Esztergom és Vidéke, 1900

1900-09-06 / 69.szám

gabb volt-e az a dicsért mult a jelen világánál ? Ezt sem tudjuk bizonyítani; de ismét a nagy átlagról szólva, nem hiszem, hogy boldogabb lett volna ; s ebbeli kételkedésemet a mai napság impozánsabban megnyilatkozó elégedetlenség sem változtatja ellenkező meggyőződéssé, mert a hangosabb elégedetlenséget a nagy szabadságnak, és a nagyobb mértékben kielégített igények nagyobb öntudatra ébredésnek tulajdonítom. Mindenesetre tényül lehet elfogadni, hogy a szenvedő emberiség bajainak enyhítésére több történik a jelenben, mint bármikor századok, sőt csak évtizedek előtt is ; dacára azon megcáfolhatatlan másik valóságnak, hogy a szolgáltató erő és képesség egyéb feladatok és korszerű követelmények által is egykor ismeretlen mértékkel vétetik igénybe. Ebben van éppen korunk legnehezebb problémája; az érintettem más irányú áldozatok és megszámlálhatatlan igények mellett és között is, melyek az erőket majdnem kimerítik, szerencsés érzékkel és egymásutánban megvalósítani a humanitás mind — és mind jobban ajtónkon zörgető követelményeit. A közadminisztrációnak ezen feladatok közt nehéz állás jut osztályrészül, és nehézségei valamely hasonlítható terrénumon nem egyhamar jelentkezhetnek fokozottabban, mint városunkban. Helyes nyomra tért-e városunk, midőn feladatok és nehézségek útvesztőjében már évek előtt a kor-követelményei szerint felépítendő és berendezendő közkórhá?nak adott előnyt sok más kiáltó szükséglet felett, feleljen erre maga a cél, mely befolyásolta közönségünk és akkori városi adminisztrációnk emberszerető ítéletét és választását. A mustármag, mely azóta a siker fájává növekedett, sok ítéleten ment keresztül, s csak hálás elismeréssel konstatálhatjuk, hogy magras kormányunk is lekötelező pártfogással ápolta a csemetét növekedése minden szakában. A cél követelte áldozat erénye aa-oké a nemes adakozóké, kik legszebb jutalmul önkebleikben hordják a híven teljesített felebaráti szeretet tudatát. Aki megvonta magától azt a keveset, melynek száz helyét is találta volna, annak jótéteménye százszorosan fog a gyógyuló szenvedők hálás könnyeiben visszatükröződni; akik pedig nagyobb tehetségükhöz képest is sokat adtak, egyen édes tudniok, hogy nélkülök az irgalmasság csöppjei sem olvadhattak volna össze az irgalmasság termékeny aranyesőjévé. Mindenek felett hálásan kell azonban megemlékeznünk Főmagasságú és Főtiszt. Bíboros Hercegprímásunkról, ki nemeslelkü nagy adománya által egyszerre évekkel vitte előbbre a szent ügyet. Hála a Méltóságos és Főtisztelendő, esztergomi Főkáptalannak ás tagjainak, Tekintetes Esztergom vármegye közönségének, az esztergomi takarékpénztárnak, az izraelita hitközségnek és a Chewra Kadischának s mindazon egyeseknek, akik legnagyobb és jelentékeny adományai nélkül a nemes város közönsége által felajánlott e szép telken ma a siker ünnepét meg nem ülhetnők. Fogyatékos volna hálás megemlékezésünk akkor is, ha meg nem tudnánk feledkezni az esztergomi sz. Erzsébet nőegylet közreműködéséről, mely nagyérdemű volt elnökének, a váci egyházmegye püspöke: Csáky Károly Gróf úr ő Méltóságának f buzgó vezetése alatt tagjai, városunk lelkes leányainak, méhszorgalmú gyűjtése által jelentékenyen járult a nehéz feladat megvalósításához. A nagy tekintélyű és mélyen tisztelt tudományos testület előtt, melyet ma városunk vendégéül tisztelni szerencsénk van, s amelynek nemes hivatása uj alkotásunk céljával egy úton jár, teszek városom közönsége nevében hálás tanúságot mindazok emberbaráti nemességéről, kik ez épülő közkórház létrehozhatásához adományaikkal, vagy bárminemű jó cselekedeteikkel hozzájárulni kegyesek voltak. Az Isten áldása kövesse tettüket és eljárásukat, hogy alkotásuk megfelelhessen magasztos rendeltetésének, mely nem egyéb, hanem megtartani a honpolgárt hazájának, a kenyérkereső apát és jó édes anyát gyermekeinek; a gyermeket szerető szülőjének; könnyeket szárítani és szenvedést enyhíteni az Emberszeretet balzsamával és a gyógyító Tudomány emberszeretetével. Lakozzék ez emelkedő íalak közt legnagyobb pártfogójának erénye : a béke és szeretet, kérjük reá szent áldását és nevezzük Róla: Kolos kórháznak /« Ezután a beteg főjegyző helyett Osváth Andor olvasta fel harsány hangon az alapokmány szövegét, amelyet Pollák Vilmos bravúrosan írt le a kis pergamentre. A közönség a négy legnagyobb adományozót : a hercegprímást, a főkáptalant, a vármegyét s á takarékpénztárat lelkesen megéljenezte í jutott az éljenekből a Szent Erasébet Nőegylet buzgó t?gjainak is. Következett az okmány aláírása és a kalapácsütések ; ezek jelszó nélkül. Aláirtak az okmányt: Boltizár József, dr. Walter Gyula a főpapság, Andrássy János, B. Szabó Mihály, dr. Mátray Ferenc a vármegye, Stanics őrnagy a helyőrség, Kétiy Károly, Konrád Márk, Schwarczer Ottó, Jendrassik Ernő zz Országos Orvosszövetség, Vimmer Imre, Frey Ferenc, Niedermann József, Kollár Károly a város, dr. Fehér Gyula, Csupics Emil, dr. Weisz Izsák a hitközségek, Reusz Józseí a Takarékpénztár, dr. Helc Antal, Bleszl Ferenc, Vajda Géza, Bobula János, dr. Gönczy Béla, dr. Vándor Ödön, Zsiga Zsigmond, Stahl Ferenc az épitőbizottság nevében és Pfalcz Jőzsef vállalkozó. Kalapácsütést tettek : BoUizár József, Andrássy János, Kétly Károly, Vimmer Imre, Frey Ferenc, Reusz József. Az alapkőbe belehelyezték az adakozók teljes névsorát is, kezdve a hercegprímás 50,000 koronás adományán a néhány filléres legkisebb adományig. Nem hagyhatják említés nélkül, hogy minden hitfelekezet lelkészei megjelentek, az ev. ref. hitközségét kivéve, akit hiába kerestek az aláíráshoz a sokadalomban, amint hiába a kereszténység jubiláris ünnepén s hiába, amikor a hetvenéves királyért akartak imádkozni. Mindezeket a hitközség hívei panaszolták el nekünk. A megszentelt követ fehér ruhás munkásleányok, fehér kötényes kőművesek bocsátottak le rendeltetési helyére, mialatt dr. Walter Gyula prépostkanonok, a kórházépito kis bizottság elnöke, mondotta el rendkívüli hatással a következő nagyon szép záróbeszédet: Szerencsés találkozása a véletlennek, hogy épp azon napon teheti le városunk egy közegészségkgyí intézet alapkövét, midőn e fontos állami érdek melégkeblü képviselői tisztelik meg szerény falait. Talán nem minden öröm és megelégedés nélkül látják hazánk e jelesei, hogy azok az eszmék, amelyek diadaláért küzdenek, erős viszhangot keltettek kebleinkben. A közegészségügy lelkesebb és erélyesebb felkarolása, mind nagyobb hódításokkal dicsekedhetik. E hóditások eredménye az a nemes törekvés is, amely Esztergom városát arra indította, hogy régi, a mai igényeknek már meg nem felelő kórházát ujjal cserélhesse fel. Evek óta küzd, fárad, dolgozik, tervez a város, hogy egyik legégetőbben szükséges jótékony intézményének létet adhasson. Az alapkő letétele, amelyet a püspök ur ő Méltósága az imént végezni kegyeskedett, nemcsak megvalósulása a város forró óhajának, hanem jutalma azon szívós kitartásnak is, amelylyel a nemes eszmét megtestesíteni törekedett. Bizonyítéka ez alapkő letétele azon ténynek is, hogy az a város, amelynek területén egykor a haza legjelentékenyebb kulturális és jótékony intézményei virágoztak, hű maradt hagyományaihoz. Kivánhatnók ugyan, hogy minél kevesebben legyenek kénytelenek ez intézet áldásait igénybe venni. A betegségeket azonban épp oly kevéssé lehet megszüntetni, mint az élet egyéb terheit és bajait, keserűségeit és sanyaruságait eltüntetni. Azon forró óhajtást kell tehát inkább tolmácsolnunk, hogy feleljen meg az intézet minél tökéletesebben azon magasztos rendeltetésnek, amelyre hivatva van. Legyen mindenkor biztos menhelye a szenvedésnek, enyhe a fájdalomnak, könynyitése a gyötrő kínoknak. Legyen emléke a város főnkéit gondolkozásának, meleg emberbaráti szeretetének és könyörületes áldozatkészségének. Szolgáljon buzdításul a legkésőbbi nemzedékeknek is arra, hogy a város min den irányú jóléteért, emeléseér, felvirágoztatásaért őszintén lelkesüljenek. Ezen forró óhaj tolmácsolása mellett, hálás köszönetet nyilvánítok ő Méltóságának kegyes fáradozásaért és a m. t. közönségnek azért a részvétért és érdeklődésért, amelyet becses megjelenése által e vállalkozás és törekvés iránt tanúsítani méltóztatott. Befejezésül a Legényegylet dalárdája, Klinda Rezső karnagy vezetése alatt, szépen énekelte a Hymnusz-t. A kongresszus. Már tiz óra előtt megtelt a Kaszinó összenyitott hármas terme, amelyet a figyelmes háznagy : Rudolf István, valóságos délszaki kertté alakított át. A zöldasztal a színpadon állott, itt foglalt helyet az elnökség: Kétly Károly elnök, babareí Schwarcer Ottó és Konrád Márk (Nagyvárad) alelnökök, Hoehalt Károly főpénztáros, Jendrassik Jenő főtitkár, Grosz Emil titkár s Mátray Ferenc, a helyi szövetség elnöke. E pódiumon volt a hírlapírók asztala is. (Képviselve voltak : Magyar Híradó, Egyetértés, Magyarország.) Míg az ülés megkezdődött, a kongresszisták az étkezővé átalakított biliárd szobában és kártyaszobában szórakoztak egy kis frissítő élvezése mellett s nem győzték az egyesület szép helyiségeit, a remek kilátást dicsérni. Épp a kongresszusra érkezett meg Schermann Adolf, Budapest város tiszti főorvosa dr. Fődi Emil kíséretében, amíg Pertik Ottó egyetemi tanár már csak a tanácskozás végét hallhatta. Az elnöki megnyitó is, a főtitkári jelentés is arra mutatott, kogy az évi kongresszusok tulajdonképeni célja nem elvi kérdések tárgyalása, hosszas vitatkozások, azt elvégzik évközben az igazgatóság és a fiókszövetség együttesen, inkább csak olyan jellegű, mint egy képviselői beszámoló; a szövetség egy évi történetének bemutatása. A főcél a kollegiális érzés fokozása a közvetlen érintkezés által s az egyes, így meglátogatott vidékek lehető teljes mérvű bevonása a szövetségbe, amelynek az 5000 magyar orvos közül máris 3600 a tagja s a fiókszövetségek száma 1899-ben 69-re emelkedett. Az elnöki jelentés után a főtitkár feU olvasta a hercegprímás következő üdvözlő levelét: Magyarország Bibornok Hercegprímása. 3238/1900. szám. Nagyságos dr. Kétly Károly egyetemi tanár, orvosszövetségi elnök úrnak Esztergom. Örömmel értesültem az orsz. orvosszövetség azon elhatározásáról, amelylyel jelen kongresszusának színhelyéül székvárosomat választotta. Nagyon sajnálom azomban, hogy egészségi állapotom miatt az országos értekezleten^ részt nem vehetek. Igen szívesen jelentem volna meg a tanácskozmányon. Alkalmam nyílt volna külsőleg is tanúságot szolgáltatni azon nagyrabecsülésről, amelylyel az orvosi pálya harcosai iránt viseltetem. Ismerem azokat a kimerítő fáradságokat, amelyekkel az orvosi kötelességek teljesítése össze van kapcsolva. Tudom, mily szolgálatot tesz az orvos a hazának, midőn a földi lét egyik legdrágább kincsét, az egészségét, óvni és fentartani igyekszik. Ismerem az érdemeket, amelyeket a, hivatás férfiai fontos szaktudomá-. nyok szorgalmas mívelése által szerveznek. Ezért a régi tisztelet, amelylyel az emberiség az orvosok, mint nagy jótevői iránt viseltetik. Lehetetlen tehát mindig elismeréssel nem méltányolnak az orvosi kar fáradságos működését, amelylyel közös tanácskozás által is elmozdítani törekszik a közegészségügy érdekeit. Meg vagyok győződve, hogy a jelen kongresszus is hozzá fog járulni a hivatásszeretet élesztéséhez és igy azon érdemek fokozásához, amelyek iránt minden nemesebb kebel őszinte tiszteletet táplál. Részemről biztosithatom a ro. t. kongresszust arról, hogy munkásságát élénk érdeklődéssel kisérem és minél számosabb sikereit szivemből kívánom. Ezen óhajom kifejezése mellett, örömmel üdvözlöm a m. t. kongresszust székvárosom falai között és működésére a jó Isten bő áldását kérem. Mély cisztelettel Budapest, 1900. évi szeptember hó 2-án. Vaszary Kolos bibornok, hercegprímás. Erre a kongresszus a következő távirati választ küldötte: Az Országos Orvosszövetség kongresszusa hódoló üdvözletét küldi Eminenciádnak a szövetség iránt tanusitott támogatásáért. Kétli. Majd dr. Mátray Ferenc emelkedett szólásra s a következő nagyon sikerült s zajosan megtapsolt beszéddel üdvözölte a vendégeket: Nagyságos^ Elnök Úr ! Mélyen tisztelt Kartársak ! Őszinte öröm s a bennünket ért megtiszteltetés érzésétől áthatva üdvözlöm Esztergom vármegye orvoskarának nevében az ím megnyílt kongresszuson megjelent kedves vendégeinket. A minthogy ezen vármegye orvosrendjének annaleseibe arany betűkkel irandjuk be e ritka nagy napot s az Önök neveit, ugy szívből kívánjuk, hogy legjelesbjeink vezetésével folyandó tanácskozásunk áldásos gyümölcsét teremje meg azon törekvéseknek, melyek hazai közegészségügyi administrációink és kartársaink elhanyagolt érdekeinek javítását célozzák. Kicsi a mi házunk, szerények a mi eszközeink, miként külső jelekben is méltóan feltüntethetnénk a raaí napon itt képviselt érdekek iránti lelkesedésünk és vendégszeretetünk fokát, de a külső fényt és bőséget pótolja az összetartozandóság, annál melegebb kollegialitás érzete, a szivélyességíg őszintesége s a néhány órai együttlét kedélyességének majdan kedves emlékezete ! Isten hozta körünkbe rendünk jeleseit s magyar hazánk messze vidékeinek képviseletében megjelent kedves Kartársainkat ! A pénztári jelentés megemlítette, hogy a helyi fiókszövetség Ötszáz koronával a nyugdíjintézet alapító tagjai sorába lépett. Majd a tisztikar, mandátuma lejárván, s az elnök elrendelte a szavazást. A hivatalos líszta ekkor már erősen cirkált. A három szavazóbizottság elnökévé dr. Aldori Mór, dr. Gedeon Kálmán és dr. Rapcsák Imre neveztettek ki. Az első bizottsághoz (A-tól F-ig) Hu- ^ dovszkyt és Béla Pált, a másodikhoz (G-től M-ig) Hónig Izsót és Horacsek Gyulát, a harmadikhoz (M-Z) Tónait és Valkót osztották be. A tisztikar lemondása után a kongresszus, dr. Major Ferenc országgyűlési képviselő indítványára, a lelépett vezetőségnek elismerő köszönetet szavazott. A választás a hivatalos líszta teljes győzelmével végződött; beadatott 155 szavazat. Válltozás állott be a főtitkári állásban, amenyiben Jendrassik annak további ellátására nem vállalkozott. Utódja dr.

1 Flesch Nándor, az Orvosi Heti Szemle szerkesztője lett, * ujak a titkárok is: Riták Zsigmond és Surányi Miklós, dr. Mátray Ferenc, mint fió kszővetségi elnök, eo ipso tagja az igazgatóságnak, dr. Rapcsák Imrét is újból beválasztották. A választás megejtése után az elnök köszönetet mondott a bizalomért s