Esztergom és Vidéke, 1899

1899-02-09 / 12.szám

ESZTERGOM es ÍME AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Me$e\eT\ik Vasárnap cs csütörtökön. jlLŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 12 kor. — fii. Fél évre— — — — '— 6 kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. 0 Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések Szccljepyixtcr, 330. szám Kéziratot nem adunk vissza. Február 7. — Febmár 12. Izzó, nem halványulható arany színben, amilyennek a szentek aureolájának zománcát, fényességét képzeljük, lebeg mindannyiunk szeme előtt ez a hercegi koronás két betű abból a névből, amelyet csak imádságszerü áhítattal, a tisztelet és szeretet extázisával ejthet ki minden magyar ajak és amelyet ki is kell ejtenünk minden napon. Mert nem múlik nap egy sem, amely bölcseségének, jóságos szelíd lelkének, nemes és békességes tűrésének, nagy, szerető szivének ujabb tanúbizonysága hírét ne hozná. Pedig azok a hirek, amelyek a nagy egyházfejedelem minden feltűnéstől való irtózása, igazi bibliai szerénysége dacára átrepülnek a budai palota magányos szobája küszöbén, vajmi csekély részét képezik az ö jótékonysága, magas állásában való szakadatlan áldásos munkálkodása tényeinek! Ha minden alkalommal, ahogy Hí .Entop és Vidéke" tárcája, szivünk-lelkűnk szeretné, elmondauók hálánkat, kifejeznők örömünket, amiért a Gondviselés igy gondoskodott rólunk, a száznégy alkalom, amenynyivel rendelkezünk, csepp volna a tengerben. De vigasztal, hogy tudjuk hogy mint az igazi nagyok, bölcsek és jótevők, ami főpapunk érzékeny lelkét, minden földi hiúságtól ment szivét, is, csak bántja a dicshymnusz és az áradozó hálaszó. De vannak alkalmak, amikor az elfojtott sok hálaérzet, a nagy hódolat, a rajongó szeretet szinte erőszakkal szétfeszíti az összeszorított ajkakat. S ily alkalom kettő is van e héten. Annak a napnak hetvenhetedik évfordulója, amelyiken ott a szép magyar tenger egyik szerencsés partvárosában bölcsője ringani kezdett s fordulója annak a napnak, amelyiken hét évvel ezelőtt a püspöki nagy és nehéz méltóság részesévé lett. Nagy, jelentős, ragyogó dátumok ! És e napokon szerte a hazában megnyílik az ajk, megrezdül a lélek és imádsággá válik a szó. Ot dicsőitik az ajkak, véle telik meg a lélek, Ő foglalja le az imádságokat. Ezen napok egészen a „Pax," „a Öt szív" napjai. Ahogy tegnap tettük, úgy e hó 12-én mi is csak Vele foglalkozhatsz első bál. — Monológ. — Na kérem . . . különös volt igazán . . . Én nem tudom, de szédül a fejem. . . . Pedig nem is lejtettem . . . nem bizony, Csak ottan ültem mindig egy helyen . . . Hol van a klakkom f . . . Már nem is [tudom . . . De megvan mégis ... hála Isten itt van . . . A bálon voltam . . . első bálomon . . . És kivilágos kivirradtig ittam. Én fiem tudom, de másként képzelem . . . Csupa mosolygó, herczig rózsaszál, Kivel az ember hajfiaiig kering Katonabandák fürge hanginál . . . Aztán az ember elmésen cseveg . . . Szép asszonyokkal, kikben persze sikk [van . . . Mindebből semmi . . , busán ültem ott . . . És kivilágos kivirradtig ittam. Nem voltam tudniillik egyedül . . . Egy jó. barátvm vitt a bálba fel, Ő már gyakorlott, sőt vén bálozó, S én csak azt néztem, hogy ő mit mivel f Keresztbe fonta rögtön lábait, Akár a fos főtt szultán a trafikban, Én azt csináltam, amit ő csinált, Es kivilágos kivirradtig ittam. Félrevonultunk és ő igy beszélt-. »Megleled itt mindazt, amit kivánss, De a terembe már be sem megyünk, Divatját multa mostanság a tánc, A lányok ülnek . . . és az ifjúság Külön mulat, . . ez igy van most divatban ...!*. Külön mulattam én is . . . ha muszáj ! És kivilágos kivirradtig ittam. Szerettem volna én is lejteni, Hisz alig nyomja vállamat husz év. A muzsika csiklandja talpamat S miért tagadjam, nagy bennem a hév, De ha muszáj, ha most ez igy divat, Ülhet ezer lány tétlenül miattam ... Megtettem én is, mit a kor kivan, És kivilágos kivirradtig ittam. Hanem a szivem mégis elszorult . . . Nagy, nagy csalódás volt e kurta bál. Itt ülnek mind a legszebb angyalok S a fiatalság mégis nyugton áll. Azaz hogy ül és pezsgőzik vigan . . . E csúf szokást lelkemben összeszidtam, De én is ugy tevék, mint Ők tevék . . . És kivilágos kivirradtig ittam. Igen . . . becsíptem ... nem tagadhatom ... A klakkomat már ismét nem lelem . . . 5 az elmulasztott táncért vigaszom, Hogy az egész világ forog velem . . . Vagy tán a tánc legújabb neme ez, Amely nem fáraszt 1 . . . Meglehet, hogy [igy van ... j És akkor mindegy . . . hogy láncoltamé, Vagy kivilágos kivirradtig ittam f Heltai Jenő. rettük volna. Ami elmúlt, tudjuk, bocsánatkész szívé rég elfeledte; ami sivár a jelenben, ami áldatlan viszonyainkban, az ö példája szüntesse meg. Legyen itt szelleme közöttünk, hogy boldogulhassunk, nemesedhessünk, meg tanuljunk szeretni, megbocsátani. Es legyen mindenkor áldva az a kéz, amely igazán felszentelt és amely csak áldásosztásra képes! M. Adózási reformok.*) Esztergom, február 7. >Adja Isten, hogy fejlődésében visszamaradtvárosunk valahára a boldogulás útjára lépjen !« — ily kívánsággal sóhajt fel egyik helyi lapban valaki Urbánus jelige alatt, midőn egy vezércikkben uj adóreformokat mutat be és fejtegeti azok keresztülvitele módozatait, j A mi a jó kívánságokat illeti, mi is a legnagyobb örömmel csatlakozunk a cikkíróhoz s szívvel üdvözölnők az uj adóreformok tervezőit, de sajnos, e téren nem érthetünk egyet sem a cikkíróval, sem az adóreformok módjaival, hár azokat a cikkíró oly üdvösségeseknek tünteti föl, amelyekből a város boldogulásának tiburi forrása fog kifakadni. Jól tudjuk, honnan indulnak ki ezek a reformtervezetek, azért nem Hervadt levelek. — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — (Vége.) A lugas közepén ifjú lányka ül szalmaszéken, két keze ölében nyugszik. Lecsüggesztett fejjel ül s csinos arcán különös kifejezés ömlik el. Nem bántódás, vagy harag, még kevésbbé közönséges duzzogás szól vonásaiból; inkább valami borzasztó, keserű csalódás az. Olyan, mintha valamit el kellene veszitenie s nincs ereje a vesztést megakadályozni ; mintha neki is elhervadna valamije. *) E címen még egy közleményt vettünk, amelyet vasáraapi számunkban adunk. A szerk. A férfi, a ki félkézzel a nő székére támaszkodik, kezdi megérteni, hogy v. helyzet komolyabbá vált, mint gondolta. Mindent megkisérelt, hogy a civódást, a mely kezdetben teljesen jelentéktelennek látszott, elsimitsa és elfelejtesse, beszélt a belátásról, s tréfára akarta fogni ezt a dolgot, bocsánatot kért, megalázkodott — tán jobban, mint szándéka volt — de mind hiába. Ugy látszik, semmi sem képes a nőt kiragadni abból a félholt hangulatból, amelybe elmerült. Ezért aggodalmasan föléje hajlik : — De hiszen tudod, hogy alapjában mennyire becsüljük egymást. —, Ugy hát miért veszünk össze oly könynyen s miért vagyunk oly keserűek és oly gonoszak egymással szemben ? — De, kedvesem semmiség volt az egész. — Éppen azért! — emlékszel, miket mondtunk egymásnak ? Hogy kerestük versenyezve azokat a szavakat, a melyekről tudtuk, hogy legmélyebb sebet ejtenek ? Oh, — a gondolat, hogy egymás ismerését arra használjuk, hogy kikutassuk azokat a helyeket, a hol a gonosz szavak leginkább sebeznek!! — és ezt nevezzük szerelemnek ! * — Kedvesem, — ne fogd fel a dolAAI. UVIUiydlII. \l. JUHIH. tunk. Különösen mi, akik közelebb állunk hozzá másoknál: polgárai annak a városnak, amelynek neve címerébe, de tudjuk, szivébe is be van vésve. Es ott vagyunk imákkal, hálamondásokkal, lelkünk egész teljességével az előtt a férfiú előtt, aki mint a világító torony, nagy magányosságban, a rendithetlen sziklatalajon messzi kiemelkedve, az alatta, körülötte zúgó, tarajos fekete hullámok folytonos csapkodásaitól nem érintve, egyenesen áll s bár folyton fogyasztja világító erejét: szerteszórja nagy távolokra elható fényességét, hogy szétíízze az éjszaka vak, gonosz homályosságát, megmentse a pusztulástól azokat, akik sugarait meglátják s követik. Kifejezzük belső érzelmeinket külső jellel, amenyire tehetjük, de mily szerények azok érzelmeink gazdagságához képest! Az Isten minden áldását kérjük arra a nagy alakra, akit Keszthely adott, Panonhalma nevelt az országnak, de aki mégis Esztergomban érte el azt a helyet, ahol áldásos működésének legnagyobb tere nyilt. I És éppen ezért kérjük e napon | Kegyes Főpásztorunkat: legyen annyi (

szeretettel és jóindulattal a jövőben is irántunk, mint eddig volt, ha ezt 'a jóindulatot és pártfogást nem érde' meltük is ki oly mértékben, mint sze-