Esztergom és Vidéke, 1899

1899-10-26 / 86.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megletetik Vasárnap és csütörtökön. pLŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — Fél évre — — — — — 6 kor. — Negyed évre Egres szám ára: 14 fii. 12 kor. — fii. 6 kor. — fii. 3 kor. — fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Széctjeqyi-tér, 330. szánj. Kéziratot nem adunk viasza. ;<^~ Katonai segítség. Esztergom, október 23. A földmivelési miniszter adatokat kivan vármegyénk tol és városunktól arra nézve, hogy árvizveszede lemben a közerőt miként lehetne jobban felhasználni, felhasználhatóbbá tenni, esetleg mivel pótolják. A következő vízi háborúban előny lesz, hogy a fővezetőség tudatában van annak, hogy a közerő, árviz elleni védekezésre, nem jó anyag. Kifejtettük, hogy miért nem. Távoli közerő közömbös a másik rész veveszedelme iránt, a közeli közerő fásult, vagy a saját portáját, vagyonát és családját védi. Megírtuk, hogy elsőrendű jó erő kétféle van \jól fizetett munkások és katonaság. A katona segítség a legbecsesebb. Fegyelmezett, kevés igényű, szolgálatra kész, a felügyeletet a tisztek gyakorolják, a kik — számtalan veszedelem bámulatos példákat mutat erről — önfeláldozó lelkesedéssel dirigálják katonáikat, akár csak fegyveres háborúban volnának. Vizáradásokat, vagy tűzi veszedelmet szenvedett lakosság nagyrabecsüli a katonaságot, mint a mely általában felhívásra sem vár, embertársai javára akcióba lép. Vegyük csak városunk tüz- és vizkrónikáját. Hányszor megtörtént, hogy tűzesetnél elsőnek a katonaság jelent meg ! Sőt, nagyon jól tudjuk, hogy a nyári helyi tüzek lokalizálása, idejében való eloltása, mondhatjuk, kizárólag a katonaság munkájának eredménye volt. Valamint, ha nem is minden érdem, de mindenesetre a legtöbb ugyancsak a katonaságé, hogy az őszi árviz alkalmával nem úszott Tabán s a szérűskertek, amint 1897-ben is nem a katonaság csodálatos, rnndkivüli munkáján mult, hogy a hatósági késedelmezés miatt a veszedelem elhárítható nem volt. A tűzvédelem érdekében a 76-ik gyalogezred nagyérdemű parancsnoka bevezette azt az intézkedést, hogy a helyőrség egy részét tűzoltásban kiképezzék, hogy veszedelem esetén értékes, hasznavehető kiegészítői legyenek a tűzoltóságnak. Amire a mi tüzoltóságánknak molysággal foglalkoznak vele, a mit megérdemel és azzal a jóindulattal, a mit veszedelmek idején a polgársággal szemben mindig tanúsítanak. Ugy tudjuk, a tél folyamán ugy a földmivelési és belügyi, mint a hadügyi kormányt foglalkoztatja a terv, érthető érdeklődéssel várjuk a döntést. De tessék addig ez irányban mozogni a vármegyében és a városházán is. Memor. Művésztelepet Esztergomnak! Esztergom, október 24. Elismert dolog, hogy egyetlen nemzet fiában sincs annyi művészi tehetség, mint a magyarban. Sok nagy tehetség volt kénytelen a külföldre menekülni, mert itthon nem talált megélhetést. Sok tehetség szárnyaszegetten vonult vissza s tünt le támogatás hiánya miatt. Társadalmunknak műizlése aránylag alacsony fokon áll s ezért eddig nem is méltányolta kellőleg a művészet nagy alkotásait. Az ez irányú közönség-et egy uj, Az .Esztergom és lile' tárcája. Októberben. Madár biztatja a párját szavával, Hogy ne gondoljon hideg tél fagyával, Virág lehajtja kis fejét merengve S óhajtva gondol rózsás kikeletre. Halovány csillag fenn a borús égen Reszketve csillan hideg légkörében. S mintha reám is áthatna ez érzet: Forró szivemben fagyos telet érzek. S mintha tebenned, elfeledett emlék, Hervadt virágom, újra gyönyört lelnék ! És csak sővárgom, vágyakozom egyre, Talán tavaszra, talán szerelemre. Erdős Renée. tényleg nagy szüksége van. Reményeljük, hojjry a város sietve teljesítette az ezredparancsnok ama nagyon is méltányos feltételeit, amelyeket a katona-tüzoltócsoport szervezése előtt a hatóság tudomására adott. A vízvédelem terén arra volna szükség, hogy már előre megállapítsák, melyik csapat, melyik városrész, vagy határrész védelmére vonuljon. A földmivelési ministerelőre közli a várható vizáradásokat, egyidejűleg figyelmeztetné a hadtestparancsnokságokat előkészületre s a kijelölt állomás árvédelmi hivatalának felhívására az illető csapat elfoglalná helyét. Az árvédelem jó és olcsó anyagot nyerne, a katonaság népszerűségét emelné az a készség, a melylyel különben ma j is, de most csak a beállt veszély 'végső idején, a polgárságtól a ve-j •szélyt elhárítani segiti. A községi lakosság pedig nyugodtan ment. hetné vagyonát, gazdaságát. ! Nagyon egyszerű a vizi háború I ezen védelménsk szervezése, ha az í 'lletékes felsőbb körök azzal a koDáko Kázmér életéből. — Az fEsztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — (Vége.) — Mást nem tudok gondolni. Jöjj, tudakoljuk meg, . . . igen kiváncsi vagyok . . . Mindketten azonnal megindultunk. A zene hangjai egyenesen megjelölték az irányt, a hova mennünk kellett. Mikor közelebb értünk, bizonyossá vált bennem a tudat, hogy Mariskát köszöntenek, mert tényleg a szép Mályvásinénak (aki tudvalevőleg a legszebb Mariska széles Csatóházán —) ablakai alatt buzgólkodtak a fekete legények. Alig hogy abbanhagyták a zenét és kezdtek tanácskozni ékes cigánynyelven a fölött, hogy most már melyik Mariskát üdvözöljék, midőn Dákó — hirtelen megérlelődött határozat befolyása alatt — rájuk kiáltott: — Jancsi! Jöjjetek ide ! Azok rögtön mellettünk termettek és j várták a következendőket. — Ugy-e tudod, hol laknak Karikásak ? — Hogyne, igen is, persze hogy tudjuk — feleltek karban a cigányok. — Jól van. Tehát ma éjjel fél 12 órakor legytek ott mindnyájan . . . — De Kázmér, hisz ott nincs is Mariska ! — szóltam közbe. — Az mindegy ! Van Vilma! — Tehát mondom ott legyetek — fordult ismét a cigányokhoz — és várjatok rám ! — Igenis, tekintetes főjegyző ur, ott leszek az egész bandával. — Ezzel tovább mentek köszönteni a Mariskákat, mert volt még elég idejük addig. Magyarázatot kértem Dákótól. — Mit akarsz ott ? Először is az nem Mariska, amint azt te is igen jól tudod, másodszor azt hiszem, nincs sok kidobni való pénzed s harmadszor — ha megtudják, hogy mi annak a leánynak ... — Igen! én annak a leánynak éjjeli zenét adok. Ha nem jösz, megyek magam . . . Itt meg kell jegyeznem, hogy Kerekes Vilma egy becsületes asztalosmester leánya volt s féltem attól, hogy Csatóháza büszke, sőt gőgös falusi arisztokráciája — tudomást szerezvén eme demokratikus hajlamokat eláruló stiklinkről — majd fitymáló ajkbiggyesztéssel adják szájról-szájra a heti zsúrokon. Ezért s csak ezért voltak kifogásaim a tervbe vett éjjeli zene ellen, de viszont meg vallom azt is, hogy Kerekes Vilma jobban megérdemelte ezt a kitüntetést Csatóháza akárhány Míczije, Vikije stb.-jénél. Midőn Dákó fönnebb ama komoly kijelentést tette, hogy esetleg nélkülem is megteszi, — én hevesen tiltakoztam ama föltevése ellen, hogy őt, bajban-jóban társamat — elhagyjam. Betértünk tehát a Samu korcsmájába, kinek csinos felesége korántsem megvetendő fehér cseléd volt. Sürün hajtogattuk a nem épen tokajival versenyző borral telt poharainkat s a szép korcsmárosné csevegése igen jó hangulatot keltett. Nekem már nagyobb kedvem lett volna ott maradni, de Kázmér pont fél 12 órakor föl állott, fizetett s nekem is, mivel már megigértem, vele kellett mennem. Vigan dudorászva siettünk Kerekesek háza elé. A cigányok mind ott voltak. Minden csendes volt már a faluban, csak a kutyák vakkantottak egyet-egyet. Méla, — vagy ha ugy tetszik — néma csend, halvány holdvilág langy zefír,, ragyogó csillagok és virágos kedv ; minden együtt volt, ami egy jól sikerülendő éjjeli zenéhez megkivánható. A cigányokat szépen sorjába az ablakok alá állítottuk, mi pedig szerényen a hátuk mögött vonultunk meg. Dákó halkitott hangon oda szólt Jancsinak, hogy először azt a jól ismert nótát: »Képeddel alszom el«-t zendítse rá. — Pszt! Egy hangot se ! Jancsi rákezdte. Gyönyörűen húzták a barna fiuk ezt a szép nótát, halkan zsongott a zene, mintha nem is földi, de valami szeráfi kar énekelt volna bűbájos hangon. Az első olyan jól sikerült, hogy teli tüdővel szerettem volna egy nagy >hajjahát<, kiáltani e fölötti örömömben. De Kázmér észrevette esetleg végzetessé válható szándékomat és egy gyilkos pillantást vetve rám, torkomra forrasztotta a kiáltást. Következett a második nóta : » Barna kis lány mért vagy olyan szomorú ?« stb. Ez igazán könnyeket lett volna képes szemeimből kicsalni, ha véletlenül nem lettem volna olyan virágos kedvű — olyan bánatos, olyan megindító, olyan szívhez szóló volt ez a nóta. Ugylátszik, a kis Karikás Vilma szivéhez is eljutottak a panaszos hangok, mert egy gyújtónak hirtelen föllobbanása arra engedett következtetni, lévén még Csatóházán is az a szokás, hogy az éjjeli zenének gyertya, vagy legalább gyufa meg-