Esztergom és Vidéke, 1900

1900-08-26 / 66.szám

ESZTERGOM é* VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. fJ[e^je\eT\Ík Vasárnap és CSÜtÖPtÖkÖIl. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: ELŐFIZE^ ÍRAK • MUNKÁGSY KÁLMÁN- (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések fcöldendöfe) Ffi*éVM™ ~~ - "~ - _ — ~ — ^ Ílr' - ti Laptalajdonos kiadókért: SZCCt^eDyÍ-tér, 330. SZálO. Ne gy e v dU Egy-^ ;- fii s &. - fii! DR- PROKOPP GYULA- ^*"».» vlB82a .^ ^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^ 1 A király köszönete. Esztergom, augusztus 25. Borús és verőfényes időben, öröm­ben és balsorsban, minden százado­kon át, a magyar nemzet veleszüle­tett, változhatlan erényei közé tarto­zott n király-hűség, a király-szeretet. Alapvonása minden igaz szeretetnek, hogy boldogságot rejt magában, ha tudomására adhatja annak, akit illet. Alapvonása az igaz király szeretetnek is. Éppen azért a magyar nemzet siet felhasználni minden adott alkal­mat, hogy megmutassa ragaszkodó, hódoló szivét koronás Urának. Hogyne sietett volna tehát felhasz­nálni a hetvenéves születésnap nagy alkalmát! Impozánsan, magyar lel­kesedéssel, magyar őszinteséggel használta fel az egész ország. S ami szívből jön, szól is a szív­hez. A mi hódolatunk, Örömünk is megkapta az ősz uralkodó nemes, nagy szivét. S mert az csordultság megtelt meghatottsággal, érzelemmel: kifejezést is keresett. A következő aranyszavakban, amelyeket drága [emlékül fog megőrizni minden ma­gyar: í Kedves Széli! Hetvenedik születés­| napom alkalmából a magyar korona I országainak összes lakosságától oly ! számos szerencse- és üdvkivánat érke­\ zett Hozzám és a hűség is oly sokféle alakban nyilvánult, hogy a Személyem iránt való általános ragaszkodás lé­lekemelő módon nyert kifejezést. Mélyen meghatottan utasitom Ont, hogy legmelegebb és legbensőbb köszö­netemet, mely még a legtávolaböi kuny­hóba is eljusson, országszerte hirdesse. Tudják meg Magyarország népei, hogy életemet javuknak szenteltem, hogy boldognak érzem Magamat jólétüket előmozdítani, hogy a hűség, hazafias­ság és kölcsönös bizalomban látom azon erős támaszokat, melyeken a haza jö­vője nyugszik. A mindenható Isten áldja meg és oltalmazza azon kapcsot, mely Enge­met népeimmel összeköt. Kelt Ischlben, ipoo. évi augusztuz ip-én. FERENCZ JÓZSEF s. k. Széli Kálmán s. k. A brettli Esztergomban. Esztergom, augusztus 25. Felkérjük olvasóinkat, vegyék egy­jszer azt a fáradtságot maguknak s figyeljék meg a házfalakon fennma­radt egész —, fél —, negyedpla­kátokat. Bármely időben cselekszik; i meg, biztosithatjuk, hogy azok erő- j 'sen túlnyomó része, ékes magyar-j I ságg^i azt adja a n. é., vagy t. c. | ' publikum tudomására, hogy miss j |Amanda, donna Dianna, vagy aj fenomenális francia excentrice ez este hol mutatja be művészetét és bájait. ! A sángereieknek mindég volt kö- j I zönsége városunkban, inkább aíéle j | törzsközönség : német panzionátus j uzak, vendéglőjáró agglegények,: . egy két ideszakadt Franzstádtler és: Josefstadtler, nem nagy kontingens; j ritkán is vetődött ide valamelyes \ átutazó trupp. Most azomban nincs | 1 szombat és vasárnap, hogy a píros,! | zöld, lila plakátok egy > elsőrangú, | í kitűnő orfeum t megérkeztét ne je­lentetlek; sőt csak nemrégiben esett j meg, hogy egy este két vendéglő­ben s egy kávéházban döngtek ezek az éjjeli lepkék. Ami azomban e jelenségben a legszomorúbb és városunk lakossá­gáranem a legkedvezőbben jellemző, hogy amig pl. tavasszal a nagyon derék, színvonalon álló színtársulat óriás deficittel menekült városunk­ból, ugyanakkor — mert egyidőben ilyenek is kaptak engedélyt — vi­rultak a tingltanglik és zúgták a tapsok a Hams an Idé-nek. Nemcsak akkor, de egyáltalán a leghitvá­nyabb artista-jövevények is lega­lább első este telt házat kapnak. Es akik gyönyörködnek a mázolt arcú, s százszor gyűrött selyem­rongyokba hiányosan burkolt gyöngy­tyúkhangú brettli-tündérekben, hall­gatják, kacagják, tapsolják a legdur­vább trágárságokat, amelyeket persze csak Lueger nyelvén lehet előadni, a magyarnyelv pornografikus műkifejezésekkel nem rendelkez­vén, akik ez estéken költik pénzüket, művelik szellemüket: nem a régi kis törzsközönség \ képviselve van Az „Esztepgom és Vidéke" tárcája. OZSAK A HÓBAN­KÖLTŐI ELBESZÉLÉS. ©©©©Irta:®©©© MARTOS FERENCZ. I. Éjféltájt, hogy a bormérö llbújba' Szorong a munkás népség, összebújva, Es olcsó lőre, gyilkos szesz ködében Rágódik, töpreng, mért kell szomjan-éhen Tengetni kínos, munkás-életet, Mikor a füsttől látni nem lehet Borgőzön, párán, forróságon át, S letárgyalván a renyhe burzsoát, Szűkmarkú tökét, lélekvesztő gyárat, A legtöbb szónok elrekedt, kifáradt, Mihály, a gépész, győzte még. A torkán Harsogva jött a szóár, mint az orkán. — Mi van ma másnak? Szent karácsony éje, Terített asztal, dús lakoma kéje. Szép asszonyok, selyemtől suhogok . . . S ki selymök szőtte, itten ül a pók. Omlós kalács . . . s pék, az itt mulat. Amit lenyelnek, minden jó falat Innen került ki. Négy falát a háznak Mi épitők, hol mostan danolásznak, A cifraság, a fényűzés, a pompa Innen került ki, ebből a goromba, Kérges tenyérből... hej, de lesz idő még, Hogy térden csúszik ez a dőzsölő nép ! Torkukra forrhat egyszer az ital, Ha fölzendül a forradalmi dal: Munkások, talpra! Es lehull a sok Hamis bálvány, bankárok, gyárosok, : Közpénzen hízó nagyurak, papok, S bedőlnek a kifosztott templomok . . . Haj ! Pöröl yömmel első leszek én Valamely cifra templom küszöbén, S nem csillapul mohó vér-szomjuságom, Míg úri köntöst látok e világon ! . . . Helyeslőn zúgtak. És Mihály, miközbe' Leült, még morgott, homlokát redőzve: — Szó-fia szó. Ha tenni ké'k, magam Volnék, tudom, kitörni a nyakam. Pipogya népség vagytok. A csapláros Dörmögve jött elő . . . az egész város Pihen ma éjszaka ... ő is bezár, í Fizettek. Csengett a biícsupohár, És közbe' szállt a jelszó: reggelig I Együtt maradnak, jobban eltelik ! A hosszú éj így. Máshová vonulnak j S felé se néznek többször e lebújnak! Ürült a korcsma. Szállingózott népe. Mihály, fejét lehajtva tenyerébe, Utolsó vendég. Négy liter . . . ma jócskán Ontott fel a garatra. Egy hatoskán Kivül reá megy az egész vagyon. Sebaj no, még azért nem hál havon Az éjjel. Tíz krajcárból egy pohárra Telik még. Csak ne volna oly sokára, Oly messzi még a másnap. Ah, a másnap!; Kz a remény, az élet, a kenyér, A munka . . . másnap biztosan állást kap. Örökké tán csak mégse lesz facér ? .. . Csillagtalan, bús decemberi éj volt, Szürkésfekete, fátyolos, bús égbolt S derengő, frissen hullott hólepel. Derengő hólepel, mely minden lépten I Nyöszörgött, jajdult s fölszakadt sötéten. Borízű, bántó zajjal verte föl A munkásnép az éjt. Hosszú csapatba' Vonultak, énekelve s kurjongatva. Mögöttük, messze hátul, ballagott Mihály. Az utca már régen halott. Pár lámpa pislog még homályosan S itt-ott kifestett arcú lány suhan. Tollas kalap, rikító ruhakelme S rongyos cipő... az éj olcsó szerelme. Mély csönd terült szét. A munkáshadat Egy szomszéd korcsma néhány perc alatt Mohón elnyelte. Ajtaján a lárma Mint méhdöngés, olvadt az éjszakába. Mihály még ott állt a havon, habozva, Minden zsebét újólag megmotozva Hiába, egy hatos, ez az egész, Mindegy, azért a többihez benéz. S indulna már ... De útja közepébe' Koldusnő tűnik hirtelen szemébe. Ott vánszorog a hóba', éjsötét, Kopott kendő burkolja termetét. Az arca sápadt, beesett, csupán Szeme ragyog át a hús éjszakán. Karján rongyokba burkolt kicsi pólya, Mi lehet benne ? Ég megmondhatója! Odaszól hozzá : — Hej, hová megy kelmed? Soká nem birja, látom, azt a terhet. Segítsek tán hazáig ? Mintha távol Fuvola szólna, hangzik ajakáról: — Jó ember, nincsen nékem otthonom. — Hová megy hát ? — Valóba' nem tudom. Az emberek szállást nem adnak köny­[nyen . . . Elhallgat. És Mihály is, mintha szörnyen Bosszantaná, furdalná valami, Ott ácsorog s nem tud mit mondani. Soha még némber igy rá nem hatott, S csak nézi, nézi azt az alakot. Szegénynek termetén hús oly kevés, Éjszin szemében annyi szenvedés, Gond, küzdelem ... S már látni j<VL lehet Karján a kis, elburkolt gyermeket. Csöpp angyalarc, halvány, didergő, fázó, S hajának fényétől a rongy sugárzó . . . S Mihály, zsebét keresztülkotorászva, Utolsó hatosát előhalássza És röstelkedve szól, fejét lehajtva: ! — Fogj? kegyelmed, váltson szállást [rajta. \- ... Csodálatos. Amikor megköszönte, Ügy tetszett, túlvilági fényözönbe'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom