Esztergom és Vidéke, 1900
1900-04-15 / 29.szám
ESZTERGOM és ÍME AZ „ESZTERGOMVTDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET 4 * HIVATALOS LAPJA. McgJclCT>ík Vasárnap és CSÜtÖrtÖkÖll. Felelős* szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: : B ' A , I MUNKÁCSY KÁlíMÁN- (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) ELŐFIZETÉSI ARAK : ' 5fi 4 éTp é e T- Jj* Z JJ' Laptulajdonos kiadókért: Széc^e^yi-tér, 880. szánj. Negyedévre ^- ^ - ^ a kSr! - fii! QR- PRO KOPP GYULT-A- HN *e M ^ vls „ tt . ^ 900 éY. • Esztergom, április 14. . . . Es újra visszatért az isteni Megváltó szenvedéseinek s dicső feltámadásának ünnepe, mely a szeretet Örök erejét emelte lerombolt bálványok oltárai helyébe s a testvériesség érzetét adván a világnak, — Örök időkre kijelölte az ember fejlődésének irányát. Tizenkilenc századon át nem veszített erejéből ez a nagy, ez az egyetlen parancs, amely az egyén szabadságát köti: a szeretet; de inkább növekedett s behatott a társadalom törvényeinek minden legkisebb hasadékába s mint teremtő erő formálta át az emberi intézmények minden fokozatát. Kevés oly kidomborodó, világos példát mutat a népek története, mint éppen a magyar nemzeté, mely az idők végtelen árjához képest csekély korszakok után, oly kicsiny egészben tükrözné vissza a Megváltó tanításának isteni hatalmát, az emberiségnek adott uj eszmék átalakító fejlesztő erejét. Kelet felöl kicsiny és nagy népek a haladás gyorsaságában és erejében elvesznek mögöttünk, vagy utánunk sietnek, amidőn a magyar nemzet keresztény világa kilencszázadszor zengi: Alleluja ! Ünnepre készül e szent évben a magyar katolikus világ s méltó, hogy az egész nemzet hálás emlékezéssel osztozzék, vegyen részt ebben az ünneplésben. Ez nem külön vallási hálaadás csupán, de az egyik legfőbb nemzet alkotó erő elismerése, a múltban tett nagy szolgálatok hálás megbecsülése; nem is kérdés az, amit egyik jeles egyházi írónk felvetett ^vájjon nem küldünk e koszorút II. Szilveszter pápának lateráni sírjára ? lí mert ha van, ha lehet méltó koszorú a magyar nemzetnek küldött koronáért, amely máig is nemzeti létünk és egységünk szent szimbóluma, dicsőségünk, alkotmányunk és erőnk forrása, ugy a nemzet egységesen és egészben, minden felekezeti különbség nélkül nem késhet e kérdésre igennel, — tettel felelni. Á magyar nemzet mindenkor, a legádázabb politikai küzdelmek között is megtudta adni azt, amivel a saját tekintélyének tartozik. Ez nem felekezeti — ez nemzeti kérdés! Esztergomot, amely sokszor kérkedve tekint vissza a történelem első századaira, midőn a hazának fővárosa volt, a IX, százados évforduló, sajnos, — hanyatlóban, megtörve, megszegényedve találja. Ezzel számolnunk kell, de a mult dicsősége kötelez s mint az igazi, nemes ivadék büszkén tekint megfakult palástban is, szegényen is, dicső ősei emlékére s azt becsben tartja, Őrzi: ugy Esztergomnak is ki kell tisztogatni, fényesíteni régi dicsőségét erre a nagy alkalomra, hogy ereje szerint méltó lehessen nagy híréhez. Esztergom mai generátiója a mult folytatása, annak a régi dicsőségnek hordozója, a mult általa él és van a jelenben s igy nemes vetélkedéssel kell megtenni mindent, ami szegénységünktői telik. Egyébként is a terhes részt, az anyagi áldozatokat nyilván a falaink közt létező egyházi főméltóságok fogják viselni, akik azon nagy javadalmak haszonélvezői, melyek éppen szent királyunk s felkent utódai által egyenest a katolikus egyház erejének és egyúttal fényének gyarapítására rendelvék. Ily védnökök oltalma alatt kétségtelen, hogy az ünnep lélekemelő és magasztos lesz, hogy városunk régi dicsősége egész fényével fogja beragyogni a hazát. Nagy és dicső gondolat elképzelni az ország fővárosát kilencszáz év előtt . . . s ma, itt látni annyi viharos évszáz után az ország zászlósait, a most már messze túl szárnyalt város szerény falai között. Nem képzelhető impozánsabb jelenés, mint a midőn a magyar katolikus világ legfőbb képviselői, az összes megyés püspökök Asztrik utódának vezérlete alatt hálaadó imára gyűlnek össze az ország legszebb és legnagyobb székesegyházában, kilenc évszázad után azon a helyen, ahol minden kő a multak emléke, ahonnan egykor az apostolok indultának meghódítani a szent keresztnek Árpád harcias népét, a magyar nemzetet. Alleluja! zengjük ma a szeretet Mesterének feltámadása ünnepén s Esztergom népe kétszeres örömmel zengje, hogy szabad hazában, egy erős nemzet áll s a mult dicsősége bearanyozza sziklafalának mohosult romjait. Ebben az ünnepben, egy kicsit mi is feltámadunk! S. Szervezkedés a városban. — »Városi Kör.« — Esztergom, április 13. Meg volt magyarázva e lapok hasábjain, hogy a város nagyobb boldogulása, gyorsabb előrehaladása, közviszonyai javulása érdekében határozott szükség volna, ha a >Városi Kör« e téren megfelelne fenállása, alakulása alapcéljának, sőt egyetlen céljának. Le volt mindez bőven és meggyőzően tárgyalva, magam is hozzájárulok az elmondottakhoz, de nem hiszem, hogy azoknak eredménye legyen. A »Városi Kör« kezdettől fogva a passzivitás jegyében állott s abból, úgy látszik, most sem tud, vagy nem akar kimozdulni. Hogy létesült: megváltoztak azóta az idők, a viszonyok, az emberek s éppen azért szervezetének is ma másmilyennek kellene lennie. Én azt hiszem, ez az egyesület, amely életképességének semmi jelét sem adta, hamarosan el fog múlni születési gyengeségben. Éppen ezért vélem, hogy más irányban kell megkezdeni a szervezkedést. A szervezkedés alatt a rokongondolkozásu és rokonérzelmü polgároknak egy határozott irányzat szolgálatára való tömörülését értem, amely irányzat — szerintem és viszonyaink között — más, mint szabadelvű nem lehet. Nem lehet pedig azért, most eltekintve attól, hogy immár a polgárságnak túlnyomó többsége sorakozott ez irányzat lobogója alá, kétségtelen, hogy városaink (más, okosabb, gondolkozóbb városok) voltak mindég első sorban a szabadelvüség zászlóvivői s haladásukat és boldogulásukat ennek köszönhetik, ettől várhatják. Az emiitett szabadelvüség alatt pedig nemcsak azt értjük, hogy a tisztviselői és képviselőtestületi tagválasztásoknál a legérdemesebbek mellett lépjen a szervezendő egyesület, a diadalt elsősorban biztosító szervezet, tervszerű akcióval sorompóba, hanem hogy nagyobb fontosságú városi kérdések szélesebb körben való megbeszélésével és alapos megvitatásával hozzájáruljon a nagy közvélemény helyes és alapos formálódásához egyfelől, másfelől pedig üdvös eszmék megérleléséhez és a kérdések legcélszerűbb megoldásához. Lehetne e tekintetben működése előkészítő, vagy informatív jellegű a városi hatóság által kezdeményezett ügyekben, de felléphetne kezdeményezőleg is a kebelében megérlelt jó eszmék és üdvös tervek felvetésével, vonatkozzanak azok akár a községi, akár a társadalmi életre és megoldásuk tartozzék akár a hivatalos városra, akár a társadalomra. £gy ily — mindég a megfelelőre gondolva — egyesület, vagy klub létezésének feltétlen, szükségességet még erősebben megvilágítja egy pillantás az ügyek mostani kezelésére. Most közügyekkel vagy magán körben, vagy a vendéglői s kávéházi asztaloknál foglalkozik a polgárság, Ez uton és e fórumokon formálódik, ha ugyan formálódik, a közvélemény is. És ez, ahány magán kör, ahány asztaltársaság: — annyiféle. Es miután nem minden társaságba kerülhet a tárgyalt, vagy megbeszélt ügyeket alaposan ismerő, — legtöbbször nem alapos és nem teljes. Nem, — még a teljes jóhiszeműség* a legnagyobb jóakarat mellett sem. De ha még teljes volna is, — mindenesetre külömböző. Hisz egy és ugyanazon kérdésnek képzelhető, található többféle helyes megoldása is. A külömböző felfogások összegeztetésének és ekként egy egységes és erős közvélemény teremtésének nincsen fóruma. Erre is jó volna az általunk kontemplált szervezet. Jó volna azért is, mert — hogy a közvélemény fórumai közül a helyi sajtót ki ne hagyjuk — csak igy lehetnének a számottevő lapjaink az igazi közvélemény tolmácsai. Most is eltalálhatják úgy vaktában, vagy saját érzésük után az igaz hangot, de legtöbbször csak saját véleményük hangoztatói. Legalább a közhangulat hű kifejezésére való törekvésükben nem támaszkodhatnak — biztos alapra. Persze azt a jogukat, hogy a közvéleménynek nemcsak tolmácsai, de — ha szükségesnek látják — irányitói is legyenek, ezt; soha, senki se vonhatja kétségbe. De az is természetes, hogy a közvélemény előkészítésének, érlelésének és megteremtésének egy szervezett fóruma esetén, — humbuggal, vaklámával nem alarmirozhatnák olyan könnyen a közönséget és a közvélemény cégére és köpönyege alatt nem űzhetnének kicsinyes, személyeskedő mesterkedést. De jó lenne az az egyesület más célra is. A képviselőtestületi életbe vihetne be eleven érdeklődést és lüktető életet. Ugy képzelem ugyanis ezt az uj, vagy reorganizált kört, hogy annak tagjai első sorban a közös irányzatot követő képviselőtestületi tagok és a városi tisztviselők lennének. De tagja lehetne minden, a közügyek iránt komolyan érdeklődő és
