Esztergom és Vidéke, 1900

1900-09-13 / 71.szám

hivalködásban keresi dicsőségét, hanem a komoly munka tetteivel bizonyitja, hogy ajkán a honszeretet nem üres szólás. O méltósága, a főapát ur az alapkő letétele alkalmával a kalapácsütéshez ezen jeligét választotta : » Fundamentum alíud nemo potest ponere, praeter id, quod positutn est, quod est Christus Jesus.« E jeligét követve, első sorban az Istenben való. jámbor hitet, a vallásosságot, mely fundamentuma minden igazi műveltségnek, fogjuk ápolni és erősíteni tanítványaink zsenge szivében. Abban a meggyőződésben vagyunk, hogy vallásosság nélkül hiába keresünk valakiben polgári erényeket, mert a ki egyszer száműzte kebléből az isteni törvényt, az az állam törvényeit sem fogja tisztelni. Az egyház hű fiai egyúttal a hazának is hü, kötelességtudó fiai. Az esztergomi főgimnázium, melyben a benediktinusok 1809 óta a középiskolai oktatásnak szerény munkásai, nem dicstelen múltra tekinthet vissza. Vaszary Kolost, a bíboros hercegprímást, áhittattal hallgatja most egy egész ország, midőn* e hon szeretetére, békére, egyetértésre inti e nemzetnek külömböző ajkú, külömböző vallású fiait. Ugyanő volt a hatvanas években ez intézetben a történelem tanára, az ő lángíelkü előadásaiból tanulták egykor ezen intézet növendékei a hazát szeretni és múltja iránt lelkesedni. Intézetünknek egy másik fénykora azon időre esik, midőn rendünk méltóságos főapátja, Fehér Ipoly állott az élén ; ő azt bölcs vezetésével, mély pedagógiai belátásával, néhai Trefort Ágoston miniszter saját szavai szerint, az ország mintaintézeteinek sorába emelte. Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Iskolánk ismét fel van épitve régi helyén ; fel van ismét állítva benne a tudomány oltára; mi hü szolgái leszünk ezen oltárnak, hű ápolói, gerjesztői a rajta égő tiszta lángnak. Törekedni fogunk, hogy méltók legyünk ezen intézet múltjához, méltók azon áldozatkészségre, mely számunkra e díszes palotát emelte. Isten ótalmazza meg az uj főgimnáziumot, az ő szent áldása legyen mindig rajta Miután a közönség elénekelte a Szószózat-ot, az igazgató és a tanári kar szives kalauzolása mellett elszélledt a szép kultúrpalotában, hogy annak helyiségeit megtekintse. Díszebéd. Déli egy órakor volt a bencés székházban a díszebéd, amelyen a vendégek elhelyezése a következő volt: Tiefenthal Gyula, Kollár Károly, Frey Ferenc, Vimmer Imre, az asztalfőn: Fehér Ipoly főapát, dr. Fehér Gyula, dr. Földváry István, Nieáermann József, Obermayer György, Hollósy Rupert, a másik oldalon : Marosi József, Reusz József, dr. Walter Gyula, B. Szabó Mihály, a főapáttal szemben: Boltizár József, Francsics Norbert, Maszlaghy Ferenc, dr. Mátray Ferenc, ifj. Eggenhoffer József, dr. Kardos Czelesztin s a székház tagjai. Az első felköszöntőt a főapát mondotta a királyra, amelyet a vendégsereg állva hallgatott végig. Dr. Földváry István az ő istenadta kiváló, mindenkor megkapó ékesszólásával a kir. kormányra emelte poharát amely segitő kezet nyújtott a . vergődés idején és éltette Wlassics Gyula minisztert, aki a magyar közművelődésnek bölcs és erős vezére, — úgymond — Isten éltesse, Isten áldja és lássa sokáig örömmel, hogy az a palota, melyet emelni segített, a magyar közoktatásügy nagy épületének egyik erős része, melyben a tudománynak, a hazafiságnak és a nem alkuvó igaz magyarságnak ki nem hülő tűzhelye van. Indítványozza, hogy a miniszter üdvözlő táviratára választ küldjenek, amelyet felkérésre, azonnal megfogalmazót^ Az elküldött távirat szövege a következő volt: Wlassics Gyuía ő uagymeltóságának Budapesten. Az esztergomi főgimnázium felavatásának ünnepén a szent Benedekrend székházában együtt levő közönség hálás örömmel vette Excellenciád kegyes megemlékezését és lelkesedéssel élteti Nagyméltóságödat, mint a magyar közművelődés bölcs, erős vezérét és a mai napon megáldott mű bőkezű Maecenas-át. Fogadja Excellenciád Esztergom sz. kir. város közönségének és a Szent Benedekrendnek hódolattal teljes üdvözletet. Fehér Ipoly pannonhalmi főapát. Vimmer Imre p pl gármester. Hosszabb, nagy figyelemmel hallgatott pohárköszöntőt mondott Frey Ferenc országgyűlési képviselő a hercegprímás, amelyben a szeretett egyházfőt, mint a béke apostolát, . a felekezeti türelem hirdetőjét, az Isten szive szerint való igaz papot éltette. A jelentős, különös súlylyal biró beszédet egész terjedelmében hozzuk: Mélyen tisztelt Uraim I Midőn látjuk, miként aranyozza be a felkelő nap a hegyek ormait, midőn halljuk a népek sokasága által énekelni: > Isten áld meg a magyart«, vagy a szent Péter templomának kupolájából az ezüst harsonák csengő hangját, — midőn megremegni érezzük a földet a lecsapó villámtól, — midőn őseink hőstettel és dicsőségéről olvasunk, — keblünk emelkedik, szivünk gyorsabban dobog, lelkesedünk és Istenért és hazáért minden önfeláldozó cselekedetre képesnek érezzük magunkat. Sok más momentum is van az életben, ami az elmondottakhoz hasonlóan hat reánk, de van különösen egy, hatásában mindezeket felülmúlja s ez az, midőn ihlett ajkak a meggyőződés melegével, az ékesszóllás mesteri formájában, fennkölt gondolkodásra valló szavakban, a vallásosságot és hazaszeretetet nem ís mint különálló, hanem egymást kiegészítő erényt hirdetik, akkor tisztelt Uraim, midőn a megdönthetlen igazság szavait halljuk, akkor ez magával ragad bennünket, akkor mintegy megjutalmazva érezzük magunkat azért, hogy eddig is igy éreztünk és cselekedtünk, akkor buzdítva leszünk és fogadalmat teszünk, hogy jövőre is igy és csakis igy fogunk gondo kőzni és cselekedni. Bizonnyára sok szónok képes hallgatóinál hatást elérni, de akik oly . szerencsések voltunk O Eminenciája, Magyarország bíboros Hercegprímása ajkairól az igét hallani, azok szivében a hallott arany szavak soha el nem enyésző emléket hagytak hátra. Hogy mások is lelkesülhessenek és tanulhassanak, megragadom ezen kínálkozó alkalmat és arra kérem a hazafias szent Benedek-rendnek jelenlévő érdemekben és tudományban gazdag Főapátját, hogy e beszédeket főgimnáziumunkban, mint szónoklati remekeket, taníttassa. Hisz azok minden mondata szépségben és tartalomban egyaránt kimagaslik és — szerintem — eléri a hazafiasság kifejezéseinek csúcspontját, a kereszténység hazánkban történt megalapításának 900-ik évfordulója megünneplése alkalmából mondott fényes beszéd ezen pár szavában: »A szent korona mindnyájunkat egyesit.*. Nagy szellemhez méltó és arra valló szavak ezek m. t. Uraim ; szavak, amelyeknek viszhangozniok kell, mig magyar él e földön. Sok ádáz viszálytól menthette volna meg ez apostoli ihlettségü szavak szemelőtt tartása a múltban nemzetünket, s ma ismét ott állunk, hogy ha szeretjük hazánkat, ezeket felednünk egy percig sem szabad. Igazaink megóvására, jogaink épségben tartása és megvédésére s így vallási és hazafias kötelességeink teljesít hetesére, immár választanunk kell a harc és a béke között Írásban, szóban és fellépésben. Aki hallotta Magyarország bíboros Hercegprímásának szavait és látta azok lelkesítő hatását, annak a választás nem lesz nehéz, mert bizonyos az, hogy a történelem e jeles tudósa és tanárának a történelemből merített tanúságok mutatták meg az utat, a melyen szent vallásunk és szeretett hazánk javára, legjobb meggyőződése szerint, haladnia kell, és mert államok és nemzetek, vallás és tudomány, a béke által és annak ideje alatt erősödnek, virágoznak fel és lesznek oly ellenállóképessé, mint a magyar nemzet és benne mi magyar katolikusok, kik jogos önérzettel elmondhatjuk magunkról is a német csá szár e büszke szavait: >Mi nem félünk senkitől, csak az Istentől.« Akinek korszakot alkotó szónoklatai ily lelkesítő hatást keltenek, világosságot gyújtanak, háborgó kedélyeket lecsillapítanak, nemcsak saját híveinél, hanem más vallásuaknál is, akinek vallásossága, hazaszeretete, bölcsessége, szelídsége kétségen felül áll, aki korábban, mint a jeles szent Benedekrend tanára, nemcsak hallgatóit, hanem irodalmi munkáival az egész magyar ifjúságot s igy a nemzetet, hálás lekötelezettjévé tette, aki főpapi méltóságában megtalálta az utat és szavakat, melyekkel a mi sziveinkhez lehet férni, aki városunk iránti szeretetének atyai bőkozüséggel nyújtott adományaival ad kifejezést, akinek nagy tudományánál csak szivjósága nagyobb : — Magyarország bíboros Hercegprímásának, szeretett Főpásztorunknak és Atyánknak sziből kívánjuk, hogy őt a Mindenható szent vallásunk díszére, szeretett hazánk javára és székvárosának boldogitására, sokáig jó egészségben, boldogan éltesse. Éljen ! Az ő ismert szeretetreméltó elokvenciával köszöntött Boltizár József püspök a főapátra, amig Hollósy Rupert igazgató az ünnepi szónokot, a polgármestert ékesszólóan éltette. Szives ovációban volt része a szép épület emelőjének: ifjabb Eggenhoffer Józsefnek s az építkezés főellenőrének, a városi mérnöknek. Az emelkedett és lelkes hangulatban lefolyt díszebéd ételkártyája a következő volt: Champion leves. Fogas. Vadsertés. Vesepecsenye. Pudding. Pulyka. Fagylalt. Sütemény, gyümölcs, sajt. Asztali bor. Tényői vörös. Somlyai. Monopol. Fekete kávé. Üdvözlések. Közvetlenül a díszebéd előtt kapta meg a polgármester a kultuszminiszter következő táviratát: Vimmer polgármester úrnak. Az újból épült főgimnáziumnak mai felavató ünnepélyéu Esztergom város közönségét, hazai tanügyünk áldozatkész barátját, melegen üdvözlöm. Wlassics. Vojnits Döme pannonhalmi alperjel a következő szép levélben mentette ki elmaradását : Nagyságos Polgármester Ur! Esztergom sz. kir. város mélyen tisztelt közönségének megtisztelő és nagyrabecsült meghívását a főgimnázium uj épületének felavatási ünnepélyére hálás kÖ3ZÖuettel vettem és őszinte szívvel megköszönöm. Sajnálattal kell azonban Nagyságodnak jelentenem, hogy hivatalos elfoglaltságom lehetetlenné teszi a megjelenést. Holnap, azaz, azaz szept. 8-án egyik községben Jézus szt. szive szobrát kell megáldanom, a mit most már másra át nem ruházhatok. De ha már ugy intézte a gondviselés, hogy sem az alapkőletételénél, sem a felavatásnál nem lehetek, — pedig hogy ott lenni rám nézve a Jegnagyobb boldogság volna, ugy hiszem, nem kell bizonyítanom, — ott leszek lélekben, ott leszek azon forró óhajommal, hogy az uj épület is ugy, mint a régi kettő, legyen mindenkor a mély vallásosságnak és önzetlen, tiszta honszeretetnek temploma, Jegyen a tiszta erkölcsnek bevehetetlen vára, a valódi tudománynak dúsan termelő veteményes kertje, mely bőven fizesse meg kamatait Esztergom sz. kir. város nemes közönségének az erény és tudomány, a vallás és honszeretet oltárára — nehéz viszonyok közt — letett áldozatának. Stet haec aedes praeclara, mihique carissima! Fogadja Nagyságos Polgármester ur, legmélyebb tiszteietem őszinte nyilvánítását. Pannonhalmán, 1900. szept. 7. Vojnits Döme alperjel, főiskolai igazgató. Ruttka, szept. 5. Szándékosan irtam a >tótt helyett >szlávotf, mert nézetem szerint e két szó között itten nagy a .különbség. Tótnak hivjuk mi azokat a magyar állampolgárokat, akik Felső-Magyarország hegyes, sziklás vidékein laknak és egy sajátos szláv nyelvet beszélnek, a mit a nemzetiségi törvény jegyzőkönyvi nyelv gyanánt elismer. Ezek tehát tót nemzetiségű magyar állampolgárok. Ámde ők nem tótnak hívják magukat, mint mi őket, hanem szlávnak. Főtörekvése az értelmiségünknek az, hogy ne legyenek magyar állampolgárok. Hiszen újságokból mindenki ismeri a túróc-szentmártoni pánszláv agitátorokat, akik a B. T. K. egyik-másik §-ába ütközvn, a szláv-nép mártírjai gyanánt ülik le a maguk 6—12 hónapi börtönét. Aki Túróc Sz. Márton utcáin végig megy, tapasztalja, hogy e nagy község (megyei székhely), az idióták székvárosa. A cég-feliratok egy-két kivétellel mind tótul, vagy németül vannak írva. Például J. Cipár cominár (kéményseprő), vagy pedig németül, mint: Kohn & Sohn Manner-schneider. Mert a pánszlávok megtűrik a német nyelvet s a zsidók inkább németül irják ki a cégjüket, mint tótul. Szláv atyánkfiai e községet úgy tekintik, mint egy külön Szlávország fővárosát. Innen indul ki minden mozgalom. A kaszinójuk komlokzatán nagy aranyos betűkkel ki van irva : >D O M.< M( is a parlamentet háznak hivjuk, ők is tehát maguk között a ház (dom) alatt parlamentet értenek, van tót takarékpénztáruk, tót nymdájuk. Két igen nagy faktor! Sőt annyira központnak nézik e piszkos utcájú falut, hogy képeslevelezőlapokon (melyeket P. Socháu ad ki Turciscom Svata Martine-ben, Stovenské kroje gyűjtő név alatt) nemcsak a túrócmegyei népviseletet, hanem az összes tót megyék népviseleteit ismertetik. Ezeken a lapokon természetesen nincs egy betű se magyarul. Jó magyar ember itten Ökölbe szorított szívvel és csikorgó fogakkal jár és a tehetetlen düh majdnem szétpattantja izmait. És a mellett e fanatikus nép milyen butául babonás! Elmondok egy mulatságos esetet. A szóbeszéd azt mondja, hogy hetekkel ezelőtt egy intelligens leány, aki meleg tekintettel ölelgette körül egy vasúti tisztnek szép férfias alakját, hidegséggel viszonzott forró szerelme által űzetve, a rohanó Vágba ugrott. Vergődése közben tutajos szlávok érték utói, a kiknek egyike ki akarta menteni. Társai majdnem a vizbe dobták e szándékáért. Hogyne, ők vizilánynak, boszorkánynak nézték a szerencsétlent és rákiabáltak elmentükben : — Ti stryga, ti bana, ti vodi, zena 1 (boszorkány, banya, viziasszony.) S a szerencsétlen leányt veszni hagyják, ha a Máv-nak egyik alkalmazottja ki nem menti. No lám, és ilyen érteimiségü faj akarja létrehozni a secessziót. A szlávok.