Esztergom és Vidéke, 1901

1901-05-02 / 35.szám

javallatba, még pedig — miután azok kiküldésére dr. Földváry által felkéretett, Heya Tivadar elnöklete alatt dr. Csernoch János, Frey Ferenc, dr. Hulényi Győző, Kobek István, dr. Perényi Kál mán, Kakass László, Vimmer Imre és Reviczky Károly megyebizottsági tagokat. Csakhamar visszatért a küldöttség, a megye zászlaja elől. Zugó éljenzés íb gadta a szombati nap fiát. Mozgott az egész közönség, kiváltképen az erkély s a lornyetták, kicsike látcsövek, mind a szép husszin fehér diszmagyar felé irányozódtak. Először látták a legtöbben Horváth Bélát s mindenkire a legkellemesebb benyomást tett érdekesen halvány, arisztokratikus vonású arca, amelyen az energia valami borongó szelídseggel van párosulva s különösen a kék szemekből árad hipnotizáló melegség. Hangja nem csengő, nem erős, de rendkívül kellemes timbréje van, nagyon nyugodtan, szinte lassan, minden szónoki póz nélkül, de a természetesség hatásos közvetlenségével beszél, alig pointirozva, mégis súlyt adva minden passzusnak, amelyet kiemelni akar. Beszéde formás, minden virág nélkül, akár az előadása. A keskeny ember-folyosón a piros bársonyszékig érve, a főispán felkérte a főjegyzőt : olvassa fel kinevezési okmányát, majd átnyújtotta neki az eskü mintát és kardját levetvén, szilárd, férfias hangon letette a felolvasott esküt. Az »Isten engem ugy segéljent után Kakass László és Takács József főszolgabírók háromszor felemelték őt. Azután helyet foglalt s elmondotta alábbi székfoglaló beszédét, amely úgyszólván fokonkint tette melegebbé a hangulatot s befejezésével izzóig hevitette. A kifejtett programm mindenütt megnyugvást okozott, amit c beszéd, amely itt következik, teljesen megmagyaráz : * Tekintetes Törvényhatósági Közgyűlés! Szent István nagy királyunknak alkotmányt szerző, — s a keresztény vallást megszilárdító dicső korszaka óta, — hazafias erényekben, úgy egyházi, mint világi téren kimagasló elődeim hosszú — Meghalhatok — morogta magában meghallhatok már. Mosolygott. Ezer ránc vonaglott fakó vércsearcán, még a száraz koponyáján is, Nem igen mozdult különben, csak a szeme — az ideges és szúrós szeme — csillogott, abból látszott, hogy él. Fölengedett a szive tagja, elolvadt róla a jég, amit a keserűség fagyasztott rá. Betelt az álma. Szulamit, a jeruzsálemi rózsa boldog. Legalább azt gon dolta, biztosan érezte a vén zsidó, hogy boldog ez a pompás, kifejlett virág. Hisz nem beszélt neki szerelemről, csak gyűlölni tanította, hogy boldog legyen. Elfeledte, hogy a szerelmet nem kell tanulni. És ez a piszkos zsidólány már a cédrusíák alatt sétált, már égett a vére és nagy ürességet érzett a keblében . . . Schőn Aladár üres, sóvár szemekkel nyelte magába a lány erős, karcsú alakját. A karjait és keblét, a melyen megfeszült a vörös ruha. Szulamit kötött. Nyugodtan, nem fojtotta a nyár ingerlő melegsége. Aludt a vére. Csak álmaiban érzett édes, remegtető vágyat, de nem tudta, mi az } Ilyenkor fölriadt, lángolt a teste és nyitott szemmel bámult a feketeségbe. IV. Züllött, kopott ember volt. De a kalapja uj még és a hatalmas, erős vállain megfeszült a fényesre kopott kabát. Mint mondta, jogász volt. És tényleg, végtelen előkelőséggel tudta elszívni a hölgyés diszes sorozata után, — midőn Felséges Urunk legmagasabb elhatározásából, s a magas kormány bizalmából, — ezen, általam mindig tisztelt és nagyrabecsült vármegye főispáni székét elfoglalom ; — szivem mélyéből és mély tisztelettel üdvözlöm Esztergom vármegye és Esztergom szab. kir. város közönségét, hálatelt szívvel mondva köszönetet azon szives jóindulatukért, rokonszenves érzelmek nyilvánításáért, melyekkel ily rövid idő alatt is elhalmozni kegyesek voltak. Jól tudom, hogy érdemeket, ezen szivet és Ielket-emelő fogadtatásra nem szereztem, — kegyes előlegül tekintem azokat, melyeket meghálálni igyekezni fogok, s nem fog hiányozni bennem sohasem a jó akarat, a bármely irányból jövő szives jóindulat őszinte szó és barátság meghálálására, nyíljék bár alkalmam a közélet mezején, vagy a magánélet terén. Azon kapocsnak, mely mától fogva minket összefűz, legfőbb, legfényesebb ékességét képezze azon őszinte szeretet és bizalom, melylyel szerencsém van ma a nagyérdemű közönséghez közelíteni, s amely őszinte szeretet és bizalmat viszont kérem ma a vármegye minden fiától, mert az őszinte szeretet és bizalom nemes érzelmeiben találtam és találom legfőbb biztosítékát és erősségét a Felséges Urunk iránti jobbágyi hűségnek, a hazafiúi lelkes ténykedésnek, a hasznos és teremtő munkának, a kölcsönös megérthetésnek és polgártársaink ) kölcsönös megbecsülésének. Az őszinte szeretet és bizalom termi meg azt a békét, mely elengedhetlen Teltétele a hitéletnek, a kölcsönös megbecsülésnek, a társadalmi egymásra utaltságnak, a közgazdasági tényezők gyümölcsöző Összrehatásának, a művelődés terjedésinek, szóval az Isten, Király és Haza iránti kötelmek pontos teljesítésének. Nem hiába jegyezte vezérzászlajára, a ! békének lánglelkű apostola, mélyen tisztelt és szeretett bíboros Hercegprímácigarettát, amiből mindennap vett kettőt három krajcárért. De nem lehetetlen, hogy zsebmetszésből élt. Szulamit nézte mereven és égett a szeme. Az arcza elhalaványult, de a vére — a forró és hosszú ideig alvó vére — fölpezsdült és tombolt. Az ajka — erős és vérpiros, mint a császárliliom kelyhe — remegett ismeretlen édes vágyak hatása alatt. A férfi a szemét dicsérte. — Gyönyörű, mint a gyémánt — mondta ostobán és elbízott mosolylyal. A magas ismeretségéről, előkelő rokonságáról beszélt továbbá. — Most egy kis pénzzavarban vagyok — mondta kacagva. És hazudott neki a színházakról, színésznőkről, akiket — állítólag — mind ismert. Szulamit nem hallgatta, csak nézte. A hatalmas, széles vállait és a duzzadó, izmos karjait. Gömbölyű karját a nyaka köré fonta, odaszorította ajkát ajkához. Szó nélkül, végtelen időig. A szemét lehunyta. Elállt a szive dobogása, meg sem moccant. Kéjes gyönyörűség reszketett végig idegein. Mikor a vén Róth Izsák bejött, Szulamit ismét ott kötött a székében. Unott, hideg volt az arca, de a szive majd szétszakadt, nagy és édes érzés feszitette. V. — Hol voltál ? — Hol voltál — ordította a vén zsidó magán kivül. sunk a »Paxc jelszót, — a béke magában rejti a teremtő erőt, — a hasznos munkát, s minden téren elérendő — is teni áldást. A szeretet és bizalom az tehát, mit én a mélyen tisztelt közönségtől ismételten kérek, hogy a békességet minden téren közös erővel előmozdíthassuk, s abban úgy az egyesnek, mint a nagy közönségnek boldogulását biztosithassuk. Ezek az érzelmek képezzék keretét mindazon kötelmek teljesítésének, melyeket törvényeink a nagyérdemű közönség, az állami, a vármegyei, a városi és községi tisztviselők, nemkülönben a főispán elé szabnak. A vármegye tisztikarának és jeles vezérének az alispán urnák hazafias érzelmei s odaadó ügybuzgó munkássága ; — Esztergom vármegye és Esztergom szab. kir. város közönségének egy ezredéves múltban kifejlett hazafias magatartása; — személyemre pedig imént elhangzott esküm alapján is, kötelességeim lelkiismeretes tejesítésének Ígérete, s azon gondolkozásom, hogy nemcsak a kormány bizalmi embere vagyok, de ezen vármegye és sz. kir. város érdekeinek előmunkásaként is óhajtok cselekedni; megadják a biztosítékot, az egybevágó, hazafias és törvényszerű munkára. Végezzük tehát kötelmeinket pontosan, egybevágóan, lelkiismeretesen, mert Esztergomvármegye és Esztergom sz. kir. város nagy és dicső múltjának vagyunk letéteményesei, dicsleljes hírnevének fentartói, ápolói, kiktől egykor száraonkérendik tetteinket. E nemes munkában egyesülni kell Esztergom-vármegye minden hű fiának. Tiszteljük a törvényt, hogy azt mindenkivel tiszteletben tartathassuk, s tetteinklen az igazság érzete legyen azon vezérlő fonál, amely törvényeink előtt egyenlővé tesz minden embert. Tiszteljük, kinek-kinek vallási és politikai meggyőződését. A békés életet egyik téren sem engedjük megzavartatni. Szulamit fölkapta a fejét. Glóriát vont a szerelem feje köré és mondta vad rajongással : — Nála . . . — Nála, nála — hörögte a vén ember. Veszett, mérhetetlen gyűlölet égette a rongyos, megvetett zsidót. A lány . . a becsület . . . boldogság . . . Nincs. Csak