Esztergom és Vidéke, 1900

1900-03-18 / 21.szám

nősen a gyanúsabb elem minél pontosabb nyilvántartása és a külrendészet. Ezen feladat első része nálunk csak elemében van meg, mert nincs bejelentő hivatalunk és bejelentési kényszer, a külrendészet fentartása pedig úgyszólván tisztán a rendőrségi legénységi állományra hárul, mert a tisztikar a rendőri közigazgatás azon ágaival van elfoglalva óriási mérvben, amelynek elvégzése őt az irodához köti. A második alkapitányi állás betöltésének kérdése tehát annyira sürgős és égető, hogy azt ideigóráig is halasztani a rendőri apparátus mostani erejének folytonos bénításával jár s amellett olyan állapotot teremt eme kérdés megoldásának elodázása, hogy elérkezünk azon ponthoz, amidőn rendőrségünk teljesen képtelen lesz feladatának megfelelni, azon feladatnak legalább, amelyet az uj bűnvádi perrendtartás reá ró s amely feladatának elvégre is a legfontosabbika. Hogy miként oldja meg ezen kérdést a város képviselőtestülete, mert mint mondják az rögtön keresztül nem vihető, minthogy nincs a költségvetésbe fedezet, — arra nézve terveket avagy tanácsokat nem proponálhatok. Ha valamely uj állás kreálására szükség volt, mindig találtak módot és alkalmat, itt van például a kórházgondnoki állás. Egyébként itt nem is uj állás teremtéséről, nem is egy eddig be nem töltött állás betöltéséről, hanem csak egy megürült állás újból való betöltéséről van szó. Hogy ezen állitásom mennyire reális, arra nézve legyen elég citálnom szórói-szóra a város képviselőtestületének 1895. évi november hó 11. és 12. napján tartott közgyűléséből 65/5252 kgy tan sz. alatt kelt következő határozatát : •Víziváros volt jegyzője Horváth Lajos mint számfeletti jegyző az egyik alkapitányi állás ellátására beosztatik azzal, hogy a tanácsi, vagy árvaszéki jegy• zői állások megüresedése esetében jogában áll az üresedés megnyíltától számitott 15 nap alatt arra való igényét a tanácsnál bejelenteni, mely esetben a jegyzői állást foglalja el és az alkapitányi állás betöltése iránt lesz intézkedés teendő, A mennyiben első alkalommal ebbeli jogát nem érvényesítené, végleg megválasztott alkapitánynak fog tekintetni.* Ebből kiviláglik, hogy a második alkapitányi állás épen nem teljesen uj, az már négy esztendővel ezelőtt be volt töltve és csupán a körülmények változtával megürült. Végül meg kell emlékeznem még egyes ellenvetésekről, amelynek kolportálói azt mondják, hogy a kérdéses alkapitányi állás betöltésére épen nincs szükség, mert ők »a leghitelesebb, belső forrásból* tudják, hogy az illető hivatalban éppen nincs sok teendő s az állás betöltésére semmi szükség ! Most már kérdem az olvasóközönséget, ha a fentieket figyelemmel átolvasták, vájjon nem felületes és minden gondolkodást nélkülöző állítás-e ez ? Nem tudom, mi az az annyira hitelt érdemlő » biztos, belső forrás*, de minden esetre nagyon különös felfogáson alapuló értesítéseket röpíthet a külvilágba akkor, midőn a leglaikusabb közönség is az ellenkezőről van meggyőződve s különösen magában foglalja a kis kaliberű lélek rosszakaratú tendenciáinak csiráit, mert hisz a rendőrhatóság feje : a rendőrkapitány emiitett előterjesztésében nyilván kijelenti, hogy a második alkapitányi állás betöltését anynyira sürgőnek tartja, »miszerint azon jog és munkakört, melyet ez időszerint betölteni tartozik, a meglevő tisztviselői létszám mellett olykép, mint ahogy azt a törvények, kormányi rendeletek felsőbb hatóságok megkövetelik, nem lehetséges, fizikai lehetetlenség.* Ezeket mondja szórói-szóra a többször emiitett jelentés. E cikk irója, habár a szóban forgó hivatal körén kívül áll, de több éves hasontermészetü közigazgatási hivatal kötelékében lévén, teljesen méltánylani tudja a rendőrkapitányi előterjesztés indokait s ha a képviselőtestület azokat magáévá teszi, úgy a rendőrkapitányi hivatalt, mely a város összes hatóságai közül kezdettől erejéhez mérten, példás pontossággal él hivatásának, annyira megszilárdítja, hogy az minden tekintetben képes lesz betölteni fontos feladatát. r. gyR szabadság születésnapja. — Március 15. — Ragyogó verőfénynyel, de jeges északi széllel köszöntött reánk március tizenötödike. Meglepően gazdag lobogódíszt Öltött a város, főleg a kir. város forgalmasabb utcáin alig maradt ház lobogótalanul; vezettek az állami és községi középületek. Odaát Párkányban meg — hagyományos szokás szerint — egész napon át dübörögtek a tűzoltók mozsarai. Délután pedig egyszerre megelevenültek az utcák s három órakor már egész ünnepi forgalom volt a városban. Az ünnepi menet a honvédtemetőbe a városháza elől délután három órakor indult meg. Zászlók alatt a Legényegylet, az Ipartestület impozáns bronz koszorújával, az Ipartestület, a két Olvasókör tagjai, melyek közül a kir. városi zászlaját az ősz Kubovics 48-as honvéd tartotta, csatlakoztak hozzájuk a párkányi ünneplők is. Teljes elismeréssel kell szóllanunk a közönség érdeklődéséről és hazafias lelkesedéséről, amelyet nem lohasztott le az igazán zord és kegyetlen időjárás: a szépen rendbehozott szent kertben nem maradt talpalatnyi hely sem üresen. A nemzetiszínű szószék közül csoportosultak a zászlótartók, ott láttuk Vimmer Imre polgármestert, dr. Földváry István főügyészt, Kollár Károly gazd. tanácsost stb. Nem láttuk a megye urait, ellenben az úri fiatalság teljes számban megjelent. Fél öt órakor érkezett meg a főgimnáziumi ifjúság impozáns csapata, élén nyolc diszmagyarrunás, délceg ifjú, az intézeti zászló közül csoportosulva. Megérkezésükkel kezdetét vette — a Himnusz eléneklése után — az ünnepség. Az alkalmi óda is, (Táncos Vencel) az emlékbeszéd is (Héssky László) mély és erős hatással volt a közönségre s a figyelmes hallgatót a két ifjú színes, új és csillogó gondolatokban nem szűkölködő, úgy a prózai, mint a kötött stillus ügyes és tetszetős kezelésével megirt, az ily alkalomkor alig elkerülhető sablonosságtól, is ment munkája meglepte. íme, az Önképzőkör kitűnő, képző, fejlesztő hatása ! A zajos éljenzések ép ugy szóllottak az előadóknak (ebben is nagy része van az Önképzőkör-nek), mint az íróknak. Most a polgárság részéről felkért hivatalos szónok: Bausz Teodorik tanár lépett a rostrumra s érces, férfias csengésű, hajlékony hangon mondotta el áhítatos csendben a következő igazi ünnepi tollal és ünnepi érzésekkel megirt szép emlékbeszédet: Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség 1 Meghajlok az itt porladozó hősök nagysága előtt. A szabadság szent tüze lángolt lelkükben, a hazaszeretet készté őket a gyilkos fegyver elé állni, mely fenséges eszmékért dobogó szívük piros vérét kiontá. Megtermékenyült tőle a föld, bujábban nő azóta a fű, illatosabb a virág. E véráztatta virágok édes illata megjárja a szivet, könnyet fakaszt a szemekben, mely omló záporként hull a gyilkos csatákban elesett hősök drága hamvait rejtő sírdombokra. Szép volt akkor a tavasz, mikor szentbadságunk megszületett. Üdítően lengett a lágy szellő, édesen zengett a madárdal. S e szép tavaszra merő ellentétekkel teljes időszak következett. Előbb mámoros őröm és lángoló lelkesedés da gasztá a kebleket, utóbb ölő bánat s maró kétségbeesés sújtotta porba. Előbb dicső s diadalmas csatákkal ejtettük bámulatba Európát, majd végül a szomorú leveretés sajtolt könnyet szemünkbe. Szabadságharcunk eredetében és lefolyásában páratlanul álló jelenség a nem zetek történetében. Évtizedeken át forrongó eszmék a megvalósulás felé közeledtek. Oly messze kihaló és életbevágó kérdések, melyeknek megoldására más körülmények között hosszú idő kellett volna, néhány nap alatt megoldást nyertek. Bezárult az utolsó rendi országgyűlés, megerősítést nyertek az uj törvények, melyek alkotmányunkat gyökeresen átalakították, tevékenységünket uj életre ébresztették, művelődésünk fejlődését biztosították. Ezer évvel előbb megszületett, most újra született hazánk. A százados viharok megszűntével a béke rózsás hajnala kezdett derengeni, egünkön feltűnt a bizalom és remény ragyogó szivárványa. Ámdí-, szegény Haza, csalódtál, keserűen csalódtál ! Azt hitted, nem vagy már elhagyott anya, hűtlen gyermekeid hozzád megtérvén, ápolnak, melengetnek. S ime tengyermekeid, akiket szerető kebleden tápláltál, emelek rád először gyilkos acélukat! Kitör a harc, az uj alapra helyezett Magyarország önvédelme a rázúduló nemzetiségek ellen. Mily átok nehezült a sokat szenvedett hazára, hogy ily hálátlanságot kellett megérnie? A lángra lobbant tűz mind jobban és jobban elharapódzott, az ellenünk támadt nemzetiségek hatalmas támogatásban részesültek, az ellenség hétfelől nyomult hazánk szivébe. Elhangzott a vénkiáltás: végünk van, megsemmisülünk. De mégsem! A nemzet szive megdobbant ; az ellentétek elsimultak, az ellenfelek a veszélyben egyesültek, az egész országot egygyé kovácsolja a balsors vaskeze. Az első elesett honvéd kiömlött véréből ujak teremnek. A szabadság eszméje, a hazaszeretet bátrakká teszi a félénkeket is. A megtört ősz anya fiát, talán egyetlen támaszát, a feleség férjét, a jegyes jegyesét küldi az igazság és jog csatájába. A társadalom minden osztálya megadja véradóját. Vissza tartott-e csak egyet is a kor, a gyöngeség vagy a félelem f Nem. A földmíves elhagyta ekéjét, a hivatalnok hivatalát, a tanuló búcsút vett a tudományok csarnokától s egy magasztos eszmétől lelkesítve tömörültek a zászlók alá. A lelkesedés toborzottá eme seregnek, amelyet a harci módra senki nem oktatott, a melyet a fegyver forgatásban senki sem gyakorolt, hadi iskolája az á^yudorgéstől és trombitaharsogástól hangos csatatér lőn. Kiállta az első tűzpróbát, azután golyótól átlyuggatott zászlói alatt feltartóztathatlanul haladt előre! Branyi^zkó, a a piski hid, Szolnok, Isaszeg, Vác, NagySarló s egyéb helyek tanúi e héroszok hőstetteinek. Egyetlen vezénylő szavuk volt: előre ! Mutat-e föl a világtörténelem még egy ily fönséges küzdelmet ? Találunk-e egyebütt oly lélekemelő példákat, mint szabadságharcunkban ? Harcolt-e valahol tizenhároméves gyermek, mint nálunk a vízaknai csatában ? Hazánk, szabadságunk már-már mentve volt. De fájdalom, a sors még egy csatát tartogatott számunkra. Az északi kolosszus megmozdult, hogy lesegítse tiporni a hős, de maroknyi nemzetet. Az erő és bátorság, a nemes tűz és szent lelkesedés többé nem segítettek. Eljutottunk dicsőségünk második gyásztemet Őjéig, Világosig, hol legdrágább kincsünket, szabadságunkat, a hatalom, a nyers erő sírba döntötte. Fájdalom nyilallott a szivekbe, a csatákban edzett bajnokok, kiket a golyó megkímélt, szorult szivvel nézték a gyászos temetést. Elbuktunk a nagy ahreon, bár a világ bámulatát keltettük föl hősi bátorságunkkal. Hányan és hányan estek el e gyilkos csatákon ! Hány anya hasztalanul várta vissza fiát, hány hitves férjét, hány jegyes szerelmesét! Azt hittük, végkép elvesztünk, azt gondoltuk, hogy nemzeti önálló létezésünk megszűnt. De mégsem ; nem, nem engedte a rajtunk őrködő isteni Gondviselés, aki az elesettek hamvaiból uj életre keltette az élet, a szabadság fáját. A szabadságijának csiráját ti is véretekkel öntöztétek, ti, kik e hantok alatt aluszszátok örök álmotokat. Pihenjetek, nyugodjatok békében! Tegye édessé álmotokat az utókor ama szent meggyőződése, hogy >csatátok a védelmezett népjog csatája volt. Tán teljesen elporladtak már csontjaitok, de mi, késő nemzedék, elzarándokolunk sírotokhoz, hogy lerójuk hálánkat, hogy magunkba szívjuk a hazaszeretet édes illatát, melyet a poraitokból sarjadzott fűszál s virág lehelnek, A béke angyala lengjen poraitok felett \ Odakerült a polgárság koszorúja is a többi közé, amelyek egészen elborították a pihenő kőoroszlánt. Azután még Reviczky Elemér nemes érzéssel és méltósággal elszavalta a Talpra Magyar-t s a közönség a Szózat eléneklése mellett szétoszlott, a legnagyobb elismeréssel nyilatkozva mindenütt főgimnáziumunk hazafias, nemzeti vezetéséről és vezetőiről. Este az egyesületekben — a Katolikus Kör kivételével — ünnepi lakoma volt. A »Kaszinó*-ban hetvenen ültek a teritett asztal mellett, az asztalfőn közéletünk legtöbb notabiíitása. A nap jelentőségét egy igazán remek pohárbeszédben, amely sziványszinü és ragyogó költemény volt prózában — a hazafias érzés legköltŐibb megnyilatkozása — dr. Földváry István méltatta, különösen hangsúlyozván, hogy e napon nem lehet együtt magyar társaság anélkül, hogy a nagy idők emlékének nc áldozzék. A polgárság zöme a Polgári Egyesület-ben jött össze ünnepi áldomásra. A Magyar Király emeleti kis terme alig tudta befogadni a résztvevőket, akik az öreg honvédekkel együtt — kiket a város vendégelt meg — mintegy szazán voltak. Nagyon kellemesen érintette a polgárságot Vimmer Imre polgármester megjelenése. Az első tósztot ő mondotta az öreg honvédekre lelkesült éljenektől kisért remek beszédben méltatva a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjének alapgondolatát. Alig, hogy a tószt elhangzott, érkezett az elnökhöz egy sürgöny Fréy Ferenc orszgy. képviselőtől, mely felolvastatván általános örömmel s nagy éljenzéssel vétetett tudomásul. A második tósztot Dóczy Ferenc egyesületi elnök mondotta Vimmer Imrére, méltatván azon érdemeket, amelyeket a közpályán szerzett s kívánva neki, hogy városunkat Isten segélyével soká kormányozhassa. Brutsy János a Polgári Egyesület elnökét és a tagokat éltette, lelkesen emiitvén fel, hogy ez egyesület soha sem szűnt meg hazafias lenni s minden törekvése odaterjedt, hogy a magyar szellem szolgálatában állva, a mult szép traditióihoz hü legyen. Ez után Kósik Ferenc szavalta el a » Talpra magyar*t nagy hatással s ennek végeztével a jelenlevők rázendítették a Himnust, melyet felállva, énekeltek végig. Majd Pritz József ült a zongorához és kiváló virtuozitással játszotta el a »Kápolnai csata* cz. darabot. Ugy Kósik, mint Pritz szűnni nem akaró éjjenekben részesültek. Ez után ismételten Dóczy Ferenc elnök szólalt fel, hogy az egyesületnek egyik legrégibb érdemes tagját felköszöntse. Békássy Rezső rendőrbiztos ugyanis e napon ünnepelte ne-