Esztergom és Vidéke, 1900

1900-06-10 / 45.szám

nem adta, nem adhatta meg neki; mert hisz' mindezek nem az agy értelmességében, nem a kéz munkásságában, hanem az érzelmek melegágyában, a szivben fakadnak és tenyésznek. A XIX. század, nagy tudásának, fejlett ízlésének fáradhatatlan munkásságának minden sikere mellett is csak fokozta a lelkek nyugtalanságát, szaporította a kielégítetlen vágyakat; inkább gyengítette, mintsem erősbitette az emberekben való bizalmat, az örök igazságokban való hitet. De ezzel tetőpontra is juttatta a szivek epedő vágyát egy tisztább légkör után, oly légkör után, amely ne zárja el a népek sóvárgó tekintete elől a derült eget, a csillagok biztató ragyogását. Mert a XIX. század gyermeke sokat, igen sokat tud, csak hinni nem tud ; értelme világos, de lelke setét; mert hiányzik belőle az élő hit világossága. És a magasabb célokra hivatott etikai lény, az ember, napról-napra nyomastőbb módon érzi a kínos disszonanciát a? értelem gazdagsága és a lélek üressége között; érzi, és hinni szeretne; hinni abban, a mit eddig tagadott a mire őt korának tudománya nem tanította meg. Imádkozni szeretne, de nem tud ; mert lelkéből hiányzanak a felemelő gondolatok, sziviből hiányoznak a vallásos érzések. Szánalomra méltó gyermeke századodnak ! Jöjj ide; jöjj Rómába. Keresd fel a Colosseumot, ahol a vértanuk ezrei ontották verőket hitökért; és megtanulsz hinni. Járd be a katakombákat, ahol az Őskeresztények imádkoztak; járd be a fényes templomokat ahol ma nemzetek imája emelkedik az ég felé; és megtanulsz imádkozni. S ha mindezt végig jártad, te, aki tudományodban é> műveltségedben elbizakodva, de hitedben, vallásos buzgóságodban megfogyatkozva léptél az »örÖk város*-ba ; elbizakodottságodban ugyan megalázkodva, de hitedben megerősödve, kételyeidben megnyugtatva, bajaidban megvigasztalódva, boldogan térsz vissza otthonodba. * Hasonló magas röptű a szónoklatnak %z a része, amelyben a katolicizmus 19. százados múltját vázolja és a magyar katolicizmus történetét, mondván az utóbbiról a következőket : . . . Irányítsuk immár tekintetünket édes magyar hazánk felé. Hisz Róma halmairól nagy perspektívák nyílnak be a nemzetek múltjába,] a századok mélyébe és ott látjuk a perspektívák közt azt a földet is, amelynek három ormán 900 év óta a kettős kereszt ragyog, Ott látjuk édes anyai földünket, magyar hazánkat. Elvonul lelki szemeink előtt ezer éves multunknak nagy drámája s valahányszor egy nagy korszak lép a színre, mindannyiszor az a fénysugár világítja azt meg, amely Rómából, a keresztény hit világosságának forrásából tüzel ki. Mint maroknyi nép, lépünk idegen elem közé Európa földjére. Letelepszünk a Kárpátok árnyékában, a Duna és Tisza síkjain; letelepszünk, de azért nyugtalanul bolyongunk, kalandozunk egy századon át. Nemzeti létünk hajója egyre inog, egyre hánykódik; mert nincsen horgonya. Ekkor adja nekünk az isteni Gondviselés azt a bölcs fejedelmet, akinek prófétai szeme felismeri azt a kőszirtet, melyhez a magyar nemzet hajóját kötnie kell, ha létét biztosítani akarja. Rómába, II. Szilveszter pápához küldi követét, a jámbor Asztrikot, azon kérelemmel, hogy mint atya, fogadja be a magyar nemzetet a kereszténység nagy családjába, fejedelmét pedig ékesítse fel a királyi koronával. És a magas szellemű pápa ölelő karokkal fiaiul fogadja a magyar nemzetet, fejedelmét népe apostolává avatja, homlokát királyi koronával díszíti. Ezzel: a szent kereszttel és a királyi koronával, a kereszténység atyjának e kettős ajándékával indult meg a magyar állam konszolidációja, a magyar nép kultúrája, a magyar név dicsősége. A milyen fenkölt az egész beszéd, épen olyan hatalmas az a fohász, amely lelkes szeretettel és igaz keresztényi türelemmel imájába foglalja egész nemzetét. Fohász.Használjuk fel, édes Hazám Fiai, zarándokutunk utolsó óráját arra, hogy egy nemzet nevében leborulva, adjunk hálát a Mindenhatónak a múltért és kérjünk kegyelmeket a jövő számára. Esdjük le Isten áldását Szentséges Atyánkra; Felséges Urunkra, apostoli királyunkra ; édes hazánkra ; azokra, a kik örök üdvösségünk és akik állami életünk hajóját kormányozzák ; azokra a kik hivatva vannak, hogy nekünk üdvös törvényeket alkossanak; és azokra is, a kik véreink közül még nem tartoznak az egy akol és egy pásztor nyájához. Kérjük a Mindenhatót, áldja meg nemzetünket az igaz és élő hitnek világosságával, a nagy ősök vallásosságának bensőségével, a hazaszeretetnek hevítő lángjával; hogy legyen a magyar nemzet erős az ősi hitében, hatalmas az ő erejében, boldog az Ő állami, társadalmi és családi életében, és még boldogabb a síron tul reá várakozó Örök hazában. Városi közgyűlés. — Június 7. — A városi képviselőtestület e havi rendes közgyűlését, amely előre kijelelve volt, f. hó 7-én tartotta. Kevesen vettek részt a tanácskozásokban, bár a tárgysorozat fontosabb tárgyak nélkül nem szűkölködött ; a nagy munkaidőt mutatta a földműves képviselők távolmaradása. Mindenekelőtt a polgármester referált a reáliskola ügyében a kultuszminiszternél eljárt küldöttség utjának eredményéről, amelyet már ismertettünk. Különösen hangsúlyozta a miniszternek azt a fontos kijelentését, hogy az a reáliskolák szaporítását és fejlesztését szükségesnek tartja s amennyire csak módjában van előmozdítja s Így Ígérheti, hogy kiváló gondja lesz az esztergomira, amelynek látogatotsága is mutatja, hogy hézagpótló tanintézet. Valamint hangsúlyozta azt is az e téren már eléggé tapasztalt elnök, hogy a miniszter lekötelező, szíves fogadtatása nem a közönséges formalitások közül való volt. A kormány elrendelte, hogy a népszámlálás a jövő év első tíz napjaiban eszközlendő. A rendelet értelmében — a mi viszonyainkhoz mérten — a husz városi számláló kerületbe husz számlálóbiztos lesz kiküldendő, akiknek fejenkint négy korona napidíj jár. E napidijak — a fuvar — s irodai költségekkel együtt — körülbelül ezer koronára rúgnának. Mivel a város nincs abban az anyagi helyzetben, hogy ily tekintélyes összeget e célra előteremtsen, a tanács azt javasolta, hogy a számolóbiztosi tisztségre oly férfiak kéressenek fel, akik e munkát Önzetlenül, díjazás nélkül elvállalják. Ezt határozta a képviselőtestület is, annál is inkább, mert a jelenvolt képviselőkben máris megnyilatkozott a hajlandóság az önzetlen közreműködésre. A reáliskolánál a tanév végével három ideiglenesen betöltött tanszék üresedik meg: két rendes és egy helyettes tanári állás. A tanács azt javasolta, hogy ezek betöltésére pályázat írassék ki. E javaslattal szemben Brutsy János azt proponálta, hogy mivel az egyik tanszéket jelenleg egy képesített tanár tölti be, csak két állásra hirdettessék pályázat. Miután felvilágosították, hogy miniszteri rendelet értelmében helyettes tanárok mindég csak egy évre választhatók meg, indítványát viszszavonta s igy a képviselőtestület egyhangúlag- a tanács javaslata mellett foglalt állást. A városi erdőterület kiegészítéséhez szükséges s a méhesvölgyi réthez tartozó 555 • öl terület megvételét, 42 kor. 32 fillérért, névszerinti szavazással, egyhangúlag elhatározták. Következett a rendőrkapitány által beterjesztett tüzrendészeti szabályrendelet tárgyalása, amelynek elején a rendőikapitány kifejtette, hogy egy miniszteri rendelet már 1888-ban utasított minden községet és természetesen várost is, hasonló szabályrendelet megalkotására s igy annak nálunk való létesítése égető szükség. O egy tervezetet már két évvel ezelőtt készített, az kiadatott a tűzoltó egyesületnek szakszerű hozzászólás végett, de válasz onnan máig sem érkezett, tovább várni pedig nem lehetett. Dóczy Ferenc tűzoltóparancsnok előadja, hogy a tűzoltó egyesület igenis, tárgyalta, legutoljára ez év elején, a szabályrendeletet, de azt hézagosnak, másrészt a közönségre zaklató jellegűnek találta. (Ezt a véleményét azonban előbb is tudathatták volna a szabályrendelet tervezőjével, illetőleg a hatósággal.) A szabályrendeletből alig néhány szakaszt olvastak fel, amikor az a §. következett, hogy a város belterületén faraktárak nem engedélyezhetők s a meglevők, a szabályrendelet életbelépése után, egy éven belül beszüntetendŐk. Itt kezdődött a vita. A paragrafust ugyanis, a mi viszonyaink között, egyelőre kivihetetlennek tartották, nem a város szivében levő Singer és Leimdörfer-telepre nézve, (amelynél a főügyész is megjegyezte, hogy igazán csodálja a főkáptalan merészségét, amennyiben a tűzfészekkel folyton s első sorban, a maga vagyonát veszélyezteti) hanem például az EggenhoíTer és Tiefenthal-féle faraktárat tekintve. A vita a óvárosi belterület* közelebbi meghatározása körül fejlődött ki. Általában az volt a vélemény, hogy e terület alatt a kir. város, Szenttamás és Víziváros értendő, az Ároksor innenső részétől a gépgyárig számítva, Egy közbevetett kérdésre kiderült, hogy a szabályrendelettervezettel bizottság nem, csak a tanács foglalkozott, mire dr. Horn Károly annak az építészeti bizottság való visszautalását indítványozta, tekintettel arra a körülményre, hogy ily szakszerű szabályrendeletet, kellő előkészítés nélkül, nagyobbrészt lajkus emberek között, plénumban tárgyalni : célra nem vezető. Ha tizenkét évig várhattunk, várhatunk még egy-két hónapig. Hasonló véleményben volt dr. Helcz Antal is, aki ugy vélekedett, hogy minden szabályrendeletnek oly előkészítéssel kell a zöld asztal elé kerülni, hogy csak a kiemelkedő, elvi szempontok kerülhessenek itt szóba. Ennek a szabályrendeletnek tartalmáról pedig a tanács tagjain kivül alig van valakinek tudomása. A bizottsági tárgyalásnak meg van az a haszna is, hogy abban többen vesznek részt, minden osztályból s a tervezet tartalmát kiviszik a közönség közé, amely igy előre, legalább részleges képet alkothat arról magának, foglalkozhatik vele s a tárgyaláshoz igy előkészülve hozzászólhat. Hasonlóképpen érvelt Szenttamási Béla is. A képviselőtestület le is vétette a napirendről a tervezetet s az építészeti bizottsághoz utalta azt. A hosszabb vita folyamán élesebb incidens volt a rendőrkapitány s a tüzoltófőparancsnok között. Ez utóbbi ugyanis azzal vádolta a kapitányt, hogy a kémények évenkénti megvizsgálásáról nem intézkedik, amely körülmény a tűzvészedéi met erősen fokozza. A kapitány adatokkal bizonyította Amderbrus ur és eltávozott olyan raosolylyal, a melyből átkozottul furcsa dolgokat lehetett kiokoskodnia. Cicelle kisasszony szintén eltávozott hazulról s indult a temető felé mindennapi sétájára, melyet hétköznapi szokásoktól eltérőleg, sárgaszalagos kalapban és kötény nélkül tett meg és a melyről visszatérve, megláthatta a szolgabírónak szerfölött vékony alakját, a mely alak a hivatalos buzgalom után szabad levegőt és egy pohár sört keresett a város végén levő csárdában. Tehát Cicelle kisasszony a temető felé ment sétálni. A temető elég távol van a várostól és elég mély árokkal van körülvéve. Nem lehet bizonyosan tudni, hogy mit gondolhatott Cicelle kisasszony a temetőről és az elég mély árokról, mikor az elég; mély árokból hirtelen kiugrott három, csavargással foglalkozó alak, a kik Cicelle kisasszonyt körbe fogták. Nem mondhatni, hogy a kisasszony legkellemesebben volt meglepve, de alig eshetett kétségbe a támadás miatt, mrt\ a következő pillanatban nyilvánvalóvá lett, hogy húsz fillérrel alázatos távozásra lehetett volna változtatni a vakmerő támadást. A háttérben fölhangzott egy rettenthetlen kiáltás: — Megálljatok zsiványok ! . . . Én megmentem a hisasszony életét. Cicelle kisasszony is, a három csavargó is, a hangfelé fordult a nyugalomnak nem kis mértékével, és ime, az árokból egy alak vissza-vísszacsúszva iparkodik kimászni, hogy életet mentsen. Ez az alak pedig A. Szeder Ambrus ur volt. Mikor A. Szeder Ambrus ur még kétszeri visszacsuszás és többszörös morgolódás után a támadás színhelye felé közeledett, a három csavargó ismét munkájához fogván, Cicelle kisasszony előtt kétlépésnyi távolságban nagy gyakorlattal rázta karját, a mely olyan szennyes volt, a milyen csak egy csavargó karja lehetett. — Félre zsiványok! ordította A. Szeder Ambrus ur biztosított diadalérzettel. — Én megmentem a kisasszonyt. A zsiványok tisztelettel félreállottak, s mint a kik jól végezték munkájukat, a megérdemelt jutalomra várakoztak. De A. Szeder Ambrus sulyzólökésekhez hasonló mozdulatokkal addig-addig hadonászott, míg egyik csavargónak az orrát el nem találta, a mire a csavargó a tiszteletnek nem minden árnyalata nélkül bátor volt megjegyezni, hogy az orronütés nincs a szerződésben, hogy ő csak olyan támadásra vállalkozott, a hol sérelem nem fog történni. Ezt már Cicelle kisasszony sem tűrhette szó nélkül. — Maga majom . . , maga . . . maga stiglic, — sipította A. Szeder Ambrus ur felé, aztán megfordult és a városfelé indult, azon boszankodva, hogy a szolgabírót nem láthatja meg, mert korábban kell visszatérnie. A. Szeder Ambrus ur pedig a három csavargó béréből egy forintot lealkudva, két forintot kifizetett, és Cicelle kisaszszonnyal ellenkező irányban indult taglalt menetben és C betűkké alakított karjainak gyors ütemben való mozgatásával.