Esztergom és Vidéke, 1900
1900-05-13 / 37.szám
ESZTERGOM és VIDÉKE AZ „ESZTERGOMvTDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET 4 * HIVATALOS LAPJA. MeáJelepik Vasárpap CS CSÜtÖPtÖkÖn. Felelős a szerkesztésén: Szerkesztőség és kiadóhivatal: * p LÓFIZE^É^ ÁRAK • MUNKÁCSY KÁLMÁN* (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Féf év//- ~~ - ~~ - ~~ - ~ ~ 'I kíf* - fi}' LaptHlajdonos kiadókért: SZCC^CQyí-tér, 330. SZálR. NegveTévre ^- ^ - ^ 3 kűri - ÜL Q R. PROKOPP GYULA- + K^tot »^ ^ *1 Kruplanicz Kálmán jubileuma. Esztergom, május iz. Ahogy előre jeleztük, minden felesleges külső dekoráció és hivalkodás nélkül, de annál melegebb«fn őszintébben és általánosabban ünnepelte meg Esztergommegye és első sorban Esztergom városa Kruplanicz Kálmán kir tanácsos, főispán közszolgálatának félszázados évfordulóját. Szép nap volt. feledhétlen, nemcsak az ünnepeltnek, mindenkinek aki részt vett benne. A nagy, igaz érdem elismerése, honorálása méltóképen nyilatkozott meg. A szív napja volt a csütörtöki. Igy folyt le : Mint emiitettettük, zajos, lármás hiábavalóságok nem zavarták a csütörtöki ünnepséget. Ami akutéira kihatott belőle, úgyszóllván csak a katonai zenekar szerdaesti szép szerenádja volt. A vármegyeházán lengett lobogó s a Bottyánkúrián ; a mi közönségünket még ily önként érthető örömtüntetés eszközlésére is kioktatni, figyelmeztetni kell. De az utcák elevensége, a közönség érdeklődő sürgés-forgása, dacára hogy az ég esővel fenyegetett, idegen fogatok robogása (feltűnt közöttük Kobek Kornél pompás négyese és özv. Luczenbacher Istvánná gyász fogata) már kora reggel elárulták, hogy nem szürke hétköznapja van Esztergomnak. Istentisztelet. Az ünnep — prograram szerint — istentisztelettel kezdődött a kir. városi plébánia-templomban. A törvényhatóság a vármegyeházából testületileg vonult fel, elől dr. Perényi Kálmán főszolgabiró a vármegye zászlajával, két oldalán ragyogó Zrinyi-díszmagyarban vármegyénk két előkelő, délceg ifja: Boronkayjenő és Kobek Kornél. A diszmagyarruhás urak közül kivált vármegyénk három országgyűlési képviselője. Zászlaja, alatt vonult fel a város tisztikara is. A zászlót Osváth Andor elnöki fogalmazó vitte. A padsorok egészen megteltek közönséggel, amelynek jó részét hölgyek képezték A jobb első sorban foglalt helyet az ünnepelt s vele ünneplő családja : neje, Deseő Leóné, dr. Hulényi Győzőné, dr. Etter Dezsőné. Megérkeztükkor a város és a vármegye urai a templom bejárat előtt frontot állottak. A Te Dumot agg korához mérve jitka érces hangon Boltizár József püspök, általános érseki helynök intonálta, aki egyszersmind az ünneprendező bizottság leglelkesebb, legbuzgóbb elnöke volt, amivel mély hálára kötelezte le a közönséget. Ugyanő szolgáltatta megfelelő asszisztenciával a misét is, amely alatt a közönség különösen gyönyörködött Balek Gyula segédkántor nem nagy terjedelmű, de rendkívül kellemes énekhangjában. Díszközgyűlés. Az istentisztelet befejeztével a közönség a vármegyeháza tanácstermébe vonult át s már a felmenetnél kellemesen lepte meg a lépcsőház Ízléses, színes feldekorálása, az ügyes csoportosításban elhelyezett növénygruppok, rögtönzött szalonfüikék karszéketekéi, zsölyékkel. Az alsó és felső karzat szépséges hölgyekkel telt meg, a teremben nem maradt talpalatnyi hely sem üresen. A díszmagyar ruhák között jól festettek a főpapi díszruhák, első sorban Boltisár József püspök lila talárja. Egymásután érkeztek: Bogisich Mihály, Kittenberger István, Maszlaghy Ferenc, Pellet József, dr. Rosszival István, Wenczell Antal. Ott volt a teremben városunk minden notabilitása. A két zászlótartó a lepíes kép mellett, a suite a háttérben helyezkedvén el, Andrássy János kir. tanácsos, alispán pontban tiz órakor megnyitotta és mindjárt fel is függesztette az ülést az után, hogy a főispán meghívására Heya Tivadar kir. tanácsos elnöklete alatt Frey Ferencz, dr. Hulényi Győző, Kobek István, Kakass László, dr. Perényi Kálmán és Wenczell Antal bizottsági tagokból álló küldöttséget kérte fel. Hosszú, percekig tartó, zajos éljenzés fogadta az ünnepelt megérkezését, aki röviden előadta, hogy a március io-iki rendkívüli közgyűlés határozatából hívta össze a mai közgyűlést, amelyet a megjelentek szives üdvözlésével ezennel újból megnyit. Most Boltizár József érseki helynök emelkedett szólásra, itt is alkalmat adva, mint a templomban, nagy, friss szellemi erejének megcsodálására. Fiatalos élénkséggel, érzéssel, közben igaz megindult T sággal is előadott beszédje a következőképen hangzott: Boltizárjíózseí: Méltóságos Főispán, Királyi Tanácsos Úr, Tekintetes Közgyűlés ! Ritka és nevezetes alkalom gyűjtött ma bennünket e komoly falak közé. A szemek tüze, az arcok bíbora, a keblek lelkesedése is eléggé mutatják, hogy ünnepelni készülünk. Igen ; Méltóságod érdemekben gazdag közszolgálatának félszázados jubileumára virradtunk ! Tartozó kötelességünknek ismerjük, hogy ez örvendetes pillanatot nyomtalanul átsurranni ne engedjük; hanem lerójjuk a szeretet, tisztelet és elismerés adóját az ész és jellem azon kiváló tulajdonai előtt, amelyeknek termékenyítő erejét immár ötven hosszú éven át szemléljük. Mint a csendes tó sima tükre, bájosan tükrözteti vissza a belevilágító hold szelíd fényét és a körülötte elterülő táj szépségeit: akként látom felragyogni. Méltóságod életében is a közpálya férfiának és a hazafinak azokat a vonásait, amelyektől nemesebben érző kebel nem tagadhatja meg nagyrabecsülését és hódolatát. Méltóságod századokra tekintő megyénk politikai és társadalmi életének mindég elsőrangú legmunkásabb és legbefolyásosabb előharcosai közé tartozott. Magasan lobogtatta folyton a korszerű fejlődés és haladás zászlaját. Meggyőződve lévén, hogy minden győzelem, amelyet egy nép aratott ; minden emelkedés, amelynek örvendett: minden jólét, amelyet magának biztosított ; saját, Istenadta erejének kifolyása és gyümölcse volt: a vállaira nehezedő feladatokat mindig a lelkiismeretes munka és fáradhatlan tevékenység árán ügyekezett megoldani. Kitartóan és lelkesen forgatta mindég az ész és jellem csorbulást nem ismerő fegyvereit, hogy minél nagyobb hódításokat tegyen a legdrágább nemzeti kincsek, a műveltség és erkölcs javára. Nyugodtan és önelégülten pillanthat tehát vissza Méltóságod azon félszázad küzdelmeire, amelynek határán szerény elismerése gyanánt egy hálás megye j elkesülten nyújtja át őszinte szeretetének és ragaszkodásának hervadhatlan koszorúja c. Ismerve Méltóságod önzetlenségének és szerénységének magas fokát, szinte tartózkodtunk attól, hogy külső jelek által is tanúságot tegyünk bensőnk túláradó érzelmeiről. Kegyeskedjék mégis megengedni, hogy akinek nemes személyét mélyen érzett szeretettel és tisztelettel övezzük,- állandóan szemeink előtt lebegtethessük és j utánzandó példánykép gyanánt a legkésőbbi nemzedékekre is átszármaztathassuk. Fogadja tehát kegyesen Méltóságod azon elhatározásunkat, hogy nemes alakját azok soraiba helyezhessük, akiket e megye egykori bölcs kormányzói gyanánt tiszteltünk ! (Lehull a lepel.) Fogadja Méltóságod szeretetünk és tiszteletünk e zálogát oly szívesen, mint amily őszintén és lelkesen kívánjuk, hogy megyénk és hazánk emelkedésére és virulására igen sokáig folytathassa még fáradhatlan tevékenységét. Engedje meg végül Méltóságod, hogy e hő kivánatok megújítása mellett, tisztelettel megkérhessem ő nagyságát, megyénk tisztelt alispánját, hogy e képet a jelen gyülésterem számára elfogadni és azt itt megőriztetni kegyeskedjék. Isten éltesse Méltóságodat! Hogy lehullott a lepel, egy percre mélységes csönd támadt s mindenki nagy érdeklődéssel szemlélte a kitűnő képet, amely immár beilleszkedett a volt főispánoknak az összes falakat ellepő képsorozatába s amelyet az erre felkért alispán néhány rövid szóval s azzal az óhajtással vett át, hogy az ünnepelt minél tovább ellenőrizze, vájjon ő megfelel-e a kép megőrzésére való megbízatásának. , A vármegye s a tiszti kar ünnepi szónoka, az igazi ünnepi szónok s lelke mélyéig poéta : B. Szabó Mihály főjegyző volt. Hogy remek beszédének mily hatása volt, bár a művészi előadást nem reprodukálhatjuk, meg fogják érezni olvasóink magából az alábbi beszédből: ' R^SzaM Mihály : Méltóságos kir. tan., Mélyen tisztelt Főispán Ur ! Tekintetes Törvényhatóság ! Nem irigyelem most az égzengés messze-ható dördülését. Nem óhajtok ezúttal semmit a fákat gyökerestül kitépő vihar hatalmas süvöltéséből. Még a tenger moraja sem az a hang, amelyet felszóllalásomban használnék most, ha módomban volna. De, mint a mohos szikla tövében fakadó patak, mely a zsongó méhek által ostromolt virágok aljában kígyózva, derülten csevegi el a napfénynek, a fáknak és a madaraknak mindazt, amit a szikla tövétől a folyóig tapasztalt, — úgy én is, szavaimban csak ahhoz a közpályához akarok alkalmazkodni, amelynek ötven esztendejét ma ünnepeljük. Mert ebben a közpályában nem volt semmi hivalgó, semmi zajt keltő, nem volt benne semmi tolakodó, semmi rátartó. Ez az Ötven esztendő elfolyott lassan ; egy-egy maroknyi idealizmust s abból a selymes szőke hajból néhány szálat magával vitt mindegyik. Egyik sem mulasztotta el, fölvésni emlékét az egykor üdepiros arcra, márványszin homlokra ; de azok a tisztes barázdák ott, azon az arcon, nem viharok nyomai s azon a főn azok az ezüst szálak, nem a szokatlan korán beállott telek havát jelképezik. Egyszerűen, tette az ő kötelességét s ezzel megfelelt rendeltetésének. S ha igaz az, hogy >szép és dicső a hazáért meghalni*, — úgy Deák Ferenccel s annyi jelesünkkel együtt beigazolta ő ís, hogy a hazáért élni s azt kicsiny és nagy dolgokban egyaránt szolgálni, nem kevésbé szép és dicső feladat. Mert a kenyér, amely a szegénynek az ő nagy éhségét csillapítja, nagyobb értékű egy leigázott tartománynál ; aki felruházza a mezíteleneket, dicsőbb tettet mivel, mint a diadalmas hadvezér, ki letarolt mezők s feldúlt falvakon át vezeti seregét a győzelemre ; aki az árvák könnyeit az ő szivének melegéből fakadó vigasztaló szavaival felszárítja, a maga kicsiny hatáskörében több jót tesz az emberiséggel, mint a nagy felfödőzők. Ezeknek az utja mindenütt embervérrel van csapázva, mig a másiknak a nyomában áldás fakad s minden lépten-nyomon érezheti a földön képzelhető legnagyobb boldogságot: annak a tudatát, hogy kötelességeit lelkiismeretesen teljesítette. S a jó közigazgatás kenyeret ad az éhezőknek, befödi a mezítelenek didergő testét s letörli az árvák könnyeit; — ez az ő igazi feladata, az ő hatalmas végcélja. Sajnos, nem kevesen vannak, akik a kuszáit gépezet hatalmas arányait felületesen tekintve, nem tudják, vagy nem akarják meglátni az ilyen eredményeket. Mások ismét szikes, dágványos mezőt látnak maguk előtt, rajta itt-ott — ma már düledező — egykor hatalmas építményt, körülvéve félig romba-dölt bástyafalakkal. Ezek látják a kopárságot, de nem mondják, hogy ennek az óriási területnek a művelésére alkalmazzunk nagyobb munkaerőt; tudják, hogy a robotosok a szükséggel küzdenek, de eszükbe sem jut, hogy a napszámot emelni kellene. Minden lépten-nyomon termésaranyat taposnak, de silány pénzkérdések miatt meg sem kísérelik föltárni ezt a földet s Magyarország érdekében értékesíteni annak óriási kincseit.
