= ÉS KIADÓ: ' Széctjeityi-tér, 380. szánj. Negyed éivrt — — — 3 kor. — fll. K«ye§ iíára ára: 14 fii. ** Kéziratot uem adunk VIHM. Obermayer György. 1860—1901. Esztergom, augusztus 26. Egy nemes lelkű és igaz férfiú, közéletünk egy érdemes alakja hagyja el szombaton a reáliskolát, melynek 40 éven át mint tanár és igazgató kiváló munkása volt, hogy munkás életét most már jól megérdemelt nyugalomban folytassa. Mint tanárnak és igazgatónak minden törekvése oda volt irányozva, hogy az intézetben a rendet és fegyelmet, a hazafias szellemet ápolja és előmozdítsa ; ezen törekvéseit siker is koronázta, mert a vezetése alatt álló intézet, az adott viszonyokhoz mérten, szépen fejlődött. Másrészt vallásos elvei és tapintatos bánásmódja által az ifjúság szivébe is beoltotta a vallásos érzelmeket; nemcsak bensőleg, hanem külsőleg is zászlóvivője, rendíihetlen bajnoka és példája volt a kath. vallásnak. Most, midőn tőle mint tanférfiútól elbúcsúzunk, e búcsúzás valóságos apotheozis, mert fölemelő a tanulság, melyet életéből, mint fényes példából levonhatunk. Megtanulhatjuk életéből, miként kell a nemzet jogaiért fegyvert fogni, miként keli a németesitő törekvésekkel szembeszállani. O ezt mind megtette mint honvéd és mint tanférfiú. Nehéz kötelességet teljesített, mikor rendíthetlenül állt minden ellenséges áramlattal szemben. Kartársaival szemben mindég megtalálta a helyes utat, hogy azoknak szivében magának állandó helyet nyerjen 5 szóval egy igazi kimagasló alak az oktatás terén. Hosszú munkás mult áll mögötte ; de most már befejezve látja művét s pihenni óhajt. Mi, kik őt ismerjük, s részben tanítványai voltunk, hálás szívvel köszöntjük őt fáradtságos munkája után, és reméljük, hogy eltávozva reáliskolánkból, a jó erkölcs és vallásosság magvai, melyeket tanítványai szivébe elhintett, dúsan fognak virágozni ezután is. Nem búcsúzunk el tőle végleg, mert tudjuk, hogy közéletünknek ezután is ép oly hasznos tagja leend, mint a minő volt a tanügy terén. Tanitőnoképzo-intézet Esztergomban. Esztergom, augusztus 28. Esztergomnak, a magyar katolikusok metropolisának és vidékének régi óhaját teljesítette bíboros főpásztora, fő magasságú és főtisztelendő Vaszary Kolos herczeg-prímás ő kegyelmessége, mikor a legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a »Paulai szent-Vincéről t nevezett szatmári nővérek vezetése alatt álló és az országban általánosan magas színvonaláról ismert esztergom-vizivárosi nőnevelő intézetben az 1901/902. tanévvel kezdőleg a tanítónőképző is íelállíttassék. Mindnyájan jól tudjuk, hogy a földrajzilag is oly kedvezőn fekvő városunk és mondhatni Bars, Nógrád, Komárom és Nyitra vármegyék határvidékei által nagy terjedelmű vidékünk nagyon nélkülözni volt kénytelen a tanítónőképző intézetet, mely ma már a magasabb műveltségi fokozatnak a családias nevelés és képzés kiegészítő része gyanánt tekintetek azok részéről, a kik egyébként nem kenyérkereseti pályának tekintik azt leányaik részére. Igaz, hogy közel van Budapest, ho! hála Isten több tanitónőkép/ő és ezek közül két katolikus jellegű is, de tekintetbe kell venni még egyrészről, hogy a székesfőváros rohamos fejlődése, már-már zsúfolttá teszik a jelzett intézeteket, másrészről a fővárosban való kiképeztetés tetemes százalékkal többe kerül, mint a helyi. Ezen kívül nem szabad szem előtt tévesztenünk, hogy a szülőknek, különösen *az utóbbi években való anyagi helyzete vagy nagyon megnehezítette, vagy éppenséggel nem engedte meg a leánygyermekeknek másutt való kiképeztetését a tanítónői pályára. E bajon segítendő, még Istenben boldogult Simor hercegprímás idejében 1894-ben, áz akkori tanítóképző igazgató járult kérvénynyel a kultuszminisztériumhoz, mely szerint tekintettel különösen a mostoha helyi viszonyokra, engedtessék meg aleánynövendékeknek a férfitanítóképző ben való magán osztályú tanképe sitő vizsgálat. A kérvénynek annyiban azután fog marja lett, hogy különös és kivételes méltánylást érdemlő körülmények között a kérelmezett kedvezmény megadatott (V. K. M. 1894. EL/27. 