Esztergom és Vidéke, 1900

1900-07-12 / 54.szám

fárasztja a növendékeket, a jó nővére­ket, a szüléket^ A növendékek ugyanis évközben ismételten, brilliánsan bemu­tatták ügyességüket zenében, szavallás­ban, énekben ; az év legvégén jobb, ha csak a komoly stúdiumok foglalják el idejöket. E megjegyzésünk — őszinte meglepe­tésünkre — félreértést okozott, amit észrevehettünk egyes sajtóorgánumok lep­lezett bár, de vonatkozó közleményeiből, amelyek azt látszottak kiérteni szavunk­ból, hogy mi általában a nyílványos in­tézeti ünnepségek ellen foglaltunk állást. Bizunk benne, hogy az intézet vezető­sége e véleményben semmiesetre sem osz­tozott. Evek hosszú soron át elég alkalma lévén meggyőződni, hogy mily elisme­réssel, mily szeretettei, mennyi részle­tességgel foglalkoztunk éppen mi az in­tézeti nyilványos ünnepségekkel s pl. ta­valy is abban a megtiszteltetésben ré­szesültünk, hogy az intézeti értesítő az egyes ünnepélyeknél a mi referádánkat idézte. Tettük ezt s tesszük ezentúl is, nagyon is feltudván ismerni azt a hasz­nosságot, előnyt, sőt szükségességet, amely ez előadások tartását teljesen indokolttá teszi. Nagyrészt ezeknek kö­szönhetjük, hogy az esztergomi intézet­ből nem félszeg, sápadt, csak pirulni és bujdosni tudó Hamupipőkék kerülnek ki, hanem az életnek is nevelődnek s a zárda folyosójáról a szülő nyugodtan bevezetheti a szalonba a legelegánsabb társaságba. Tudjuk, hogy a kis zárdai színpadok adták nekünk is a legkivá­lóbb műkedvelő primadonnákat Hulényi Győzőné úrhölgytől Pethes Maca kisasz­szonyig ; a zárdában fedezték fel Perényi Margit hangját. Tudjuk, hogy éppen ez az életnek való nevelés tette or­szágos hirmüvé az intézetet, amelybe a legelőkelőbb fővárosi családok, messzi vidékek küldik gyermekeiket. Mi csupán a záróünnepségről beszél­tünk, az idén annál is inkább, mert az intézet növendékei június 5-én és 7-én tartottak nagyobbszabású ünnepséget. Volt azelőtt záróünnep a főgimnázium­ban, a reáliskolában sőt a városi elemi leányiskolában is ; ép az általunk felho­zott szempontból szüntették be vala­mennyit ; a szülők belenyugosznak. Egyébként azonban nincs egyéb óhaj­tásunk, mire hogy az intézet mindég mai magas nívóján maradjon meg, min­dég a mai irány és szellem, amelyet a nagyérdemű igazgatónő honosított meg, vezérelje! Maradjanak meg az ünnepsé­gek, mai jellegükben ! Azok distingvált Összeállítása, sokoldalúsága, ízlésessége mindég hasznos és maradandó befolyást fog gyakorolni a zsönge, hajlékony Ieány­lelkekre . . . De legyenek az ünnepsé­gek évközben, maradjanak el a műso­ros záróünnepségek, ahogy a nyilványos záróvizsga be lett szüntetve. Az intézetnek e tanévben összesen 347 növendéke volt; a polgári osztá­lyokban belső- és külső növendék 152, az elemi osztályokban 185, felsőbb osz­tályú növendék, akik a nyelvekben és művészi tárgyakban tovább képezik ma­gukat : 10. A polgári négy osztályban elégtelen osztályzata egyetlen növendéknek van. Ellenben kitűnő rendűek : az I. osztály­ban Ecsy Gizella, Ecsy Irén,, HardtJoze­fin, Hegedűs Margit, Szécsy Kriszta, Tingyela Anna, Vágvölgyi Valéria. A II. osztályban Brenner Etel, Eckstein Irán, Grázer Anna, Halasy Gizella, Mé­száros Alexardrin, Nagyfejeő Erzsébet, Reisz Mariska és Stefkó Hermin. A III. osztályban Bellovics Margit, Deutsch Sarolta, Eisler Gizella, Fleischmann Ka­tinka, br. Kaas Mária, Kellényi Erzsé­bet, Lévai Aranka, Magurányi Edit, Mi­hályü Erzsébet, Német Mária, Reviczky Erzsika, Simonyi Margit, Szabó Klára, Szalkay Rafeéla, Szlávy Matild, Vajda Renée, Végh Ilona. A IV. osztályban Benkó Paula, Bleszl Margit, Csányi Gizella, Dóczy Gizella, Laíszky Berta, Nagyfejeő Gabriella, Seyler Gizella, Vág­völgyi Ulrika. Mint magántanulók, a helybeli érseki tanítóképzőben vizsgálatot tettek az