Esztergom és Vidéke, 1899
1899-09-03 / 71.szám
törekvő ifjú váratlan halála általános részvétet keltett. — Beiratások. Ahogy helyi krónikásunk megénekelte, a beiratások tegnap óta a város valamennyi tanintézetében javában folynak. A sok apró néptől tegnap és ma csak úgy tarkállott az iskolák környéke. És megjelentek a fekete táskák, meg a könyvcsomagok újra az utcákon. A beiratások még hétfőn is tartanak s igy azok végeredményéről ma még nem számolhatunk be. Azonban az eddigi eredményből azt következtethetjük, hogy a létszám általában emelkedni fog. Sertésvész fellépéséről tett jelentést a főszolgabiróságnál a lábatlani elöljáróság. A baj konstatálására az áll. állatorvost helyettesitő Székely Henrik állatorvos küldetett ki. — TŰZ. A főkáptalannak nagyobb kára van. A zalamegyei uradalomban a behiáki gazdaságban leégett egy ezerhatszáz kereszt szemes gabonával megrakott nagy pajtája. A kár körülbelül 16—18000 frt. A veszedelem valószinüleg gyujtogatásból keletkezett. — Szélütés kocsin. Vágtató kocsi érkezett szombaton Zsámbékról városunkba. Szentimrey Lajos betétszerkesztő birót és ifjabb Kaán János betétszerkesztőt kereste. Apósuk ugyanis : dr. Helly József zsámbéki uradalmi orvost, kocsin, egyik betegjéhez menet szélütés érte s eszméletlen, aggasztó állapotban szállították haza. Állapota azóta keveset javult, beszélőképességét nem nyerte vissza. — Időjelzés holnapra. A központi meteorológiai intézet időjelző távirata holnapra, vasárnapra következőképen szól: — Eladó zongora. Egy használt teljesen jó karban levő zongora jutányosán eladó. Cim a kiadóhivatalban. = Felhívjuk t. olvasóink figyelmét Eratelli Deisinger elsőrangú fiumei kávé és tea behozatali kereskedők hirdetésére. ZLT^ilttér.*) Szerkesztői üzenetek. Július, Köszönjük, a jövő számban. Ifj. B. Zs. A régebben elfogadott közlemények miatt csütörtökre maradt. Üzletvezetöség. Ebszőny. A lemondást tudomásul vesszük. A fölös előfizetési összeg b. rendelkezésükre áll. KÁTÉ Fiúméból közvetlen a tengeri hajóról szétküldve 1 zsák 4 kgr. Rió kávé jó izü 4.60 I zsák 4 kgr. Portoriko kávé nagyszemü . . 5.60 i zsák 4 kgr. Kuba kávé nagyszemü . . . 5.76 i zsák 4 kgr. Portoriko gyöngykávé .... 6.12 I zsák 4 kgr. kék Jáva gyöngykávé . . . 6.80 elvámolva, bérmentve és csomagolva minden más költség nélkül. ^Árjegyzéket és látképes levelezőlapot kívánatra ingyen küld. FRATELLI DEISINGER, FIUME, szabad kikötő 13. A magyarországi kávésok bevásárlási forrása. Kőbánya bérlet. A Esztergomi Főkáptalan bérbeadja a Hont megyében, Helemba község határában fekvő úgynevezett (Kovács-pataki" kőbányáját. A kőbánja közvetleuül a Duna mellett fekszik I igy a köyek hajóval szál lithatók. soriét f. év november hó 1-től kezdődő három, esetleg hat évre terjed. írásbeli ajánlatok 50 frt bánatpénz melléklésével f. évi szept. hó 20-ig Esztergomba, az uradalmi ErdŐhivatalba küldendők; a hol a bérbeadási feltételek is bármikor megtudhatók. Fokáptalani uradalmi erdohivatal. Búcsúzó. Bucsut veszek a vármegye községeinek nagyérdemű jegyzőitől. A mai nappal megszűntem tagja lenni az általam mélyen tisztelt jegyzői karnak, a melynek szerény tehetségem szerint, mindenkor hű és buzgó tagja voltam. Tizenkilencz éven át tisztességgel és becsülettel szolgáltam a közérdeket és igy most, mivel egy nagyobb vállalat beltagja lettem : nyugodtan válhatok meg attól az állástól, a melyet polgártársaim bizalmából betölteni szerencsés voltam. Kérem volt kartársaimat, tartsanak meg ezentúl is barátságukban, a melyet én a múltban is megbecsültem és a jövőben is meg fogok becsülni. Süttő, 1899. aug. 31. Aprilly Ferencz. *) Ezen rovatban kőzlöttekért nem vállal felelőséget a tzerkesztőség. No. 1897. Hirdetmény. A Győr szabadhegy és az Esztergomban állomásozó cs. és kir. közös hadsereg csapatai részére, a kenyér és zab szállításának bérbeadásszerü biztosítására nézva 1900. január 1-tÖI 1900 december 3l-ig szóló'időtartamra 1899. október 9-én d. e. 10 órakor Komáromban a cs. és kir. élelmezési raktárban tárgyalás tartatik, melyre esakis Írásbeli ajánlatok fogadtatnak el. Az ezen tárgyalásra érvényes köelebbi feltételek az 1899. aug. í-én Pozsonyban kelt No. 3283. sz. hirdetményből — továbbá az ezen tárgyalásra készitett és itt megtekinthető, 1899. aug. i-én Komáromban kelt feltételeket tartalmazó füzetekből megtudhatók. A No. 3283 hirdetmény és a feltételeket tartalmazó füzetek (ez utóbbi, ívenkint 4 kr) mindenkinek rendelkezésére állanak. Kelt Komárom, 1899. au g 29-én. Csász. és Kir. Katonai Élelmezési Raktár. Évek óta kitünö pótléknak bizonyult a babkávéhoz, — Ideg-, szív- és gyomorbajoknál, vérszegénységnél orvosilag ajánlva. Legkedveltebb kávéital a családok százezreinél.