Esztergom és Vidéke, 1900
1900-10-21 / 82.szám
nyíre olyan szükségletekét elégít ki, a melyek csak akkor jönnek a fogyasztó tudatára, a mikor az utazó bemutatja mintáit, — fényesen igazolja korábbi állitásom helyességét, hogy az utazó olyasmik vételére is rábeszéli az általa fölkeresetteket, a miknek létezéséről sem volt eddig az illetőknek tudomása; azon paszus pedig, mely szerint: „A közönségnek is érdeke, hogy saját otthonában, minden utánjárás nélkül, kaphassa meg szükségletének tárgyait, sőt ehez ujabb időben már egészen hozzá is szokott" elodázhatatlan kötelességünkké teszi az előttünk fekvő törvényjavaslatnak mielőbbi törvényre emelését, mert ha e megszokás fenmarad és erősbödik, ez lészen a kegyelemdöfés a kisiparosoknak és kereskedőknek, a kik nem fogják tudni, hogy műhelyükben és üzletükben dolgozzanak e, avagy munkáikat abba hagyva, otthonukban keressék fel vevőiket, tőlük megrendelést kérve, — mert annyi jövedelemmel, hogy egy a vevő közönséget otthonában felkereső egyént alkalmazhassanak, nem rendelkeznek. Az Összes magyarországi kereskedelmi és iparkamarák közül az egyetlen budapesti kamara kérelmezte a törvényjavaslat visszavonását, ezenkívül egyes érdekeltek jártak hasonló kérelemmel a tisztelt kereskedelmi miniszter urnái, de az illetők nem a kereskedelmies iparkamara részéről küldettek ki, sem pedig a fővárosi kereskedők egyesülete által, mert ezen egyesület f. év június elsőn tartott rendes hónapi ülésén kijelentette, hogy: „Az ipartövény 50. §-ának módosítását czélzó törvényjavaslatot a választmány föltétlenül üdvösnek találja, annál ís inkább, mert az egyesület annak idején az ipar törvény nek ily irányul módosítását javaslatba is hozta. Az egyesület időszerűnek tartja kijelenteni, hogy az e javaslat ellen indított mozgalmakkal semminemű kapcsolatban nincsen, de nem is lehet, minthogy az egyesület volt az, amely már két évvel ezelőtt is hangoztatta a módosítás szükségességét." A fővárosi kereskedők egyesületét csak üdvözölni lehet nyilt fellépéseért, íme ők belátják, miszerint ha Európa több államában a kisiparos és kereskedők érdekeit szükségesnek látták megvédeni az állam kötelékébe tartozó belföldi gyárosok és nagyiparosok utazóinak túlkapásai ellen, menynyivel fokozottabb mérvben kell nekünk résen állni és mindent elkövetni — még ha evvel egyesek érdeke némi csorbát szenvedne is, — hogy a magyar iparosok és kereskedők érdekeit a külföldiek ellenében megvédelmezhessük, miként ezt tegnap, a most ide nem figyelő közgazdasági bizottság előadója is, igen helyesen jegyezte meg, (De rültség balfelöl.) A veszprémi kereskedők társulata még tovább ment és körlevelet intézett az ország öszszes kereskedelmi társulatához, felhiva Őket teljes erővel oda hatni, hogy megrendelések gyűjtése sémikor, vagyis egyenes arra irányuló előzetes írásbeli felhívás Jesetére se legyen megengedve, ugy mint ez állítólag Svájczban törvény. Ily értelmű felhívással fordultak hozzám is esztergomi kereskedő társaim és én osztottam azon aggályukat, hogy a megrendelések gyűjtésének Írásbeli meghívás esetén való megengedése számos visszaélésre és a törvény kijátszására bö alkalmat szolgáltathatna. Élelmes utazók ugyanis gyártathatnak és postával küldethetnek maguknak levélbeli meghívásokat megrendelések átvételére, s a vidéken üzletkötés közben igazolásra fel hivatván, felmutatják a postán kapott meghívást, amelynek valódiságáról meggyőződni ők kötelezve nem voltak, sőt az semmiképen sem állott módjukban, igy tehát nem is büntethetők ép úgy, ha a következő tartalmú felni vasokra valódi aláírásokat szerezhetnek: Felhívom a czéget, utasítsa utazóját, hogy valahányszor városunkba jön, engemet mindannyiszor kérésen fel. —Ha egy városban 10—20 ily felhívást aláírat egy idegen czég, akkor látszólag ismét fel lenne, vagy fel lett volna jogosítva, a vidéki város legjobb házaihoz utazóját bármikor elküldeni s a törvény kijátszásával az ottani iparosokat és kereskedőket megkárosítani, Nem|tagadható, hogy a veszprémi kereskedők társulata kívánságának egész mértékben való teljesítése által minden visszaélés ki lenne zárva és a kérdés gyökeresen meg volna oldva, ám ugy az e javaslattal foglalkozott bizottságok, valamint a t. kereskedelmi miniszter ur is, ezt a szabad kereskedelem nagymérvű megszorításának tartja, mondván, hogy ha egy vevő bármi okból nem akar menni, vagy nem mehet a másutt lakó gyáros, iparos vagy kereskedőhöz, miért ne hívhassa azokat vagy megbízottjaikat magához és miért ne hozathasson velük mintákat is? Különben a törvényjavaslat jelen szövegezése elfogadása esetén a kívánságnak jórészt elég van téve, mert [csupán a közvetlenül az iparoshoz vagy kereskedőhöz intézett, egyes megrendeléseknek megbízott által való átvétele nem esik a törvény tilalma alá és igy a megrendelések gyűjtése a vevőközönség körében, eltekintve az engedélyezendő kivételektől, tényleg nem lesz megengedve. Igen helyes intézkedést tartalmaz a javaslat, midőn felhatalmazza a *ministert, hogy a tilalmi rendelkezés alul kivételt engedélyezhessen, de csakis a kereskedelmi és iparkamarák Jmeghallgatása után, s e kivételekről, minden évben a törvényhozásnak jelentést tenni tartozik. Az igen tisztelt minister úrnak azonban nem sok évre jut jelenteni valója, ha eleget tesz az országos iparegyesület egyik felterjesztésében előadott javaslatnak, mely szerint: „Mindezeknél fogva azzal a tiszteletteljes javaslattal járulunk Nagyméltóságod elé, hogy az ipartörvíny 50. §-ának módosításáról szóló törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése után, a javaslat 2. §-a (most3.§-a) alapján rendeletben megállapítandó kivételek közé, a ruházati (szabó, szűcs, lábbeli-készitő, kalapos stb.) és textiliparokon kivül, az összes hazai iparágak készítményeit kivenni méltóztassék." Eltekintve attól, hogy ha a ruházati és textil iparokon kivül az Összes hazai ipari készítmények kivétetni szándékoltatnának a törvénynek tiltó rendelkezése alól, akkor czélszerűbb lenne csupán e két iparágra szóló tiltó törvényt hozni, még ahhoz kikötni azt is, hogy csak hazai iparágak készítményeire szabad a vidéken megrendeléseket gyűjteni, egyáltalán nem lehetséges, mert a kereskedelmi szerződés 1878 : XX. t, cz. 14 §-a azt mondja, hogy mindegyik terület iparosai és kereskedői föl vannak jogosítva, ugyanazon feltétel alatt mint a belföldiek, megrendelésre dolgozni, megrendeléseket és aláírásokat gyűjteni és vételeket eszközölni. Az osztrák iparosok és kereskedők igy is elég nyíltan adnak kifejezést a feletti felháborodásuknak, hogy e leendő törvény életbeléptetése által ismét elzáratik előttük egy széles és ugyancsak járt út, melyen a mi pénzünk tekintélyes része hozzájuk kivándorolt. Hazafias kötelességet teljesítünk tehát, midőn addig is, mig a viszonyok által kényszerítve nem leszünk iparunkat 5 és kereskedelmünket határvámokkal védeni, megteszünk minden lehetőt arranézve, hogy szeretett hazánk ne maradjon továbbra is Ausztriának könnyen kizsákmányolható gyaimata. (Elénk helyeslés.) Ebbeli törekvésünket hathatósan elősegitendi az előttünk fekvő javaslat alapján meghozandó törvény. Haladjunk ez uton tovább s igyekezzünk közös erővel — gondosan kerülve az osztáiyharczot — minden téren, a gazdaságin ép ugy, mint az iparin és kereskedelmin, egymás érdekeit támogatva megerősödni ugy, hogy a bekövetkezhető gazdasági különválás Ausztriától