Esztergom és Vidéke, 1899

1899-10-19 / 84.szám

ESZTERGOM es AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. M^^ei>ik Vasárnap és csütörtökön. jlLŐFIZETÉSI ÁRAK ! Egész évre — — — — 12 kor. — fii. Fel évre — — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYUliA­Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hoYaa kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) SzécfyeQyi-tér, 330. szám. ~$hi Kéziratot nem adunk vissza. Polgármester-kérdés. Esztergom, október l8. Legutóbbi számunkban, a polgár­mester lemondását hírül adva, kife­jeztük reménységünket, hogy, végre valahára, a tizenkettedik órában elér­keztünk Esztergom renaissan£e-kora első napjához. Hogy eljutottunk az erkölcsi és az anyagi tönk szélére, szinte leroskadunk a keserű tapasztalatok terhe alatt, amelynek viselésére nem akadhatnak Atlasz-vállak, de másrészt elsimultak, elültek az eddigi politikai ellentétek, amelyek — eléggé ismeretes — a városi ügyek intézésé­nél, városházi választásoknál vezető szerepet vittek, hogy megelégelhettük az esztergomi polgármesterek eddigi (kevés kivétellel) nem dicső soroza­tát: azt hisszük, méltán írhattuk, hogy feltételezzük közönségünkről, hogy eléggé érett, eléggé okult arra, misze­rint végre megtalálja a maga emberét s jól, becsületesen, előrelátással fog választani. Sajnos, végtelenül sajnos, újból csalatkoztunk s igy nem maradha­tunk meg ebben a passzivitásban, — Történeti apróság. — 1572-beu királyválasztás volt Lengyel­országban. Zsigmond, az utolsó Jagelló hunyta le Örökre szemeit s nem marad­tak gyermekei, pedig három feleséget temetett el. A megszomorodott rendek amelyet e mozgalmas időben elfog­lalni szándékoztunk. Kritikai köte­lességünk már ma csalódással kons­tatálni, hogy a közönség nagy része sem nem elég érett, sem nem okult. Elfelejti a maga, a város jövőjét, boldogulását s iszik mohón a feléje kinált zavaros, éretlen burcsákból, ha látja, hogy a »nagyok* is hörpente­nek belőle. | Ott terelték a leghelytelenebb útra, sekélyesitették el az egész választási mozgalmat, amikor első sorban nem azokat az embereket ke­resték, akik a jelen rendkivüi nehéz viszonyok között a legjobban reáter­mettekés alkalmasak az egyelőre Kál­váriakereszthez hasonló > méltósá­got* vállukra venni, nem azon tö­rekedtek, hogy ha kell: azt az éles keresztfát előzékenységgel, a ragasz­kodás impozáns és spontán meg­nyilványitásával, sőt anyagi eszkö­zökkel is, (amelyek uzsorakamattal fizetődnének vissza) puhán alábél­leljék. Az ő vezető elvük személyi volt: egy embert mindenesetre fel­színre segíteni ez alkalommal s igy minden erővel és móddal csak azo­módukat a okat keresték, melyek révén rejtett (illetőleg utóbb nyilvá­nyosan is megformulázott) céljukat elérhetik. S éppen ezért azzal kezd­ték, hogy itt is, ott is hangoztatták, hogy nem őket tiszteli meg az az! arravaló ember, aki erős, kitartó j kézzel a darázsfészekbe benyúl, • de tőlük a legnagyobb megtisztel- | tetés, ha hajlandók elfogadni az ilyen vállalkozót. Mennyi önzés, mennyi vakság, mily kevés szeretet a város és an­nak összes polgárai iránt nyilatko­zott meg a különben már kudarccal végződött akcióban ! . . . Pedig volt egy-két idealista, aki nem tekintette kenyérkérdésnek az ügyet, sőt, aki nem habozott volna idejét, nyugalmát, még anyagi elő­nyöket is áldozni, azzal a szép re­ménynyel eltelve, hogy ügybuzgó­i ságg a l> erélyességel, igazságszere­tettel s komoly ambícióval sikerülni fog végre testvéri összetartásban, szeretetben egyesíteni az egész vá­rost, amit nem hozott meg, dehogy hozott, a hivatalos egyesítés! Fel­J gyújtani azt az elaludt lángot, amely j a szeretet, a haladás fáklyáját él­teti s melyet eloltott >az érdek, a személykultusz* fekete koppantyúja. i De természetesen az általuk hozandó áldozatkért megkívánhatta azt a teljes auktoritást, amelyet nemcsak a vezető emberek, de az egész kép­viselőtestület megbízható, teljes, be­csületesen megígért és megtartott támogatása biztosithat. Mikor látták, hogy csak alkalom, eszköz lennének mellékcél elérésében, hogy a kö­zönség a régi, a legkeserűbb tapasz­talatokon sem okult s támogatásra ko­molyan nem számithatnak, mindenek­előtt önérzetük javasolta a vissza­vonulást, másrészt az okosság is, mert semmi értelme sem volt a ma­guk fejét is a falba verni, mert má­sok ezt megcselekszik. Önérzete­tes, férfias gondolkozással nem lehettek arra képesek: hogy mikor tő­lük kérnek, ők áldoznak, még meg is alázkodjanak s lehetetlen feltételért hagyják el biztos exisztenciájukat. A többség megkezdett mozgalma ugyan immár megfeneklett, oly aka­dályba ütközött, amelynek elhárítá­sára képtelenek. De azért a moz­galom eddigi vezetése és színezete nemcsak jogosult skepszist, elhidegü­averziót, vagy rezignacilést kel­Az .Esztergom és liie" tárcája. Szépítgetem. Szépítgetem a vétkeidet gyakran, Miket elkövetsz csalfán ellenem, Ha néha egy önfeledt pillanatban, Kacérságod árulod el nekem. Tudom, tudom, nem csalhatsz ugy meg engem, Mint ahogy én megcsalom önmagam, Egy bájos ábrándba ringatva lelkem, Amely már félig ugy is oda van. Ó nem, nem adom ez utolsó álmot, Ez egyről lemondanom nem szabad, A szerelmet, a legdrágább virágot, Mely könny és fájdalom között fakadt. Oly félve csüngök rajt', hogy el ne veszszem, Hogy csak kelyhét meg birjam tartani, Melyet gyönyörrel övez át a lelkem, Bár össze vannak tépve szirmai. Vészeiéi Károly. . még életében törvénybe iktatták, hogy j jövendőre a királynak az ő tudtuk és beleegyezésük nélkül nem szabad háza­sodni s akkor is azt kell elvennie, a kit : ők szemelnek ki számára. | Valesi Henrik francia királyfit válasz­j tották meg a lengyelek uralkodójuknak, j A fiatal életvidor ember elé hat kemény' j feltételt szabtak választói: J t 1. Franciaország jövedelmét uj hazájá­J ban költi el. | 2. Megboldogult elődjének, Zsigmond | királynak adósságait kifizeti. 3. Százötven lengyel nemes évenkint az ő költségén fog Parisban szórakozni és fejedelmi ellátásban részesülni. 4. A keleti tengeren hajóhadat tart. 5. Francia segitséggel folytatni fogja j az oroszok elleni háborút. 6. Az elhunyt király nénjét, Annát ol- j tárhoz vezeti. A könnyüvérü francia az öt első' pontra nézve még hazájában megesküj dött; de az ntolsó pont aggodalomba ejtette, mert nem akart zsákban macskát vánni. Kitérő választ adott tehát s azt mondta, hogy majd a koronázás után teszi le a kettős esküt. Még pedig először arra tesz hitet, hogy elveszi á pártáját megunt virág-' szálat, a kinek azután az oltár előtt 1 mondja el a második eskü alakjában a » holtomiglan holtáiglant«. Ez az elővi- J gyázat nem is volt óknélküli, mert a feje­delmi ara már régen elmúlt tizenhat éves. Mi türés-tagadás, csak pár hónap válasz­totta el a hatvan esztendőtől. Az uj királyt nagy pompával koronáz­ták meg. Előbb azonban eltemették előd­jét. Mert az is lengyel szokás volt, addig nem helyezni örök nyugalomra az el­hunyt királyt, mig az ujat meg nem vá­lasztják. Ezzel csak a hosszas pártosko­dást akarták elkerülni. Élt akkortájt Krakkóban egy nagyon tudós főnemes, a kit az akkori szokás szerint diákosan Firlejus Jánosnak hív­tak. Azt tartották róla, hogy a jöven­dőbe lát. Ez a tudós férfiú megjöven­dölte, hogy a francia királysága csak aféle pünkösdi királyság leend; rossz vége lesz a dolognak s nagy szégyen háramlik belőle Lengyelországra. S a krakkói tudós jóslata beteljesült. Mihelyt Henrik király meglátta jövendő­belijét, azonnal kilelte a harmadnapos hideg. Mindenféle kifogásokkal élt tehát; huzta-halasztotta az esküvőt, pedig a menyasszony türelmetlenül számlálta uj­jain a napokat. Négy hónapon keresztül sikerült is neki szóval tartani nyugtalankodó híveit, de tovább nem. Sarokba szorítva, végre is kénytelen volt ráhagyni, hogy ám le­gyen meg az Anna királyasszony akarata, hanem elébb el akar a legényélettől bú­csúzni. Olyan hejehuját rég nem látott Len­gyelország, mint ez a fejedelmi búcsúzó 1 , : volt. Patakként folyt a tokaji. A lakoma részleteivel nem akarom untatni az olva­| sót, csak annyit jegyzek meg, hogy a ! lengyel urak nagyon értettek az iváshoz ' s a király versenyt ivott velük. ! Éjféltájban elcsendesült a zsivaj meg ; a kocintgatás, miközben szájról-szájra 1 járt a hir, hogy a király —• a sárga föl­j dig itta le magát. Nagy csuklások közt ; forgatta szemeit s hátrahanyatlott szé­kébe, mint egy darab fa. I Nagy gondosan, mintha törött tojás lenne, vitték ágyába. A főceremóniames­I ter beszüntette a mu sikaszót, mire a ; lengyel főurak csendesen kvaterkáztak 1 tovább. I A nap már jól magasan fenn volt, mi­I kor néhány főnemesnek eszébe jutott, | hogy jó lesz a »kákabélű franciának* ! egy kis gabonapálinkát bediktálni, mely­i nek köztudomás szerint nagyon józanító ; hatása van. Lábujjhegyen besompolyog­1 tak a király hálószobájába, ámde a fé­j szek üres volt. Cselfogás volt az egész ittasági ko­I média. Színlelte azt a király, hogy egér­| utat nyerjen s előre megrendelt váltott 'lovakon meg sem állt az ország hatá­! ráig. Tenczinszky és Zsebzsidosky főneme­' sek szintén lóra kaptak s űzőbe vették ! a szökevényt, a kit a határon szerencsé­i sen utol értek. A két főúr keserű szem­' rehányással illette a királyt, a ki oly csúfosan hagyja el őket, mint szent Pá

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom