Esztergom és Vidéke, 1899
1899-10-15 / 83.szám
soha ez életben — búban és örömben el nem hagyja, — vesz egy darab hantot arról a szent sirról, szivéhez szoritva viszi hajlékába — hősök pora benne, — talizmánkép őrzi. Vége az ünnepnek, koszorúk tömege oltárra letéve s a szobor — áll időknek végéig, az ősi bányaváros örökös díszére, jele, képe annak, hogy tótok — németek — hazaszeretetben a magyarral egyek, hogy amig magyar lesz, addig lesz szabadság édes szép hazánkban, mert e kettőt egy nap, egyetlen órában teremte a magyarok hatalmas Istene. Kabina Sándor. — Személyi hirek. Dr. Walter Gyula kanonok, primási irodaigazgató Budapestre utazott, hogy holnap a hercegprimásnak az angyalföldi templom felszentelésénél asszisztáljon. — Walter Károly posta- és táviró felügyelő betegségéből, mint örömmel értesülünk, teljesen felépült. — Névnap. A tegnapi nap újra a névnaposoké volt: Kálmán napja. Első sorban Kruplanicz Kálmán kir. tanácsos, főispánt keresték a gratulánsok, de nem találták otthon, mert sürgős hivatalos ügyek a fővárosba szólították. De azután mentek egymásután a táviratok. A vármegyéé, majd a városé, amelyet a csütörtöki közgyűlés határozott el s amely következőképpen hangzott: Méltóságos Kruplanicz Kálmán királyi tanácsos, főispán urnák Budapest. Azon felbecsülhetetlen atyai gondoskodás, amelyet Méltóságod Esztergom város közönsége iránt minden kor tanúsítani kegyes volt, Esztergom szabad kir. város közönsége keblében őszinte viszhangra találván, tegnapi közgyűlésünk egyhangú lelkesedéssel hozott határozata azon kellemes helyzetbe juttatott, hogy a közönség osztatlan háláját, meleg ragaszkodását becses névünnepe alkalmából kifejezésre juttathatom, kérve a Mindenhatót, hogy Méltóságodat a haza, vármegyénk és városunk őszinte örömére sokáig éltesse ! Méltóságodnak ból is többen kimennek. — Szilva György hercegprimási intéző a szentgyörmezei erdőben a napokban egy hatalmas, tizagancsos szarvas teritett te. — Vargyas Jenő végzett jogász, vármegyénk kir. tanfelügyelőjének idősebbik fia, mint értesülünk, a napokban a kir. közalapítványi jogügyi igazgatóságnál nyert alkalmaztatást. Tószt Gyula, miniszteri tanácsos ügyigazgató Kakass Kálmán jogügyi tanácsos mellé osztotta be. Ebből az alkalomból édes atyja a következő hangulatos sorokat intézte a közpályára lépő fiához : Csakhamar válasz : alázatos szolgája Kollár Károly tanácsnok, polgármester helyettes. megérkezett a következő Tekintetes Kollár Károly polgármesterhelyettes urnák Esztergom. Fogadja kedves szülővárosom nevében tolmácsolt szívélyes üdvkivánataiért és nagyrabecsült bizalmas nyilatkozatáért hálás köszönetemet. Kruplanicz, Sok gratulánsa volt Mattyasoiszky és Meszéna Kálmán ügyvédeknek, dr. Gedeon Kálmán orvosnak, Pisuth Kálmán vármegyei aljegyzőnek; a városházán Viola Kálmán ellenőrt és Kottra Kálmán gazd intézőt gratulálták. Muzslán nagyban ünnepelték dr. Perényi Kálmán főszolgabírót. — Rózsaszínű rovat. Bauer Pál járásbirósági betétszerkesztő hivatalnok jegyet váltott Szabó Olgával, Szabó József városi pénztáros leányával. — Barkas Géza primásuradalmi drégelypalán ki intéző jegyet váltott Tárczay Olga kisasz szonynyal, Tárczay Ferenc államvasuti felügyelő leányával Miskolcon. — Magas vendég. Megírtuk, hogy Bolla Kálmun altábornagy a nyergesujfalusi primási erdőkben vadászgatott, Az eredménynyel nagyon meg volt elégedve, egész kocsi címeres vad került teritékre. Puszta-Maróthról csütörtökön délben jött vissza városunkba, ahol Vaszary László primási gazdasági taná-. csos vendége volt. Este távozott segédtisztjével: Vaszary Béla századossal. — Eltávozás. Ifjabb dr. Forster Gyula, vármegyénk tiszteletbeli főjegyzője, aki félévig aktiv működött a vurmegyeházán, tegnap este távozott körünkből, hogy új állását a külügyminisztériumban elfog lalja. Távozása előtt csütörtökön este a » Fürdő« szállodában vendégül látta a vármegyei jegyzői kar. tagjait. — VadáSZ-hirek. Holnap, vasárnap Bódy Bódog vadászterületén (Kesztölc, Csév) nagy vadra vadásznak. VárosunkUtraValó. — 1899. okt. 12. — Annyi gonddal, szeretettel Fölnevelve — Útra kelsz ma édes fiam, Szárnyra kelve. Elindulsz ma pálya-utra, Munkakörre, Tettre vágyó lelked által Ösztönözve. Menj csak fiam. de mielőtt Útra kehiéi, Fordulj vissza még utolján A küszöbnél: Csókold össze azt az áldó — Anya-kezet, Amely téged a nagy útra Fölvértezett! . Menj csak fiam, int az élet, Hí a pálya. Diadalt nyer, aki a sort Hűn megállja. S jegyezd meg jól, — nincs boldogság Semmi másban : Csak a munka sikerének — Áldásában. Vargyas Endre. — A helyörségből. Hadviger Miksa hadnagy, háziezredünk tagja hosszabb szabadságából visszaérkezett s állását újból elfoglalta. — A polgármester-válság. A Városi Kór holnap, vasárnap bizalmas értekezletet tart, A tárgy természetesen a polgármester-válság. — A Jó Pásztor-kápolna. A városi épitő bizottság szerdán szemlét tartott a tervezett új temetői kápolna részére kijelölt helyen. Höhnel Béla budapesti műépítész tervvázlatait elfogadták s a tanácsnak indítványba hozzák, hogy azok teljes kidolgozásáért, a költségvetés elkészítéséért, majd az építésnél való felügyeleteért a tervezőnek az építkezési költségek négy szá alékát adják. Az építéshez csak a főegyházmegyei hatóság engedélye szükséges, amely mindenesetre megadatik s igy az építkezés még ez évben megkezdődhetik. — Ellenőrzési szemlók. A népfelkelők ellenőrzési szemléje a városházán f. hó 24-én és 25-én lesz. — Hivatalvizsgálat. A vármegye főispánja a törvényhatóság területén levő hivatalok szokásos vizsgálatát, az alispán közbejöttével, e hóban eszközli és pedig a következő sorrendben : október 20-án a párkányjárási főszolgabírói, 2l-én az esztergomjárási főszolgabírói hivatalt s a városnál az anyakönyvi felügyelői hatósági eljárást és a városi anyakönyvi hivatalt. 23-án az alispáni, 24-én a vármegyei árvaszéki, számvevőségi és levéltári hivatalt, 25-én a vármegyei pénztárokat, 26 án és 27-én a városi összes hivatalokat vizsgálja meg. — Egészségügyi bizottság. A vármegyei egészségügyi bizottság hétfőn ülést tart, amelyen a tokod-ebszőnyi bányavezetőségnek házi gyógyszertár felállítására vonatkozó kérelmét fogja tárgyalni. — Tanácsülés volt ma délelőtt a városházán. Ez ülésen Szentgyörgyi (Plesznik) Józsefet egy évre újból alkalmazták tanítóul az iparostanonciskolába. A Dombayházaspárnak színielőadások tartására nem adtak engedélyt, mert koncessziójukat nem mutatták be. Elhatározták, hogy Vajda Géza kir. főmérnöknek, aki a gimnázium építésénél a városi mérnököt helyettesítette, őt tízkoronás aranyat ajánlanak fel tiszteletdíjul. — Tisztújító gyűlés. Az ^Esztergommegyei Orvos és Gyógyszerész Egyesület* tisztújító közgyűlését ma este tartja a »FürdŐ€ szállodában. — Szerenád. Závár János főhadnagy, a 76 ik gyalogezred tagja tegnap este érkezett meg ifjú, szép feleségével nászutjáról. Az ezred zenekara szép szerenáddal lepte meg a fiatal párt. — Egy ujabb mulasztás. A Pesti Kereskedelmi Bank, mint ismeretes, előnyös ajánlatot tett a városnak a gimnázium építéshez szükséges 44,000 frt kölcsön megadására. Az ajánlatot a képviselőtestület is acceptálta. Ámde az ajánlatban ki volt kötve, hogy csak harminc napig tartják fenn. A harminc nap el mult; a város nem mozgott s most a pénzintézet tudatta, hogy a megváltozott pénzviszonyok következtében nem ref lektál a pénzműveletre. Ki volt a bűnös ? — Városi közgyűlés. Amily viharosnak ígérkezett, oly csöndes volt a város csütörtöki közgyűlése. Tudták már előre a képviselők, hogy Maiina nem várta be a formális eltávollitatást, hanem végre mégis >önként« — ha ugyan használhatjuk e szót — adta be lemondását. Ezt Kollár polgár mesterhelyettes a napirend előtt jelentette be. A lemondó levél huszonnégy órán belül adatván be, tárgyalható nem volt. Pach Antal és dr. Weisz Sándor képviselők felszóllalására elhatá rozták, hogy a képviselőtestület hétfőn tart közgyűlést, amely az életbevágó kérdéssel foglalkozni fog. A nagy siettetést nem tartjuk hasznosnak ; ha a képviselőtestület hónapokig tudott várni a mindenkitől óhajtott nap elérkeztére, hogy a nap elérkezett: nem szabad sajnálni az időt a helyzet tökéletes orvoslásának előkészítésére Mert e tekintetben eddig mit sem tettek, csak panaszkodtak. — A közgyűlés lelkes éljenzéssel fogadta el az elnök amaz indítványát, hogy a távollevő főispánt, névünnepe alkalmából, táviratilag üdvözöljék. Tudomásul vették, hogy ez elhunyt Palásthy Pál vírilis képviselő helyére Pálmai János József póttag hivatott be. Névszerinti szavazással kellett volna dönteni a helyi vasúti áli lomás kibővítésénél felhasznált városi földek s a Szabó József és neje által megvásárolni óhajtott sipoló-hegyi parlag eladása felett, de mivel a gyűlésben a törvény áltál követelt majoritás nem volt együtt, mindkét ügyet a november 14-ikén tartandó közgyűlésre halasztották. Ezután néhány kisebb jelenI tőségü ügyet intéztek el. A Rudolf Mihálytól követelt söríogyasztási illeték megfizetését nem rendeltek el, hanem a beadott fellebbezést — véleményadás végett — a jogügyi bizottsághoz utasították, amely méltányossági szempontból, valószínűleg helyet ad a kérelemnek. — Bereczty Győző, volt jegyző, aki mindössze j hónap óta van a városházán a p. ü. osztályban mint napidíjas alkalmazva, egy frtos napidiját egy koronával — és visszamenőleg — emeltetni kérte; a tanács — nem tudjuk miért — ajánlotta a kérelmet. A képviselőtestület azomban a kérelem teljesítésére semmi okot sem találván, (a p. ü. tanácsos is csak azzal érvelt, hogy az illető dolgozik), a tanácsosi javaslatot elvetette s a fizetésemelést megtagadta. — Uj megyebizottsági tag. Vojnits Döme pannonhalmai alperjel eltávoztával a városi II ik alkerületben megüresedett egy megyebizottsági tagnak helye. A közbizalom, teljesen ma ától és osztatlanul Schedl Arnulf főgimnáziumi tanár és a helybeli bencés székház gondnoka iránt nyilvánul. Kétségtelen, hogy nemcsak ellenjelöltje nem lesz, de nincs is a kerületben egyetlen szavazó, ki a szép és fontos hely betöltésére a legalkalmasabb férfit nem benne látná. Idenőtt szivünhöz, egyéni kiválóságával, hozzánk való erős, benső ragaszkodásával, nagyon is rászolgált, hogy elismerés érje. A választás f. hó 23-án lesz; a választási elnök Zsiga Zsigmond. — A SZÜret már az egész határban befejeződött s az általában — főleg az időjárás mustohasága miatt — úgy menynyiség, mint minőség tekintetében jóval gyengébb a tavalyinál. A dinyeíöldi alig használható, itt a tulajdonosok a permetezést mulasztották el. — Thea-estély Tatán. Tatai bálokon — a melyeken három vármegye fiatalsága ad egymásnak találkát — még az a patriarchális szokás járja, hogy a lakkcipős bah krónikások nem azt számláljáü meg, hogy az I. négyest hány pár táncolja, hanem azt, hogy a bál utánni harmadik napon a korhelylevesnél hány fővel szaporodott a társaság. Különösen az ottani nőegyesület mulatságai azok, melyek nem vesztettek ősi jellegükből és kedélyesség és fesztelenség dolgában párjukat ritkitják. Azok az esztergommegyeiek, kik a tatai mulatságokat rendesen látogatni szokják, bizonyára örömmel veszik hirül, hogy a tatai nőegyesület ez idén Katalin napján (november ber 25 én) thea-estélyt rendez, a mely — mint tudósítónk írja — minden eddigi mulatság felett fog állni. A meghívók november elején lesznek kibocsátva; azok kik meghívókra igényt tartanak, forduljanak az egyesület titkárához Beöthy Ákosthoz, (Tata) ki az előjegyzésekkel is meg van bizva. — A néppárt próbálkozik. A következő meghívót vettük: »A köbölkúti választókerület lelkes, hű néppárti polgárai (?) az esztergommegyei Barth községben, 1899. október 15-én, vasárnap d. e. 11 órakor néppárti népgyűlést fognak tartani a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. Tartja: Rakovszky István, cs. és kir. kamarás, orsz. képviselő. 2. A néppárt és a közgazdaság. Tartja: Vaszary Mihály, bányafelügyelő. 3. A néppárt parlamenti működéséről. Tartja: Molnár János, p. főpap, orsz. képviselő. 4. Elnöki zárszó. Barth, 1899. °kt. 5. A rendezőség.« — Hát nem volt elég az első, köbölkúti néppárti gyűlés kudarcza, vagy már elfelejtették? Nos,amennyire a mi józan, komoly gondolkozású népünket ismerjük, a holnapi nap majd viszszaidézi emlékezetükbe A barti bormérők mindenesetre hálásak, lesznek Rakovszky et Comp-nak. — »A pinceszövetkezetekről« címen a földmivelésügyi m. kir. minisztérium kiadásában tanulságos füzet jelent meg,, melyre a szőlősgazdáknak és az érdeklődőknek figyelmét ezennel felhívjuk. A füzet első részében a pinceszövetkezetek mibenlétét tárgyalja könnyen érthetően és világosan, útmutatással szolgál a szőlősgazdáknak az ilyen szövetkezetek alakítására és gyakorlatból vett példák által bebizonyítja, hogy termésünket akár mint mustot, akár mint bort a szövetkezetek utján egy-pár forinttal mindig jobb áron értékesíthetjük, magunknak állandó és biztos vevőket, borainknak pedig jó hírnevet szerezhetünk. A bor jobb értékesítésén kivül azonban egyéb célokat is szolgáltat a szövetkezet, nevezetesen a borkészítésnél előforduló melléktermények, törköly, söprő közös értékesítését, a szőlőbirtokosoknak a termelésnél szükséges gépek, eszközök, anyagok beszerzését, a szőllőfelujitási hitel közös igénybevételét és végül az együttes védekezést növényi, állati ellenségek vagy elemi csapások ellen. A második részben egy alapszabályminta van bemutatva. A hasznos és tanulságos füzetet, mely különösen a kisebb gazdákon, a szegény embereken óhajt segíteni, a földmivelési minisztérium illetékes osztálya a hozzáfordulóknak ingyen küldi meg, beszerezhető azonban a gazd. tudósítók, közgazd. előadók és a borászati felügyelők utján is. Ismételten figyelembe ajánljuk. — A > Friss újság« tudvalevőleg igen kelendő városunkban, vették nagyban csütörtökön is. S mire megjött, elterjedt már Maiina lemondásának hire is. És az olvasók mind mutogatták egymásnak benne a következő passzust: Kevesen vannak, akik sajnálkozással látnák távozását az elnöki székből, de igen sokan, a túlnyomó többség már régóta óhajtotta ezt a lemondást s most egyenesen követelte. A közönség elvárja most, hogy az uj elnökkei uj és alkotó szellem költözzék a társaságba. Ez ugyan ott Gyulai Pálra szólott, de ide is talált. — Betörés. F. hó n-én éjjel Sárisápon nagyobb betörés történt. Juhász Péter jómódú földmives házába, az ablakon, előszobán keresztül ismeretlen tettesek behatoltak s kétszáz forint értékű ruhát emeltek el. A csendőrség keresi az éjjeli vendégeket, de eddig eredménytelenül. — Időjelzés holnapra. A központi meteorológiai intézet időjelző távirata holnapra, vasárnapra következőképen szól. Száraz. Hősüllyedés, = Mosse Rudolf hirdetési irodája. T. olvasóinkat valószínűleg érdekelni fogja, hogy a Mosse Rudolf hirdetési iroda Bpesten VII., Károly-körut 3. sz. a. fiók