Esztergom és Vidéke, 1899

1899-11-19 / 93.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Me&ielemik Vasárpap és csütörtökön. J£LÓFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — 12 kor. — fii. Fél évre— — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptalajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Széchenyi-tér, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. A tisztelt közönséghez. — Egy kis aktualitás. — Esztergom, november 18. Észre sem vettük: elszaladt a Rzép meleg nyár. Nem láttuk ugyan a városi mozgalmasságban a fecskék zsinatját, amikor vándorútra készültek, a vándor daru is némán vonul el a mi Sionhegyünk magasságában, vagy ha le is hurrog egykét bucsuhangot istenhozzádképpen: ki hallja azt meg ott. Lekopasztották már a szőlőtőkét szerte az országban és zörgő avart hajszol a szél a kukoricatarlón. Tél lett az idő. Boldog, akinek észrevétlen volt a jövetele, akinek rendben az éléskamrája, tüzellője, gúnyája. Ha hideg lesz, téli ruhát öltünk ; ha fázunk, bedurrantjuk a kemencét, ha megéhezünk, fölteritjük az asztalt, van mit a kés hegyére szúrni. Fujhat a szél, a hogy neki tetszik, megvetjük hátunkat a puha zsölyeszékbe, s boldog merengéssel hallgatjuk a tüz duruzsolását, pörölését. Szinte olyan jól esik éreznünk hatalmunkat, melylyel kifogtunk a zord természeten. Tépheti az ablaktábl át vad haraggal, dörömbölhet a kis Dunától fenyegetéssel: mosoly gunk az erőlködésén. Mi a tisztelt, tekintetes, nagyságos, főtisztelendő és még ennél is nagyobb urak. A kiknek munkáját megáldotta az Isten édes gyümölcscsel, a kiknek a fáradsága nem volt hiábavaló, verejtéke nem terméketlen, akiknek úgy ölébe pottyant pár ezer frt évi jövedelem és teljes nyugalom, maguk sem tudjuk miért: mi boldo gok, akik nem törődünk az időjárással s bár átkozzuk a nagy pótadót, jut fácánra is, Mummra is, ha kedvünk tartja. De hát a többiek ? A nyomorgók, a keserves szegénység rabszolgái ? Oh, azok jól látták a fecskék költözését, könnyes szemmel nézték a daruk távozását, azoknak nemcsak csillagászati jelenség volt az őszi éjnapegyenlőség bekövetkezése, nem vigasság, cécó a szőlőszüretelés évadja. Madárköltözés, szőlőszüretelés, lengő ökörnyál libegése, minden rettenetes mementó, hogy jön a hideg, a tél. Nem lehet a nappalt eltölteni az áldott napsugárban, melegben, az éjszakákat kivül valahol a mezők bársonyában, hajadonfőtt, mezítláb, vékony gunyácskában. Meleg szoba kell, honnan ? Téli ruha kell; miből ? Főtt étel kell, kitől ? Dolgozzon! dörgi rá a nagyságos, meg a főtisztelendő ur. Hol van a dolog télen ? És ha akadna is olykor, a dologhoz nemcsak testi erő kell, de lelki kitartás is : elkényszeredve, átfázva, kiéhezetten nem lehet dolgozni. Hányan vannak, azt nem olvasta még meg senki sem. Kényes szemünk nem veszi őket észre a cobolyprémes uri közönség tömegében ; talán a jól futó faj lovak miatt, amelyek határunkat rngadják. Ismeretlenül és észrevétlenül ténferegnek, nem vezet róluk statisztikát senki. Olykor-olykor egyik-másik belekerül az újságba. Vagy éhen összeesett az éhségtől, vagy lopott, vagy elölte magát. Ezen segítenek. Ha éhség kínozza, megetetik, ha bűn útjára tévedt, becsukják, ha elemészti magát, eltemetik: nincsen többé gondja. A többiek pedig dideregnek tovább ázott rongyaikban s megirigyelik a kutyát, a melyik megugatja őket egy-egy ablak mögül, a biztos melegről, a kényeres kosár áldott árnyékából. Istenem, milyen jó is a kutyának! A kutya nem nyomorog sohasem, azt pórázon vezetik, pokróccal takargatják s . tányérról etetik jó hússal, ay

agy elhurkolja a sintér és ügyvédi diplomát készit a bőréből, ám nyomort sohasem szenved. Annyi jótékony intézet van, városunkban, hogy no. Nem szorulnak ezek tanitgatásra ; tudják ezek, kinek mije hol fáj: nem is nekik vagyon mindez irva. Hanem a társadalomnak, a közönségnek, a mindenkinek és az egyeseknek. Ezek hallják meg, a mit mondok. Mondom pedig, hogy nem lehet és nem szabad éhezőket és fázókat tűrni magunk körül. Nem szabad, hogy éhen vesszenek és hidegtől elpusztuljanak emberek itt a hercegprímás székhelyén, a Magyar Sionban. A ki levág egy nagy karéj kenyeret magának, vágjon le egy kisebbet a szegényeknek, a ki egy nagy kosár szenet dönt be a kályhájába, adjon egy kisebbet a szűkölködőknek. Ha máskor nem is : télen mindenkinek mindig eszében kell tartania, hogy nyomorgó koldusok is vannak a világon és Esztergomban mindenekelőtt. Ha nem az irgalmasság okából, nem jószívűségből s nem is emberségből, akkor okosságból. Tisztán előrelátásból, mint a hogy a biztosítás diját fizeti az ember. Mert a szegénység nagy kerítő, veszedelmes csábító. Ellenállhatatlan erővel ragadja áldozatát a bűnnek szövevényes útjaira s onnan nincsen visszaforduló. Senki sem tudhatja, mikor hol kereszteződhetik vele az utja s ha vagyona, testi épsége, erkölcsi kárát látja a találkozásnak : magára vethet érte, maga nevelte a bünt nagyra, a mikor nem segített gyomlálni. Legsajnosabb, hogy e cikket Esztergomban meg kellett írni. Bizony meg kellett, amire még 8—io év előtt nem volt szükség ! Memor. Wimmer Imre székfoglalása. Esxttrgtm, november iS. Ahogy olvasóinknak megígértük, alább mutatjuk be egész terjedelmében Wimmer Imrének, városunk új polgármesterének a képviselőtestületre rendkívül nagy hatású s igaz lelkesedéssel hallgatott programmbeszédét. Határozott, oly világos, ékesszóló az, hogy feleslegessé tesz minden kommentárt s bizonyára minden olvasóban egy óhajtást fog felkelteni: »Adja Isten, hogy teljes mértékben megvalósulhasson !« Az alispánt igy üdvözölte : Nagyságos kir. Tanácsos, Alispán Ur ! Midőn Nagyságodnak városunk ügyében és érdekében teljesített mai eljárásáért, mint ezen város közönségének immár hivatott tolmácsa, tiszteletteljes köszönetet mondok és személyes emlékemül teszem el hálám viszhangját, legyen szabad a mai képnek azt a részét jobban kidomborítanom, amelyen Nagyságod lelki szeme városunk általam vezetendő közügyeinek reményteljes alakulását szereti látni. Erőim mértékének beteléséig nem fogom engedni, hogy Nagyságod s vele ezen közönség, mely oly igen megtisztelő bizalmára méltatott, megcsalatkozhassanak. A hozzám fűzött bizalomnak Nagyságod ajkain ma történt megnyilatkozása már is az öröm visszhangját kelti bennünk, mely Nagyságod meleg érdeklődéséről verődik vissza. Ha természetes is, hogy Nagyságod szülővárosát és megyéjének székhelyét szereti, különösen jól esik mégis vonzalmát azért konstatálhatnunk, mert általa még szorosabbá válik azon meggyőződésünk, hogy a közszolgálat terén megedzctt igazságérzete és méltányos Ítélete és hajlandósága szivesen mellettünk áll mindenkor, akár kötelességeinkről, akár jogainkról legyen szó; s mi annál szivesebben hajolunk meg a tekintetes vármegye felettünk álló törvényes hatósága előtt, mennél biztosabban tudjuk, hogy azt, a törvény cz él ját és szándékát mutató igazságos szellem hatja át. A törvény szándéka és czélja a rendezett tanácsú városok önkormányzati jogai tekintetében nem kereshetők azon mérték alatt, mely értelmi színvonalukat és kulturális missiójukat megilleti s mi e mérték igazságos használatát látjuk biztosítottnak Nagyságod kezében, kihez mindenkor azon bizodalommal járuíunk, mely közös forrásból fakad, tiszteletünkkel és szerettünkkel. Ugyané forrásból hangzik fel igaz érzelmünk akkor is, midőn azt kívánjuk, hogy a Mindenható Nagyságodat a közjónak és szeretett családjának igen sokáig tartsa meg és boldogan éltesse. Éljen ! Maga a székfoglaló beszéd a következőképen hangzott: Tekintetes városi közönség és képviselőtestület, igen tisztelt Polgártársaim ! Fogadják kérem mindenekelőtt hálás köszönetemet nagyrabecsült . bizalmukért, melylyel engem önkórjmányzatú közéletük élére állítani ; méltóztattak. Esztergom-törvényhatóság

. Terjengős beszédbe kellene bocsátkoznom, ha állásom fontosságát a város, mint kulturális gócpont feladatainak behatóbb méltatásával akarnám megvilágítani; anynyit azonban helyén lehet megjegyeznem, hogy városunk egy nagyobb vidéknek központja és piaca, mint a mostani megyéé ; enynyivel nagyobb feladatai vannak önmaga és a forgalmát szolgáltató tápláló erek iránt, s e feladatok horderer jével áll egyenes arányban a vezető állás jelentősége is, melyet oly annyira átérzek, hogy a belőle folyó kötelességeknek is teljes tudatával birok. Igaz, hogy városunk önkormányzati jogainak történelmileg megszentelt legkiválóbb attribútumait elvesztette s a népességi arányszámok merevségével meghozott törvény csak úgy kiközösítette a mi városunkat is a törvényhatósági jogkörrel felruházottak társaságából, mintha egyébb tényezőit s erkölcsi jogait törvényhatósági jellegének jóakaró mérlegelésre sem méltatták