sötétség, fagy és megvetés. -•- Nála, nála — suttogta rekedten. A földre rántotta a lányt. Megrugdosta, az öklével verte. — Becstelen, nyomorult — rikácsolta. Schőn Aladár mereven, bután nézte. A lány teste vonaglott a láztól. Kívánatos, érzéki testére rátapadt a vékony szövet. — Én elveszem azért, — súgta sóváran, száraz torokkal. A lány mozdulatlanul feküdt. Forró, perzselő volt a lihegése, de a szeme száraz. A körme a padlóban vájkált; nem fájt neki az ütés. Cziprus ligetben járt, erös bódító illatú légben, ahol szeretnek, a hol csókolnak a zsidó szüzek . . . A csókokra gondolt, az erős kar szorítására. A kis szobára, ahol az az erős ember a fülébe súgta: >Szeretlek.t Rózsaillatot érzett, a lágy füvén járt ismét, a libanoni cédrus fák alatt. Schőn Aladár föl akarta emelni, kétségségbeesetten lihegte: — Nem . . . nem ... Erőinkhez képest legyünk támaszai és gyámolitói a szegényeknek és ügyefogyottaknak. Kövessünk el mindent, ami Esztergomvármegyére s a sz. kir. városra és a nagy közönségre hasznos és áldásos, — s akkor megfogjuk önmagunknak is szerezni méltó jutalmunkat, az utókor elismerését. Dicsőségre nem számitok, azt készséggel és örömmel fogom reá ruházni munkatársaimra, engem pedig a tudat nyugtasson meg, hogy nemcsen és jól cselekedtem. Engedjenek meg azonban nekem egyet mélyen tisztelt közönség, hogy az én hontvármegyei és selmecbélabányai barátaimat és ismerőseimet, mint közös föld s/.ülte véreimet, akik oly szívesek voltak ide is elkísérni, továbbra is ugy szerethessem, mint eddig szerettem, mert én erre, az érzelmek egyik legszebbike : a hálaérzetnél fogva kötelezve vagyok, — akik jóakarattal, szeretettel vették körül s veszik ma is körül életem folyását s kiknek Isten után, sokat nagyon sokat köszönhetek. Az igaz baráti szeretet egységes és mélysége* érze'etn, hasonlóan a testvéri szeretethez, megoszolhat a testvérek között, anélkül, hogy az egyik testvér a másikkal szemben hátrányolva lenne, s anélkül hogy a megosztott szeretet veszítene mélységéből. Ilyen szeretet fűz engem Hontvármegye és Selmec-Bé'iabánya sz. kir. város, — ugyanaz a szeretet fűz Esztergomvármegye közönségéhez, — s boldoggá tenne a tudat, ha ezen három törvényhatóság, igaz egységes és mélységes testvéri érzelmeinek csekélységem lehetne az összekötő kapcsa s szilárddá, örökkétartóvá tehetném azt, mint amint legnagyobb honi folyamunk: a Duna ős időktől fogva mintegy jelképileg nem szétválasztólag, hanem mint jegyeseket egyesitőleg köti Össze baráti karjaikat. Fogadják kérem ismételten a rokonszenv szives és minden irányból jövő megnyilatkozásáért, hálás köszönetemet, s áraszszaa Mindenható áldását Felséges Királyunkra, a magyar Hazára, érzelmeinkre, munkálatainkra s a három törvényhatóság érdemes és általam mélyen tisztelt közönségérc. * A hosszú éljenzés nehéz elhaltával dr. Komlóssy Ferenc prépostkanonok emelkedett szólásra s a vármegye közönsége nevében a következő tartalmas jelentős beszéddel üdvözölte a főispánt: Méltóságos Főispán Úr ! Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! A lelkesedés, mely oly eklatáns módon nyilvánult a főispán úr beszéde alatt, elég hangosan beszél, en csak gyenge viszhangja lehetek azon érzelmeknek, melyeket tolmácsolnom osztályrészül jutott a t. törvényhatóság nevében és megbízásából. Megkönnyíti feladatomot azon körülmény, hogy egyrészről régibb kollegialitás köt a főispán úr személyéhez, másrészről, mert felfogom a főispáni állás hatáskörét és fontosságát, mely ha ujabb időben veszített is régi fényéből, de tekintélyben növekedett az által, hogy mintegy kvalifikációhoz van kötve, mely két szóba foglalható : tehetség és munkaszeretet. A mi szeretett főispánunk e két tényezővel rendelkezik. Jelleme, szelleme képességei, fáradhatlan tevékenysége, tapintatos bánásmódja, a közigazgatás minden ágában való jártassága által kiérdemelte Hontvármegye közönségének osztatlan tiszteletét és szeretetét és ezen tiszteletet és szeretetet szívesen előlegezzük mi, hiszen már ís utat tört magának szivünkhöz. De azért is üdvözöljük, mert meg vagyunk győződve, hogy valahányszor me-