Esztergom és Vidéke, 1899

1899-06-25 / 51.szám

sokára tudtak egy véleményre kerülni, mire jól kinyújtóztatták a csontjaikat s újra munkába állottak. Déli tizenkét óráig folyt a dolog, amig a közeli toronyban rákonditották a harangot. Az első kongatásra, mint egy ember tették le a szerszámukat valamennyien s neki álltak az ebédnek. Ebéd utan a közeli kapuk aljában délutáni álomra hajtották fáradt fejüket s édesen szundikáltak egy órácskát. De mit húzzam-halasszam a dolgot: vagy fél hét múlva, fél utcában föl volt szedve a kövezet. A közlekedés meg úgyszólván elzárva. Természetesen csak a kocsiközlekedés, mi gyalogjárók egy kis sikugrással és magasugrással azért járkálhattunk. A kik a testedző sportnak barátjai, itt nem egy szép ugrásban gyönyörködhettek belépő dij nélkül, reggeltől estig. A negyedik napon elkezdték ugyanazt a munkát, csakhogy megforditva. Most a gyalogjáró széléről talicskázták a köveket a kocsiutra s ott újra visszahelyezték megszokott helyükre. De már ezzel a munkával nem voltam ugy megelégedve, mint az előbbivel. A munkások ugyanis minden elfogadható ok nélkül valamennyi kődarabkáról leütöttek egyegy darabot. Igazán a szivem sirt, látván, hogyan teszik tönkre a köveket, Nem értem, hogy ezt miért engedi meg a város ? A kiküldött városi közeg olyan nyugodtan nézte ezt a barbárságot, mint egy arabs az eget, A fizika kérlelhetetlen törvényei szerint a megcsonkított kövek persze most már nem töltötték ki azt a helyet, a mit előbb s a munkások szégyenszemre kénytelenek voltak a levágott darabokat is mind beékelni. Ujabb három nap alatt a félutca kövezésével is elkészültek. Kocsira rakták a szerszámokat s eltávoztak az utcánkból. Mi pedig, a kik itt lakunk, azóta folytonosan azon tanakodunk, hügy micsoda rejtett célja lehetett ennek az egész dolognak ? Nincs ember az egész utcában, a kinek annyi esze volna, hogy meg tudná mondani : /. hogy minek szedték föl a köveket, ha megint visszarakták ? 2. hogy minek nyestek le minden darabból egy szeletet, ha úgyis oda kellett tenniök a megcsonkított darab mellé f j. hogy miért ütöttek minden kőre kettőt a kalapácscsal, a mikor nekik s az utcának abból semmi látható hasznuk nem volt, nekünk azonban rettenetes kellemetlen volt hallgatnunk ? Viszont arra az egész utca népe tanúm lehet, hogy a kövezet most a megoperált utcaj

c

élen majdnem lötyögősebb, mint volt a rejtelmes munka elótt. Egy szenttamási. A mi primadonnánkról. — Perényi Margit-válság. — Esztergom, június 22. Még élénk s talán soha el nem muló emlékezetében vannak az esztergomi közönségnek azok a bűvösbájos esték, amelyeken először volt alkalmunk a mi kiváló művésznőnket : Perényi Margitot láthatni azokon a deszkákon, amelyeken kezdettül fogva babér, elismerés, szeretet, hódolat környezte. Még élénk emlékezetünkben vannak az egyhangúlag elismerő, magasztaló kritikák, melyekkel a legtekintélyesebb kolozsvári és nagyváradi lapok, — e két nagyon előkelő és distingvált Ízlésű városnak orgánumai — elhalmozták. S tegnap vettük azt a hirt hogy a művésznő Bölöny Józsefnek, a kolozsvári »Nemzeti színház* intendánsának egy levélben tudomására h«zta, hogy többé nem lép fel\ nála s e szándékától semmi körülmények között el nem áll. Akik ismerik egész lényét, karakterét, mindjárt tisztában lehettek azzal, hogy ez elhatározásra csak igen komoly ok bírhatta, mégis, hogy annak részleteiről biztos tudomásunk legyen, magához a művésznőhöz fordultunk s lapunk olvasói kétségkívül a legnagyobb érdeklődéssel fogják venni e tekintetben tett nyilatkozatát. Szomorúan látjuk belőle, hogy titkos, de könnyen érthető manőveverek áldozata