Esztergom és Vidéke, 1899

1899-08-06 / 63.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET

44 HIVATALOS LAPJA. Me&jelepík Vasárpap és csütörtökön. j_LÖFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — _____ 12 kor. — fii. Fél évre— — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre —• — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLcMÁN Laptulajdonos kiadókért DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, iiyiltterek ós hirdetések küldendők) Széchenyi-tér, 330. szánj -2M Kéziratot nem adunk Vissza. í-^~ „Esztergom—hévízfürdő." Esztergom, augusztus 4. Nagyon igazságtalanok azok, akik egyre panaszkodnak, amiért a természet adományaival annyira mostoha volt városunk iránt. Mert igenis, adott egyet-mást a megyének is, a városnak is, amelyek okos, tervszerű kihasználásával megélhetésünket, vagyonosodásunkat— a rendes módokon kivül — hathatósan előmozdithatnók. Igy adta a megyének a jó fekete szenet és a márványt, városunknak pedig a hévizet. Az étel azonban nem sokat ér, ha nyers, élvezhetetlen, ha nincs hozzáértő kéz, amely megfőzi, elkészíti, élvezhetővé teszi. Igy vagyunk mi a természeti adományokkal is. Ugy nyers állapotban, ahogy a föld rejti, vagy kibocsátja, természetesennem szerezhetünk vele aranyhegyeket. A szinte kiapadhatlan kőszénbányákat Pató Pálos nyugalommal engedtük oly kezekre jutni, amelyek nem kihasználásra, hanem inkább csak papirüzletre vásárolták s mig a szomszédban van a rengeteg széntelep, mi a télire vaÍz .Eszterp is liít tárcája. első csók. Ott álltunk az ablak függönye mellett, Te pirulva néztél én reám. Füledbe súgtam, hogy mily nagyon szeretlek Te vagy az én édes, drága, kis arám. Derekad gyöngéden magamhoz öleltem, Ajakad kereste szomjas ajakam, És hogy adj egy csókot, csak azért esengtem, Esengtem sokáig — ámde hasztalan . . . Pirulva szabódtál: >óh

t nem szabad édes ! Mit mondana hozzá az édes anyám f* *>Mit mondana hozzá f óh ! azt sose kér[dezd Hát nem vagy-e az én drága kis arám f Esküvő utánig mért várjak a csókra, Ha most is előttem rózsás ajakad, Ha tudnád, hogy mennyi üdv van egy [kis csókba Tudom, nem kéretnéd, kérnéd te magad.** Végre nagysokára, lecsukott szemekkel, Ajakamra nyomtad forró ajakad . . . Megvolt az első csók, édes szerelemmel, Mely mint tiszta forrás szívünkből fakadt. lót drágán, harmadkézból vásároljuk. A kövünk, márványunk anyaga kiváló és még sem boldogulunk vele, dacára a közei főváros rengeteg építkezéseinek. Nem is boldogulhatunk, amig a Karsztból szállított kő is olcsóbb, mint amit mi Budapestre tengelyezünk. Itt sem teszünk semmit; csak mélységes elkeseredéssel várjuk, hogy változás történjék. Evek óta meg van a piszkei sodronypálya terve, a szükséges pénz is könnyen előteremthető volna s a szállítási költségek mindjárt aránytalanul csökkennének. — De az a sodrony csak nem akar kifeszülni a levegőben, mert hát a konkurrens bányatulajdonosok — ősi magyar szokás szerint — nem tudnak megegyezni, nem akarnak, még saját érdekükben sem, szövetkezni. De mégis jobban kihasználják és értékesitik a természetadta kincset, mint mi a mienket: a hévizet. Merjük kincsnek nevezni, ahogy neves geológusok és pathologusok nevezték, akik nálunk megfordultak s akik valóságos megilletődéssel fejezték ki csodálkozásukat, hogy ezeket a forrásokat nem tudjuk, vagy nem akarjuk egyébre használni Nem kérdem utána: a csók hogyan ízlett ? Elárultad úgyis temagad: Kebeledre vontál: »gyere ide édes, Hadd csókolom mézes ajakad . . .« Lovas Gyula. Stúdiumok. — Az »Esztergom és Vídéke« eredeti tárcája. — I. Magdolna. A meleg levegőbe beléáradt a kandallóban égő fenyőfa kilehellése; amint e kettő egymásba olvadt, ugy tetszett, mintha templomi tömjénillat lopódzott volna be a barna gerendás boltozatu falusi kis szobácskába. Ez a levegő ölelte át a szobában ülő két embert. Magdolna fehér ruhában várta a vőlegényt. Ábrándosan, erőtlenül dült hátra a karosszékében és hagyta a nénjét a kandalló mellől beszélni. Az ünnepélyes illatot érezte tnindakettő; a leány ezért hallgatott, a nénje ezért beszélt. Majd hirtelen ő is elhallgatott, a nesztelen, mély csöndbe csak olykor-olykor csilingelt belé a kalitkában nyugtalanmint hogy a szennyest mosatjuk benne. Tapasztalt szakemberek jártak itt, néhány évtized előtt vegyelemezték már hőforrásaink kénes vizét, amelyet pld. a Császárfürdőével teljese*^ egyenértékűnek mondottak s el magyarázgatták a mi Pappenheimereinknek, hogy minden tényező meg van egy nagyszabású, legalább is országos nevű héviz-fürdő létesítésére, a befektetés feltétlenül meghozná a maga nagyon tisztességes, polgári kamatait s halálos vétek és érthetetlen könynyelműség egy ily biztos jövedelmi forrást egyszerűen észre nem venni. De hát mi esztergomiak vagyunk. És mert dédapáink hagyták a sok, értékes vizet felhasználatlanul a kis-Dunába zúgni, miért cselekednénk mi másképen ? Azután meg maga a viz nem elégséges; ha jövedelmezővé akarjuk tenni, bele kellene nyúlni a bugyellárisba, befektetésekre, pedig nagyobbszabású befektetésekre volna szükség, Esztergomban pedig soha sem volt meg a vállalkozói kedv és szellem ; ilyen célokra soha meg nem találtuk a pénztárca zárját. Sajnáljuk a tiz—ötven torintot kiadni, amit nem kodó sárga madárka egy-egy énektöredéke. Magdolna várta a vőlegényt, fehér ruhában, halavány arccal, melyre már ráborította a kezdő hervadás a bánatos, szomorú árnyát, vonásait nemesekké tette és hagyta titokzatos tűzzel lobogni nagy fekete szemeit, a fehér keretből. Evek óta, egészen máig, várt-várt erre a pillanatra. Tavaszszai a fehérvirágos akácok alatt, nyáron a vadszőllővel borított lugasban, őszszel a levélhullogató gesztenyefák között, télen a melegárasztó kandalló mellett : erről az eljövendő pillanatról gondolkozott, vágyakozásában megálmodta a szerelem boldogságait; ábrándjai, a szerelemről való gondolata mindennap friss érzelmeket ébresztett benne és ma is csak annyira megremegett a háztűznéző érkezésétől, mint a hogy édes kívánsággal, boldog odaadással várta azt a valamelyik férfit, ha az nam felejti a szegénykét ott, kitartó időn keresztül a picinyke falu kicsike szobájában, a nénje mellett, a ki minden hajnali reggel, a hogy befonta a Magdolna tömött rőtszőke haját, megcirógatta halvány arcát és mondogatta neki : — Szép lányom, Magda lányom, eljömég a te időd . . . sajnálunk kártyára, pezsgőre, Árvaytoilettre, meg nem gondolván, hogy az a tiz—ötven forint esetleg csakugyan megengedhetővé tenne idővel hasonló lukszusokat. Pedig, íme itt a Kovácspatak példája! ... Az írástudók és a vének meghasították köntösüket és hajukat tépték, amikor néhány lelkes, előrelátó férfi annak nyaralóteleppé való fejlesztését kezdette hangoztatni s eszméjének igyekezett propagandát csinálni ... Elmúlott egy-két esztendő, nem is egy kvinkvennium s ma ott, ahol nem volt egyéb egy nyitott színnél s egy görbe kuglizónái, valóságos kis villaváros fehérlik, a lakások immár a jövő saisonra is lefoglalvák s le lennénekfoglalva, ha három >Nyaraló szálloda* állana ott. És ma a propeller- részvényeket egyrejóbban keresik és licitálják felfelé. Pedig a >Kovácspatak* csak levegőt, csak árnyékot ad, Esztergom pedig nemcsak az üdülők, de a betegek zarándokló helye lehetne, ahogy már most is, az egész nyár folyamán állandóan tartózkodik itt két-harom család, amelyet orvosuk csakis a Malya-viz használata végett küldött ide Verseczről, TemesMagdolna várt-várt: szomjúhozva a szerelem után. Tiszta lelke nyilott, ha megérintette ez az érzés. Es beosont oda gyönyörködtető lopódzással, kéjesen, észrevétlenül, a temérdek édes sejtelem, szunnyadó világot ébresztett föl szivében és mindannyiszor elfelejtette, hogy mit álmodott tegnap, hanem belemerült önfeledten az érzések uj világába, a mit hozott neki a ma. Az örökös csendben, messze az emberektől, hihetett jót, szépet az emberekről. És a férfit tényleg ugy álmodta meg, a mint azt a sóvárgó lelke neki megrajzolta, ugy a mint megérezheti a nő a férfit, ha nem közelit feléjük közülük | egy sem. Beszélgető barátja csak a nénje volt, az meg, ha nem a Magdolna álmait szőtte tovább, hát rajongással emlékezett ... a férje! milyen ember volt az ! . . . orvos volt, de azért mindenki sze[ rette . . . egy gyönyörű májusi délelőtt hozta a kocsi haza: megölte a szive, azóta — most már harminc éve hordja a fekete ruhát , . , Magdolna megtanulta a nénjétől azt is, mint lehet szeretni a férfit még a siron tul is. De odakünn a nagy világban, a sok