Esztergom és Vidéke, 1899

1899-02-09 / 12.szám

is akarunk azok prevenienciájával foglalkozni, csak érdeméhez akarunk egynémely kommentárt fűzni, ha már a pénzügyi bizottság is tárgyalás alá vette. Különös dolog Esztergomban, hogy az illetékes, a pénzügyi viszonyok istápolására hivatott körök a város anyagi viszonyainak javítását célzó munkálkodásukban mindenkor a könnyebb módozatokhoz nyúlnak, azokhoz, amelyeknek keresztülvitele kényelmessebb, amely a gyakorlatban nagy könyedséggel kezelhető, szóval azokhoz a módozatokhoz, amelyek egyénileg semmi megterheltetéssel sem járnak. Arra természetesen semmi gond sem fordittatik, hogy azok a reformtervezetek a polgárság, a lakosság javára vannak-e, nem nehezitik-e a megélhetést, szóval amennyit lendítenek a városi gazdálkodáson, nem annyival terhelik-e meg az egyént s teszik nehezebbé a megélhetést. Esztergomban az illetékes körök soha sem működnek azon, hogy új jövedelmi források nyittassanak, a meglevő haszonnyujtó tényezők produktivitása emeltessék, hanem csupán az adózó alapok minél nagyobb megterheltetése céloztatik. Ez által épen az ellenkezője éretik el annak, amit az Urbánus aláirású cikkiró remél, mert előbb-utóbb odajutunk, hogy az adóviselő egyének kimerülnek s bármikor egy pillanat alatt megakadhat a jövedelmező rendszer. Mert a progresziv adórendszer csak ott érvényesülhet, ahol a lakosság megfelelő jómódú, ahol a kereskedelem, az ipar virágzik és magas fokon áll. Amint látjuk ugyanis a reforismertetésből, az adóztatás legnagyobb mérvben az ipari és kereskedelmi cikkekre irányul s igy azok forgalmi árának jelentékeny emelésével jár. Nálunk, hol a lakosság szegény, a legrosszabb anyagi viszonyok között élő közönség érzi legjobban annak a rendszernek súlyát, anyival is inkább, mert a tehetős úgyis képes lesz szükségletét fedezni a fővárosokból s nem a helybeli iparosoktól és kereskedőktől, mert hisz egyenlőkép terheli az a szállítási vagy fogyasztási adó ! A bor, szesz és hús után szedendő fogyasztási adó meg egyenesen elviselhetlenné fog válni a tervezett 20—2 5°/

0 mellett. Más városok jövedelmüket nem adóemelésekkel fokozzák. Ipartelepeket, műmalmokat, gyárakat létesítenek és tartanak fenn házi kezelésben, (nem esztergomi értelemben !) amelyek nemcsak azt eszközlik, hogy a költségvetés fedezetet nyer, hanem élet- és keresetmódot nyújt a lakosság egy jelentékeny kontingensének. Nálunk ilyeneket nem lehetne létesíteni ? Avagy évek óta be van kebelezve a homoki, az őrhegyaljai szőlőkre száz meg száz tulajdonos ingatlanán a kőszénkutatási jog a város javára, talán azért ez, hogy a telekkönyvek kissé cifrábbbak legyenek ? A kőszénkutatás meg kisérlésével ugy látszik soha sem törődtek. Itt csak az adózás fokozására gondolnak, mert az könyebb, kényelmesebb. És ha még igazságos volna ! De sajnosán kell tapaszta

1nunk, hogy — mint fentebb érintettük — a szegényebb sorsuakat érinti jobban. A fényűzési cikkek kölön, erősebb megadóztatása nincs a tervezetben, de adóval célozzák megróni a legszegényebb háztartásban is nagy mérvben fogyasztott szikvizet, holott ha a kávéházakban elfogyasztott pezsgő palackja egy forint adóval rovatnék is meg, azt a mulató meg nem érezné ! És végül nem hagy hagyhatjuk figyelmen kivül azt a körülményt sem, hogy azon >jövedéki hivatalt reformálása ismét egy uj állás létesítésében kulminál. Hát itt megint kibúvik a szög a zsákból. Mert ha van is szükség egy közegre, illetve tisztviselőre, aki > személyes utánjárással is a nagyobb jövedelem fokozására törekszik : < azt hisszük : erre elég alkalmas a reformtervező számvevő ur, avagy számvevői gyakornok. Hanem, ugy látszik, itt is újból érvényesülni fog az a régi rossz szokás, hogy egyénért csinálnak hivatalt s nem a hivatalhoz keresnek egyént, amire elég példa van adminisztrációnkban, ahol rendes gyakorlatként divik, hogy a társadalomból számkivetett, avagy tönkrejutott egyéneknek rokoni, vagy baráti nekszusokkal teremtenek ekszisztenciát! Már ismeretes az egyén is, aki erre a szépen dotálandó állásra kiszemelve van s tudjuk, hogy az époly kevéssé alkalmas arra, mint nálunk a legtö-bb tisztviselő az általa elfoglalt tisztségre — legyen tisztelet a néhány kivételnek, — de hát nálunk már senki sem törődik azzal, hogy a rut protekció átkos férge rágcsál az adminisztráció úgyis satnya gyökerén. Ám ilyen kilátásunk lehet az uj adóreformok keresztülvitelénél is. Talán elérjük vele, hogy kezdetben sikerül csökkenteni vagy 30 percenttel a pótadót, de bizonyos, hogy az árnyoldalak előbb-utóbb kifognak domborodni s keserves elégiákat hallunk majd az uj találmány fölött. Jól meg kell tehát fontolni az illetékes köröknek, mielőtt a reformok megtestestesitéséhez hozzáfognak, mert inkább elviselhető a jelen állapot, mint egy bizonytalan jövendő, amelyből csak azt tudhatjuk bizonyosan, hogy a mainál — a fenti reformok mellett — jobb semmiesetre sem lesz. T. got oly ünnepélyesen, szól a férfi, könynyebb Hangba próbálván átcsapni. Bármennyire szeretik is egymást az emberek, vannak pillanatok, mikor összeütköznek ; ezen már nem lehet változtatni ! — Mégis, mégis! — kiáltott a nő, van szerelem, a mely nem ismeri a veszekedést ; vagy ... én is csalódtam s az, a mit szerelemnek mondunk, nem egyéb, mint mint . . . — Ne kételkedjél a szerelmemben! — szakitá félbe a férfi hevesen s forró, szivhez szóló szavakban ecsetelte azt az érzelmet, amely az embereket megnemesiti, mely arra tanit, hogy elnézéssel viseltessünk másoknak gyöngéivel szemben, amely a legnagyobb gyönyörűséget szerzi meg, mert minden apró civódás dacára a legszebb kötelékkel fűz egymáshoz. A nő csak félig figyelt reá. Tekintete a hervadt kerten merengett; beszívta a haldokló növényzet nehéz illatát — s a tavaszra gondolt, a reményre és a mindenható szerelemre, a mely elhervad, mint Őszszel a virág. — Hervadt levelek, szólt nyugodtan s fölkelve szétlökte lábával a szép leveleket, melyeket a szél annyi fáradsággal összehordott. A házba vezető fasoron ment végig s a férfi néhány lépés távolságban követte. Hallgatott, mert nem tudta, mit mondjon. Aggodalommal és bágyadtsággal vegyes lehangoló érzés vett rajta erőt; arra gondolt, elérheti e még őt, nincs-e tőle már már száz mértföldnyire. A nő lehajtott fejjel haladt tovább s a virágágyakra nézett. A georginák vaskos fejei lecsüngtek a törött szárakon s a-rózsafákon apró, elnyomorodott bimbócskák szomorkodtak, alattuk pedig nagy nedves, rothadt levelek hevertek. S keserűség és csalódás kerítette hatalmába ifjú szivét. Mialatt a virágok haldokoltak, ő az élet tele felé közeledett. Eltűntek a fasor végén. De az üres szék ott maradt a hervadó lugasban, mig a szél újra kezdte a levelek összehordását kis sirdombocskává — S ez idő folyamán valamennyien — valamennyien egymásután — leültünk az üres székre a kert egyik zugában s meredten bámulunk egy kis sírdombra, mely hervadt levelekből van íölépitve. László Sándor. Kaszinóest. — Február 4. — A »Kaszinói legutóbbi közgyűlésén elhangzott titkári jelentés melankolikusan emiitette fel, hogy az egyesület napi társas élete még mindég lanyha, pangó, de reményelhető, hogy a fényes új otthonba a régi pezsgő, eleven élet is viszszatér. Alig néhány hete, hogy e jelentést hallottuk s még jó néhány hétbe kerül, amig az átkoltözködés a Takarékpénztár bérpalotájába megtörténik 3 íme, ha ma van a közgyűlés, az a múltkori titkári panasz csak örvendetes anakronizmus lett volna! Hogy, hogynem : észrevétlenül történt. Egy nap csak, a híres délutáni fekete kávézások módjára, megteltek az asztalok és kerevetek s megkezdődtek újra hagyományos megbeszélései a napi kérdéseknek, közbe-közbe vidám talpraesett mókákkal, adomázgatással fűszerezve. Majd jött az idő, hogy alig ütött öt órát, a fogasok egyszerre megteltek téli kábátokkal, úgy hogy ma már igazán szük napi használatra is a régi helyiség, különösen amióta az előkelő aranyifjúság is rendesen ott tölti szabad esti óráit. S a társas élet elevenségét nagyban előmozdítja, hogy ujabban helyőrségünk tisztikarának tagjai is szorgalmas látogatói a helyiségeknek; jelenleg is négynek nevét olvassuk feljegyezve a fekete táblára. És ez örvendetes és régóta várt renaissan9e markáns vonásokban nyilatkozott meg a szombati estén is, az egyesület első farsangi estélyen. Oly nagy, előkelő közönség jött össze, arailyenre még a legutolsó órákban sem számíthattak s e körülmény rovására irható, hogy a konyha korán kifogyott s a kiszolgálás sem volt ezúttal a legtökéletesebb, de a közönség is kétszer annyi volt, mint rendesen. Az előfordult csekély hiányosságokért azonban az igazán élvezetes, összevágó előadás, a zavartalan, vidám hangulat, a mulatság, kedvesen, benső családias jellege könnyen kárpótolta a közönséget. A színielőadás Porzsolt Kálmán : *A párbaj* cimű színművével kezdődött, amelyet a nyolcvanas évek elején a > Nemzeti színház c színpadán is ?dtak. Kissé túlromantikus, nem a legszilárdabb lélektani alapokra épített munka, amelyekben azonban hatásos, hálás, bár nem könnyen megjátszható szerepek vannak. A műkedvelő színpadok egyáU talán nem lelkesülnek a drámai hangért,, amely a dilettantizmust alig tűri, épp/, azért a sikert a vig, bohókás darabok* ban sokkal könnyebben arathatják. & e szempontból csak elismeréssel emlékezőhetünk meg a kis gáida magasabb ambíciójáról A darab főalakja gróf Btrényi Arthur,. aki párbajban lelőtte ellenfelét^ amiért az özvegy megátkozza s ez átok őt földönfutóvá teszi, amig áldozata leányába nem szeret. A grófot Berán Károly személyesítette, akit egy alkalommal más, vidámabb légkörben már szívesen és sokat megtapsoltunk, Erős, drámai szerep, amely sok próbára teszi a gya-^ korlott szereplőt is, s amelyben annak idején boldogult Nagy Imre excellált* Nekünk pedig el kell ismernünk, hogy Berán nem becsülte túl erejét, színjátszó tehetségét, amikor e kísérletre vállalkozott. Nagy szeretettel, nagy, szinte minuciózus gonddal dolgozta ki szerepét s ép úgy megtalálta a lírikus, mint a patetikus hangokat s különösen jó volt az özvegygyei való találkozás nagy jelentében s megindító, amikor szerelme tárgyától: Jolántól búcsúzik. Az engesztelhetlen szivü s utóbb leánya boldogságáért mégis megengesztelődő özvegy Majorosnét Véghelyi Ödönné úrhölgy adta. Nagyon szép mama volt, de főérdeme, hogy akit eddig mint kiváló vígjátéki erőt ismertünk, teljesen beletalálta magát a komor, sötét légkörbe, s meglepő ügyességre mutat, hogy a hirtelen megbocsátás jelenetét, amely a darab kardinális hibája, elfogadhatóvá, sőt valószínűvé tudta tenni. Kiemelkedett abban a jelenetben, amelyben a leánya iránt való szeretete diadalmaskodik fájdalmán. Leánya : Jolánka Perényi Irma volt ; a derű, az enyhe szin a komor millieuben. És játszott kedvesen, perfektül, a vidám és a komoly tónusokat egyaránt eltalálva, ahogy csak Perényi Irma tud játszani. Kis monológja s a jelenet, amikor anyjának szerelmét megvallja, kabinetalakitás volt. Először állott a lámpák előtt Majoros nagybácsi személyesitője: Kelemen Béla s igy természetesen kissé küzdött még a kezdett nehézségeivel, amit annál kevésbbé csodálhatunk, mert egy idősebb férfiszerepre vállalkozott, ami mindég megviseli a fiatal vállakat. De szerepét éppen nem ejtette el, sőt a hivatottság annyi jelét mutatta, hogy a műkedvelő gárda örülhet az új akvizíciónak, főleg ha megtalálják az egyéniségének való szerepkört. A színmüvet egy bájos, Ötletes idill követte, Gabányi: >Egy kis baleset«-e, mely a megelőző darab ellentéténél fogva annál intenzivebben hatott. Egy ifjú jegyespár [Hajas Olga és Schleiffer Mátyás) elesik egy táncvigalomban. amiből természetesen szörnyű bonyodalom támad. Mindkettő a másikat mondja vétkesnek, cikázik a villám, amig kiderül az ég s mindegyik magának vindikálja a hibásságot. Ami báj, elevenség, derű van a kis dialógban — pedig sok van — azt a két szereplő a legszeretetreméltóbban aknázta ki. Igen sok megérdemlett tapsot kaptak. A darabok gondos, szakavatott betanításáért, a figyelmes, ügyes rendezésért minden dicséret illeti Reviczky Győző urat; lelkiismeretes fáradozása szép eredményt produkált. Igen Ízléses volt a színpadi kert eleven növényzetével s berendezésével. Most a tél — közepén — a nézők szinte belekivánkoztak. A vacsora után megkezdődött a tánc, amely bizony belefúlt a szürkületbe. A helyőrség tisztikara igen buzgó részt vett benne. Ott voltak a málatságon: