Esztergom és Vidéke, 1900
1900-08-09 / 62.szám
Miklós, Szőke Dániel minorita rendi tart. főnök, Totovics Kál mán főszámvevő. Az eddig bejelentetett ^zarándokok száma 8297. Jelvény, érem. A menetben részvevők jelvényei mar megkészültek s negyven fillérjével Brutsy Gyula diszműáru üzletében kaphatók. Kivitelük igen csinos. A szines, emaillos, amely két koronába kerül, rendkivül díszes, igazi emlékszámba megy. Mivel a vállalkozó ebből csak korlátolt számmal készíttet, jó lesz megrendeléséről idejében gondoskodni. Az idezarándoklók között bizonyára nagy kelendősége lesz azoknak az igen csínos vésésü emlékérmeknek, amelyeket Király Mór készített. Az egyik lapon a kettős kereszt, s a hármas halom látható. >A kereszténység kilencszázados jubileumára* felirattal, a másikon sEsztergom, 1900. VIII. i5-« felirat. A bronzból való I kor. 20 fill., az ezüst í kor. 60 fillérbe kerül. Vegyes hirek. A biboros hercegprímás, eredeti tervétől eltérve, nem 14-én, de már f. hó 9-én székvárosába érkezik s személyesen fog intézkedni a rendezés vezetésében. Az »Egyetemi Kör*, mint megírtuk, sás/Jó aiatt vesz részt a felvonulásban. Ho'.zajuk csatlakozik — diszmagyarban — a helybeli egyetemi ifjúság harminc tagja. .Még pedig minden, igy a teológiai fakultásból is. Közülök 5—5 fogja fogadni a vasúti állomáson a tudomány — és a műegyetemi rektort, — Ez ügyben a fiatalság értekezletet tartott. A fogadó és elszállásoló bizottság ma d. u. .5 órakor a varosház tanácstermében ülést tart. Lefolyásáról vasárnap referálunk. A város zászlaját — két lovas rendező kíséretében-— O^sváth Andor fogja vinni acélinges, szép díszruhában. A ló szerszama ezüstverelü lesz, takarója aranyrojtos fehér posztó, két oldalán a város címerével. A fővárosi es helyi sajtó megbízott tagjai passepartout-t kapnak, amely minden kordonon at és mindenüttt való tar tozkodásra feljogosít. Rupprecht Henrik ezredparancsnok ma. Kollár Karoly gazd. tanácsossal helyszíni szemlét tart a város területén, hogy a szükséges katonaság felállításának tervét megállapíthassák. Az önkény tes Tűzoltó Egyesület tísztiszéke tegnap ülést tartott, amelyen elhatározta, hogy vasárnaptól kezdve permanenciában lesz. Az I. és II. őrs a Saskertben, a Ill-ik a Fehér-ló épületben, a IV-ik, a Simor János-utcai fióktelepen. Addig is szorgalmasan végeznek gyakorlatokat. Az utcák Öntözése 12-ik éjjeltől 15-ike délig szakadatlanul fog tartani. A fővárostól kölcsönzött négy öntöző lajt a napokban érkezik meg. Az ünnepnapokra az egyesületnek tizenhat pár óvat kell kölcsönbe vennie. Megírtuk, hogy a diszmenetben a hercegprímás kíséretében hat testőr lesz, megannyi daliás uradalmi vadász. Ezek hétfő óta a kéméndi pusztán végzik lovagló gyakorlataikat. A diszitő cég már megkezdette munkálatait ; egyelőre a Bibliotheca előtt emelendő diadalkapuval dolgoznak. Szépen lesz dekorálva a bencésrend székhaza, lévén az ünnep különösen e legmagyarabb rendhez közelálló. A székházon transparensben lesz látható Asztrik képe a szent koronával. A vármegye utasította Párkány község elöljáróságát* hogy a község rendbe hozását és feldíszítését az ünnepekre el ne mulaszsza. — Vaszary Kolos hercegprímás holnap, . csütörtökön délután érkezik székvárosába. — Személyi hirek. Stessér Györgj vezérőrnagy, helyettes csendőrségi feli ügyelő kedden a helybeli csendőrszarny parancsnokság szokásos Évi szemléjét végezte. — Viola Imre székesfőváros: tanácsos, családjával együtt, néhány napot helybeli rokonai körében töltött. — A bencés székházból. Vojnits Döme pannonhalmi alperjel tegnap este ne hány napi tartózkodásra városunkba érkezett. — Megjött Rózsa Vitái tanjái és az egyik uj főgimnáziumi tanár: Serédi Dénes is, aki mint a tanári könyv tár őre, azonnal megkezdette a hatalmas könyvtár átszállításának és rendezésének nagy munkáját. — Kitüntetés. Az elmúlt hetekben Vaszary Béla huszárszázados, József főherceg kíséretében, mint a román királyi udvar vendége, Sinajában időzött. Ez alkalommal a király a „Románia csillaga" középkeresztjével tüntette ki s a trónörökös neje egy talizmán keresztecskével is megajándékozta, Pongrácz István, t" J ^L^lmlinlnak hunyta le tegnap este örökre szemeit, Pongrácz István nyug. tábornok, a szabadságharc vitéz alezredese, egy igaz européer-jzel leni s kitűnő hazafi. Még tiz nappal előbb is agcf korához mérten meglepő testi és szellemi erőben láttuk, a súlyos természetű mellhártyalob pár nap alatt elpusztította mind ez erőt. Halála hire ép oly komoly meglepődést, mínt nagy és általános részvételt keltett. Végtisztességét illetőleg igy szól a gyászjelentés : Óvári és szenmiklósiPongrácz Aladár cs. és kir, kamat ás, huszárkapítánv, valamint nejé rétyi Antos Anna, Katinka leányukkal és Pongrácz Elemér képviselőházi tisztviselő, valamint neje Kultsár Margit szomorúan tudatják felejthetetlen édes atyjuknak, illetve apósuknak s nagyatyjának méltóságos óvári és szentmiklósi Pongrácz István ur cs. és kir. kamarás, cs. és kir. ny. tábornok, volt 1848/49 iki honvéd alezredes, táborkari főnöknek f. hó 7-én este 9 órakor életének 80-ik évében szivszélhüdésben történt gyászos elhunytát. A boldogultnak hült teteme í. hó 9-én d. e. fél 10 órakor fog beszenteltetni és 10-én d. u. 4 órakor Felső-Túron a családi sírboltban Örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmiseáldozatok f. hő 9-én reggel 8 órakor Esztergomban a belvárosi r. k. plébánia templomban és Felső-Turon f, hó 11-én 8 órakör fognak a Mindenhatónak bemutattatni. Esztergom, 1900. augusztus hó 8-án. Áldás és béke hamvaira ! Az elhunyt koporsóját holnap, csütörtökön déli 1 órakor teljes katonai diszszel kisérik a Mária Valéria hídig. — A Szentháromság szobor. Vasárnap óta állandóan néző, figyelő közönséggel vau tele a Széchenyi-tér rondója. Előbb a fakalitkákba zárt s éjjel-nappal rendőrrel őrizett szokrokat nézték, amelyek mind reávallanak Kiss György nagy művészi kvalitására, mégis kiválik közülök a Szent Erzsébet és a Patrona Hungáriáé. Majd a szobrok felhúzásának érdekes processusa állította meg a járókelőket, akik álmélkodva nézték, hogy az emelő csiga mily kevés munkaerővel viszi a magasba a főcsoport két 23—23 s a felső szobrok .18 méterraázsás kőtömegét. Most még hátra van a bronzból való Szentlélek-alak elhelyezése s az oszlopfők bronzdíszitése, amikor azután az állások széthordhatók s a szobor alsó része is kiépíthető, ami nagyon gyorsan fóg menni. A szobor szépsége annyira meglepte Niedermann Pál kir. tanácsost, hogy hv ómban ötven koronát ajánlott fél a szobor alapra. Megemlítjük, hogy a szobrok szakszerű leírását avatott toll- j ból legközelebbi számunkban hozzuk. — Jótékony előadás. Az izraelita ifjúság a helybeli Izraelita Jótékony Leanyegylet jsvára a »Fürdő« szálloda nagy termében műkedvelő előadást rendezett, amely szépen sikerüls s mindenesetre még sokkal látogatottabb lett volna, ha a közönség idejében s alkalmas módon tudomást szerezhetett volna felőle, de élőre még a helyi sajtó se lett értesítve. Két színdarab ment, Okángík Lajostól: Lepjük meg őket s Fhilipp Géza ismert vígjátéka: Szenes legény, szenes lány. A szereplők (Tábor Ilonka, Renner Aranka, Widder Ilonka, Nagyfi Gyula, Kemény Gyula, Hollósy Károly, Borhegyi István) jól megállották helyüket, mindenesetre kiemelkedett kö zülök Berényi Zsigmond, aki a szin pályára, amelyre készül, határozott haj lamot és temperamentumot visz magával. Décsy Imre az ő ismert teknikájáva és ritka verve-el mutatta be Grieg PereGyn-suite-jét Aldori László Schuberttó énekelt egy dalt s egy románcot t Császár operájából a »Kunok«-ból. Érces bár talán kissé túlfárasztott hangja, min den póz nélkül való előadása ezúttal ií teljes hatással volt. (p.) — BÚCSÚ Doroghon. Augusztus 5 ér volt a doroghi bucsu, melyet az idén kt [valóan látogattak volt, a vidékről s kü | lönösen Esztergomból a fiakkerek csak | ugy özönlöttek ki. A ünnepi istentiszte • let d. e. 10 órakor kezdődött, jóllehet a ! templom mellékoltárainál még egyre folynak a munkálatok, a főoltár s a szentély már fényesen dekorálva van, pazarul feldíszítve s tövid idő alatt már teljesen készen fog állani a templom belseje egészen. A prédikációt dr. Andor György primási ceremoniáríus tartotta, köszönetetet mondván a nemes adakozóknak, akik a templom renoválásához hozzájárultak. A szent misét Wenczei Antal kanonok pontifikálta fényes segédlettel, mise alatt Fáy Rózsika tanítónő énekelte az Ave Máriát s valóban emelte az ünnep fényét. Pelczer Lipót nagy búcsú-ebédet adott, melyen számos notabilitás vett részt. Este azután Fáy Rózsika tanítónő vendéglátó házánál kedélyes táncestéíyt rögtönzött a fiatalság. A legjobb hangulatban egybegyűlt társaság csak a reggeli órákban oszlott széjjel. A mu atság a házigazda éltetésével ért véget, a legropogósabb csárdásokat a Pali cigány zenekara cselekedte. — Halálozások. Groh Samu nyugalmazott adótiszt f. hó 5-én, hosszas szenvedés után, életének 66 ik évében elhunyt. Koporsójára volt kollégái szép koszorút helyeztek s temetésén testületileg megjelentek, — Egy nemeslelkü, általános tiszteletnek és közbecsüiésnek örvendő úrasszony hirtelen haláláról is vettünk értesítést. Néhai Kemény Béla muzslai járásbiró özvegye : szül. Albrecht Klára rokonai látogatására Malackára utazott s ott szívszélhűdés véget vetett áldásos életének. Nyugodjék békében. — Nagy közönség vett részt szombaton délután Spanraft Tivadar temetésén. A gyászoló rokonok között voltak : herceg Porcia Lajos és fia, gróf Porcia Aladár, nejével, Spanraft Annával. — A tanítóképzőből. A kalocsai érsek néhai Mocsy Antal helyére Dreisziger Ferencet, a helybeli tanítóképző-intézet tanárát nevezte ki az ottani képzőintézet igazgatójává. A kiváló paedagógus és jeles szakíró távozása nagy és érzékeny veszteség a mi intézetünkre, amelynek már régen az élén szerettük volna látni, amihez minden érdeme és arravalósága meg volt. — Itt említjük meg, hogy a képezdei gyakorló iskola tanítói állására pályázatot még nem hirdettek. — Városi közgyűlés. A hétfői városi közgyűlés elején Kollár Károly elnök, polgármesterhelyettes, mint a váci küldöttség vezetője, közölte a képviselőtestülettel az eltávozott püspök meleg bucsuüdvozletét. A Saskaszárnya telkének kérdésében a közgyűlés dr. Horn Károly indítványát acceptálta, vagyis felterjesztik az igazságügy miniszterhez a bírói becsű eredményét és megkérik a minisztert, hogy nyilatkozzék, mily véteiárt adhat, ez a kérelmet a polgár• mesterhelyettes..és a főügyész személyesen terjesztik elő s mivel bizonyosra vehető, hogy a válasz harminc napon belül megérkezik, az érdemleges határozathozatal napjául szeptember hó 13-ikat' máris kitűzték. —• Az államilag fedezendő gimnáziumkölcsön ügyében elfogadták az Első Hazai Takarékpénztár egész szövegében felolvasott kötvényét (68,000 korona, IOO félév alatt 55% kamat mellett törlesztendő,) mégis a kölcsöntőke olyan emelését kívánják, hogy az időközi 4080 kor. kamatveszteség is megtérüljön. A kötvény aláírásával megbi zattak : a polgármester, a főjegyző, a főügyész s Brenner József és Marosi József képviselők. A névszerinti szavazásnál csak Gere Antal mondott nemet. — A 320,000 koronás takarékpénztári kölcsönnél egyelőre acceptálták a 6°/ 0-os kamatot s megbízták a p. ü. bizottsá got, hogy az ügy végleges rendezését mielőbb készítse elő. — A kaszárnyában j a kürtösök lovai részére 3500 korona | költséggel istállót építtetnek, amelyért I fizetendő bér kellő kamatnak felel meg. j Dr. Helc indítványára megbízták a tanáI csot, hogy a belső kaszárnyafal felemej lésének költségeiről tervezetet készítsen. I — A bor- szesz és húsfogyasztási pót\adóra vonatkozó szabályrendeletben a j miniszter által kívánt módosítást, hogy jaz alkalmazottakat a pénzügyi hatóság I bocsáthatja el — kénytelen-kelletlen ac;ceptálták. — Végre Adorján János feli szólalására, a polgármesterhelyettes meg| ígérte, hogy utána fog járni, mi az oka | az esztergomi vásárok határideje ismételt be nem tartásának, illetve áttéteíé! nek, ami a vásárok hírnevét máris ala; posan megrontotta. | — Nyári mulatság. Az Esztergomi Pol'gári Egyesület 1900. évi augusztus hó 12-én a »Magyar Királyt szálloda kertI helyiségében színielőadás, ének, zene és ; esetleg tánccal egybekapcsolt tréfás nyári | estélyt rendez. Kezdete esti 8 órakor, ! Beléptidij személyenkint 60 fillér. Az estély a födött kerthelyiség alatt kedvezőtlen idő esetén is megtartatik. Műsora a következő : 1. Viharban, Dürnertői. Előadja az énekhar. 2. Tréfás párbeszéd. Előadják Schvaícz Dezső és Sztahovits Jenő. 3. » Csodabogár* bohózatos vígjáték két felvonásban, irta: Marton István. Személyek : Dr. Paczák Flórián, az öszszes természettudományok tudora, több bel- és külföldi tudós társaság tagja, Neményí Károly. Margit leánya Rothnagel Anna k. a. Miss Ellen Brock, utóbbi nevelőnője HoIIady Karolin k. a. Orbonás bácsi, dr. Paczák experimentatora Wanitsek Rezső. Szegfű Elemér, alanyi költő, Reitter József. Vámospércsi Szegfű Orbán, Elemér apja, vidéki birtokos, Sztahovits Jenő. Dr. John őmith angol, dr. Rozareff Iván orosz, dr. Rideau Róbert francia, dr. Lord Becapp Villiam amerikai akadémia tudósok Magyary László, Krechnyák Ferenc, Pelczmann László, Marton István. Nyirenyák Gyúró, tót kalauz Sztahovits Jenő, Inasok, gyerekek. 4. Zene. Tavaszi dal Schuberttól, fuvóhangszerekkel Előadja az egyesületi zenekar. 5. Dalkeringő, Abt-tól. Előadja az énekkar. — A bazilika tisztogatása. A főkáptalan a székesegyház ablakai és á díszítések tisztogatására és rendbentartására egy hatalmas, legújabb szerkezetű tolólétrát szerzett be 4800 korona értékben, melynek segélyével már napok óta serényen dolgoznak a templom belsejében. — Helyreigazítás. Lapunk mült száma tárcarovatában a »Húzzad csak!* c. költemény szerzőjéül Havasi-t irtunk, valóban pedig Havadi-t kellett volna. Ezennel helyreigazítjuk. — Kéménd ijedelme. Legutóbbi számunkban megemlékeztünk arról a fényes égi tüneményről, amely f. hó 2-án este volt látható. Mi gyönyörködtünk benne, a kéméndiek azomban halálra rémültek, mert mint tudósítónk írja, az Flórián Ittván gazda szérüs kertjébe hullott alá, mélyen befúródva a földbe süketítő zajjal. Az ijedtség annál nagyobb volt, mert a szérűben javában dolgoztak. A babonás gazda a lyukat betemette trágyával és közeledni sem enged hozzá. — Apa és fia. Szekér Ferenc párkányi napszámos István nevü fiával örökös -\ eszekedésben élt, de azért következetesen együtt dolgoztak, mintha csak azt akarták volna elérni, hogy a szinte már természetükké vált veszek-dés kö/öttük meg ne szakadjon. A f. hó 6 án délután azonban olyas valami történt, mi aligha nem megszakítja közöttük a gyöngéd kapcsot. Emiitett napra ugyanis Gál Mihály párkányi gazdánál osztozkodtak kölcsönös munkájuk gyümölcs**, néhány zsák gabona, r&az felett, midőn az apa felkapta >i maga zsákját s csak úgy méretlen ül odább akart vele áll»i, ezt azonban rokonlelkü fia megakadályozandó, bicskájával felhasította a zsákot s a gabona kic«orgott a földre. A hatvankét éves ipa. t'rre hasonló műveletre határozván magát, kivette bicskáját és felhasította vele fiának a hasát ugy, hogy belső részei azonnal kifordultak a szerencsétlennek. A számos gyermekkel megáldott sebesültet a helybeli kórházba szállították s nyomban megoperálták. Állapota veszélyes, felgyógyulása azonban nem reménytelen. Áz apa jelentkezett a községi elöljáróságnál a