Esztergom és Vidéke, 1901

1901-06-09 / 46.szám

ESZTEBGtlM és VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és Csütörtökön. Szerkesztősig és kiadóhivatal: p L ö« ZE "X ÍKA* : = FELELŐS SZERKESZTŐ MIJMKIÍCSY KÁLMÁN M * 1UM * ,1M!6TÍSRT ' MML IS MRÍETÉS * IMM ~ - ~ - ~ _ ~~ _ 'S k"" - Sí' ^ imí> ' ' Szécnenyi-tér, 330. száin. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. ... . . . . ,_ Egye. »áia ára: 14 fll. •** **•»***•* n8m »<H A „Városi Kör"-röL ii. Esztergom, június 7. E lap, legutóbbi számában, fog­lalkozott a Városi Kör létjogosult­ságával, feladatával. Kereste a mó­dokat, amelyekkel az egyesület kitűzött céljának meg is felelhet. A cikk egész tartalmával egyet­értek, csupán még egy oly feltételt óhajtok felemlíteni, amelyre a cikk­író figyelme ki nem terjedt, amely nélkül pedig a Kör jó, érdemleges munkálkodása — véleményem sze­rint — soha megvalósítható nem lesz, vagy legalább is felesleges nehézségek árán, amelyek az ájoür munkálkodást nagyon lassítják. A Kör alapszabályai ugyanis ki­mondják, hogy az egyesületnek vá­rost tisztviselő nem lehet a tagja. Akkor sem értettük, ma sem ért­jük : mi szükség volt erre a kitiltó paragrafusra, mikor a dolog ter­mészeténél fogva, a tisztikar tagjai­Az .Esztepflom fe fiié' tán. Éfjel. Üdvöt lehellő csendes éjnek Coáás zsongását hallgatom. Fölöttem ringó halk fuvalmak Csókolják izzó homlokom. Füvek, virágok kéjt lehelve, Almokba vpnják lelkemet, Pedig tudo\n, hogy fájni fog majd, — Ha a vtolóra éhredek . . . Valami messzi kávéházból Felsirós nótát hord a szél, Valakinek e siró nóta Elmúlt boldogságról regél. . . . Valaki ugy zokog magában. .. A köny szemében megragyog. Látod, látod l . Minek tagadnám. . . . . Ez a valaki — én vagyok , . . Kóró. A csúnya. Irta: HONTI HENRIK. (Vége.) 2 Csúnya asszony nincs.K Heine. A leány boldogan ért lakására . . . Ámbár futott, de szerette volna, ha Erdődi kergeti. . . ... Ez hát a boldogság ! — gondolta, — ez ! . . amikor az ideál erős kezével átölel és súgja nak kizárásával, majdnem lehetetlen alapos, érdemleges tanácskozásokat, megbeszéléseket tartani. Nagyon helyesen mondja a cikk­író, hogy a Körnek például minden városi közgyűlést megelőzőleg ülést kellene tartani, amelyen sorra venné, felvilágosítaná a tárgysorozat fon­tosabb pontjait. De hogy vélik ezt megcselekedni — városi tisztvise­lők nélkül ? A legtöbb esetben az ügy lényegéről, vagy legalább is arról a javaslatról, amelylyel a ta­nács az elintézést proponálja, alapos, részletes tudomásuk nem lesz, annyi­val is inkább, mert a közgyűlést előkészítő tanácsülés rendesen csak huszonnégy órával előzi meg a köz­gyűlést. De meg ha előttük fe­küdnék is a javaslat, hiányoznak az akták, amelyek azokat az alapokat tart lmazzak, amelyekre a javaslat építve lett s igy nem állana mód­jukban a javaslat helyes volta, vagy helytelensége felett teljes lelkiis­meretességgel véleményt nyüványi­— Szeretlek ! . . . Egyszerű ige, és mégis olyan mérhet­len Öröm egy bohós lángszivecskének. Százszor elsúgta magának a bűvös szót: — Szeretlek . . . szeretlek 1 . . Bokraitól elrejtve nézte öröme tanúit: a derengő csillagokat, és érző szívvel hallgatta a madarak énekét a gyönyörű éjszakán. — Fogalma sem volt róla, micsoda madár panaszkodik a fekete éjjelnek, de neki végtelenül jól esett ez a szívhez szóló dal. A csillagok fordultak az égen ; éjfél elmúlt, — és ő még mindig felöltözve ült leshelyén és ébren álmodozott jövő boldogságáról, színes, édes, boldogító álmokat, amelyek középpontja Erdődi Béla volt . . . Lépéseket hallott és remegő szive he­vesen dobogva, megérezte, hogy — ő az . . . Erdődi Béla . , . Lélegzetét visszafojtva figyelt a köze­ledő lépések zajára, de azok csakhamar ismét távolodtak, visszamentek, és ő sajnálkozva és mégis megkönnyebbülve sóhajtott: — Hala Istennek ! . . És kedves ábrándjai fölé hirtelen a kétkedés felhője húzódott, s lelkében az a kérdés támadt fel, vájjon igazán, szív­ből szereti-e őt Erdődi Béla, vagy csak éhes vágy, s a körülmények, hogy csak ő az egyedüli asszony a szigeten, hozták ajkára a szerelmi vallomást ? . . De nem sokáig gondolkozott a dol­gon. Ugy vélte, hogy Erdődi szerelme igaz, annál is inkább, mert másc úgy sem szerethet ... És mikor as ég alján már tani. Egyáltalában a városi ügyek­ről minuciózus, teljes felvilágosítást ki adhatna más, mint a tisztvise­lők ? . . Amint a választmány ezt maga is érezte, amikor legutóbbi tanácskozásain való megjelenésre a polgármestert már felkérte. A tisztviselők tagsága ellen an­nak idején, úgy emiéltszem, azzal argumentáltak, hogy azok társasága megnehezítené, feszélyezné a Kör ellenőrző munkáját. Semmivel sem látom ez aggodalmat megindokolva. Ugyanazok a Kör tagjai, akik a városi képviselőtestületnek is tagjai s így visszaemlékezhetnek, hogy odafenn a városházán a zöld posz­tós asztalnál, bármely tisztviselő sze­mélyi ügyéről volt szó, ugyancsak nem feszélyezte a felszólalókat az illetők jelenléte, de sőt akárhány­szor, egyiket-másikat kérdőre von­ván, működését kritizálván, túl­mentek azon a hangon, amely a legsúlyosabb természetű személyi kérdésnél is jogos és parlamentá­a hajnal hírnöke, sejtelmes fehérség lát­szott, édes boldogsággal elaludt . . . Kétség. Erdődinek különös álma volt. Szatírok jelentek meg neki, és szóltak: — Mi az elveid vagyunk, a szegény megtagadott elvek! — Már nem kellünk neked ? . , Egyik pedig ártatlanul gúnyos volt: — Hogy is lehet azt a csúnyát sze­retni ! . . Ej, ej ! . . De reggelre kelve, vidáman üdvözölte a napot, Az idő roppant soká tartott, amig a szokott találkozó órája elérke­zett ; hja, mert a szerelmesek órája, az más . . . Oda ment, ahol először csókolta meg az édes leányt, és azt idézte vissza em­lékezetebe, hogyan történt a dolog. A szokott idő elérkezett, el is mult és Irmácska még nem jött; — Erődi egyre tü­relmetlenebb és izgatottabb lett és nyug­tai nul járt fel és alá . . . Sehol senki. .. Biztos már, hogy nem is jön , . , De miért ? I . . A kérdés kínozó nyugtalansággal tölti el lelkét, s hiába, nem tud reá nyugtató feleletet" találni . . . Talán a tegnapi csók ? . . a tegnapi szenvedelmes vallomás riasztotta vissza a további találkozótól ? . . Vagy — az ismeretlen vetélytárs ? — akinek létezé­sét egyre bizonyosabbnak gondolta el izgatott kedélye. — Vagy talán baja történt volna ? . . Mert lehet, hogy valami vadállat, ta­lán rosszullét, — tudja Isten, — hogy mi, csak az bizonyos, hogy nagy oka ris. — Már most nem értem, hogy ha a tanácsteremben nem alterál senkit meggyőződése kimondásá­ban az érdekelt tisztviselő, miért alterálná a Városi Kör-ben ? Mielőbb meg kell tehát változ­tatni, illetőleg elejteni az alapsza­bályoknak a városi tisztviselőkre vonatkozó paragrafusát. A mi a tanácskozásokat illeti, hogy a Kör csakugyan teljesen betölthesse feladatát, mindenesetre az volna az ideális állapot, ha min­den ily közérdekű tárgyalásra nem­csak a választmány, de az egész Kör össze lenne hiva. A választ­mányi tagok legnagyobb része a közgyűlési teremben, egyszeri hal­lásra is meg tudja alkotni a maga véleményét, tisztába jön az ügy lényegével; akikre a felvilágosítás, előzetes ügyismertetés leginkább reáfér, nem tagjai a választmány­nak. Ez az óhajtás azomban nem egy könnyen valósítható. A választ­' van, a miért elmarad a találkozóról . . . j Most érezte a férfi, mennyire szereti [ a leányt! . , A drága kedves valahol j messze tőle, talán veszélyben, bajban, és ő nem segitheti, mert Irmácska — neg­édes szemérmetességből — "nem akarta lakóhelyét megmutatni neki! . . neki!!.. i Először járt, majd kétségbeesve futni kezdet a szigeten körül és szivbő jövő hangon hivta párját: I — Irma! . . Irmácska ! . . A hangja visszaverődött a sziklákról de az a gyöngyöző nevetés, amit vá­laszképen várt, nem hallatszott sehol... sehol ... j ... Mert Irmácska, a ki az éjjel í olyan sokáig álmodozott ébren a bol­dogságról, ott alszik édesen szűzi fekvő­helyén s mig ajkai gyönyörrel nyílnak mosolyra, — karjait boldogan tárja öle­lésre a megfoghatlan semmibe . . . Vallomások. Hanem délután ott volt a találkozó helyen, és pedig ő volt most az első s | aggódott, hogy Béla elmarad, miveí a ' a délelőttöt átaludta. De félelme alap nélkül való volt, mert Erdődi csakhamar sietve jött. j — Csakhogy itt van, édes ! — mondta örömmel, — úgy féltem, hogy valami ; baja esett . . . | A leány aranyos humorral mesélte el, miképpen aludta el a várt találkozót. Egy ideig hallgató tartózkodással vi­seltettek egymás iránt; mert a leány 'várta, hogy Erdődi ismét szól valamit, j— ez pedig tartott az esetleges vissza­utasítástól. 4F

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom