Esztergom és Vidéke, 1900

1900-08-23 / 65.szám

ESZTERGOM és VME AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. AfegJelemik Vasárnap CS Csütörtökön. Felelős a szerkesztésért: Szerkesztőség és kiadóhivatal: „ \ , l MUNKÁGSYKÁbMÁN. (bova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) ELŐFIZETÉSI ÁRAK | ' Iͧ

é

éYre

T- ~~ - ~~ - ~ - ~~ — koí' — fll" Laptulajdonos kiadókat: Szécl^CDyl"tér, 330. SZÚíI). Negyedévre ^- fiJ 3 koÍ! - fii! DR- PROKOPP GYULA- K.^tot ^ v

u«a. ^ Az emberiség boldogsága. — Dr. Walter Gyula prépostkanonok ünnepi beszédéből. — (Elmondatott; a budavári főistentiszteleten.) Az állami élet fejlődésének, a társadalmi rend szilárdulásának, a közállapotok virágzásának titka és forrása a gondolkozás nemességében, a jellem tisztaságában, a törekvések eszmény iességében rejlik. A nép, amely vágyait és óhajait csak az érzéki természet szük körére szorítja, amely az anyagias gondolkozás határain felülemelkedni nem képes, amelyet nem lelkesítenek az igazság és erény eszményei, hanem békókba vernek a szenvedélyek és Önző érdekek : az nem menekülhet az alacsony lelkek fojtó légköréhői, nem számithat szerepre a lét magasabb feladatainak szolgálata körül és ki nem kerülheti azon jelentéktelen tömeg végzetét, amely a feledés sötétéhen sínylődik és az enyészet veszélyében forog. A lélek azon drága gyöngyeit azonban, amelyeket nemesebb vágyai és törekvései képeznek, hiába keressük a kereszténység irányítása és követése nélkül. Ez az a delej, amely a magasabb érdekek felé vonz. Ez az a rúgó, amely az üdvösebb törekvések megvalósítására indit. Voltak és lesznek kísérletek az emberiség holdogitására azon igazságok mellőzésével, amelyek az eget a földdel összekapcsolni hihatvák. Céljukat azonban elérniök nem sikerült és nem is fog sikerülni soha. Szilárd léptekkel, felemelt homlokkal, nyugodt lélekkel, megelégedett kebellel csak azon ösvényen haladhatunk, amelyre Isten és a felebaráti szeretet törvényei szólítanak. Az emberiség boldogsága csak az igazság és erény elveinek követésétől remélhető. Egyedül ezek kalauzolnak biztosan az élet sötét, göröngyös utain. Egyedül ezek képesek az ész és sziv egyensúlyát fentartani. A lét súlyos küzdelmeinek veszélyeiből, viszontagságainak szirtjei közöl, csapásainak viharai elől, csak egy hajón menekülhetünk, azon, amelynek árbocát a kereszt disziti; vitorláit a hit duzzasztja ; kormányát a Szeretet és lemondás igazgatja! Gondosan kell ennélfogva a vallásos érzelmeket a sziv mélyébe oltani és oly erősekké, hatalmasakká tenni, hogy sugallataikat elnémítani ne lehessen. A nyilvános és magán életnek, a családnak és iskolának egyaránt a legnagyobb éberséggel kell a kebel nemessége, az erények tisztelete, az erkölcsök tisztasága felett Őrködnie. Egyedül az a levegő, amelyet a hitben erős és erkölcsökben gazdag Ősök vérpáráitól terhelve beszívunk; egyedül az a kenyér, ame-\ >*fyet sirMÉm^xik felett aratunk egyedül az a dicsőség, amelyet nagyságuk emlékeiből merítünk : nem biztosítja azt a nemes és erényes életet, amely nélkül nyugodt fenállásunk, virágzó létünk és boldog jövőnk iránt reményt nem táplálhatunk. Pongrácz Isttán tábornok. —1821—-1900. — Pongrácz István cs. és kir. kamarás és tábornok, az országszerte ismert Pongrácz család, hazánk legrégibb családai egyikének sarjadéka volt. Már egyik őse : Pongrácz János I. Mátyás király alatt vajdaságot viselt, s 1460-ban az Ali vezérlete alatt betört török hadat Temesvár alatt székely hadával tönkreverte. Felsőmagyarország főkapitánya volt. A család sok katonai hajlamú tagokat számlál. A magyar szabadságharcban 28 Pongrácz szolgált és harcolt a szabadságért, egyedül Görgey seregében 8-an voltak. A magyar kir. honvédségben három tagja ért el törzstiszti rangot: Pongrácz Sándor cs. és kir. altábornagy, Pongrácz István cs. és kir. tábornok, és Pongrácz László m, kir. honvédezredes. Pongrácz István tábornok született 1821-ben Felső-Tur községben. Atyját igen korán elvesztvén, egyik nagybátyja pártfogása alá vette s a nagyszombati katonai növeldébe adta őt, leginkább a német nyelv tanulása végett, honnan 1836ban 14 éves korában a tullni utászok intézetébe, mint hadapródot vették fel, a hol 4 éven át nagy szorgalommal folytatta tanulmányait, s a tanfolyam bevégeztével a 8-ik huszárezredben, mely Az .Esztergom és Vidéke" tárcája, Esti szellő sugdos ... Esti szellő sugdos mezei virágnak. Cser lomb közt rejtőző kedves ibolyának ; Harmatcseppet csókol szűzi homlokára: ^Álmaim tündére, erdők kis virága •—Szeretlek l Szeretlek /

u Hallod-e a szellő panaszos bugását 11 Érted-e zokogó, esdeklő súgását! : Ide hallik hangja az esteli csendben, Gyötrelme, fájdalma, könyörgése cseng [benn, 1 Szeretlek l szeretlek H Esteli szellőnél százszor többet mondtam, Panaszos szavánál búsabban zokogtam, Tanúm rá az Isten, hányszor esdve, kérve, Könyörögve mondtam: > Álmaim tündére ! »Szeretlek! szeretlek.^ Már nem mondom többé \ Csak hallgatlak Téged, Enyhe esti szellő a te bús beszéded, — Mely ide hallatszik az esteli csendben S az én szenvedésem panaszhangja cseng [benn: — * Szeretlek l szeretlek /* Budapest, 1900. aug. 5. Gyuszi. II szeparéban. A kompánia már esillogó szemekkel ült az asztal mellett; későre járt az idő. Palack palack után ürült, és a habzó pezsgő rózsás ködöt vont az agyakra. Tréfás pohárköszöntőket mondtak egymásra, élce éle felelt, azután rátértek az örök témára: az asszonyra. Sorban kezdtek sikamlós történetkéket, a mit a fiatalabbak mohón hallgattak. Lemodta már mindenki a maga többé-kevébbé igaz históriáját, a mikor a sor Sós Péterre került. Az egyik fiatal ember szólította : — Nos Péter, te nem tudsz semmit ? . . Péter mogorván felelt: — Ilyesmivel nem szoktam dicsekedni ! . . — Nem, ha nincs mivel! — gúnyolódtak. Sós Péter megvető pillantással nézett végig a szólón, úgy tett, mintha egér piszkálná az oroszlánt; nem is védte magát, hisz mind tudták, hogy Péternek nagy a szerencséje az asszonyoknál. Buzgalommal ittak tovább, s valamivel később Sós Péter kissé nehéz nyelvvel igy szólt: — Hallgassatok hát ide ! . . Csend lett, és mig a többiek figyelemmel fordultak felé, Barta Laci, a pubi, szájtátva nézett reá, hogy egy betűt se veszítsen el az érdekesnek ígérkező történetből. — Olyan gyerek lehettem még, mint Laci ... az ilyen időben roppant érzékeny az ember, és szentimentális, ha asszonyról van szó. Egy este — az első kalandom lehetett — egy barna leány nyal vacsoráztam együtt kicsi, meghitt fülkében, amely éppen ilyen édes pásztorórákra volt teremtve. Pezsgőztünk, s a leány egyre - biztatott, hogy igyam. Ő is ivott, de olyan bánatosan csinálta, mintha nem szivesen tenné. Győzte az italt, s amikor látta, hogy szemeim már csillognak a pezsgőtől, — elmosolyodott. Olyan szomorú mosoly volt ez, a mi fájdalmán áttörött, hogy a szivembe nyilallott . . . Igaz részvéttel kérdeztem : — Miért olyan szomorú, miért nincs jó kedve ? . . A leány, talán Irénnek hivták, kitérően felelt : — Hiszen látod, hogy mulatok; mit akarsz többet! . . Olyan hangon mondta ezt, a minek minden rezgéséből kiérzett a fájdalom. Szelíden átfogtam hajló derekát, és arcát simítva — tovább faggattam : — De mondja, mi az oka bánatának ? Higyje el, szivemből sajnálom . . . No, vallja be nekem . . . nekem! . . A leány megint elmosolyodott: — Nem kell azt még ilyen gyereknek tudni. Ez sértette Önérzetemet. A bajuszomhoz nyúltam, és a néhány kiserkedt szálat megsodorva — férfiúi büszkeséggel szóitara : — Nézze! Erre átölelt és megcsókolt; tüzesen, izzón, szinte perzselte élveteg ajka az ajkamat. — Éppen ilyen haja volt! — mondta halkan magamagának beszélve, de én meghallottam. — Kinek?! . . Hátrasimította haját, és felhajtva egy pohár Pommeryt, beszélni kezdett: — Nos, ha éppen tudni akarja — hallgassa ! Tényleg egész gyerekesen viseltem ma-