Esztergom és Vidéke, 1901

1901-01-24 / 7.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és Csütörtökön. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: „ . , MUNKÁCSY KÁLMÁN- (hova a kéziratok, előfizetése^ nyiltterek és hirdetéseit Küldendők) XÍ/L-Oi^IZEXESÍ ARAK • rli é éyre V- ~~ - ~~ - ~~ - ~~ - X \ kor* - S' Laptuiajdonos kiadókért: Szécl}enyi~tér, 330. szánj. Negyed ém ^- ^ - ^ 3 kE - fii! D R- PROKOPP GYULA- ^K^tc tn4mftannkTl .„a.^ Ki legyen a képviselőnk? — Sincerus sNagyobb boldogulásunk* cikkéhez. — Esztergom, január 22. A magyar országgyűlés utolsó hónapjait éli és ha az előjelek nem csalnak, nem sokára meg lesz a képviselő-választás is. A magyar em­ber legkedvesebb passziójának él­het : kedve szerint politizálhat, sőt mi több, még szavazhat is. Hogy ez utóbbit is kedve szerint teheti-e, az a *körülményektőU függ ugyan, de annyi bizonyos, hogy — szavaz­hat. Hogy kire ? az már más kérdés ! Erre a kérdésre azt szokták nálunk a politikai bölcsek mondani, hogy tazt nem köllessék meg mindenki­nek tunnyi.* Es a magyar szavazó polgár elég türelmes szokott lenni és megvárja, mig megmondják neki, hogy kire szavazzon és hallgatva az okos szóra, leadja szavazatát arra, a kit számára ahhoz értők kivá­lasztanak. Legfeljebb még arra kí­váncsi a jámbor polgár, hogy mi­lyen párti a jelöltje és hogy kik szavaznak rá. Hogy ki a jelölt és hogy mennyiben képes és hajlandó kerületének érdekeit képviselni, tö­rekvéseiben támogatni, a kerület érdekeit a haza közös érdekeivel összhangzásba hozni, az csak má­sodrendű dolog, — ha egyáltalá­ban szóba jő. A legérettebb politikai állampol­gároknak tartjuk magunkat és mégis csodálatos, hogy most már alig van Európában állam, hol politikai te­kintetben annyira nyomtalanul vonult volna el egy félszázad az emberek százezreinek látóköre felett, hol a XIX. század második felének kultu­rális és közgazdasági vívmányai oly kevés nyomokat hagytak volna a politikai életben, mint nálunk. A mi ezeréves alkotmányunkhoz képest, például Olaszországé úgyszólván még csak csecsemő — korát éli és ott már eljutottak annak felismerésére, hogy egy állam közjogi vitákból aligha él meg, nálunk még a hu­szadik században is ugy fogjuk megválasztani képviselőinket, hogy 48-as, vagy 67-es alapon, áll-e ; meg hogy a házasulok előbb menjenek-e a pap elé és azután az anyakönyv­vezetőhöz, vagy megfordítva. Hogy Parisban a szoeiál-demokraták már a miniszterségig is eljutottak, mig nálunk nemcsak hogy a munkások­nak, de még egyáltalában a polgári munkának, sőt általában az állam­alkotó polgári osztálynak sincsenek Stabrobates indiai királyíyal is. Es ez 13 száz évvel történt Kr. e. A másik feljegyzés az izraeliták történetében sze­replő furfangos Jexabel királynéról, Ak­háb király feleségéről igy szól: >És le­velet ira Akháb nevével, melyet megpe­csétele az ő gyűrűjével és elküldé azt a levelet a véneknek és a főembereknek.* Ezen levél tartalmát már ismerjük, de nem szolgál Jezabel dicsőségére, mert nem tekintve azt, hogy férje tudtán ki­vül, annak nevében irta s annak gyűrű­jével hitelesitette, tehát a mai kifejezés­sel élve, okirathamisitást követelt el, ezen levéllel két embert hamis tanuzásra birt. Hogy az egyptomiak, mint a leg­régibb művelt népe az emberiségnek, szintén használták a levélírást, bizo­nyosra vehetjük, habár pozitiv adatunk erre nézve nincsen. A későbbi ó-korban, a perzsáknál, görögök- és rómaiaknál a levelezés, ha nem is magánosok, hanem állami ügyeket intéző egyének közt, egé­szen közönségessé lett. A régi korban, a mikor az emberi találékonyság még nem jutott el az ol­csó rongy-papir használatáig, a levele­zés kissé kényelmetlen és költséges is volt. Papír gyanánt simára csiszolt kö­veket, fakérget, falevelet, állatbőrt, to­vábbá fából, elefántcsontból, ércből ké­szült táblácskákat használtak. Az egyp­tomiaknak több ezer évvel Kr. e. már papirosuk volt, melyet ugy készítettek, hogy a papyrus nevű növénynek vastag belét vékony szeletekre vágták, egymás mellé illesztették s ezekre keresztben is­mét ilyen szeleteket rakva, Összeprésel­kellő számú, képességű és erélyű képviselői a parlamentben, avval í nem is gondol senki. | Hogy a választókerületek nagy része a vármegyék régi szervezete folytán megmarad a régi választási rendszerénél és nem vágyódik többre, minthogy felléptesse a lehető leg­gazdagabb földesurát, virilisét, mi­vel a kortesek és a korcsmárosokra nézve ez a jelölés a legelőnyösebb, azt még csak meg lehet érteni; vagy hogy keressenek olyat, a ki legkönnyebben megígér X-falunak adóengedést Y-nak az állami iskolát, Z-nek ménállomást, ezt mind meg­bocsáthatónak tartom, de hogy leg­előkelőbb, legműveltebb, leggazdagabb városaink sem néznek egyébre, mint hogy minő összeköttetései vannak a jelöltnek és a legtöbbszór és első sor­ban valamely miniszterre vadásznak, azt már megbocsáthatatlan bűnnek tartom. Hol marad a polgárság önérzete, a városok hivatásának ma­gasabb szempontból való felfogása, ki szolgáltassa a közgazdasági és kulturális érdekek előharcosait, ha a nagyobb városok is olyan szempon­tok szerint választanak képviselőt, mint valamely hegyközi járásnak a kupaktanácsa ? ték. Ettől vette a mi papirosunk is a nevét. Az igy készitett papírra azután sajátságos Írásjeleiket ecsettel festették. A görögök már Herodotos előtt, te­hát az 5 száz. Kr. e., használták ezen egyptorai papirost, melyet később a rómaiak is átvettek ; de ezt mind a két nemzet inkább komolyabb és nagyobb terjedelmű Írásművek másolatánál vették igénybe, ellenben a levelezésre és kisebb feljegyzésekre inkább a föntebb említett fa, csont vagy érctáblácskákat használ­ták, melyeket viaszréteggel vontak be és ebbe karcolták bele a betűket. Az irónjuk egy vékony fém, vagy csontpál­cika volt, melynek egyik vége a betűk karcolására hegyes volt, a másik pedig lapos, hogy vele a hibás betűket eltö­rölhessék, elsimíthassák. ; A levélírója nem a levél végére, mint ' a hogy mi szoktuk, hanem az elejére jegyezte nevét, ilyformán pl. Kovács i küldi Némethnek s a rómaiaknál némely­jkor már a czimzett méltóságát is mel­léje tették, sőt a kereskedők rendesen I még néhány udvarias pl. nemeslelkű, | vitéz stb.-féle jelzővel is megtoldották. ! Ma már megmosolyogjuk a köznép i levelének ezen szokásos bevezető sorait: | »Kivánom, hogy ezen pár sor írásom friss egészségben találjon. Én hála Istennek egészséges vagyok, amit neked is tiszta szivemből kívánok«. Pedig a rómaiak is rendesen igy kezdették levelüket : >Ha egészséges vagy, örvendek rajta; én egészséges vagyok.