készületlenül ne találjon, s semminemű még ideiglenes rázkódtatásnak se legyünk kitéve. Ezt elérhetjük, ha Magyarország legfőbb anyagi érdekének, a gazdasági viszonyoknak gondozása, orvoslása és rendezése mellett, pártoljuk a magyar ipart, mire többek között szép és nemes, mindnyájunk által követendő példával és buzdítással jár elől egy fenkölt lelkű és szellemű igaz magyar úrinő. Kövessük őt, de kövessük e ftéren a Székely-föld előkelőségét is: tömörül' jünk, lépjünk szövetségre, mint a marosvásárhelyiek, kik ily szövegű nyilatkozatot irnak alá: Alulírott kinyilatkoztatom, hogy a hazai eredetű ipari készítmények és egyéb termékek pártolására, s ezzel nemzeti vagyonosodásunk előmozdítására Marosvásárhelyt alakult Szövetségbe belépek és polgári szavammal kötelezem magamat arra, hogy tudva, semmi olyan idegen származású ipari vagy más szükségleti cikket meg nem vásárolok, a mely hazai forrásból ís beszerezhető. Kikötöm azonban, hogy a szövetség vezetősége a hazai produktumok megismertetése és beszerezhetéséről legelső sorban a helybeli üzhtek utján gondoskodjék. (Helyeslés bal felől.) Szép e nyilatkozat s abban az, hogy nemcsak kizárólag hazai eredetű ipari készítmények vásárlására kötelezi magát az aláiró, hanem ez árukat legelső sorban a helybeli üzletek útján óhajtja beszerezni, mi által mindenki városa emelkedéséhez egy-egy téglát rak le. (Ugy van ! a baloldalon. Ily nemes példák lelkes követése mellett, nemcsak az iparos a kereskedők, hanem bátran mondhatom, az egész ország anyagi boldogulását, megerősödését és felvirágzását mozdítjuk elő, a mi annál könnyebben fog sikerülni, mert tudjvalevőleg a tisztelt kereskedelmi mi• niszter úr e tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot mintegy kiegészítő, hasonló irányzatú, javaslatok kidolgozá! sával foglalkozik, melyeknek törvény( nyé váltával e téren teljesen rendezett viszonyok fognak beállani hazánkban. ' (Tetszés.) | Felszólalásom befejeztével arra kérem a t. minister urat (Halljuk ! Halljuk!) hogy e törvény végrehajtása , alkalmával kibocsájtandó rendeletében : oly utasításokat adjon, melyek a tör| vény kijátszását lehetőleg megnehezítik; jigy például tiltsa el a megbízottak egy. szer s min denkori vagy csak egyszeri j meghívására is irányuló levelek vagy : aláírásoknak (akár helybeli akár vidéki meghatalmazott által való) gyüjI tését. A törvényjavaslat szerint ugyanis csak a megrendelések gyűjtése lesz tiltva; a levélben történő s az utazók meghívását kérő felhívásoknak, ugy sem lehet útját állni; de ez nem is czélja a javaslatnak, továbbá tiltsa el a vándorkiállítás czimen űzött szédelgést, mely abból áll, hogy kiállitás czime alatt teszi közszemlére áruit az élelmes utazó vagy utazó kereskedő, a ] vidéki városokban egy-két teremben, és j kivételesen minden látogatónak, kinek I egyik vagy másik tárgy megtetszett, | megígéri, hogy a kiállitás befejezése ; után a kiszemelt tárgyat a kialkudott I áron meg fogja küldeni, mert hisz ez semmi egyéb, mint megrendeléseknek I más formában való gyűjtése ; végül kérem, hogy a törvény rendelkezése aluli kivételek engedélyezésénél, ne bizonyos üzletágakat állapítson és jelöljön meg, mert manapság egy-egy üzletágba igen sok nem oda tartozó áruczikket tudnak belemagyarázni, hanem — a hol csak legkisebb kétely van — lehetőleg nevezze meg mindig az illető iparczikkeket névszerint, mely eljárás ha némi fáradsággal és esetleges pótlásokkal járna is, ily czimen előfordulható minden visszaélést kizárand. A törvényjavaslatot örömmel elfogadom. (Élénk helyeslés.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. A győri Kereskedelmi és Iparkamara f. hó i/én tartott közgyűléséből e nagyszabású beszédért következő hálátmondó távirattat üdvözölte képviselőnket : Frey Ferenc orszgy. képviselő urnák. A győri kereskedelmi és iparkamara mai közgyűlése alkalmából indíttatva érzi magát, hogy elismerő üdvözletével felkeresse azon diszes és eredményes parlamenti szerepelésért, melyet a megrendelések gyűjtéséről szóló törvényjavaslat képviselőházi tárgyaláson tanúsított s a mely szereplésével mint kamarai kültag, fényt, vetett a kamarára is. A győri Kereskedelmi és Iparkamara : Jerfy elnök Szávay titkár. Az esztergomjárási tanitók gyűlése. — Októbe 17. — Az > Esztergom-járási Tanitó-egylet c f. hó 17-én Dorogon, mint jeleztük, a jubiláris év alkalmából disz-, utána pedig évi rendes közgyűlést tartott. Fél kilenc órakor a tanitók és a szép számmal megjelent tanítónők a templomtéren gyülekeztek össze. A templomba bevonulva, Pelczer Lipót esperes, egyesületi elnök ünnepi szent misét mondott, mely alatt a tanitók énekkara dicsérte az Urat. Fáy Rózsika dorogi óvónő offertóriumi szólója kiválóan emelte a templomi ünnepség fényét. Maga a templom ugy külsőleg, mint belsőleg a legtúlzottabb igényeket kielégítő módon van renoválva és díszesen kifestve, amit egy Szabadkán tartózkodó speciális templomfestő végzett. A dorogiak áldozatkészségét hirdeti templomuknak fénye. A szükséges költségek Összehozásán Pelczer Lipót esperesplébánoson kivül, az ugyanottani kántortanító : Tölgyesy sokat fáradozott. A szépen és Ízléssel dekorált templom azonban még mindig alig ismeri az Árpádok nyelvét, pedig honalkotónk nem kilencszáz, de több, mint ezer éve, hogy Dorog területét is birtokába vette. Mise után az ujonan épített iskolaházba vonult a tanítóság, melynek soraiban a papság közül csak dr. Fehér Cyulát, Karkesz Alajost, Schreiber Aladárt és a dömösi lelkészt láttuk. A díszközgyűlés. Az ünnepi alkalomra dekorált tágas osztályterem egészen megtelt a járás mindkét nembeli tanerőivel. Mielőtt Pelczer Lipót az elnöki emelvényre lépett volna, a Himnusz-t énekelték el. Majd Pelczer elnök a katolicizmus kilencszázados emlékének méltó megülése céljából a díszközgyűlést nemcsak hatásos, de az ünnep magasztosságához illő, szép beszéd kíséretében megnyitotta és átengedte a szót Karkesz Alajos pilismaróthi plébánosnak, a ki a tudomány mesteéeiről az ókortól máig megemlékezvén, a vallás befolyását vázolta, amelyek egyes nemzetek történetét irányították és kiegészítették. Beszédje zavarta az ünnepi hangulatot, az állami iskolák ellen intézett rendkívül heves, indokolatlan támadással. Kissé elfeledte, hogy az az állam —• ép a két utóbbi évben — mennyit áldozott a megyebeli katolikus iskolák fejlesztésére. Gyönge éljenzés követte az előadást, mégis el lett határozva, hogy a felolvasás teljes szövegében a jegyzőkönyvbe kerül. A felolvasó erre azt az ajánlatot tette, hogy saját költségén kinyomatva, a leendő közgyűlés alkalmából ingyen szétosztja kirohanását a tagok között. A nyomdafesték türelmes. A díszközgyűlés befejezéséül Major János világi elnök indítványt tett, hogy a gyűlésből üdvözlő táviratot küldjenek a hercegprímásnak. A közgyűlés az indítványt, a felolvasott távirati szöveg tüntető helyeslésével, határozottá emelte. Ezután Pelczer Lipót elnök ismét tartalmasán szólott, kérvén a jelenvoltakat, hogy méltó fohászukat az egyházi uralkodó : XIII. Leó pápa és koronás királyunk jóvoltáért az Istenhez emeljék. Ezzel kapcsolatban állva, elénekelték a pápai himnuszt, melylyel a díszközgyűlés véget ért, s az elnök 20 percnyi szünetet adott. Rendes közgyűlés. Szünet után az évi rendes közgyűlés vette kezdetét. Legelőször a jegyzőkönyvek kerültek felolvasásra, melyeket Koller József jegyző bár kissé terjengős