Esztergom és Vidéke, 1900

1900-04-15 / 29.szám

a kör főirányzatával egyetértő bármely polgár, aki a képviselőtestületi tagok korlátoltabb számánál fogva a közügyek elintézésének zöld asztalánál nem foglalhat helyet. Sőt kivánatos|is, hogy minél számosabb hason gondolkozású polgár sorakozzék ott. Az ekként szervezett (esetleg átalakított) kör a város napirenden levő nagy kérdéseivel állandóan és behatóan foglalkoznék, ami már csak a >több szem többet lát< elvénél fogva is tagadhatlanul jótékony hatással lenne a közügyek minél célszerűbb intézésére. Míg tehát egyrészről a városi élet aktív szereplőire serkentő, buzdító, irányító és ellenőrző hatással volna, addig másfelől a közügyekben való hozzászólást biztosítaná ama polgárok számára is, kik a képviselőtestületen kívül állanak s igy lenne a leendő városi képviselőknek mintegy előkészítő iskolája. Itt e körben ismerhetnék meg szerepléséből és buzgóságából, hogy ki foglalhat helyet, mint legméltóbb, a városatyák sorában. És azok ki-, és megválasztásánál nem a nevek és melléktekintetek után indulnának, hanem a már szerzett érdemeket jutalmaznák. Igy azután a képviselőtestületi tagok választása nem lehetne a véletlen esélye, avagy titkon szervezett manőverek sokszor nagyon is kétséges értékű eredménye. Ez a szélesebb, a polgárság minden rétegére kiterjedő szervezkedés megszüntetné a > klikkuralom € rémmeséjét is. Ez lehetne és lenne is egy jól szervezett, akcióra bármely pillanatban kész és képes városi párt. Ilyen létezésének jogosultsága pedig nemcsak nem vitatható, hanem feltétlenül szükséges, mert ahol küzdelmek folynak, — már pedig ki tagadhatná, hogy a közügyek intézése körül a küzdelem állandó — ott csak a szervezett tábor állhatja meg jól a helyét. Ad hoc csoportosulások rendszerint pillanatnyi érdekek alapján történnek s azoknak csak a közjó iszsza meg a levét. De ettől eltekintve, ilyen alkalmi csoportosulások véletlen esélyeinek nem szabad többé kitenni a várost. Akik felfogásomat, amelyet az elmondottakon kívül még számos ok támogat, osztják: fogjanak is hozzá a felvetett eszme megvalósításához, fogjanak hozzá komolyan és minél előbb. Akár egy egészen uj kör alakításával, akár — ha ez lehetséges — az évek óta fenálló jelenlegi •Városi Kör< bevonásával. Egy városi képviselő. Elkésett trubadúr. Kitárnám lelkemet előtted, Ha tudnám, hogy megértenél. Elmondanám: forrő szivemnek Zajongó lelkem mit beszél. Elmondanám, hogy amit érzek, Azt nem mindenki erezi, Hogy telkem álmát, szivem vágyát A tömeg föl nem érheti. De nem mondom. Néma a szájam, Vallani többé nem fogok. Te más lettél azóta. És én Elkésett trubadúr vagyok S aztán minek/ Hiszen ha szólnék S elmondanám, bennem mi él, Tán meggyűlölnél, tán nevetnél, De soha meg nem értenél. Lánf vagy, olyan vagy, mint a többi Talán jobb, mint a többiek; De a közös bilincs köt össze Éggel és földdel tégedet. Én ezt a bilincset elszakitottam S ott járok ég és föld között. Igaz szabadság glóriája Leng a kietlen ut fölött. Mernél ez utamon követni 1 Letépnéd-e a láncokat t Soha. Ne tudd meg hát te többé, Hogy a lelkemből mi fakad. Pedig ha elmondhatnám néked S amit mondtam, megértenéd, Uly boldogok lennénk mi ketten, Minőket nem látott az ég. Idegen lettem a világnak, Melyben élsz, remélsz, szeretsz. Nem ismerem már azt a vágyat, Melyért te szelíden epedsz. Nem az vagyok már, aki voltam, Már más a lant, a dob, a húr . . . — Te vagy a büszke várkisasszony S én az elkésett trubadúr. Erdőst Dezső. Petfffi szerelmei. Irta: HORTI BÉLA.* — Első közlemény. — Petőfi, a ki minden emberben a srivet kereste és a szív szerint becsülte az emberek értékét, maga is sziv volt egészen. Csodálatos mélyen érző sziv. Olyan sziv, mely nem közönségcsen szeretett szülőt, barátot, leányt, de olyan sziv is, mely nem közönségesen tudott gyűlölni, a mely nem tudott megengesztelődni, megbocsátani. A milyen nagy mértékben volt kifejlődye benne a szenvedélyes, mindent kizáró, igaz érzés, olyan mértékben követelte meg mástól is. Azt akarta, hogy a kit Ő megszeretett, az agyanúgy szeresse vissza. Azt nem tudta megérteni, elhinni, hogy lehet misként, keyésbbé is szeretni. Ebben van az ő nagy csalódása, ebből fejlődik ki gyűlölete. Mert a mindent kizáró érzemény nincs meg minden szívben; és ha meg is van, kérdés: Petőfiért van e meg ? Vagy ha megvan Petőfiért, a költőért, megvan-e a Petőfiért, az emberért? Az élő költőben a kartársak nemcsak a költőt látják. A ki barátot, feleséget akar, legyen ember is; mert ritka halandó az, a ki megérti szivének nem földi érzését, elméjének magas szárnyalását. Petőfi pedig mindenütt és minden körülmények között költőnek érezte, tudta magát. És mindenütt a költő szabadságával járt el, mindenütt a költő szivével érzett, mint ember és a költőagyával gondolkodott. Természetes, hogy egyik csalódásból a másikba esett. Különösen szerelmeiben állandó cz a csalódás. Vannak, a kik azt mondják, hogy nem volt olyan alakja, arca, a mely a nőket lángra lobbantotta volna. A leírások szerint közepes termetű, sovány, sárgásbarna képű férfi volt. Szemei aprók, feketék, szokatlan tűzzel csillogók. Alacsony volt homloka, a mi nem éppen szép, de szája kicsi. Bozontos, koromfekete haja, melybe már ifjúságában ősz szálak vegyültek, érdekes lehetett. Világosabb szinü bajuszának és szakállának ritkasága már kevésbbe vonzó s hihetőleg nem is gondozta bajuszát. Szakállát azonban nősülése után leborotváltatta, valószínűleg felesége óhajára. Ha nevetett, arca elcsúfult, egy kiálló fog csúfította el. Egyébként arca rendesen komor és dacos színezetű volt, bár kellemes társaságban érzelmesen megESZTERGOM és VIDÉKE. (29 szám.) 1900. április 12. *) Lapunk jeles tolla munkatársa nagy sikerrel olvasta fel ez érdekes munkáját a tolnamegyei nőegylet, mult havi diszgyülésén. szélidült, lágygyá változott. A leírás szerint tehát nem volt szép ember, de távolról sem csúnya. Sőt ha arcképeit nézzük, csinos, érdekes férfinak találjuk. Téves felfogás szerelmében való szerencsétlenségét alakjában és arcában keresni. Inkább sajátságos viselkedésében, csiszolatlan modorában, különcködéseiben lehet megtalálni azt az okot, mely miatt nem volt kegyeltje a hölgyeknek. Hire is rosszabb volt. Szenvedélyes túlságairól, őszinteségéből fakadó gorombaságairól, leplezetlen, sokszor durva nyerseségéről nem kis körben lehetett ismeretes. Hogy mi vezette ilyen tulságokra, azt nem kutatta senki. Emberi gyöngeség az, hogy inkább a hibákat keressük egymásban, mint a jó tulajdonokat és emberi gyöngeség az is, hogy a csekély hibáktól nem látjuk az erényeket, s kicsi ballépésért ítéletet mondunk egy egész nemes élet fölött. Általában rossz hire volt. A kik közelebbről nem ismerték, alig tudtak róla mást, mint hogy' sokat színészkedett, hogy katonakorában s egyéb vándorlásai közben sók nyomorúságon ment keresztül és hogy tömérdek bort iszik. Legalább verseiből azt lehetett következtetni. Be van azonban már bizonyítva, hogy Petőfi éppen nem volt barátja az ívásnak, inkább csendesen szeretett mulatni, kerülvén a zajos dorbézolásokat. A látszat itt is csalt. Természetesen a szende, házias nő, a milyenről Petőfi álmodott, nem igen lelkesülhetett olyan emberért, a ki hányt-vetett sorsáról és korhelységéről volt ismeretes széltében hosszában. És a hivatalnélküli áliapoc, az írásból való bizonytalan jövedelem, nem csekély befolyással van a női szivekre. Arra nem mert senki gondolni, hogy ez a számtalan viszontagságot átélt ember állandó, hű, odaadó férj is tudna lenni. Arra nem gondolt senki, talán nem is tudták, hogy ennek a hányatott embernek milyen erős érzéke van a csendes családi élet iránt. De gátolta őt a szerencsés szerelemben különösen modora, fellépése. Már első megjelenése sem keltett vonzalmat. Aki nem közeledett hozzá teljes bizalommal, ahhoz sohasem tudott őszinte lenni. Rideg zárkózottsága is csak később, kedélyes társaság melegében olvadt fel. És ha valaki hozzá közeledett, szinte hideg, mintegy elutasító modorban fogadta ; nem tudott szíves, nyájas lenni. A finomabb modornak, társadalmi műveltségnek nem volt birtokában. Nem is szerezhette meg. Szülei egyszerű mesteremberek voltak. Atyja indulatos természetű, anyja ellenben gyöngéd, szelíd, házias nő. De a jó anya intő, óvó szavát nem igen hallhatta, mert gyermeksége óta távol volt a szülői háztól. És távolléte idején kevés alkalma volt az úgynevezett jó nevelés szabályait megismerni és megtanulni. Katonáskodásakor, kóborló utjain majdnem mindenkitől elhagyatva, csak az élet nyomorúságait, keserűségeit tapasztalhatta. Társasága jobbadán olyan emberekből állott, a kik nem igen törődtek a kényes illedelem kényelmetlen követelményeivel s ha finomabb társaságba került, érintetlenül hagyták a szokásos udvariassági formák. Ő maga mondja magáról, hogy semmiféle szabálynak nem hódol meg. Ez a korlátlan szabadság iránti vágyában gyökeredzik. És ebből kifolyólag távol áll jellemétől minden képmutatás, hízelgés, hazugság. Nem hallgat el semmi olyast, ami neki visszatetsző. Nyílt őszinteséggel, sokszor sértő gorombasággal mondja meg véleményét. Pedig a I szerelemben a sima modor, a gyöngéd' epedés, a regényes hajlandóság, az ügycsen alkalmazott bókok, a csinos ruházkodás mind megannyi eszköz, mely legtöbbszőr bizhat. Petőfiben egyik sem volt meg. Heves lobbanékony természet; rögtön viszont szerelmet akar, nem ért a hódítás aprólékos és hosszadalmas fogásaihoz, O nem járkál hölgye után tele sóhajtással, nem tiszteli meg éjjeli zenével, nem kedveskedik apró ajándékokkal, nem mond szivet csiklandozó bókokat, mert hiszen egyik sem mestersége. Legfőllebb verset ír hozzájuk és róluk, ami igen megtisztelő dolog, a hiúságot is legyezgeti, de még nem elegendő a viszontszerelemre. Sőt nem hogy mindezeket nem teszi, de más tekintetben vakmerőségig bátor és a tulságig szerénytelen fiu, a női társaságban tartózkodó, szégyenlős, ügyetlen a ncvetségig. Szó nélkül nézte a megszeretett leányt, csak szivében érzett olyan mélységes érzelmet, a milyet más nem. És ezt a mélységes szerelmet csak versben tudta kifejezni. Versben, amiben nem hisznek. Vegyük még ezekhez azt a csekélységnek látszó dolgot, hogy ruházatára, külső megjelenésére nem sok gondot fordított. Hogy az akkortájt Pesten uralkodó párisi divattal nem törődött, vagy hogy egyáltalán nem gondolt a divattal, magában véve még nem jelent sokat. De ruházkodása vagy hanyag, vagy saját külön divatja szerint kieszelt. Egyrészt ugy nyilatkoznak, hogy nem látszik ki belőle a költő, másrészt ujjal mutogatnak az utcán sebesen rohanó, peleskei nótáriusra emlékeztető alakra. Fején kucsma, derekán rövid dolmány, szűk nadrágja csizmába tűrve, kezébe fokos. Majd a nyakkendő viseléssel is hadilábon áll. Mindenesetre különös jelenség lehetett. Különös színben tűnhetett fel a nők előtt. Ott is szeretni fog. Még ifjú, szinte gyermek voltam, Mikor előtted meghajoltam Ó drága szerelem ! S hymennek édes rózsalánca Veled örökre összezára Én édes hitvesem. Azóta ügy múlnak az évek, Hogy én belőlük mit sem érzek, S bár gondom van elég, De hogy megosztod, ő te drága, A lelkem szinte meg se látja, Több is lehetne még , . . Előttem csak egy gondolat van,* Szép hitvesem, két kis fiamban Mily kincsem van nekem, S rád gondolok ezerszer, áldva, Hogy ezt te adtad, mind, te drága, Te édes szerelem! . . . Ó szerelem! . . . • kicsi szóba' Éltem regénye mind beróva, Mást is mondjak-e még ? Amíg ifjú voltam, szerettem, És férfivá szeretve lettem, S szerelmem most is ég. És égni fog, a míg a lelkem Nem hagyja el örökre testem, A míg szívem dobog. De oh I talán ha sírba tesznek, Még az se árt meg a szívemnek S ott is szeretni fog . . . Lovas Gyula. 7w> 7W> *W* *W* *W* *W* *W* *W* ww* »W* *W* *W* *W* *W+ KRÓNIKA. „Thalia a Kaszinóban" Immár évek hosszú sora óta tisztelt kritikusunk rendesen bújósdit játszott, amikor tudta, hogy esti munka vár reá, frakkját, vagy redingot-ját elő kell venni s megviselt palettáján újra keverni a piros, rózsaszínű, fehér színeket, méraé-