első osztályból'. Benkó Ilona, Polyák Rózsi és Struglicz Iíona ; a ///. osztályból: Barta Itona, br. Kaas Terike és Lévay Margit. A tanári testület tizenöt tagból állott ; közöttük a bencés főgimnázium két ta­nára. A taneredmény általában kitűnő­nek minősíthető. Végül egy kis tévedést kell helyre­igazitanunk. Az amatőrkiáílitás, amelyet az intézet megtekintett, nem az > Olva­sókör*-ben, hanem a > Kaszinódban volt. Sextus. Ipartestületi gyűlés. Esztergom, július 10. A Ipartestület elöljárósága f. hó 7 én tartott gyűlésében örömmel emlékezett meg arról a kiváló eseményről, mely hely­beli iparosainkat az újonnan építendő közkórház munkálataira vonatkozó aján­latának egyhangú elfogadásával érte. Elismeri, hogy e sikeres eredményben része van iparosainknak, kik szolid ki­vitelű munkálataikkal a közbizalomra régen reászolgáltak, érdeme van a nemes város hatósága és közönségének, mint a mely e körülményt végre méltányolva, szíves bizalmával iparosainkat megaján dékozta, azonban a főérdem, legjobb tu­dása szerint, elnökét — Dóczy Ferencet illeti, ki ezen régóta táplált eszméjét állandóan felszínen tartotta s a jelen kedvező alkalommal fáradhat)an buzga­lommal igyekezett azt a megvalósithatás stádiumába terelni, Jóllehet a közkórház kérdése még szó tárgyát sem képezte, már is kérvényt nyújtott be a város ta­nácsához, melyben iparosaink megbízha­tósága- és szakképzettségére hivatkozott, egyidejűleg pedig feltárta a mai szerény helyzetet s a helybeli iparosoknak köz­épitkezéseknél eddig tapasztalt méltat­lan mellőzését. Később, midőn az épít­kezés kérdése tényleg szőnyegre került, küldöttségileg járult a város polgármes­teréhez, az érdekelt iparosokat értekez­letre hivta össze s a pályázatban való részvételre buzditotta, azonfelül a kór­házépitő kis bizottsághoz sürgősen kérvényt nyújtott be, tisztelettel kérve, hogy a munkálat szakok szerinti vál­lalata tettessék lehetővé s esetleges munkaelnyerés esetén, vállalkozó iparo­saink a fővállalkozó mellőzésével, magá­val az építtető várossal álljanak szerző­dési viszonyban, nehogy továbbra is a fővállalkozó kíméletlen percentuális kö­veteléseinek legyenek méltánytalanul ki téve. Az elért siker tehát ezek alapján ipa­rosérdekeinknek igazán a legcsekélyebb részleteire is kiterjedő figyelem mellett tanusitott élénk tevékenységgel, elsősor­ban Dóczy Ferencz elnöknek köszönhető, miért is részére az állandóan érzett elis­merés és kitüntető bizalom kapcsán, őszinte köszönet nyilvánittatik. Foglalkozott egyidejűleg az elöljáró­ság a város tanácsának azon határoza­tával is, mely a segéd és tanoncnélküli nőszabó iparosokat — bár foglalkozásu­kat iparszerűen űzik — az iparengedély váltása alól fölmenté s amennyiben e határozatot sérelmesnek tartja, ellene fellebbezéssel él. Zsolnay Vilmos pécsi magyar műipa­ros emlékszobrára gyűjtést eszközöl s a maga részéről 10 kor. összeget ajánl föl. Zajda Ferencz fodrász iparos fölvéte­tett az ipartestület kötelékébe. Tanvi­szony alól fölszabadult 11 tanuló. Végül több kérvény s egyéb apróbb ügy nyert elintézést. Jelenvolt. — Személyi hírek. Sujánszky Antal nagyprépost üdülés célcájából Trencsén­Teplicre, Bogisich Mihály püspök Ma­rienbadba, Graefjel János apátkanonol Emsbe utaztak. — Dr. Etter Dezső kir alügyész és dr. Magyary Győző földmive lésügyi miniszteri fogalmazó, szabadság idejüket megkezdvén, városunkba érkéz­tek. — A hét folyamán a bencés szék házból elutazott a vendég Mórócz Emi lián panonhalmi tanulmányi felügyelő továbbá Rózsa Vitái és Wohlmuth Józse tanárok. — Primícia. Ozorai István esztergom egyházmegyei felszentelt áídozópap Ér­sekujvárott f, hó i-én mondotta első mi séjét. Az egyházi szertartás végeztévé dr. Ozorai József érsekújvári ügyvéd aki városunkban több évig lakott s itl választotta meg éíetpárját, az uj mi sést és rokonait gazdag lakomára hivts meg. A lakomán városunkból résztvet' tek Simor Teréz úrasszony és dr. Rap csák Imre kórházigazgató. . — Rózsaszínű rovat. Ifjabb Heisch­mann Ferencz, a külföldön is legelőnyö sebben ismert Heischmann cég belsc tagja, aranyifjuságunkból kiválik ; rózsás láncok vonják el annak köréből. Aki azo­kat kezére fűzte, leányvilágunk egyik legbájosabb, legszeretetreméitóbb alakja : Schönbeck Márta, Schönbeck Mihály elő­kelő polgárunk leánya. Meg ne hervad­janak soha, viruljanak minél tovább a tegnap összekapcsolt lánc rózsái! — Me­zey Bertalan műegyetemi tanársegéd, vá­rosunk jeles fia f. hó 8 án Budapesten jegyet váltott Koormann Frigyes ügyvéd szép leányával: Paulával. Sok boldog­ságot kívánunk. — Kanonok jelölés. Mint egyre erő­sebben terjedő hirt regisztráljuk, hogy néhai Virter Antal helyébe pozsonyi ka­nonokká dr. Bergmann Ágoston, a Pan­nanaeum alkormányzója, városunk fia neveztetnék ki s az ő helyét Eitner Elemér Ákos sekrestyeigazgató fog­lalná el. — Esküvő, Hétfőn vezette oltárhoz Lasch Jenő heybeü kir, posta- és táv­irótiszt szép araját: Holly Hermint, Holly János primási főkertész szép leányát. — Jour. Fiatalságunknak, úgy látszik, még nem sikerült egészen behízelegnie magát Jupiter Pluvius kegyeibe. Sok szem nézte szombaton a szeszélyesen változó égboltozatot, a kergetődző fel legeket, amelyek végtére is felmondva a beléjük vetett bizalmat, oly sűrű záport zúdítottak alá, amely egyszerre elmosott minden reményt. Sokan, nagyon sokan készültek a szombati jourra, nemcsak a város, de a varmegye szépei kö/ül is, a fiatalság pedig oly erősen szervezke­dett, hogy a legsikerültebb mulatságra volt kilátás. Hogy azonban a kárpótlás meg legyen és egy második szombat se menjen veszendőbe, a fiatalság a jour-nap­tárban egy kis változást tervez amelyet a jourozó családok szívesen vesznek. Itt közöljük a családoknak külön is meg­küldött értesítést, amely kijátszásáért reméljük, hogy az öreg Jupiter Pluvius nem fog boszút forralni. Ez értesítés szerint a fiatalság az esős időjárás miatt elmaradt szombati jour helyett a legkö­zelebbi összejövetelt e hó 12 én, csütörtö­kön tartja a Kovácspataknál. Figyelmez­tetésül megjegyzik, hogy a jourok meg­állapított sorrendje a jövőre nézve válto­zást nem szenved, vagyis a harmadik folytatólagos jour a rendes időben, tehát 21-én fog megtartatni, minden következő pedig az e dátumtól számított második szombaton. Ha a kedvezőtlen időjárás e sorrendet netán zavarná, ujabb értesíté­seket küld szét a rendező bizottság. — Átköltözés. Hegedűs Sándor szolé szeti és borászati felügyelő, a pápai ke­rület ellátásától felmentetvén, augusztus hó I én állandó székhelyként, újra váro­sunkban telepszik meg. — Lemondás. Vagy két héttel ezelőtt jeleztük már, hogy a városi pénzügyi osztályban még egy állás üresedik meg. Az üresedés megtörtént. Czakó Gábor kataszteri nyilvántartó mondott le, azzal az indokolással, hogy hivatalos helyi­sége egészségtelenségét szervezete ki nem birja. Elhatározásához egy kissé az a körülmény is hozzájárulhatott, hogy Geszt községe jegyzőjévé választotta meg. — A számtiszti állás. A vármegyé­nél ujonan létesített számtiszti állásra a pályázat határideje tegnap járt le. Mind­össze egy pályázó akadt: Dallos Sán­dor, III ad éves bölcsészethallgató. — Lelkigyakorlatok. A megyebeli pap­ság számos tagja hétfőn este kezdette meg szokásos lelkigyakorlatait, amelyek f. hó 12-én végződnek. E gyakorlatokra, amelyek a papnevelő intézetben tartat­nak, a vidéki papság több tagja is vá­rosunkba érkezett. — Kongresszus. A szeptember 2-iki orvoskongresszus rendező bizottsága f. hó 14 én tartja első ülését. A rendező­ség tagjai az Orvosszö vétség összes tagjai, továbbá az a husz polgár, akiket a polgármester e célra — az Orvosszö­vetség elnökének kérésére — kijelölt. E bizottság valószínűleg ki lesz egészítve a helyi uri fiatalság néhány tagjával, amennyiben tervbe van veve, hogy a kongresszusi tagok itt időzése egy a Kovácspataknál rendezendő elite-mulat­sággal^ nyerjen befejezést. — Új tennispálya. Ifjúságunk két vál lalkozó szellemű, agilis tagja kedves szórakozással emelte a kovács-pataki te­lepet. Buzgó utánjárással megnyerte az engedelmet, hogy a szomszédos káp­talani erdőtisztáson tennis-palyát léte­síthessenek, amelyet a nyaralók és ki­rándulók eddig erősen nélkülöztek. Tő­lük vettük a következő értesítést: Tud Ujuk igen tisztelt ismerőseink­kel és barátainkkal, hogy a Kovács­patakban létesített lawn tennis pályán­kat szombaton, f. hó 13-án délután megnyitjuk. A részvétel bejelentése Marosi Károly címére küldendő. Nie­dermann Ferencz, Marosi Karoly jog­hallgatók. — Egy havi közigazgatás. A várme­gyei közigazgatási bizottság e havi ülése nagyon kevéssé volt látogatott ; a vá­lasztott tagok közül csak Csupor István, Frey Ferenc, dr. Hulényi Győző és dr. Komlóssy Ferenc jelentek meg. A bi­zottság mult üléséből felkérte az igaz­ságügyminisztert, hogy értesítse a muzs­lai járásbíróság és fogház áthelyezési kérdésének állásáról. Az igazságügymi­niszter erre azt a választ adta, hogy e tekintetben határozottan csak akkor nyi­látkozhatik, ha a belügyminiszterrel — a közigazgatási és bírósági székhely át­helyezésének ügyében — folytatott tár­gyalásai befejeződnek, egyébként — irja — az* ügy jelenleg a törvényható­ság tárgyalása alatt áll. (Az őszi rendes közgyűlés fog határozni fölötte.) A mi­niszteri választ tudomásul vették. A kir. tanfelügyelő'havi jelentésében nagy elis­meréssel szóílott a kir. érseki tanító­képző intézet tanképesitő vizsgálatain tapasztalt igen jó eredményről. A kul­tuszminiszter az elmúlt hóban a bajóthi és bátorkeszi r. k. iskoláknál ujonan szervezett két tanítói állás javadalmazá­sának kiegészítésére 1440 kor. évi állam­segélyt utalványozott. — Ugyancsak a kír. tanfelügyelő mutatta be a városi ta­nácsnak abbeli kérvényét, hogy az Ötöd éves korpótlékot —• tekintettel a város ne­héz an/agi viszonyaira 18 tanitó után — a kultuszkormány folyósítsa. A bi­zottság természetesen a legmelegebb pártolással terjeszti fel a kérvényeket, de hogy eredményesen-e, kétséges, amenyiben a város — sajnos okokból — annak idején szándékosan elmulasztotta mind a két terminust, ameddig ez irány­ban a kormányhoz folyamodni kellett s amit a megye minden egyes községe idejében megcselekedett. — A tiszti fő­orvos jelentéséből örömmel láttuk, hogy az egészségügyi viszonyok a mult hóban javu'tak. — Vizsgálat. Baranyai Gyula kir. műszaki tanácsos f hó 7-én a várme­gyebeli állami utakat, 8 án pedig az ál­lamépitészeti Blvatal ügykezelését vizs­gálta meg. Tapasztalataival meg volt elégedve. — tgy hűséges cseléd. Negyven éve szolgál a hercegprímás kéméndi pusz­táján hűséggel, becsülettel Vavró Fe­renc uradalmi csősz s derekasan kiérde­melte azt a jubileumi szolgálati érmet, amely hétfő óta mellét ékesíti. Ekkor nyújtotta át ugyanis neki ünnepélyesen, szép beszéd kíséretében Pongrácz Káz­mér h. szolgabíró. Az ünrtepi aktus a községházán folyt le, ahol jelen voltak: Etter Gyu'a kéméndi intéző, a képvi­selőtestülettagjai és a kéméndi major al­kalmazottjai — Hivatalátvétel. Osváih Andor vá­rosi allevéltáros tegnap vette át hivata­losan 3 közgyámi hivatal irományait. — Ügynök a szépnemből. Sokan em­lékeznek városunkban dr. Sárváry Ferenc volt aljárásbiró szép nejére. A napok­ban újra itt járt, még pedig hivatalos útban. Azóta hogy eltávozott körünkből, elvált férjétől s megélhetéséről úgy gon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom