Esztergom és Vidéke, 1899
1899-06-25 / 51.szám
Esztergom, 1899. XXI. évfolyam. 51. szám. Vasárnap, junius 25. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. jlLŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — — — — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért : DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratod, előfizetések, nyilíterek és hirdetések küldendők) Széctjepyi-tér, 330. szánj. Kéziratot nem adunk viasza. Csőd. Esztergom, junius 24. Ki gondolta volna, hogy lesz még olyan idő is, a mikor Esztergom sz. kir. város felett meghúzzák a lélekharangot, kimondják reá a pénzügyi csődöt, hogy a pénzintézetek csak azon feltétel alatt hajlandók neki csekély no.ooo frtot kölcsön adni, ha annak biztosításául megfelelő értékű kézi zálogot ad. Mivel is okolja meg a takarék- pénztár a csődnyitást ? Azt mondja, — a múlt közgyűlésben felolvasott pénzügyi bizottsági jegyzőköny tanúsága szerint — hogy mivel a város a hétszázezer forintos kölcsön után járó tőkét és kamatot nem fizeti, egy részlettel most is hátra van, hogy mivel a (kaszárnyánál felmerült többlet-mumkáért való s ma már mintegy ötvenkétezer forintra felszaporodott tartozásnak a folyó évi költségvetésben előirányzott kamatát nem törleszti és hogy Ií .Esztergom és Vidéke' tárcája. Junius. Amerre járok, merre nézek, Fény, illat, bűvös szép igézet. Ti júniusi szép napok Ragyogjatok, ragyogjatok ! Arany napod szelíd sugara Szálljon a beteg homlokára. A melegítő, enyhe fény Szegény betegnek uj remény. S lopd be magad a szívbe mélyen, Bú, gond előled messze térjen, Hol tört szivek sóhaja kel, Váltsad vidám kacajra fel. S amerre jársz, gyengéden hintsd szét A békességnek drága kincsét, És zengjen tőled a határ : Csengő harang, dalos madár. Csupa szín, fény, sehol se árnyék, Mint hogyha menyországba járnék. Ti júniusi szép napok Ragyogjatok, ragyogjatok ! Feleki Sándor. Irta: PAOLO MANTEGAZZA. Házamban ma már nincsenek gyermekek. Az enyéim férfiakká, asszonyokká lettek, künn bolyongnak valahol a nagy világban, vagy otthon, édes fészkükben mivel a pénz ára is megdrágult, hát hajlandó ugyan a Lőrinc-utca kövezésére szükséges 10.000 irtot kölcsön adni, azonban csak azon feltétel mellett, ha a város, az ilykép kölcsön adott összegnek megfelelő értékű kézi zálogot ad s azonfelül 6 l/g százalék kamatot fizet. És bámulatos, hogy a pénzügyi bizottságnak, — midőn ezt a legsötétebb Afrikát a takarékpénztár elébe tálalta — csak annyi szava volt reá, hogy mivel a takarékpénztár ajánlata drága, a város vegye fel a kölcsönt a saját alapítványaiból, annak úgyis kevesebb kamatot kell fizetni és térítse vissza tiz év alatt. És még bámulatosabb, hogy a közgyűlésben, — a hova ez az ügy érdemleges határozat-hozatal végett került — nem akadt egy ember se — a ki az iránt szólalt volna fel, hogy tulajdonképpen mi is volna teendő arra nézve, hogy a hétszázgyermekeiket szorongatják, melengetik, csókolják. Én csak nagy ritkán látom őket. Házamban nincsenek már többé simogatni, csókolni való szőke fejecskék és nem gyönyörködhetem többé az ébredő élet ama sejtelmes illatában, âmit a madárfészkek, a gyermekbölcsők árasztanak. Nekem is volt fészkem, nekem is voltak szőke és rózsás madárkáim, akik eperajkukkal csipdestek, szakállamat citálták, hajamat összeborzolták. És emlékszem, hogy minden reggel, még mielőtt felébredtek, lábujjhegyen osontam szobájukba, hogy valami meglepetést vigyek a Manuelito bölcsőjébe s a Laura ágyacskájához. Manuelito a cukorkákat kedvelte, Laura virágok után vágyódott. Mikor felébredtek, az ajtó mögé bújtam, hogy meglessem meglepetésüket. Nagy, harmattól nedves szeszükkel, — mert nemcsak a virágokra, hanem a gyermekek szemére is hull a harmat, keresték, hogy mit hozott a papa. Egyszer Manuelitó hiába keresgélt. Kinyitott minden csukott fiókot, az ágyat összehányta, a párnákat felforgatta : semmi, csakugyan semmi. Hagyta, hogy felöltöztessék, — de folyton makrancoskodott, folyton ezt hajtogatta a szobalánynak: >apám nem hagyott ma reggel nekem semmit.* És a rossz kedv csaknem kétségbeeséssé vált, midőn megpillantotta Laurát, hogy teli marokkal ette a cukorkákat. Ez volt talán az első irigység, az első fájdalom, az első visszahatás az emberi igazságtalanságok ellen. Eljött a dolgozószobám ajtajához és kopogtatott. Sirva, görcsösen zokogva mondta: »apuskám, apus- kám.« ezer forint után hátralékos tőke- és kamatrészlet, továbbá a már bepe- resitett 52 ezer forint egy évi ka- 1 mata — mikor és miként legyen 1 megfizetve. I ügy látszik, hogy a tisztelt képviselőtestület nincs tisztában azzal, i hogy tulajdonképpen mennyi is az az adósság, mely a várost ezidő- szerint terheli s éppen ez okból csupa bagatellnek tetszik előtte az : a sötét Afrika, melyet a takarék- pénztár szemei elé tárt. Nézzük csak, hogy is áll a város ezidő szerint az adósság dolgában : 1. Tartozik a takarékpénztárnak .................................700.000 frtal. J 2. Ugyanannak . 160.000 frtal. 3. A szent Ferenc zárdának 3.150 frtal. 4. Az iparbanknak . 9,985 frtal. Összesen : 863.035 frtal. Tartozik továbbá a plébánia templom javítására és a temető nagyobbitására és bekerítésére a Midőn könnyei szabad utat engedtek szavainak, ezt hallottam : »apuskám, édes apuskám, nem adtál ma reggel nekem semmit !« — De igen szivem, hiszen egy óriási cukorkát tettem az ágyadba . . . akkorát mint egy tojás. — Gyerünk hát, gyerünk hát, keressük meg. És az óriási cukorkát, mely olyan piros volt, mint a cseresznye és olyan nagy, mint egy tojás, ott találtuk az ágy fenekén. De a nagy meglepetések napja az év első reggele volt. Jól tudták gyermekeim, hogy ekkor a legnagyobb ajándékot, az újévit, bizonyosan megtalálják ágyukban. Laura egy év óta folyton egy nagy baba után vágyódott, milyet egyszer egy marchesa házában látott. Csupa porcellánból volt, selyem ruhában, akkora, mint Manuelito, aranyos hajjal és beszélni is tudott. Akkoriban hasonló babák egész vagyonba kerültek. Párisból hozatták és ném igen lehetett őket látni vasárnapokon sátrakban. Laura epedő sóhajaira, ámuló köny- nyeire erkölcsi prédikációval feleltem ; hogy lehetetlen mindent, a miután vágyódunk, elérni, hogy szükséges vágyainkat megfékezni stb. Végre aztán lemondtam téli bundámról és hozattam Párisból egy babát, mely szakasztott mása volt a kis marchesa szép babájának. Az év utolsó estéjén, midőn gyermekeim már mélyen aludtak, a babát a kis Laura éjjeli szekrényére vittem és olyanformán igazgattam meg csuklóit, hogy »Jópásztor« alapból felvett kölcsönnel, a mely szintén néhány ezer forintot tesz ki. Adósa a takarékpénztárnak a kaszárnya töblet-munkával felmerült s már beperesitett mintegy 52.000 frtal s fennál a Helcz és Maiina aera alatt felszedegetett 58.000frt-ra rúgó függő kölcsön. Összevissza tehát, csakúgy köny- nyesen számítva, tartozik a város 978.035 frtal. Ehhez még hozzájön a meg nem fizetett s hátralékban levő félévi tőke és kamatjárulék : 19,000 frt jennek késeeelmi kamata is néhány száz forint, aztán a nemsokára bekövetkező perköltség, hát bizony az összes tartozás busásan megfogja ütni az egy millió forintot. így áll a város adósság dolgában akkor, midőn az esztergomi takarékpénztár elég értelmesen ugyan, I de csak úgy mellékesen azzal állt : elő — egészen jogosan —, hogy kis leányom ágyacskájára nézett, szétterjesztett karjai közé meg egy gyönyörű szép fehér kaméliát tettem. Azután magam is lefeküdtem, a babáról, a fehér kaméliáról és a Laura öröméről álmodva. O is bizonyosan reményről, örömről álmodott : aranyos álmok, melyek a szokottnál hamarabb ébresztették fel. És ime, a hogy kis szobája előtt elmegyek s a félig nyitott ajtón benézek, ott látom őt, amint ingecskéje szűzies fehérségében az ágyban ül, roppant babájával karjai között és elragadtatva, tágra- nyilt szemmel, örömtől lángoló arccal gyönyörködik benne. Nem birtam többé ellentállni és beléptem. — Apám, apám, nagyon jó voltál. Ez a baba nagyon, nagyon szép. Es a babát az ágyra eresztve, felkapta a kis fejét, melyben élet, szeretet ragyogott és szétterjesztette, magasra emelte kis karját, hogy magához vonzzon, megöleljen és szivéhez szorítson. Sohasem tapasztaltam még leányom ezen mozdulatát : azt, hogy magasra emelte karjait, akárcsak fohászt, könyörgést küldene hozzám. És én sírtam és nevettem, édes megindultságtól elfogva és egész lényem valami mély elérzéke- nyültségben áradozott, melynek titokzatos okát egyedül én tudtam megérteni. Édes anyám is, midőn tőlem valami jóravaló magasztos dolgot kivánt és legnemesebb érzelmeimhez appellált, a mikor nehéz áldozatot követelt tőlem, ugyanúgy emelte felém karjait. Most pedig Laurám nyújtotta felém apró két kis kezét, hogy köszönetét mondjon egy Lapunk mai száma 6 oldalra terjed. AZ „ESZTERGOMYIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET“ HIVATALOS LAPJA.