« A görögök levelüket ezen szóval: »Köszöntlek«, a rómaiak pe­dig igy: >Vigyázz egészségedre, vagy A városok múltja, jelene és jö­vője egyaránt azt kívánja, hogy a polgárság a saját jól felfogott érde­kében szakítson a hagyományos táb­labiró-politikával. Szakítson a jelen­legi meddő pártpolitikával, mely az ő közjogi disputáival, egészen a régi sérelmi politika kópiája, után­zata. Lépjenek a városok a politi­kában a gyakorlati, a reális politika terére, legyenek a közgazdasági és kulturális kérdések zászlóvivői; te­reljék az országgyűlés munkakörét azon irányba, a melyben a polgár­ságnak anyagi és közművelődési ér­dekeit előmozdítják ; emeljék fel a politikát ama magaslatra, melyet a megváltozott viszonyok megkíván­nak. Ne a felhőkbe szálljon tekin­tetük, hanem nézzenek körül és lás­sák meg az ipar- és kereskedelem pangását, kulturviszonyaink tengő­dését és a militarizmusnak mindent agyonnyomó terheit. Keressék az utat a gazdasági és kulturális bol­dogulás és felvirágzás felé. Ha pedig városaink a reális po­litika terére lépvén, jól felfogott anyagi és erkölcsi hivatásuknak meg­felelő utat megtalálták ; akkor meg fogják találni az alkalmas férfiakat is, kik érdekeiket megfelelő irány­b Mm is Vidéke" tíiüia. A levelezés története. — Felolvasta: Kovács Vidor főgimnáziumi tanár az ^Esztergomi Kereskedő Ifjak Önképzőköré t-nek vasárnapi estélyen. — A levél eredetének idejét meghatá­rozni nem lehet, mert az a regék ho­mályába vész el, de annyit körülbelül bizonyosra vehetünk, hogy az írás hasz­nálatával egykorú. Midőn itt irást emlí­tek, azon természetesen nemcsak a mai alakú irást értem, hanem ennek azon kezdetleges formáját is, a mikor az egyes tárgyakat bizonyos jelekkel és pedig az illető tárgy jellemző tulajdon­ságait kifejező jelekkel, vagyis képekkel érzékítette meg olyformán, mint a hogy azt manapság a képtalányokban látjuk. Hogy a történelemben szereplő legré­gibb népeknél is szokásban volt már a gondolatközlésnek ez a módja, arra van­nak adataink. Klio, a történelem szép múzsája, nem tudom, a neme iránti ked­vezésből, vagy célzatosságból-e, az ókor­nak csak két nevezetes hölgyéről ké­szitett feljegyzést. Az egyik Semiramis­ról, az asszírok híres, szinte meseszerű királynéjáról mondja, hogy midőn útra ment, magával vitte azon egyéneket is, kiket leveleinek szétküldésével szokott megbízni. Ugyancsak Semiramis király­néról van feljegyezve, hogy levelezett »Isten veled !« zárták be. Hogy a levél tartalmát kíváncsi szemek elől biztosít­sák, a viaszkos tábláknak csak egyik ol­dalára irtak s a beirt oldalakat egymás­sal szembe fordítva helyezték egymásra a táblácskákat, azután zsineggel átkötöt­ték s a zsineg csomóját viaszkkal lepe­csételték. A levéltitok megőrzésének Herodotos egy igen különös módjáról is tesz említést. Azt meséli ugyanis, hogy sokan rabszolgájuk fejét egész kopaszra nyírták, fejbőrét tele írták s csak akkor küldöttek el őt ezen különös levéllel, mikor ismét megnőtt a haja. Rendelte­tési helyere érkezvén, újból lenyírták a a haját, hogy a címzett elolvashassa a neki szóló titkot. Az állati bőröknek irásra való hasz­nálata legalább is oly régi, mint az egyp­tomi papyrusé, mert Herodotos görög történetíró a jóniai görögökről meg­jegyzi, hogy az íráshoz juh- és kecske­bőröket használtak. Ily kisebb fajta ál­latok bőrének finomabb kíkészitési mód­ját Kr. e. 2. sz.-ban találták ki Perga­monban s innét jutott a pergament a gö­rögök — s a rómaiakhoz is, de kizárólagos használatnak csak a középkorban ör­vendett, miután a népvándorlás hosszú zavaros idejébea az egyptomi papyrus és a viasztáblák majdnem egészen fele­désbe mentek. A középkor egész a XIV. századig nemcsak fejlődést, hanem majd­nem visszaesést mutat, aminek azonban természetes magyarázata egyrészt a per­gamen költséges volta, másrészt meg azon körülmény, hogy a világiak közül csak kevesen tudtak irni és olvasni. Eb-

Next

/
Oldalképek
Tartalom