Esztergom és Vidéke, 1900
1900-09-27 / 75.szám
ESZTERGOM és ÍME AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. M e £U c i CI Uk Vasárnap CS CSÜtÖPtÖkÖn. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: á , . MUNKÁCSY KÁLMÁN- (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) ELŐFIZETÉSI ARAK; ' fiíévre** "" — — — 12 kor. — fii. La P t*lajdono S kiadókért: SzécfyenyÍ-ÍCP, 330. Száll). Neg/edVre ^ - ^-~. 74 ~ * ^ " * | D R- PROKOPP GYULí A- ^^o tn e M ^ Tt , M ..^| ^ i Esztergomi Tanitó Egyesület Esztergom, szeptember 25. E címnek nyájas olvasói talán megütköznek a merész elkereszlelésen. Egy meg 1 nem született intézménynek ad nevet. E sorok irója a keresztapaságot nem is vállalja magára, csak a helybeli viszonyok nyugodt megíigyelőjeként néhány többé-kevésbbé ismert tényre kívánja az illetékesebbek figyelmét felhívni. Izmert tényekre hivatkozom, mert ki tagadhatná, hogy Esztergom a szellemi élet igaz tűzhelyei nélkül szűkölködik. Nem kutatom e hiány okait a múltban, nem vizsgálom a meglevő körök mennyiben elégítik ki az esztergomi társadalom szellemi szükségleteit. De még ha azok mindenben beválnának, mégha ujabb irodalmi, vagy tudományos körök keletkeznének, akkor is szükségességét érezné a tanító-világ a szellemi élet oly tűzhelyének, mely körül a közös érdekkel birok csoportosulnának, mely ápolója volna a kollegiális összetartozás érzésének. Esztergom még sem esik annyira közel Budapesthez, hogy tanítói az országos tanítóegyesület munkálkodásában közvetlenül részt vehetnének ; nem esik oly távol sem, hogy közönyösek maradnának minden szellemi mozgalom iránt. A tanítóság a város társadalmának számottevő elemét képezi, még sincs olyan szerepe, a milyet számától várhatnánk. Tanitó-kör alakulása első sorban a tanítókra, azután közvetve a társadalomra volna kedvező. A jelen állapot okait nem kutatom. Egyéni érdekek és összekötjtetések foglalják le a tagok nagy| részét és a hivatalos működésen I kivül alig van nyoma közös tervéjkenységnek. Egyébként a hivatalos I konferenciákat csak nem mondaná j valaki a közös működés szinhelyé| nek ? Nemcsak közös érdekek, tu• dományos kérdések megvitatására j alkalmatlanok, hanem még az iskola ; napi kérdéseinek megbeszélésére , sem jut idő, mert a kiszabott robot elvégzése után mindenki szabadulni igyekszik és mindenkinek másfelé nyílik az utja. Menynyire megsínyli ezt az iskola, mely igy eleven tartalom és szellem nélkül szűkölködő vázzá zsugorodik, azt az illetékes szakemberek régen mindenfelé kifejtették. De nem is a hivatalos vezetés aegise alatt létesülhetne egy olyan kör, mely a tanítóságnak, mint társadalmi osztálynak érdekeit képviselné. Szabadon nyilvánuljon az egyesitő szellem, mely Magyarországon sokszor kénytelen még, a tanügy érdekében, a vezetőkkel is szembeszállni. Egyesítse éz a kör a város összes iskoláinak tanítóit. Hányszor követelik és követelték pedagógiai érdekek egy tanítói kör létesítését ? A hazai tanügy viszonyainak, mozgalmainak megismerését csak ez a kör tenné lehetővé. A népiskola didaktikai és administrativ kérdéseit csak ez a kör fejtegethetné eredménynyel. A társadalmi életre is csak üdvös hatással volna a tanitók egyesülése. A szülőkkel és iskolabarátokkal most csupán hivatalos teendőik alatt, tanév elején, tanév végén érintkeznek. Kielégítőnek mondhatja-e valaki ezt a futólagos érintkezést ? A tanitó-kör feladata volna felolvasó estélyeken a kényszer minden látszata nélkül egyesíteni az érdeklődőket. Szülői estélyeken («Elternabende*) pedagógiai kérdéseket is tárgyalhatna. Ezeken felvilágosítanák a szülőket az iskola célja, munkája felől, lehetővé tennék a közös munkát és megszüntetnének sok panaszt, — mely (valljuk be őszintén) elmaradottságból, tájékozatlanságból ered. Nem folytatom. Nem volt célom programmot nyújtani, sem terveretet egy esztergomi tanítói kör alakulására. Csupán néhány hivatott egyén figyelmét kívántam felkeltem, hogy azok tevékenysége valósítsa meg az eszmét. Szavam csupán visszhang a pusztában, remélem az arra hivaHz .Esztergom és Vidéke" táPGája. Ne Várjon tőlem senki dalt... Ne várjon tőlem senki dalt, Mi bennem élt, az rég kihalt, Szivemnek féltett kincse, vágya, Beleomlott az éjszakába. S a csillag oltó mély sötétbe', Hánykódik tépve, mintha élne, Nyom is még látszik a fövényen, Hogy merre járok, jelzi vélem. Gond és ború, amerre láthatsz, A fény sötét, az árny csak látszat, S az irgalom kiszenvedi Isten, Csak képzeletben él még itten ! Más lel vigaszt, ah, könnyedén, Szerethet újra; nem, nem én . . . Mint száraz ágon szárnya tépett vad, Várom, mikor botul az alkonyat. A férfi sziv, ha kocka fordul, Nem élhet múltból, irgalombul Bármily sivár, súlyos kin terhe Nem érzik múltból a jelenbe ; És könnye sincsen, tudja ég, A dal mit adna, töredék, Lelkem, ah egyre betegebb, Pihenni vágyom — s nem lehet. Lévai Sándor. Ufi emlékeimből. ín. Kedves Barátom ! Még a mult levelemben szerencsésen megérkeztem Drezdába, a szászok fővárosába. Külső tekintetre Budapestre emlékeztet s ez a látszat Önkéntelenül is az otthonosságnak érzetét kelti. A férfiak és nők igen szép magas növésüek és roppant udvariasak, különösen idegennel szemben. Minthogy a szomjúság Szászországban nagy elterjed ettségnek örvend, a kissebbségben levő, nem szomjuhozókat különféle rendszabályokkal sújtják, amelyeket mi viharos helyesléssel fogatunk, t. i. a vendéglőkben minden ételt 20 pfenniggel drágábban fizetnek ; a pincérnő őket csak a legritkább esetben szolgálja ki s e közben a szerencsétlent egy altalános csodálkozással vegyes szánakozás kiséri; zúgolódniuk pedig tilos. Hát bizony én ezt igen helyesnek tartom. A szászok álláspontja nagyon is indokolt: mert ha valakit az Isten szomjúsággal ver meg, ugy az emberiségnek kötelessége a szerencsétlent segiteni, s ha valaki oly szerencsés, hogy nem szomjas — az meg fizessen. Mindezt a »Lővenbráu«-ban tapasztaltuk meg, mindjárt a legelső este és zászlónkat fennem lobogtatva, elveinket szögre nem akasztva, a szomjasokhoz sorakoztunk. Azaz pardon, bizonyos tekintetben nem nyugodt a lelkiismeretem t. i. még Brünnben elvül a korsót tüztük ki, mindezideig hivek is voltak hozzá, csakhogy itt kissé megingott. A szászok ugyanis csodálatosan tájékozatlanok és ; rövidlátók és a mi korsóinkat pohárnak nevezik s a mi >kriglU-s rendelésünkre nyájas mosolylyal kérdezték meg, hogy »Wie viel Liter sol a* habén*. Végre rájöttünk, hogy azt a poziciót, amelyet nálunk a krigli foglal el, náluk >Maas<nak hívják és köbös tartalma egy liter. Idevágódott összes szimpátiánk és ezért elvileg kimondtuk, hogy tekintettel a szászok tájékozatlanságára, a korsó és a maas, eltekintve a csekély térfogati külömbségtől, lényegileg ugyanaz. E tekintetben azonban még a Te megnyugtató szavaidat szomjúhozom. Másnap első dolgunk volt megnézni a Zwingert. Egy régi fogház nevét viseli ez, melynek helyén épült remek, gazdag barokstilben, vagy 200 évvel ezelőtt. Tele van szász királyi muzeumokkal. Minket első sorban a képtár érdekelt, mely gazdagságban a világ legelső képgyűjteményeivel versenyez, Leghiresebb képe Raffael sixtusi madonnája. Ez a kép egymagában van egy kisebb teremben ; — szemben vele 20—20 bársonyszék. Az emberek lábujjhegyen jönnek, leülnek s csodálják ezt a képet, melyet minél tovább nézünk, annál jobban tet szik. Ez a kép talán Rafíael legszebb I Madonnája, s az olasz reneszánsz aranyS korának legkiválóbb mestermüvei közé ] tartozik. A szinek összeválogatása, az ! alakok elrendezése és kidolgozása bámulatos zsenialitással van megoldva. Oly ideális ez a kép, hogy mi, a mi reális világunkban, talán meg se tudjuk úgy érteni, amint kellene és mégis mindennek dacára a legreálisabb embert lelkében felemeli, megnyugtatja. A hogy Mária ott lebeg karján a gyermek Jézussal, a hogy a kis angyalkák és sz. Péter áhítatos érzéstől áthatva könyezik, mindez meseszerű s ha soká nézi az ember, a kép megelevenedik, úgy tűnik fel, mintha a Szűz végtelen nyugalommal mozdulatlanul a kép előtt lebegne, mint egy élőkép. Sokan órákhosszat gyönyörködnek benne s midőn már elmennek, rendesen megfordulnak az ajtóban: hátha él ez a kép ! — A modern mesterek között kiváló helyet foglal el Munkácsy nak >Krisztus a keresztfán* képe Sajnos, hogy nekünk nem jutott Munkácsynak egy nagy alkotása sem, — mind külföldön van. l í A képtárban különben a világ összes | nagy mesterei képviselve vannak, kiknek nagy müveit rengeteg másoló és ! dillettans hölgy kopirozza. Mentül elegánsabban van öltözve a másoló, s mentül szebb festékkészlete van, annál rosszabbul fest, — ezt már Velencében is konstatáltam. Egy angol missz oly rendületlen nyugalommal, oly rosszul festett, hogy nem voltam képes rájönni, hogy egy családi jelenetet, vagy egy portré-t másol-e ? Csodálatosan konzervativek lehetnek ezek az angolok. Láttam egy angliust, a ki egy régi katalógusból