4J593- sz.) Es kétségtelen, hogy sok szülőnek bajain és aggodalmain segített, de a jelzett clausulával rem mindegyik szülőn ; amihez később hozzájárult, hogy a tanképesitő vizsgálatra vonatkozó engedélyt az utóbbi időben a minisztérium egy esetben sem volt hajlandó megadni. Most már azonban, midőn e sorokat írjuk, örömmel registralhatjuk, hogy leányainknak további kiképeztése fölötti gondjaink elsimultak és a tanítónőképző megnyíltával a kiképeztetés a város értelmes lakosságának lehetővé és a vidéknek is könnyebbé tétetett. Hála érte Ő Eminentiájának, a nőnevelés fej'esztése legjobb és legmagasabb barátjának, ki a családi nevelésben az egyház és a haza iránt viseltető szeretet és munkásság biztositékának alapjául a nőnek neveltségét és képzettségét tekinti, mint a hogy tekintették egykor őseink, mikor a veszprémi és nyulakszigetei kolostorok szolgáltatták a keresztény és hazafias anyák mintaképeit. A jó Isten áldja meg érte. De nagy hálára vagyunk kötelezve nagyontisztelendő Back Remigia, az aranyérdemkeresztes főnöknő iránt is, ki az ősváros falai között töltött hosszú szolgálatai között szerzett érdemeinek koronáját szerezte meg az által, hogy nemes életének törekvései között a város jóléte feküdt szivén, mikor a tanítónőképző felállításának szükségességét hangoztatván, kérte annak megnyitását. A képző felállítása foko/atosan fog megtörténni. Az első tanévben csakis az LsŐ osztály fog megnyitni. Isten áldása és a hazaszeretet nemtője lebegjen az újonnan megnyílandó intézet fölött, hogy mentől több raját bocsássa ki a műveltséggel és munkássággal párosult hazafias hitvallásos és erkölcsös leánynöven dékeknek. Verus. Az esztergomi vágóhíd. Szerencsétlen sorsuk van nálunk Magyarországon a közvágóhídaknak. Alig van közhasznú intézmény, amelylyel az érdekelteknek annyi bajuk volna, mint nálunk a szakipaI rosoknak az úgynevezett közvágóhi[ dákkal. Igaz, hogy aránylag egyetlen kultúrállamban sincs annyi köz| vágóhíd, mint nálunk; de az isigaz, hogy sehol olyan nyomorult alkotásokat nem mernek közvágóhidnak 'elnevezni, mint a Kárpátoktól Ad: riáig. Es semmi érdemileges intézikedés nem történik, am ezt a tarthatatlan állapotot megváltoztatná. Nagyobb városaink is évek hosszú során át fúrnakfaragnak egy egy közvágóhíd tervein, negyedszázados tervkészítési jubileumukra törekednek és végre ís megrekednek a terveknél. Állategészségügyi törvényünk 14. §-a csak az mondja ki, hogy ahol a húsfogyasztás jelentékeny, szarvasmarha csak közvágóhídon vágható. Hogy milyen a közvágóhíd, arról a törvény nem rendelkezik. A végrehajtási rendelet 43. § ában van ugyan egynémely utasítás erre nézve is, de ezeket sem tartják be és vígan burjánzik a fa ódé rendszer, amelynek > könnyen és alaposan tisztítható padlója és falai* nem lehetnek. Még legnagyobb városaink is: Szeged, Temesvár, Pozsony, Győr arra való közvágóhidak nélkül szűkölködnek, ahol pedig van valamelyes közvágóhíd, az mind el van puskázva egytől-egyig, azokat mindig tatatorozni, javítgatni kell s így nem felelnek meg nemcsak közműhelyi rendeltetésüknek, hanem azon elemi követelményeknek sem, melyeket állategészségügyi nagy érdekek, sőt akár csak az állategészségügyi törvény végrehajtási rendeletének 43. §a is szabnak. Még Budapesttel sem tehetünk kivételt, mert a négy millió koronás sertésközvágóhidat eredetileg itt is úgy elpuskázták, hogy megnyitása két évi haladékot szenved. Esztergom város is azok nyomdakába lép, akik a közvágóhíd kérdését negyedszázados tervezési jubileum nélkül megoldani nem tudják. Különben lehetetlen volna, hógy az épités ügyét évről-évre halasztják s lehetetlen volna az, hogy az egyik ideiglenes fabódé mellé még egy pár ilyen jeles alkotást ragaszszanak, amikor már hivatalosan is a vármegye közigazgatási bizottságának 582/901. sz. határozata szerint beigazoltatott, hogy »az esztergomi vágóhíd belterülete kicsiny és hogy hiányos fölszerelésénél fogva sem a mészáros iparosok igényeinek, sem a hygienikus követelményeknek meg nem felel.* Az alispán 7219/901. sz. rendeletében ezek után nem azt olvassa rá a város vezetésére, hogy tessék hát az alkalmas közvágóhidat megcsinálni, hanem úgy intézkedik, hogy a közvágóhíd területe - az ujabban oda utalt vágásoknál fogva — még kisebb és a hygienikus követelményeknek még kevésbbé megfelelő lehessen. Logikának elég fura logika az ilyen, de hát mit tegyen az alispán ? Ő is tud róla, hogy Esztergomban kitervelték már a jó közvágóhidat is. A bizottságnak, mely ezt a munkát végezte, e sorok irója is tagja volt, ki azt is konstatálhatja, hogy a tárgyalások 1896. év december 12-én záródtak le. Akkor tisztában voltak azzal, hogy a közvágóhíd