lett, mert. ..., >csak a színpadon volt színésznő*! De beszéljen maga a művésznő : A szerződés szerint Megyeri Dezső szerződtetett engem a kolozsvári nemzeti színházhoz énekesnő szerepkörre még pedig 1898. május i-től 1898. október l-ig 175 frt, 1898. október i-től 1899. október l-ig 200 frt havi fizetéssel. A szerződés aláírása 1897. szeptember havában történt és ámbár a szerződés szerint reám csak a következő 1898. év május i-én lett szükség, Megyeri Jrijelentette, hogy lehetséges miszerint* már előbb be kell rukkolnom és addig is, amig tényleg a működés terére lépek, havi 50 frt fizetésben részesít. Én boldog voltam, Megyeri megküldött három szerepet (Nebántsvirág, Suhancz és Sárgacsikó) azzal, hogy csak tanuljam be szorgalmasan. Én tanultam és közbe vásároltam derüre-borura minden előrelátás nélkül: czipőket, csizmákat, kelméket és olyan dolgokat, amiknek soha sem vettem és sohasem is fogom hasznukat vehetni, Ezalatt történt, hogy Bölönyt intendánsnak nevezték ki és megszüntették a vállalkozó-igazgatói rendszert. Bölöny tehát, amint mindenki tudja, Megyeritől átvett mindent: személyzetet, beruházásokat stb. Ez átvett kellékek között voltam magam is. Bölöny intendáns és neje Budapesten lételük alkalmával meglátogattak bennünket, énekemet meghallgatták, és az intendáns biztosított, hogy a Megyeri által elvállalt szerződést magára nézve is kötelezőnek tartja és nemsokára meg is küldte nekem szerződésemet, amely szórói-szóra a Megyeriével egyezett. Tavaly május elején léptem fel először Nagyváradon a »Nebántsvirág« czimszerepében. A kedves közönség oly szépen fogadott, hogy sohasem fogom elfelejteni. Rövid idő alatt becsöppentem a primadonnaságba, én aki sohasem tanultam a színészetet, egymásután játsztam el a reportoár valamennyi nagyszabású soubrett szerepeit. Hogy miként játsztam, azt elbírálta a közönség, de tény az, hogy megszerettek. Pályatársnőimmel és társaimmal, a vezetőséggel szemben őszinte, szókimondó voltam, amint abban a körben a vérembe csepegtették, ahol nevelkedtem. Soha senkivel a legkisebb öszszekoczczanásom sem volt, pályatársnőimet ruhával, egyébb kellékekkel segítettem, mert nekem volt, nem ugyan a gázsimból, mert ez alig fedezte a létezéshez szükségeseket, hanem megtakarított kis pénzemből, amelynek 13 hónapos szinésznősködésem alatt csinosan a végire is jártam. Higyje el, hogy rövid primadonnáskodásomra több, mint 1000 frtot fizettem rá. A toilettek oly drágák, pedig részben házilag készítettem; magam is dolgoztam rajtuk. De azért a pénzt nem sajnáltam a szebb jövő reményében. Kolozsvár közönsége hasonló kitüntető szívességgel fogadott, — és szeretetével folyton csak növelte ambicziómat és munkaképességemet és e tekintetben soha sem volt okom az elkedvetlenedésre. A tisztességes sajtó is jóakaró, irányító, tanitó modorban tárgyalt, aminek hasznát is vettem, mert a tanítást mindenkitől szivesen fogadom. De ha kifelé minden rendben volt is, benn a kuliszák közt egy klikk szervezkedett ellenem. Okát nem ismerem, de tény, hogy felhasználtak ellenem minden pletykát, intrikát, hogy a vezetőség előtt kedvezőtlen színben tüntessenek fel. Én, aki az ilyen utakhoz nem értettem, a külön színházi nyelvet nem tanultam, aki nem voltam igazán >szinésznő,< magamhoz méltatlannak találtam, hogy e vádakkal szemben mentsem magam, elvártam a vezetőségtől, hogy önmaga hárítson el tőlem minden pletykát. Ez nem igy történt és én egyszerre kicsöppentem a kegy puha .fészkéből és mint egy ázott madár vergődtem a szekatúrák, boszantások, kicsinyeskedések tömkelegében. Már akkor elhatároztam, hogy megválók a társulattól, dacára annak, hogy előbb szerződésemet az intendánssal 1899. október i-től 1900. április i-ig meghosszabbítottam még pedig ugy, hogy 1898. október i-től már 300 frt havi fizetést kaptam volna és a nyár folyamán két heti szabadságot. Nagyváradra jövetelem már kellemetlenséggel kezdődött. Az intendáns már régen megígérte, hogy elenged szülővárosomba, hogy ott a színpadon bemu tatkozzam. A nagyváradi első hét repertoárja ugy volt összeállítva, hogy néhány napra nélkülözhető voltam. Felhasználva tehát az alkalmat és a megnyert engedelmet, haza utaztam vendégszereplésre. Útközben krónikus torok-katarrusom, amelyet még Kolozsvárt kaptam egy hideg estén, igen akut módon újult föl, ugy, hogy a kellő napra a »Nebántsvirág c eljátszására nem voltam képes visszaérkezni Nagyváradra. Betegségemről két orvosnak a bizonyítványát küldöttem el. No hiszen egyébb sem kellett nekem, megindult a szapuló gépezet és jaj volt szegény beteg fejemnek! Szerepemet eljátszatták mással, de ez nem bántott volna, mert elvégre egy nagy színháznál helye van a kettős szereposztásnak, hanem sértett az, hogy dacára orvosi bizonyítványaimnak, mikor hazaérkeztem, törvényszék elé állított a direktorom, kötelességmulasztással vádolt és megbüntetésemet kérte. Az első fokú bíróság elitélt, de a másodfokú felmentett. Hogy akkor tényleg torokbajom volt, az hallható volt további első néhány föllépésem alatt is, mert nem akarva további gyanúsításoknak kitenni magam, rekedten és lázasan is kiállottam énekelni. Ezenközben aztán telebeszélték a fejemet, hogy némely tendenciózus hírlapi cikk az intendáns intenciója szerint készül; azt is beszélték fültanuk, hogy hallották, mikor Follinus igazgató, az. én, tehát a saját társulatához tartozó működő tagnak színpadi képességeit nyilvános helyen kicsinyelte. Ezeket is egyenlő kedélyállapottal fogadtam, illetékes helyen nem kérdezősködtem utána, mígnem végre a mult hét végén olyasmi történt, hogy tovább nem maradhattam a paszivitás téren. A mult péntekre »Carment premierje volt kitűzve, amelyben Micáelát nekem kellett volna énekelnem. Csütörtök reggel rosszul lettem és rögtön felüzentem a színházhoz, hogy másnap nem énekelhetek. Magamhoz kérettem az én édes jó doktoromat Berkovics Miklóst és okulva a múlton, kértem, hogy állapotomról állítson ki egy bizonyítványt. Abban az erős hitben voltam ugyanis, hogy ha nekem nem is, de dr. Berkovitsnak csak hinni fognak. Csütörtök délben már elküldtem az orvosi bizonyítvány, amely betegségem megnevezésével 3—4 napi kíméletet irt elő. Másnap már azt hallottam, hogy én, dacára az orvosi bizonyítványnak, nem vagyok beteg és lemondásom oka > malíciát és az igazgatóság hogy megtoroljon, majd hoz valakit, aki fog énekelni helyettem. Indispózicióm hamar muló volt, ugy hogy szombat este már képes lettem volna énekelni. Vasárnap reggel széltében beszélték, hogy a hétfőre kitűzött »Carment előadáson Wlassák Vilma k, a. fog énekelni. Én Wlassák Vilma k. a.-t Budapestről ismerem, képességéről, gyönyöiü hangjáról én magam legjobban megvagyok győződve és magam Örültem leginkább, mikor megtudtam, hogy szerződtetése tervbe van véve. Bármikor szivesen átengedtem volna Micáela szerepét, mert igen jól tudom, hogy minden színháznál a kettős szereposztás elvét kell lehetőleg keresztül vinni, de mikor arról volt szó, hogy szerepemet büntetésből vették el, nem maradhattam tovább passzív, hanem vasárnap délután édes anyámmal felkerestem az intendást színházi irodájában és kértem hogy kölcsönösen, békés uton bontsuk fel a szerződést. Elmondtam neki, hogy nekem ugy adták elő a dolgot, hogy a hajszában, mely ellenem folyik, ő is részt vesz. Kértem, hogy e felől nyugtasson meg engem és bizonyítsa be az ellenkezőjét avval, hogy másnap hétfőn engedjen engem énekelni. Nem bánom, ha kedden vagy »Carment további előadásain a vendégművésznő fog énekelni. Hogy kérésem pusztán elvi jelentőségű és csak megbántott önérzetemnek kifolyása volt, bizonyítja az is, hogy az sem riasztott vissza, miszerint, ha Wlassák k. a. fogja Micáelát később énekelni, az én Micáelám nagyon kellemetlen Összhasonlitásokra fog alkalmat adni és aligha fogja a közönség még máskor is akceptálni. Az intendáns kijelentette, hogy kérésemet nem teljesithati, amire én kedden bejelentettem, hogy nem tekintem magam tovább a társulat kötelékébe tartozónak. Az intendáns válaszolt és ragaszkodik az én további működésemhez, felmondásomat nem veheti tudomásul, E levélre ismét csak azt válaszoltam, hogy elhatározásom megmásithatlan, sem Nagyváradon, sem Kolozsvárt az ő társulatánál fel nem lépek többé. Bölöny intendánst én semmiben sem okolom. O mindig gallér uri módon viselkeoett velem szemben és különösen tavaly oly számtalan jelét adta szivességének,^jóságának, hogy mindig csak szeretettel fogok visszaemlékezni az ő finom, grandseigneuri egyéniségére. Hanem ugylátszik, hogy akik tanácsokkal, információkkal látják, tévesztették össze a humanizmust, jó modort a kíméletlenséggel, tendenciózus rosszakarattal, üldözési politikával. Hogy mit szándékozom tovább tenni, arra vonatkozólag csak annyit árulok el, hogy még a jövő hó elejéig Nagyváradon maradok, azután hazamegyek Esztergomba , . . * Perényi Margit nyílt, becsületes kijelentéseihez nem kell kommen| tár. De hát Perényi k. a. nincs is (

Kolozsvárra utalva. Tehetsége előtt nyitva a tér mindenütt. A 76. gyalogezred ünnepe. Ólmos, szürke felhők az égen, hideg, erős novemberi szélvihar: nem képeztek ugyan megfelelő keretet a 76. gyalogezred mai szép ünnepéhez, az mindazáltal fényes, impozáns és megható volt s mindenkit, aki látta, beleringatta a komoly, ünnepi hangulatba. A várhegyen a főszékesegyház klasszikus előcsarnokában igy is nagy és előkelő közönség gyűlt össze, amely a jeges levegőáram dacára ájtatosan, fedetlen fővel hallgatta végig az igazán lélekemelő egyházi szertartást. Az emlékünnep tulajdonképpen már tegnap este megkezdődött a zenés takaródéval, sőt délután kellett volna megtartatni a tiszti dij lövésnek is, melynek első dijául értékes aranyóra tüzetett ki, az azonban a kedvezőtlen idő miatt ma délutánra halasztatott el. A takarodóra ma reggel zenés ébresztő következett. Az ezred teljes díszben — az ezredzászló elölvitele mellett, a legénység tölgyfaleveles csákóval, délelőtt fél tiz óra előtt vonult fel zeneszóval a várhegyre. Vircsologi Ruprecht Henrik ezredparancsnok lóháton vezette, utánna következett az egész törzskar, sok csillogó rendjellel, amelyek egyes daliás melleket egészen elborítottak. A két zászlóalj odafenn a plateaun az előcsarnok előtt, két oldalt sorakozott; a parancsnokságot Pessiák őrnagy segédtisztjével lóhátról végezte. Az oltár a kedvezőtlen idő miatt, az előcsarnokban a főkapunál volt felállítva, két oldalt vörös posztóval bevont padok. Ezekben foglaltak helyet a hölgyek, a vendégek: Boltizár József érseki vikárius, Wenczel Antal papnöveldéi kormányzó, Magos Sándor kir. ítélőtáblai biró disz magyarban, Vojnics Döme főgimnáziumi igazgató, Reviczky Győző főszolgabíró diszmagyarban, Kollár Károly polgármesterhelyettes, a másik felén : Rupprecht Henrik ezredparancsnok, Pauer Ferencz ezredes, Hartmann Gusztáv és Wurm Wenczel alezredesek, Stanic őrnagy, a tisztikar tagjai, közöttük volt Harhass romáu százados érdekes diszegyenruhájában