Esztergom és Vidéke, 1900
1900-05-17 / 38.szám
ESZTERGOM és ÍME AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és CSÜtÖPtÖkÖn. Felelős « szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: , \ MUNKÁCSY KÁLMÁN- (liovaafeéziratoXelőflzetéseí:, nyiltterek és hirdetések iöldendők) ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre — — - — 12 kor. — fii. Laptulajdonos kiadókért: S^éebenVÍ-tér, 330. SZálD. Fél évre — — — — — 6 kor. — fii. ^ ' " w " m Bw .T. l4 »T i r. : T4 í i. 3k " r-u- DR- PROKOPP GYULcA- | * A kilencszázados jubileum. — Az egyházi rendező bizottság üléséhez. — Esztergom, május 18. Az augusztusi ünnepség kiküldött rendező bizottságának egyházi része mult kedden megtartotta első ülését, amelynek lefolyását ép oly türelmetlenül, mint érdeklődéssel vártuk. S habár a végrehajtó bizottság által felvetett s immár a hercegprímás által elv. en elfogadott s részben meg is változtatott, illetve leszállított programm eredeti, újszerű, az alkalom nagyszerűségéhez mért momentuózus részleteket nem tartalmaz a jubiláris ünnepségek megszokott rendesmedrében mozog, u. m : szerenád, kivilágítás, feliobogózás, hálaadó istentisztelet, diszgyülés, bankett —, az értekezlet lefolyásáról mégis a ítjnagyobb örömmel emlékezhetünk meg, mert ott egy oly eszme vettetett fel, amely hivatott arra, hogy az ünnepet egymagában is országos, feledhetlen, történetünk annaleseiben helytálló jellegűvé tegye. Amikor a bizottság — elvben szintén acceptálva a programmot — már a kisebb részletekről: a zene megszerzéséről, örömtüzekről kezdett eszmecserét, szólalt fel Rózsa Vitái főgimnáziumi tanár, a jeles történész, aki úgy vélekedett, hogy >paulo maiora canamus.« E lap ismertette már lelkes felszólalást, az osztatlan lelkesedést, amelyet felvetett eszméje a bizottságban keltett s amely a Szent Jobb Esztergomba hozatalára vonatkozott. Üdvözölte, acceptálta az eszmét, mely imponálóvá tenné az ünnepséget s mely >nem csupán hagyományos istentisztelettel, hanem orsságos jellegével is felemelőleg hatna a közszellemre.* Szinte előre érezzük e legszentebb út mély hatását, feledhetlenségét, ahogy az a szent kéz — a dunaparti községek ünneplő népei között — Budapestről Esztergom városba érkezik, ahol nőtt, erősödött, első áldásait éreztette. Egyelőre e j terv megvalósítása legyen főcélja a bizottságnak. Az indítványozó, aki a bizottság nagy munkáját a tervezés terén nagyban megkönnyítette, azt az óhajtását is kifejezte, hogy a király, — a kormány, a törvényhozás élén—jelen legyen az ünnepségen. E tekintetben alig van aggodalmunk. Szent István utódjában sokkal több a kegyeletes érzés s legközelebb állóiban a loyalitás, a szent hagyományok iránt való érzék, semhogy az idején való, megfelelő felkérés elfogadásával csak haboznának is. A közönség körében azonban agjgodalmak vannak szeretett hercegprímásunk és érsekünk megjelenésére nézve, annyiban az a hir terjedt ! el, hogy a bíboros főpap csak »remélí hetőleg*, úgy helyezte kilátásba jelenj létét, ha a >körülmények engedik*. Ez i a kijelentés pedig bizonyos babonás, ' rossz előérzetet kelt, mert a véletlennek ismételt s szinte következetes összetalálkozása folytán a főpap 'rendesen nem jelenhetett meg ott, | ahova igy készült, többször székvárosában, az idén pl. Rómában. Nagy megnyugvására szolgálna a közönségnek, (amely mindenesetre háláj val veszi azt is, hogy városunk fia : |a besztercebányai püspök mondja j az ünnepi szent beszédet), ha a bizottság részéről megkapná azt a határozott enunciációt, hogy alig képzelhető körülmény, amely a főpapot, Asztrik utódját,székvárosa által évszázadok óta meg nem ért ünnepen, magas egyházi állása megalapítójának születéshelyén a hálaadó istentisztelet elmondásában megakadályozza. Magunk részéről ezt természetesen holt bizonyosságnak tartjuk. Az ünnepnapot mindenesetre színessé, emlékezetessé kiemelkedővé tette volna a történeti díszmenet. Abban azonbau igaza van az egyházfőnek, hogy amint ő Esztergom anyagi viszonyait ismeri, keresztülvihetőnek nem tartja. Ez elég, de egyetlen ok is a terv szomorú szívvel való elejtésére. Amint nem hagy! hatjuk említés nélkül, hogy Esztergom lakosságának, a városnak j anyagi viszonyai egyáltalán semmi | nagyobb költekezést — sajnos, még ilyen nagy alkalommal — sem engednek ; itt még a vagyonosabb polgár is megérzi feláldozandó pár koronáját, Mivel pedig ünnepséget pénz, pénz és pénz nélkül, fiaskó, vagy szégyenkezés nélkül rendezni nem lehet, a bizottságnak mindenekelőtt a rendelkezésére állandó anyagi eszközökkel kell tisztába jönnie, a részletes programmba j ezek nélkül csak belebocsátkozni is illuzórius, felesleges fáradság s a készülődő, örvendő közönségre is jobban fog hatni, ha szegénysége , tudatában csak ünneplő ruháját ké• sziti, hogy egy csendes Te Deumra jfelballajon a Bazilikába, mintha színes, nagy, szemkápráztató programmal kecsegtetik s azután — anyagi Az .Esztergom íi Vidéke" tárcája, Valamikor . . . Valamikor réges-régen Osmertem egy gyereket: Versét irt az istenadta, Verset irt és szeretett ... Osmertem egy szép leánykát Tán még most is ösmerem: Barna volt az istenadta, Barna volt és szívtelen . . . Gondolkozom s ime még egy Régi ösmeros akadt: Vérzett is, meg dobogott is, — Dobogott és megszakadt . . . Háhn Izidor, A párbaj után. Szemben állottak a felek; kezükben a töltött pisztoly, ugy néztek farkasszemet egymással. A párbaj vezető segéd vonta* tottan olvasott hármat és nyomban eldördült Fodor pisztolya. A golyó Dénes feje fölött süvitett el; nem talált. Azután ő emelte fel pisztolyát, keze remegett kissé, —- lehet, hogy a pisztoly szorításától, célzott és lőtt . . . Mikor a! lövésnek füstje szétfoszlott az éles levegőben, látta, hogy Fodor megtántorodik és tompa kiáltással rogy a földre. | Segédei, meg az orvosok odafutottak j . hozzá. A kabátján néhány vércsepp szi- ] J várgott alá s "mire kigombolták ruháját, j— meghalt. Minden jajszó, minden bú| csú nélkül. j j Dénes kábultan, öntudat nélkül nézte, • hogy mi történik körülötte, de az jól ' esett neki, hogy egész környezete olyan ! szomorú. Még a fákon is valami búbánat lebegett és a fonnyadt leveleken i lassan csöpögött le a megolvadt dér. Kábult agya az érezte leginkább, hogy j az éles szellő valami óriási terhet vesz le a lelkéről . . . Valami nagy súlyú sötétséget, a mi épp a szivére nehezedett, és annyira úr lett fölötte, hogy immár három napja nem tudott kívüle I másra gondolni. 1 j Olyan dermesztő köd volt ez, amely ránehezedett egész lényére, és bilincsmódra szorította szivét, agyát, s ha széthasadt a homály, ott vigyorgott mögötte a halál, a sötét, a csontos halál . .. Gépiesen tett néhány lépést arra, a i hol Fodor feküdt és Összerezzent, mikor • a segédje mondta neki: — Meghalt! . . tüdejébe fúródott a • golyó! . . Dénes hátán hideg borzongás futottat. — . . . A halál l . . . — folytatta gondolatait hangosan, de másik segédje kizaklatta álmodozásából. — Jer! itt nincs többé keresni valónk ! Az uton kissé magához téritette a szél, és őrült, hogy túl van a dolgon. A bizonytalanság többé nem bénitja életét; ő volt az erősebb . . . ő él ! De percre rá szeme előtt látta szegény Fodor torz arcát, amelyen a halál keze kuszálta úgy össze a vonásokat . . . Megremegett. . . Embert ölt!.. Megölte semmiért! Hisz bizonyosan nem is tudja, mért álltak szemközt. Az aszszony volt-e az ok, avagy az a korcsmai összekoccanás ?! De a végeredményben mindegy. Szegény Fodor halva fekszik a szomorú erdő tövében. Ugy érezte, hogy megbolondul, azért vigasztalni igyekezett magamagát, hogy ezt a társadalom törvényei követelték Így . . . hogy Ő nem is gyilkos, ő a lovagias ember, az erősebb . . . Majd büszkén szőtte tovább zavaros gondolatait, hogy a másik halálát maholnap elfelejti a világ, de ő hős marad, ő utána még évek múlva is fogják mondani : — Ott megy Dénes, a kitűnő lövő .. . párbajban is megölt egy embert, épp a szivét lőtte keresztül! Mire lakásához érkezett, az izgalom egészen beteggé tette. Segédjétől elbúcsúzott, és ruhástól ágyba vetette ma• gát. Roppantul elfáradt néhány nap óta, nagyon megviselte a lelkiharc, még az éjszakákat is rettegés közt töltötte, fel felriadva könnyű álmából; — most mindjárt elaludt. | Nyugtalanul, nehezen lélegezve feküdt | ágyán, de lassan-lassan elsimultak a barázdák homlokáról, és beszélni kezdett f . álmában : I — Igen! . .bocsánatot kérek! . . — ' szólt, és arcáról lehetett látni, hogy megkönnyebbült. De csakhamar felriadt, és mikor látta, j hogy ruhájában fekszik, azonnal eszébe jutott a való. — Meghalt! — mormogta, — a kibékülés, bocsánatkérés csak álom volt... Megöltem ! j Fel- és lejárt szobájában és bátorságot erőszakolt magára, le akarta küzdeni ^ megmagyarázhatlan, gyermekes félelmét. Hisz ő az erősebb, megölte ellenfelét, • és ezért nem bántja senki, még a könyörtelen törvény is félszemmel nézi a dolgát; mitől is retteg? . . Rendbehozta a ruháját, és lement az utcára. Egész megkönnyebbült, az utcai mozgalmas élet jótékonyan hatott lázas idegeire. Néhány ember súgott-búgott a
