Esztergom és Vidéke, 1900

1900-04-15 / 29.szám

1900. április 15. lettem volna inkább szakácsné, vágysz obaleány, de ne viseljem a hadsereg portupéját. Képzelhetik izgatottságomat, mikor ezeket hallottam a nézőközönség soraiban. Iszonyú düh fogott el és majdnem felugrottam a színpadra, de az utolsó pillanatban az orvos meggondolta magát és lakásom felé tartott. Akuliszszák mögött, a hová időközben felrohantam, az orvost kérdőre vonandó, tudtomra adták, hogy az emiitett tábornok csupán koholt személy, aki azért én voltam, mivel valami szerepet kellett vállalnom, ha nem is volt a szerep megjelenéssel Összekötve. Ez az epizód emléke pedig: egy, az orvossal történt kibékülésből kifolyólag, többi barátaimmal elfogyasztott pezsgős vacsora utáni váltótartozásaim agiójának felszökkenése. Nem kisebb alakítás jutott osztályrészemül a „Charlie"-nénjében, ahol Pil Frici voltam. Ugyebár ez egy közönséges név,ámde a közönséges névnek megkellett jelenni egy villásreggelin, a melyre egy amerikai nagynéninek kellett megérkeznie és azt mulattatni. Nagy örömben úsztam, gondolván már előre a jó kosztolásra és titokban arra, hogy a milliomos nagynénit meghódítom. Felvettem egyetlen fekete kabátomat, cilinderemet pedig Cseicsnernél kivasaltattam. Mikor már azon volt a sor, hogy no, most a szerző engem beléptet, eszébe jutott, hogy a darab úgy lesz jobb, ha én meg sem jelenek, hanem helyettem a helyzet bonyolulttá tétele céljából, Babsz barátom fog megjelenni. A szerzőre végtelenül megharagudtam, de belátva, hogy utóvégre is a szerző ugy rendezi be a szereplőket, amint neki tetszik, belenyugodtam a végzetbe, csupán az fájt. hogy a majonézes csibét, meg a pástétomot nélkülem fogyasztották el. Voltam én még a szini idény alatt Gröre Gábor is, meg Fombrone grófja, azonkívül mint kisegítő színész, végigjátszottam az elmaradt szereplők helyett az Összes férfiszerepeket, voltam ügyelő, súgó, de a legnagyobb tökélyre a kortina-huzást vittem. Kinevezésem ugyan még késik, de bizom az intendánsban, hogy e diszes polcra csupán engem nevezhet ki, hacsak nem lesz korrupció, protekció és nepotizmus. A legjobb epizódot az egyik próbán jegyeztem fel. A legfiatalabbik műkedvelő ugyanis, kinek az egész szerepe abból állott, hogy belép és jelenti, hogy a félelmetes Fombrone grófja megérkezett, a hntodik próbán azon kérdésemre, hogy miért visszi magával a szerepkönyvet, azt felelte, hogy »kérem még nem volt idom elkészülhetni*. A próbák és előadások emléke gyanánt a Hitelbankban két váltót helyeztem el, csupán azért, hogy a szerepléseim dátumait el ne feledhessem. Legnagyobb benyomást tett reám a műkedvelők borbélyjának azon cselekedete, mikor véletlenül majdnem a fél bajuszomat vágta le az álszakál helyett. Élményekkel nem dicsekedhetem, mivel a nagy művészek a kulisszák mögött szerepükbe beleélve magukat, csupán annak élnek, —amelyek pedig már a parketten történtek, azok elég szomorúak. Most pedig megírom véleményemet, mely a nyert benyomások alapján az volna, hogy összes díszleteinkkel egyetemben — Béla . bácsit is magunkkal véve — induljunk szinészeti körútra. Ezzel egyrészt azt érnénk el, hogy függő adósságaink kifizetődnének, másrészt pedig, és ami a fődolog, tudomást szerezne rólunk a nagy világ és a még jelenleg elrejtett Jászaik, Küryk, Nagy Imrék, Császárok fényes tudásukat ragyogtatva, Esztergáéinak dicsőséget szereznének. Előbb azonban építsünk arénát. Szerkesztő barátomnak kész híve Erős Soma. ESZTERGOM és VIDÉKE. (29. szám.) Kedves Szerkesztő barátom, ne haragudjál, hogy b. lapod számára holmi „posta-munkát" fogok csak összehozhatni, do a „Pourparler" már annyira a körmömre égett, hogy az előfizetők boszujának áldozatává válni nem akarván kénytelen voltam előbb az én hóesésemet boldogítani. De hol is kezdjem ! Arra kértél, írjak valamit szerény mükedvelősködésem történetéből. — Szerénytelenség nélkül legyen mondva, ezek a napok valósággal aranjuezi napok voltak, de én, az exszerkesztő, kétlem, hogy meg tudom adni ezekuek az édes jou-joudar ab oknak azt a zománcot, amelyet az az örökké feledhetlen, kedves társaság, a bohémvilág ezer apró kellemességeivel valóban nélkülözhetetlenné tett. Nem vagyok valami nagyon szentimentális fickó, de mikor a jól ismert bordó-plüss függöny utoljára gördült alá, szemeimet nem tudtam levenni erről a kellékről, amely már több ízben hozta bizsergésbe véremet egészen addig, mig el nem homályosítottak azt a visszatarthatatlanul előtörő könnyek, a feledhetetlen mult legékesszólóbb emlékei és tanúi. Nehéz, nagyon nehéz volt megválni attól a filigrán művű kicsi színpadtól, amelynek minden egyes kulisszájához annyi, de annyi kedves emlék fűződik! Es őszintén szólva, még egy évre szívesen elhalasztanám rohamosan közeledő alapvizsgám dátumát, ha vissza tudnám varázsolni az utolsó próbák édes gyönyörűségeit. — De csitt! Ebből elég lesz ennyi, Az én élményeimet eldicsekedni nem akarom, illetve helyesebbnek tartom azokat elhallgatni, de ha nem lesz unalmas, elpletykázok egyet-mást azokból a kulissza-títkokokból, amelyeket a cvikkerem reflexe többé-kevésbé bevilágított. * Az Egérfogó bemutatója előtt voltunk. A közönség szép számmal gyülekezett. Mi szereplök mindannyian a kulisszák mögött lestük a függöny felgördültét. — Kézről kézre járt a pezsgős pohár, mert kellett ám egy kis „kurázsi,", habár ezt egymás előtt erősen titkoltuk. Legbátrabbnak a társulat bájos kis naivája látszott, aki ennivaló kedvességgel tudott kocintani a gyöngyöző nedvből. — Készen van mindenki? — kérdezte az ügyelő. — Igen — volt a lakonikus válasz. Erre megszólalt a csengetyü. Mindnyájan Összerezzentünk, csak naivánk mosolygott édesen. — Második csengetér, . . . harmadik — „no most" — erre a jelre felemelkedett a lomha, nehéz függöny. A kis naivának kellett e jelre a színpadra lépni és . . . már a a kilincsen volt a keze, ... de már nem mosolygott. Egy nagy sóhaj szakadt fel hevesen hullámzó kebléből és hamarosan három pici keresztet vetett magára, de a második és harmadik keresztett „véletlenül" fordítva vetette. Történeti hűség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a színpadon már ismét édesen mosolygott. Ugyanennek az előadásnak a próbáin történt egy másik megörökítésre érdemes esemény is. A hű szerelmes nagyban teszi a szépet imádottjának, — (természetesen a színpadon,) — a bájos hölgynek pedig a „lángoló szerelmi vallomás" hatása alatt Ámor nyilától megsebezve, Rómeója karjaiba kellett volna borulnia. Mi mindannyian kíváncsian lestűk ezt az alakítást. A hősszerelmes pózolt, arca kipirult, hangja remegett az izgatottságtól, szemei lángolni kezdtek . . . , (— no most, biztatgattuk egymást —-) és képzeljék csak, ő megtörölte izzadt homlokát, és a kicsiny kacsókat eibocsájtva egy pohár vizet kért az előretolakodó piccolótól, Kálmántól. Mi kajánul mosolyogtunk, a megcsalódott Júlia pedig naiv hangon leszólt a mamákhoz: — »Ugy-e, ez n

em volt eléggé természetes ?" * Hogy mily irigyelten vidám élet folyik odabenn a kulisszák mögött, erre példa legyen az alábbi : Javában próbáltuk a Charlie nénjét. Minden szerepkör be volt töltve, csak Mary szobaleány szerepére nem vállalkozott senki, mert az utasítások szerint az arrogáns inas megcsipkedi a szobacicus állat, de a föhiba az volt, hogy az egész szerep csak öt szóból állott.) A próbák egyik szívesen látott hölgyvendége az utolsó előtti harmadik próbán végre nagy éljenzés közepett vállalkozott a szerep eljátszására. És mivel a szigorú főrendező csak a szereplőknek engedte meg a kulisszák mögött való időzhetést, az uj tag — dacára annak, hogy a harmadik felvonásban volt szerepe, — az első felvonás megkezdtevei a színpadra jött és igazán örömmel társalgott a sikkes oxfordi diákokkal. Vége volt az első felvonásnak, a második is közel járt már a befejezéshez. Örömmel néztünk a harmadik felvonás elé, amely az uj vendégszereplés folytán még kedvesebbnek ígérkezett. Természetes, hogy az arrogáns Brasset várta leginkább a páros jelenést. De mikor elérkezett az idő, szegény Brassett bizony csak egyesben mókázott. — „Nem tudtam még a szerepemet," — mentegetődzött a szobacicus-j elölt, de valakinek mégis bevallotta, hogy csak azért fogadta el látszólag a szerepet, mert „egy próbán át ő is boldog akart lenni." * A férfiszereplők egyik kiváló tagja — a rossznyelvek szerint, — a meglepetés látszataik mmél természetesebb és tökéletesebb bemutatásán fáradozott az utolsó napokban. Nem tudtuk elképzelni, h°gy e színlelésre miért lenne szüksége eg

észen addig, amikor a babérkoszorúból álló meglepetést igazán meglepetésnek vette, noha a rosszakaratú híresztelés szerint, mikor az említett szereplő &

z ajándékot a maga számára kiválasztó^ a

> csa

k az áron lepődött meg, mert az pénztárcáját nagyon is igénybe vette. (Ezért a felelősséget a „felelősre" hárítom; reeriminációnak szívesen helyt adok.) * * * Bocsánatot kérek még néhány percre az untatásért. Csak ezt az egyet akarom még elmondani. A Charlie nénje cz. színműben az egyik oxfordi diák, — aki a férjek egybehangzó vallomása szerint: veszedelmes don Jüan — nyilt szinen vall szerelmet hölgyének. Az utolsó próbák egyikén a sikkes diák nagyon ^ beletalálta magát a jelenetbe és igazán dicséretesen oldotta meg a szerep nehézségeit. Csupán egy helyen akadt. Három szót nem tudott kellő hangsulylyal kimondani, ezeket: „legyen a feleségem, édes Kitty" üis mikor ennek okát tudakolták, lesütött szemekkel, ártatlan arccal vallotta be: „de kérem, én ebben olyan járatlan vagyok." Mondják, hogy az „ebben" szó alatt nem a vallomást értette, hanem a házassági ígéretet. Ezek után magamat az olvasóközönség figyelmébe és Lovas vívómesternek különös jóindulatába ajánlva üdvözöl Fekete Viki. Egy Kaszinóest. Előadás után vagyunk . . . Már nem tudom, hogy én is szerepeltem, csak azon a végtelen unottságon, melyet érzek, veszem észre, hogy hát nekem is tapsoltak. Valami „katzennjammer "-forma fog el. Elvonulok egy sarokba s bámulok. Szinte merengek. Magam vagyok. Pedig körülöttem zsibong a tömeg. Keringő, tánezoló párokat látok. Emitt fiatal lányok suttognak, amott haugos kaczaj, mindenütt pajkos jókedv. Es én egyedül egy sarokban. Eszembe jut Werescsagin képe: A Sipka szorosban minden csendes. Hát az én szivemben is minden csendes . . . Figyelek. Előttem keringenek a párok, de én csak a nőket látom. Szőke. Arcza olyan, mint egy szenvedő madonnáé. Szinte áttetsző arczbőr. Mosolya fáradt, tekintete hideg ...