Esztergom és Vidéke, 1900

1900-03-18 / 21.szám

1900. márczius 18. gyedszázados köztisztviselőségének évfor­dulóját. Ö — úgymond — Békássy-ban a kötelességteljesítés emberét látja, aki­nek negyedszázados működése telve van fáradtsággal, küzdelemmel s minden reá háruló feladatnak becsülettel meg­felelt ; örömmel ismeri el ezen munkás­ságot, élteti őt és az ujabb huszonöt évre Isten áldását kéri reá. Lelkes éljen­zés közepett kért szót Békássy Rezső és könnyekig meghatva mondott köszönetet a nem remélt, lelkének jól eső szives ovációért. Vanitsek Rezső a hazafias sz. Benedekrendre és a tagjai közül mai napon szerepelt ünnepi szónok : Bausz Teodorik tanárra ürít poharat. Gabanitz József az Ötvenkét év előtt történt dicső eseményeket méltatta szépen átgondolt beszédben; Iványi Géza Békássy-ra mondott egy élezés tósztot s végre Wim­mer Imre polgármester ürített poharat Frey Ferencre, aki bár betegsége miatt el nem jöhetett — lélekben itt van az ünneplők között. Sokáig a legjobb han­gulatban voltak együtt az egyesület tag­jai és az öreg honvédek s bizony buj­dosott a pohár sokáig s a barátságos együttlétnek a hajnali kakasszó vetett véget, ül ii A tanítóképző növendékei a már is­mertetett változatos programmal ünne­pelték a szabadság születésenapját s lelkesen hallgatták Dreisziger Ferenc tanár emlékbeszédét. Hazafias lelkesedéssel ülték meg már­cius 15-ét a helybeli óvónőképzőintezet növendékei. A műsor a következő volt: 1. Hymnus, Erkel Ferenctől, há­rom hangban énekelte az énekkar. 2. Március 15-én, Ábrányi Emiltől. Szavalta: Héjj Erzsébet. 3. Szózat. Vörösmarty Mihálytól. Szavalta : Hajmer Mária. 4. Jó honfiak, honleányok legyetek, Tihanyi A.-tól. Két hangban énekelte az ének­kar. 5. BúcSú, Br. Eötvös Józseftől. Sza­valta : Pakot Ilona. 6. Talpra magyar, Petőfi Sándortól. Szavalta: Schultheisz Berta. 7. Kont, Garay Jánostói. Sza­valta : Uhlár Irén. 8. Süvegemen nem­zeti szín rózsa, Erkel Ferenctől. Három hangban énekelte az énekkar. Az ün­nepség magvát képezte Számord Ignác, igazgatónak az 1848. évi korszakos al­kotásokat jellemző, a növendékeket ha­zaszeretetre s a királyhoz való ragasz­kodásra buzdító szép beszéde. Ünnepelt a vármegye is. Nyergesujfa­tun a millenáris emíékszobornál folyt le a kegyeletes megemlékezés. Bátorkesz lakossága teljes zászló­díszben ünnepelte meg március 15-dikét. Dacára a zord északi szélnek, délután 3 órakor majdnem az egész falunépe a koszorú és zászlókkal díszített miile­niumi oszlop körül csoportosulva ájta­tos csendben hallgatta Kováts Géza ev. ref. lelkész e nap jelentőségét kör­vonaíozó beszédét, utána Kiss Péter r. k. tanító > Szájhősök* és Kertész Ödön r. k. tanitó > Magyarok Istene« cimü költeményt Petőfitői hatásosan sza­valták, közbe-közbe hazafias énekek szö­vettek. Végül áz iskolásgyermekek Nem­esik Diniéi év. ref. tanitó vezénylete alatt a »Szózatot< énekelték, jobban mondva, csak intonálták, mert mindjárt elején a nagyszámú üaneplő közönség átvette és oly lelkesülten énekelte, hogy elnémult kis időre a zord északi szél. Az; ünnepélyt este 8 órakor bankett kö­vette, melyen Kobek István országgyű­lési képviselő is megjelenvén, a hazafias toasztok se vége se hossza a kedélyes társaságot éjfélutánig együtt tartotta. A nemzeti ünnepély alkalmából f. hó 15-én este Párkányban Adorján Ferenc vendéglős hazafias társas vacsorát ren­dezett, melyen Tóth István 1848/49 es honvéd egyleti elnök az iparosifjusággal ESZTERGOM és VIDÉKE. (21. szám.) egyetemben szép beszédeket mon­dott. A vacsora majd egész reggelig tartott. Tudósító. A városi számvevő ugye. Esztergom, március tf. Egy helyi lap téves, információkori alapult czikke, amely a városi szám­vevőről szóllott, mint már említettük, nagy izgatottságot keltett a polgárság körében, araennyiben a cikk a taná­csot elnézéssel, quasi eltussolással vá­dolta. Hogy ez a vád mennyire alapta­lan, legjobban dokumentálja, a követ­kező tanácsi végzés, amelyhez semmi kommentár sem szükséges: 1550/1900. tan. szám. Hoffmann Ferenc pénzügyi tanácsnok jelentése Dóczy An­tal számvevő ellen vezatett adóvégrehaj­tás rendezése tárgyában. Végzés. A város tanácsa értesiti jelentő pénzüdyi tanácsnok urat, hogy az adó és az ily természetű egyéb követe­lések behajtására nézve fenálló jogsza­bályokban körülményesen meg van je­lelve az eljárás, amelyek szerint a kö­vetelések behajtandók s Így a város tanácsa erre vonatkozólag 'Különös intéz­kedéseket nem-foganatosíthat. Ugyanezen jogszabályokban találhat a pénzügyi tanácsnok úr arra is módot, hogy a tör­vényes letiltás kijátszását kellőkép meg­torolhassa. Minthogy azonban a város tanácsa ezen jelentésből arról győződött meg, hogy Dóczy Antal számvevő a városi pénztár irányában jenálló kötelezetségeil nem teljesiti, felhívja nevezett számvevő urat, hogy a házipénztár irányában fen­álló tartozásását, jelesül a házbér,- fa,­süge- és sirhelydij tartozását jelen vég­zéstől számított jo nap alatt annál is in­kább rendezze, illttve fizesse ki, mert el­lenkező esetben a város tanácsa vagyoni felelőségének teljes tudatában a számve­vőre nézve legsúlyosabb következmények­kel járó intézkedéseket fogja a képviselő­testület előtt javaslatba hozni. Megütközéssel vett tudomást továbbá a város tanácsa arról, hogy a számvevő ur a hídmérleg jövedelméből befolyó ösz-. szeget havi fizetésének fedezésére hasz­nálta fel, holott ezen jövedelem egyene­sen a varos házipénztárába lett volna befizetendő s minthogy ezen körülmény folytán az 1886. évi XXII. évi po §-sá­ban ütköző vétség látszik fenforogni, a beterjesztett jelentést e végzés kapcsán oly kéréssel teszi át a város tanácsa a tekintetes polgármester úrhoz, hogy az ügy részletesebb megvizsgálása után u számverő ellen esetleg a fegyelmi eljá­rást elrendelni szíveskedjék. Végül pedig, minthogy a város ta­nácsa arról is meggyőződött, hogy a helypénzek, a vámok a hídmérleg keze­lésének ellenőrzése következtében a szám­vevő ur tulajdonképeni hivatalos köteles­ségének teljesítésétől nagy részben elvona­tik^ őt a kezelés közvetlen ellenőrzésé­től ezennel felmenti s azzal Kottra Kál­mán gyakornok urat biz?.a meg, utasít­ván őt, hogy erre vonatkozólag a pénz­ügyi tanácsnok úrtól veendő utasításhoz képest haladéktalanul járjon el. Ezen intézkedéssel természetesen miben sem érintetik a szemvevő urnák a szervezési szabályrendeletben körülirt ellenőrző joga és kötelessége. Kelt Esztergomban a szab. kir. város tanácsának 1900. évi március hó 7-il napján tartott ülésében. Kiadta; Rothnagel Ferenc <iv-, . . főjegyző. — Híreink egy része tórsziike miatt jövő számunkra maradt. Személyi hír. Dóczy Ferencz ipar­testületi elnök tegnap részt vett a ha-^ zai ipartestületek országos bizottságá­nak budapesti ülésen. — A vármegyeházáról. Takács József tb. főszolgabíró már átvette az eszter­gomjárási főszolgabírói hiyatal vezetését. A szolgabírói hivatalt Pongrácz Kázmér ellenőr Játja el, amig az ellenőri hiva­talt Nedéczky Pál utíbíztos.. — Németh Jenő irattáros, fegyelmi ügye befejeződ­vén, az árvaszéki irodába osztatott be. ahonnan Tóth Lajos a közigazgatási iro­dába helyeztetett át. A tanfolyam befejezése, A hely­beli postahivatalnál tartott segédtiszti tanfolyam záró vizsgálatai kedden és szerdán folytak le. A 'postaigazgatóság részéről Demény Károly igazgató és dr, Gálffy Dezső titkár voltak a cenzorok. A vizsgálatok befejeztével Demény, mint elnök, kifejezte különös megelégedését és örömét a nem várt eredmény felett s nagy elismeréssel szólott úgy Walther Károly felügyelőről, aki a tanfolyam felügyeletét végezte, valamint a siker fő tényezőiről: Zempléni Gyula és Mar­ton Károly előadókról. A kilenc vizsgázó közül egy jelesen, hat jól, kettő elégsé­gesen képesittetett. — Erdészeti értekezlet. A hercegpri­raási uradalomnak erdészeti kara, Vaszary László gazdasági tanácsos elnöklete alatt, ma értekezletet tartott. Jelen voltak : Csu­por István főerdőmester, Bedros Jó­zsef és Palkovics Károly erdőmesterek. — Megyei közgyűlés. A vármegyei törvényhatóság március hó 26-án dél­előtt tiz órakor rendkívüli közgyűlést tart, hogy a vármegyei alkalmazottak törzsfizetésének emelése céljából a belügy­minisztertől megadott 10600 korona miként való felosztásáról határozzon. Ez ügygyei az I. szakosztály f. hó 21-én, az állandó választmány február 23-án fog foglalkozni. Az Ipartestület f. hó 18-án, vasár­nap délelőtt rendkívüli közgyűlést tart, amelyen megválasztja a békéltető bizott­ság 28 tagját s 48 tagot kiküldöttül a testületi BetegsegélyzŐ Pénztár közgyű­lésére. JF^^&r \mW ^ÖF\5^^£^ — A német császár szarvasai. Az esztergomi vadállománynak, ugy látszik, jó hírneve van a külföldön. Ugyanis ar­ról értesülünk, hogy a német császár számára vármegyénkből viszik ki a szar­vasokat és az őzeket. A belügyminisz­ter nemrég megengedte Ratibor Miksa porosz hercegnek, hogy egész március­ban a dömösi, pilis marót hí és szentléleki vadászterületein a szarvasbikákat, szarvas­teheneket és őzbakokat elevenen befo­gathassa és a német császár számára Berlinbe szállíthassa. Az egész uradalom most szarvas- és őzfogással foglalkozik és a vadakat a párkánynánai állomásról az éjjeli gyorvonattal Oderbergen át szállítják a német császár vadászterü­leteire. — Kirándulás. A Ferencz József Mű­egyetem negyedik évfolyamának több hallgatója szerdán városunkba rándult. Vezetőjük Hübschl Kálmán volt — Szőlősgazdák értekezlete. Ifjabb Majtényi József holnap, vasárnap délu­tán 3 órára a budautcai elemi iskolába értekezletre hívta össze szőlősgazda tár­sait, hogy megbeszéljék a lépéseket, me­lyekkel kijárhatni reménylík, hogy a bor­termelőknek saját boruk korlátolt kimé­rése városunkban is megengedtessék. — A tokodi bányászokról bányászhoz egyaránt nem méltó hirt kaptunk e hé­ten. Ugyanis a tokodi bányász-zenekar egyik derék tagja, Mlinszki András be­lépett a hazafias Védegylet tagjai sorába. Erre ismeretlen egyének, állítólag nem­zetközi szocialisták, felbujlogatták a ze­nekar többi tagjait, hogy verjék meg Mlinszki", a mit ezek meg is cseleked­tek. A tokodi bányászok tagjainak e cse­lekedete olyan, hogy minden jó érzésű magyar ember megvetését vonja maga után. — A Lőrincutca kövezete. A képvise­lőtestület annak idején kimondotta, hogy a Lőrincutca kocsiutját kockakövekkel burkoltatja s az erre szükséges összeget alapjaiból veszi kölcsön. A belügymi­niszter most felhívta a várost, tüntesse ki részletesen, mely alapokat akar fel­használni. Igy tehát még mindég nem kövezhetünk, — Artézi kút. Nagy-Öived lakossága megkezdette az annyira szükséges artézi kút .„-munkálatait. A vállalkozó Vodák kútmester eddig hetven méter mély fú­rást végezett. — Átjavított Üzemterv. A városi er­dők legutolsó üzemtervének megállapí­tása'óta tiz év elmúlván, Nozdroviczky Miklós erdőmester a törvény rendelke­zése szerint kitüntette a üz év alatt elő­fordult változásokat. A munkálat a közig, bizottság erdészeti szakosztályá­nak küldettek még — A Kovácspatakból. A Csavargőzös Részvénytársaság igazgatósága felhatal­mazta Niedermann János vezérigazgatót, hogy a kovácspataki nyaralótelep víz vezetékkel, világítással és csatornázással való ellátására felhívást tegyen közzé. E felhívásra eddig tizennégy vállalkozó jelentkezett. A jelentkezők közül legked­vezőbb az Acetylen Részvény-Társaság ajánlata. — Rovancsolás. Dombay Lajos pénz­ügyigazgatósági titkár rovancsolást vé­gezett a kir. adóhivatalban s mindent teljes rendben talált. — A Kereskedő Ifjak Önképző Egyesü­lete Brutsy János elnöklete alatt f. hó II én tartotta a évzáró közgyűlését az egyesület helyiségében a tagok élénk részvétele mellett. Brutsy János elnök lelkes beszédet intézett az ifjúsághoz, buzdítva őket arra, hogy az önképzés érdekében minden üres idejüket használ­ják fel, mert a hazai kereskedelem csak ugy fejlődhet, ugy lehet tekintélyes té­nyező és csak ugy foglalhat helyet a világpiacon, ha a hivatott faktorok in­telligenciája versenyezhet a külföldi ke­reskedővilág műveltségével. Ez után Osváth Andor titkár terjesztette elő tar­talmas és színes évi jelentését, emlé­kezve abban az egyesület 25 éves mult járói, a tavalyi jubileumról, az uj század követelményeiről s arról, hogy az ifjú­ság legyen hazafias, igaz magyar. A pénztárvizsgáló bizottság jelentése után a üszikar lemondott, mire elnökül egy­hangú lelkesedéssel Brutsy Jánost, alel­nökké Scheiber Rezsőt, titkárul Osváth Andort, pénztárnokul Krausz Somát, könyvtárnokul Rosenberg Miksát, ellenő­rül Schnell Lipótot választották meg. A háznagyi állásról eltávozása folytán leköszönt Buk Mór helyett erős küzde­lem után Braun Zsigmond 13 szavazatá­val szemben 22 szavazattat Steiner Ber­nát eddigi vál. tag választatott meg. Buk Mórnak sok évi buzgalommal telje­sített fáradozása jegyzőkönyvi elismerést érdemelt. Jegyzőkönyvi köszönetet sza­vaztak dr. Walter Gyula apátkanönok ama nemes jóindulatáért, hogy > Gondo­latok a háttérben* cz. müvének 500 fü­zete jövedelmét az egyesület könyvtára javára felajánlotta. Hasonlóképen jegyző­könyvi elismerést nyert Bargel Mihály volt alelnök munkássága is. — Felhívjuk azokat az üzlettulajdono­sokat, akik E. M. K. B. gyufát tarta­nak, hogy e körülményt tudomásunkra hozni szíveskedjenek. — A gimnáziumi kölcsön. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár tudatta a várossal, hogy a ".gimnázium kölcsönre tett ajánlatát május 31-ig fentartja, ég pedisr — a kedvezőbb pénzpiaci viszo­nyok következtében — 91 1 j i °/o árfo­lyam helyettt 94-es árfolyammal. — Egy előfizető. Az Országos Eötvös Bizottság köztudomás szerint a tavasz­szal közrebocsátja báró Eötvös József munkáinak végleges teljes kiadását, amely­nek tiszta jövedelme báró Eötvös Lo­ránd ajándékából a Tanítók Házára for­dittatik. A sajtó, a kormány mindent megjett a nemes cél előmozdítása érde­kében. Esztergommegyébe.i is akadt elő­fizető. Számszerint 1, mondd egy. Weisz Adolf gazdász Tokodon. — A Korona szálloda helyiségének új­ból való ünneplés megnyitása ma van. Az új bérlő csütörtökön mutatkozott be a >Kaszinó* társasvacsoráján s úgy a menü kifogástalanságával mint egész­séges, jó italaival általános elismerést aratott. — Halálos baleset, Merészségének £s vigyázatlanságának áldozata lett »z annavölgyi bánya Samu tárnájában Paschtirek Hermann gráczi illetőségű 26 éves munkás. A gépházban foglalko­zott, ahol a gép a siklót hajíja s a vii­lamvilágitást is eszközli. Bar a gép munkában volt, elöirás ellenére babrált az egyik lámpával, melynek árama le­teritette és megöl? e. A gép mozgásban maradván, egy szénnel telt kocsi le­gördült a siklón, bezúzta a gépház vas­ajtaját s a drága gépet is erősen meg­rongálta. Kakass László helyettes főj szolgabíró a vizsgálatot azonnal meg­ej tette. — »Egy legénnyel kevesebb a kaszár­nyába.* mondja a mélabús bakanóta. El­daloihatták rekrutáink is e héten, sőt nemcsak egygyel, de mindjárt kettővel fogyott meg az »emberaoyag.« Újonc volt mind a kettő, amelyik sehogy sem tudott megbarátkozni az aeraris mundur­ral s a kemény prófunttal. Az egyik a 76-ik gyalogezredhez tartozott, zsidó fiú, ez szerdán délután a központi kaszárnya második emeletének egy félreeső helyé­ről vetette le magát. Gerincze sérült meg, egész életében béna marad lábaira. A másik esztergomi fiú: Borovszky Jó­zsef; háziezredünhez rukkolt be október­ben. Csütörtökön éjjel a külső kaszár^

Next

/
Oldalképek
Tartalom