Esztergom és Vidéke, 1900

1900-03-29 / 24.szám

1900. márczius 29. ESZTERGOM és VIDÉKE (24. szám.) — Kocsmai krónika. Két rendbeli véres verekedésnek volt színhelye f. hó 25-én éjjel a Kohn Jakab féle italmérő helyiség. Elébb Fejes Ferenc késelte Össze ifjabb Bándor Istvánt, Majd Orbán Imre nánai lakost Vitek József. Orbán­nak később az utcán is akadt összetű­zése, a 76-ik gyalogezred őrjáratával, amelynek egyik tagja szuronyával kar­ján erősebben megsebesítette, úgy hogy a kórházba kellett mennie. Orbánt a ha­tóság jól ismeri; haszontalan, dologke­rülő ember, akinek szerencsétlen termé­szete már sok bajt okozott. — Eltűnt függők. Csinos függői voltak Balázs Annának, egy kis értékkel is bír­tak, hát megtetszettek valakinek. Ahogy az újságokban oly sokszor olvasta, egy kis cukorkával magához csalogatta a gyermeket s addig játszott vele, amig a függőket szépen kieszkamotálta fülei­ből. Á lelketlen perszónának már nyo­mában van a rendőrség. — Két csille között. F. hó 26-án az annavölgyi bányatelepen Haraszti János tizenhét éves ebedi fiu két csillekocsit akart összekapcsolni. Munkaközben a kocsik közé bujt, azok valahogy össze­csapódtak s közbeérték a fiu fejét. Két oldali erős koponyarepedést szenvedett s életveszélyes betegen fekszik a doroghi bányakórházban. A Kakass László hely. főszolgabíró által megejtett nyomozás során beigazolódott, hogy a tapaszta­latlan fiút szabályellenesen használták oly munkához, amelyet nem értett. — A Magyar Nemzet politikai napilap lapunk mai számában közölt hirdetésére különösen felhívjuk lapunk t. olvasóinak szíves figyelmét. A »Magyar Nemzet* főszerkesztője Jókai Mór és Beksics Gusztáv, felelős szerkesztője Adorján Sándor. Kiadótulajdonos: Athenaeum irodalmi és nyomdai r. t. = Kalauz — ingyen. Az év egyik legérdekesebb eseménye a párisi világ­kiállítás lesz. Aki oda készül, annak fel­tétlenül szüksége van megbízható kalauzra, amely vezesse, útba igazítsa. Ilyen Ka­lauz készül most a Magyar Hirlap szerkesztőségében. A Magyar Hirlap minden előfizetőjének teljesen ingyen küldi meg a Kalauzt, melyet a párisi világkiállítás emlékeképen is érdemes megőrizni. Dn nemcsak igy kalauzol a Magyar Hirlap. Kalauz maga is minden irányban. Legjobb, leghívebb kalauza a nagy magyar közönségnek. A Magyar Hírlapnak (szerkesztő: Fenyő Sándor) senkivel szemben sincs lekötöttsége. Sem pártot sem egyes embert, sem klik­ket nem szolgál. Független és szabad. Egyetlen urat ösmer: a közérdeket. A Magyar Hírlap a párisi kalauzon kivül is különös kedvezményeket ad előfize­tőinek. Az uj előfizetők díjtalanul kapják meg a Magyar Hírlapban most folyó felette érdekes regényének eddig meg­jelent közleményeit (könyvalakban.) Az Otthon című szépirodalmi illusztrált folyó­iratot a Magyar Hírlappal együtt év­negyedre nyolcz koronáért kapják az előfizetők. Fél áron, negyedé venkint egy koronáért és 50 fillérért jutnak egy­szersmind a remek Francia Divatlaphoz. A Képes Gyermeklaphoz pedig negyed­évenkint egy koronáért. A Magyar Hir­lap előfizetési ára egy negyedévre csak 7 korona, egy hóra pedig két korona és 40 fillér. A kiadóhivatal Budapesten van az V. ker., Honvéd-utca 4. sz. alatt. Az előfizetési összeg legcélszerűbben postautalványon küldhető, ugyanarra fel­jegyezhető, hogy á fentebb említett ked­vezmények közül melyekre tart igényt az uj előfizető. ESZTERGOMI KASZINÓ. Vasárnap, 1900, april hő i-én, === Charlie nénje. = Bohózat 3 felvonásban. Irta: Thümas Brandhon. Forditotta : Fáy I. Béla. — • - • : Személyek: — Sis Francis Cherney-baronet, volt indiai ezredes .... Fekete Géza Siephen Spittig oxfordi ügyvéd Kelemen Béla Jack Cherney 1 oxfordi Istvánffy Elemér Lord Frank Batberley, > Berán Károly Charley Wykeham j diákok H elly Béla ürasset, szolga Berényi Zoltán Donna Lucia D'Álvadorez, a Charlie nénje Pethes Maca Annié, Spittig unokahnga , . . Hajas Olga Kitty, Spittig gyámleánya . . Schönbeck Mírta Ella, árvaleány ...... Mezey Manci. ~ Kezdete 7Y 2 órakor. —————— IRODALOM­f A legelőkelőbb hetilap kétségtele­nül A Hét, Kiss Józsefnek ez az út­törő, rendkívüli népszerüségü és magas niveaujú lapja. Tizenegyedik évében van A Hét s ez idő alatt publikumot csinált magának, a nemes ízlést szerető közönséget, a mely speezialitás ez or­szágban. A Hét minden sora ezt a tisz­tult ízlést szolgálja, czikkei az intelli­gencziának vannak írva, iránya a ma­gasabb műveltség és finomság mesgyé­jét jelenti. Féltékeny gonddal őrzi meg e határokat, melyeken, belől az aktua­litásoknak és a belletrisztikának mű­vészi zománczot ád az a fényes gárda, mely Kiss József körül csoportosul. Ambrus Zoltán, Ignotus, Tóth Béla, Kóbor Tamás, Heltai Jenő, Makai Emil, Szalay Fruzina, Papp Dániel, Lö­vik Károly, Szőllősy Zsigmond, Tele­ke s Béla stb. A Hét belső emberei, a kikhez úgyszólván az egész aktív iro­dalom — Jókai Mórral az élén — külső munkatársakként csatlakozik. Bánffy­naplói országos feltűnést keltettek s országos népszerűségre tettek szert, krónikái, irodalmi és művészeti czikkei, elbeszélései, versei, apróságai a tekin­tély és a szellem súlyával hatnak. Most folyik A Hét-ben Kóbor Tamásnak, e kiváló írónak, Budapest czimíí regénye: egyike az utolsó évtizedek legszebb re­gényeinek. A Hét előfizetési ára egész évre 20 korona, félévre 10 korona, ne­gyedévre 5 korona. Mutatnányszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal (VIL, Alsó-Jürdösor 3.) f A > Magyar Bazár. < Igen szép, ízlé­ses divatképekkel, rajzokkal és kimerítő leírásokkal, magyarázatokkal jelent meg a >Magyar Bazár« legutolsó divatlapja, az >Athenaeum* kiadásában és Wohl Janka szerkesztésével. De nemcsak a chickes divat gyönyörködteti az olvasót ebben a divatlapban, hanem az irodalmi rész is megfelel a legkényesebb igények­nek. A folyó szép angol regény mellett a következő érdekes dolgokat találjuk benne: i. >Az arany Iapda,< a magyar Schehezeradé-tól; 2. »Mit csináljunk a anyáinkkal?* 3. >Szerelem és korona,* irta báró H. L. G. H. 4. >Hogyan mon­dunk egymásnak Isten hozzádot*; 5* » Művészet és irodalom ;< 6. »A nők munkaköre itthon és külföldön* 7. >A nagyvilágból;« 8. >Iskola ügy;« 9. >Sport* 10. >Szépitészet ;* 11. >Konyha;« 12 >Vegyesek ;« 13. »Uj könyvek;« 14. >Szer­kesztŐi üzenetek;* 15. » Nyílt posta ;* 16. >Eljegyzések ;« 17. »Esküvők;< 18. »Ha­lálozások;* 19. >Sakk-rejtvény.« Mutat­ványszámot ingyen küld a kiadóhivatal­Előfizetési dija ennek a legrégibb és Ieg. jobb magyar divatlapnak negyedévre 4 korona. Megjelen havonként négyszer. Megrendelő cím : »Magyar Bazár« kiadó­hivatala, Budapest, VIL, kerepesi-ut 54. A Kaszinó Műkedvelő Társulata vasárnapi előadásán a helyárak: Ülőhely: I—100 szám 2 kor., 101—200 szám I kor. 50 fill. állóhely: I kor. Jegyek előre válthatók Brutsy Gyula úr üzletében. E Q UIT AB L E j|||g^ ÜSSPS állapíttatott 1859^ben. gggSS5S§8 Budapest, 1900. február 12 én. Kivonat az 1899. évi Jelentésből. Vagyon az 1899. év végén .... Kor. 1.400 956.430 Felesleg „ 305,587.385 Összbevétel az 1899. évben „ 269,391.000 Kötvénybirtokosoknak kifizettetett az 1899. évben „ 120,537.705 Uj üzlet az 1899. évben „ 1.016,509.160 Biztosítási állag az 1899. év végén . . „ 5.272,082.110 Kötvény birtokosoknak az intézet fennállása óta kifizettetett „ 1.615,953.650 Ajánlatokat ugy az élet-, mint a járadékbiztosítás minden formájára a legolcsóbb díjtételek s legkedvezőbb feltételek mellett elfogad a magyarországi igazgatóság. Budapest VI. Váczi körút 35. Tekintélyes képviselők az ország bármely részében alkalmaztatnak. NEM HULL A HAJ, NINCS TÖBBE KOPASZ EMBER Szenzáeziót kelt a gyógyfükivonatom, melyet évek hosszú során át tanulmányoztam, hogy mikép lehessen meggátolni a megkopaszodást. EXIKATOR 1 Tj-Tregf ára £2 Iso <LO £L ér. Felfedeztem és százszoros pénzzel fizetek, ha kétszeri használat után rögtön meg nem szűnik a hajhullás, korpaképződés és mindennemű fejbőrbetegség. Kapható gyógyszertárakban és mindennemű illat- és pipere­cikk-kereskedésben. Főraktár: TÖRÖK JÓZSEF gyógyszertára, Király-utcza 12. sz. Erdélyi főraktár és vezérképviselőség: GÓTH GYULA, illat- és pipereczikk nagykereskedőnél, Gyulafehérvár Fő-tér. "T7"3.d.éls:l megrende éseteet "U-tánTrét­te a zoima eszközö : Egyedüli készítő és széjjelküldési raktára : DOBÉ NÁNDOR uri, női és színházi fodrász Budapest 3Srefelejts-"u.tca 27. RZYTKI MIHÁLY aranyozó, templom­Él és oltárfestö Eg Kassán, Fő-utcza 28. sz. Van szerencsém a főtiszt, klérusnak, a magas nemességnek és a t. kegyuraságoknak tisztelettel jelenteni, hogy f. év március l-étl aranyozó- és festő műtermet nyitottam a fent jelzett cím alatt. Müvelem és elvállalom a templomdiszités következő ágait: oltárok, szószékek, keresztelí-kuíak, szentsirok aranyozását és festését minden stylben, a beadott rajz vagy tőlem tervezett rajz után a leg­egyszerűbb, s a legdiszesebb kivitelig. WÍT Templomfestés és díszítés. Olajfestményt! oltárképek. Stáczió-képek, templommenyezeti és óldalfalazati szt.-képek festését, mennyezet és oldalfalazati diszletfes­tészetet, a templom styljének és az egyház szabványainak szoros szem­meltartásával. Költségelőirányzatokat és tervezeteket kívánatra bér­mentve küldök, valamint a munkamegtekintés céljából, kívánatra, sa­ját költségemen utazom bárhova. . Szegényebb községek s egyházaknak kedvezményes árt engedményezek. Bizonyítványokat az általam végzett munkákról kívánatra bér­mentve küldök. Kiváló tisztelettel Rzytki Mihály festő és aranyozó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom