Esztergom és Vidéke, 1900

1900-07-19 / 56.szám

ködésével a műhelyeket, lakásokat, iro­dákat és raktárakat megmenteni. A gőz­malom és a keményítőgyár együtt mint­egy 250 lóerővel dolgozott. A hatalmas kazánok, transmissziók, ott hevernek sza­naszét. Nem maradt egyéb mint vasré­szek, ezek Js elképzelhetlen módon el­csavarva, elgörbülve. A tűz 300O négy­szög ölnyi területén pusztított. A gyár­telepek'biztosítva voltak. Az igazgató dr. Lipmann Frigyes, hiába kérte a kör nyék tűzoltóit, hiába rekvirált katonai segítséget, a gyárakat megmenteni nem sikerű t. A falak előreláthatólag bedőlnek és ezért a gyárak környékét kor­donnal őriztetik. A gépek a legutolsó percig, mig a szíjakba nem kapott a tűz, húzták a vizet, csak mikor attól kellett félni, hogy a kazánok felrobbannak, ol­tották él azokban a tüzet, A két nagy kémény (az egyik 42, a másik 30 mé­ter magas) szilárdul áll. Kedden a ke­ményítőgyárak még égtek. Hogy a tu­lajdonosok felépitettík-e a leégett ipar­telepet, nem tudhatni. A tüz folytán 300 munkás veszti ke­nyerét. Baleset szerencsére nem történt. N—1. M mOM» anaM^ >WH8p" mmmTm+m mim wfcV mmmwmi mmmwSmm ­Esztergom, július 18. A kilencszázados jubileum. A kilencszazados jubileum végrehajtó­bizottsága tegnap d. e. 11 órakor Bolti­zár József püspök elnöklete alatt ülést tartott, amelyen sok fontos intézkedést tettek. Jelen voltak : Andrássy János, dr. Csernoch János, dr. Walter Gyula. Vaszary László és Vimmer Imre. Elmaradásukat kimentették : Kruplanicz Kálmán, Masz­laghy Ferenc és dr. Rosszival István. Intézkedések. Mindenekelőtt, immár hivatalos értesí­tést nyervén, hogy ez ünnepen a király személyes képviselője Frigyes főherceg lesz, a bizottság tanácskozott fogad­tatásáról és határozatba ment, hogy az indóháznál testületileg várják ő fensé* gét, akinél ha küldöttségeket fogad, akkor tisztelegni fog a primási palotá­ban: a vármegye közönsége, a papság a katonaság és a város. Díszhelye, mint a Felség képviselőjé­nek, a főszékesegyházban az a sedes lesz, amelyet rendesen a hercegprímás használ. A megye intézkedik a nánai indóház­tól a városig vonuló út jó karbanhozatása iránt, valamint felkéri a kereskedelmi minisztériumot, hogy diszitse fel a Mária­Valéria hidat és hogy 14 én délutántól, 15-ike estéig általános hidvámmentesség legyen. Felkéri továbbá a M. A. V. igaz­gatóságát a két indóház feldíszítésére. Ha vállalkozó jelentkezik, az felállíthat tribünöket a két uj kanonoki ház előtt levő téren. Lakásokul az összes iskolai helyisé­gek fognak szolgálni és amennyiben a szükség kívánná, az elszállásoló bizottság barakkok felállításáról is fog gondos­kodni. A bizottság lépéseket tesz, hogy a vasutak és a gőzhajók mérsékelt ked­vezményes jegyeket bocsássanak a közön ség rendelkezésre. Megvitatták az istentiszteletek rendjét és különösen behatóan tanácskoztak az iránt, célszerű lenne-e az O Emi­nenciája által tartandó istenitisz­telet alatt a bazilika körül három misét és egy prédikációt tartani s abban álla­podtak meg, hogy a bazilika körül csak egy mise lesz, melynek végzésére gróf Pongrácz Adolf vágujhelyi prépost fog fel­kéretni, továbbá egy és pedig magyar szent beszéd, melyet Pór Antal mond. A német, tót, valamint egy másik ma­gyar prédikáció a reggel fél 7 órakor a királyvánosi, a vízivárosi és a Ferenc­rendi templomokban fog megtartatni. A bizottság intézkedni fog, hogy a budapesti Mentő-Egyesület egy szakaszt j küldjön fel, a mely a Vörös-Kereszt kór­I házban lesz elszállásolva és ellátva. | A katonaság felkéretik a rendy.fentar­| tására, valamint a komáromi illetékes [katonai hatóságtól fogják kérni a szüksé j ges számú ágyak átengedését, í Tudomásul vette a bizottság Andrássy (János alispán azon jelentését, hogy egy \ üti bandérium létesítésén és szervezésén | fáradozik, valamint azon intézkedését, hogy a megyebizottsági tagokat különö­sen meghívta az ünnepségre. Vaszary László —> az elszállásolási bizottság elnöke — jelentette, hogy 1 Boda Gábor Szécsény — kerületi esperes ! tudatta, hogy 500 zarándokkal érkezik, j továbbá, hogy Vajda Ödön zirci apát j 14-én délután érkezik, A 26, gyezred \ parancsnoksága Bécsből oly értesítést kül­\ dött, hogy a helyben állomásozó zászló­! a'j tisztikara fogja az ezredet kép­viselni. Dr. Rampf Mihály passaui püspök i mély sajnálattal közölte, hogy aggkora ! és gyönge egészsége miatt nem jelenhe­j tik meg személyesen, hanem lélekben i mindenesetre itt lesz. ! Megjegyezzük még, hogy az elszállá­\ solási bizottság a tanitóképzőintézetben tartja irodáját, ahol d. e. 8—12 ig lehet tudakozódni és bejelenteni. A végrehajtó bizottság sűrűn fog ér­tekezleteket tartani; mintegy permanen­ciában lesz. Díszítések. A »Kolös-hid« fényesen lesz dekorálva. ' 1 A primási palota előtt két óriási t pyramis lesz, melyek tetejében görög­- tény fog égni régi díszítésű edényekben. Magának a palotának díszítése a leg­pazarabbra van tervezve. A bazilika kupolája körül az oszlopok " között görögfény fog égni. T\ A papnövelde, az alagút mindkét ol­r | dala dekorálva lesz. 3 _ j Két diadalkaput állítanak, az egyiket ! a Bibliothecával, a másikat a vartem­7 ' » ! plommal szemben a két uj kanonoki * ház előtt. , A primási palntától a Ferenc József . uton végig magas póznákon zászlók fog­' nak lengeni. A 32 zászlót füzérek fogják ' összekötni. | !Az összes fenti díszítéseket O Emi­"! nenciája rendelte el. , j Megemlítjük még, hogy a városház , j erkélyéről Vimmer Imre polgármester fogja az ünnepi beszédet tartani. t! — A helyőrségből. Frigyes főherceg, i' az 5-ik hadtest parancsnoka ma reggel, _; vezérkara főnökével : Wurm Ven­czel alezredessel városunkba érke­' zett, hogy a helyőrség felett a szokásos \ évi szemlét megtartsa. A szemle után • különös megelégedésének adott kifeje­zést. A tiszti kaszinóban ebédelt, mialatt a katonai zenekar játszott. Délután pedig visszautazott székhelyére : Pozsonyba. — Egy másik magas vendége is van a helyőrségnek : gróf Wurmbrandt Fri­gyes, az 5-ik hadtesthez beosztott altá­bornagy, aki tegnap délben érkezett ! városunkba, az úgynevezett, ubikácíó végett. Szigorú, gondos szemlét tart az összes kaszárnyákban, latcásokban és raktárakban. — Személyi hírek. Vimmer Imre pol­gármester holnap kezdi meg szabadság­idejét, amelyet Postyénben tölt. — Niedermann József rendőrkapitány sza­badságidejét a trencsénteplici fürdőben tölti, ahova hétfőn utazott el. •— Kollár Károly gazdasági tanácsos visszaérke­zett Pannonhalmáról, ahol a bencés fő­monostor vendége volt. Piukovics László győri kir. Ítélőtáblai biró, aki mint a komáromi törvényszék vizsgáló bírája, annak idején városunkban gyakran meg­fordult s kiváló szimpátiának örvende­• tett, szabadságidejét, családjával együtt, Piszke községben tölti, ahonnan több­ször ellátogat közénk is. — Osváth An­dor polgármesteri előadó két heti sza­badságidőre Balatonfüredre utazik. — Audencía. Frigyes főherceg, váro­sunkban való időzése alkalmával, Vim­mer Imre polgármestert kihallgatáson fogadta. — Tanitóegyleti gyűlés. Az Eszter­gomjárási Kat. Tanítóegylet Pélczer Li­pót ker. esperes tanfelügyelő elnöklete alatt f. hó 16-án választmányi ülést tar­tott. Első sorban felolvasták a beszter cebányai tanítótestület felhívását *A népiskolák történeti névtárat meg­rendelése iránt. A megrendelés eszköz léséhez a választmány hozzájárult. Egyút­tal kimondotta, hogy B. Eötvös Józsei összes müveit az egyleti könyvtár ré­szére megszerzi. Ezután tárgyalták az Eötvös-alap bi­zottságának megkeresését, melynél fogva az esztergom-járási kat. tanitó-egylettő! anyagi támogatást kértek. A választ mány egyelőre egy drb. 50 koronás részjegy megvételét mondta ki, azonban nem zárkózik el attól, hogy több rész­jegy megváltására nézve ne tegyen a közgyűlésnek javaslatot. Szóba került a kat. tanítók árvaházá­nak támogatási kérdése is. Miután a mult közgyűlés katározatával 200 korona lett kijárultatva a kérdéses célra, s olyan nyugtatvány nincs a kéznél, mely világos tanúságot szolgáltatna: vájjon a kat. tanítók árvaháza, avagy a kat. tanítók országos segélyalapja kapta e meg az összeget, ennél fogva a választ­mány akként határozott, hogy bármelyik intézményé lett a 200 korona, a melyik esetleg nem kapta meg, annak az egye­sületi pénztárból folyósítva ieend. Indít­ványoztatott, hogy a püspöki karnak megkeresése folytán, minden kat. nép­iskolai intézetben perselyek legyenek kifüggesztve az adományok gyűjtésére, melyek a kat. tanítók árvaházára lesz­nek fordítva. Végül a választmány tudomására ad­ták, hogy a magyarországi kat. tanítók országos kongresszusa Bpesten, 1900. aug. 14—15-én nagyobbszabásu ünnep­ségi programmal egybekötve gyűlést tart, a hova az egyletek is képviseleti uton meg vannak híva. A választmány a kongresszusra Miklóssy József és Tölgyesi Ferenc kebelbéli tagokat küldötte ki. -— Egy érdekes hangverseny. Ilyen lesz bizonnyára a f. hó 28-iki, amely a »Fürdőt szállodában csak a legnagyobb sikerrel folyhatik le. Biztosítja maga az a körülmény, hogy a mi édeshangú csa­logányunk : Perényi Margit működik közre benne. Kívüle Lukács Juliska, a Népszínház drámai művésznője, aki vá­rosunkban nyaral és Németh József, a kitűnő komikus. A részleteket legköze­lebb hozzuk. — A közkórházra. Ifjabb Eggenhoffer József építész, városi képviselő áz új közkórházra kétszáz koronát adományo­zott. —" Helyettesítés. Az eltávozott rendőr­kapiíányt, szabadságidejének tartama alatt Lnger Hugó alkapitány helyet­tesíti. — Orvoskongresszus. A szeptemberi orvoskongresszus rendezésére hivatott vegyes bizottság szombaton délután tar­totta első ülését, amelyen egy könnyeb­ben működhető kisebb bizottságot kül­döttek ki a következő tagokkal: dr. Mátray Ferenc elnök, dr. Áldori Mór, dr. Berényi Gyula, dr. Fehér Gyula, dr. Horacsek Gyula, Hollósy Rupert, dr. Gönczy Béla, Niedermann József, Usváth Andor, dr. Rapcsák Imre, Reusz József, dr. Simonyi Adolf és Zsiga Zsigmond. Ez a bizottság fogja a fogadást és elszál­lásolást előkésziteni, egybeállítani a kong­resszus megnyitó ünnepi aktusra s a banketre meghívandó vendégek lajstro­mát, előkészíti a bankettet s a délutáni kovácspataki kirándulást. Minden remény meg van arra, hogy miként tavaly a nagyváradi orvoskongresszust Schlauch Lőrinc bibornok nyitotta meg, úgy az esztergomit a hercegprímás fogja, aki a kongresszus ügyei iránt kiváló érdeklő­dést tanusit. — Vonalszembe. Kovács Lajos, a M. Á. V. üzletvezetője a tegnapi nap folyamán szemlét tartott mind két helyi érdekű vasúti vonalak felett. Kíséretében voltak : Tempus forgalmi főnök s Posz­pesch Antal osztálymérnök. Ma pedig a vasúti állomások főnökei vannak egybe­híva, hogy az esetleges mozgósítás ide­jén követendő eljárást velük megis­mertessék. Az ily értekezlet megszokott dolog. — Megválasztott tanár. A rozsnyói ág. ev. főgimnázium gondnoksága Krebsz Ernőt, reáliskolánk volt tanárát — 8—1.0 nappal ezelőtt — helyettes tanárrá ne­vezte ki. — Kovácspatak vendégei. A kovács pataki saison tetőpontján van. Hogy látogatottsága tavaly óta is erősen meg­növekedett, bizonyítja az állandó ven­dégek következő névsora : I. A Nyaraló Szállodában : 1. Abel Gyula kereskedő Budapest. Dr. Atzél Gyula ügyvéd Budapest. Sípos Gyuláné, állatorvos neje, Budapest. Bokros Károly, a Törley pezsgőgyár képviselője, Budapest. 5. Dr. Berényi Gyuláné, Esztergom. Barna József magánzó, Budapest. Engelsmann Antal kereskedő, Budapest. Ernszt Zsófia magánzó, Budapest. Frühauf Béla jogszigorló, Párkány. 10. Podor Árpád jogszigorló, Budapest, Göndör Sándor kereskedő, Budapest. Hellenbrand János gyáros, Budapest. Gompertz N. magánzó, Budapest. Keszthelyi Nándor hirlapirő, Budapest. 15. Kováts Vilmos hivatalnok, Budapest, Milch DezsÖ kereskedő, Budapest. Milch Oszkár kereskedő, Budapest. Dr. Spitzer Leo bankár, Trieszt. Spitzer Júlia, Trieszt 20. Székely Nándor gyárhivatalnok, Budapest. Schubert Nándor karnagy, Esztergom. Tomka Lászlóné magánzó, Budapest. Toldi József vasúti főmérnök, Budapest, Trehitser Emil zongoragyáros, Budapest. 25 Habránszki V. gyáros Budapest. Kuutze-Kuntsendor nyug. kapitány Budapest Bárdi Vilmos magánhivatalnok, Budapest. II. A Rédly villában : Szalay Gézáné magánzőnő, Budapest. Bánrévy József járásbirő, Budapest. 30. Perl Tivadar magáaző, Budapest. III. A Pfeiffer villámban: Pfeiffer Samu háztulajdonos, Budapest. Dr. Molnár Samu ügyvéd, Budapest, IV. Az „Otthon" villában : Benedek Emil magánzó, Budapest. | Pórfi Gyula kereskedő, Budapest. 35. Pórfi Ferenc magánzó, Budapest. Veiner Emil kaszagyáros, Budapest. Atzél Elek gőzfavágótulajdonos Budapest. Bergmann Ernő vasúti főmérnök, v. A Singer villában: Van den-Enden Hektor Atretylen gyár-igazgatő Budapest. ! 4o. Hegedűs Gyula magánzó, Budapest, — Baleset. Jónás Pál 44 éves bu­| dapesti magánzó vasárnap a vonattal . Párkánynánára igyekezett. Látva, hogy a • Kovác*pataknál mennyien szállnak ki, azt hitte, már a végállomáson van s a ! mái megindult vonatról ő is legugrott, j de oly szerencsétlenül vágódott el, hogy jjobb alszárcsontját törte.. Azonnal be­: szállították városunkba s az itteni köz­i kórházban ápolják. | — Utazási Ösztöndíj. Megírtuk annak , idején, hogy a győri Kereskedelmi és Iparkamara által a párisi kiállítás meg­; tekinthetése céljából kitűzött utazási ösz­j töndijak egyikét Sághy Ferenc, a Buzá­rovics-cég több díjat nyert, kitűnő kezű • könyvkötőjének adta. Mint most értesülünk j utazását a Kereskedelmi miniszter is meg­j könnyíti, amennyiben hasonló célra ! ugyancsak 300 korona ösztöndijat utal­ványozott számára. I — Távgyaloglók. A Budapesti Távgya­I loglók Körének tiz tagja hétfőn váro­! sunkba érkezett s a Magyar Király szállodában pihent meg. Útjuk végcélja Paris, ahova vezet az idén minden út. — Cséplés, A tanács megengedte Szigel Ede cséplőgéptulajdonosnak, hogy gépét a cséplési saisonra a vásártéren felállít­hassa, aminek fejében térdij cimén 40 koronát fizet a városi pénztárba. — Vízbefult katona. A nagydunai katonai uszodában tegnap szomorú szen­záció történt. Vígan ugrott a deszkázat­ról a vízbe Nagy Pál közlegény s nem jött ki többé, még csak fel sem bukkant. Harmadik katonai évét szolgálta, mig Öcscse, aki a partról látta katasztrófá­ját, az elsőt szolgálja. — A szentgyörgymezei bika. Mióta a szentgyörgymezei közbirtokosság birto­kába került, állandóan sok szó esett róls., mert legalább úgy két hetenkint felöklelte, ha mást nem, a gondozóját: Bábszky Jánost. Legutóbb a mult héten rendezett egy légi utazást s szegény Bábszky súlyos zúzódásaival ma is a kórház lakója. De többé nem lesz dolga a dühös állattal. A birtokosság végre túl­adott rajta ; tegnap szállították a buda­pesti vágóhidra. 232 koronán kelt. el. — ülések a Városházán. A Jó Pász­tor-kápolna épitő bizottsága és a tanács ma délután, a kilencszázéves jubileum kisebb világi rendező-bizottsága holnap délután a városházán ülést tart — Az árvíz bizottság, amely minden évben újból megalakítandó, idei alakuló gyü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom