Esztergom és Vidéke, 1899
1899-06-18 / 49.szám
romszoros lakattal van őrizve, amely csak kellemetlen és fárasztó utánjárás után nyilik meg, ha megnyílik. És nekünk eszünkbe sem jut, hogy ez állapot megváltoztatására lépéseket tegyünk. Hogy magunk csak egyegy kövei megkezdjük egy múzeum létesítését, (á la Hontmegye, Tolnamegye stb.) hogy lehetne ez ? A hétköznapi életküzdelemben, kicsinyes torzsalkodásokan kimerül minden erőnk, elvész minden időnk. íme, felmerült a > Történelmi kiállítás* eszméje. E kiállítás biztos alapja volna egy — bármily lassan fejlesztendő — helyi múzeumnak. Tetszett is az eszme, két napig foglalkoztunk vele. Azután aludtunk reá egyet és kialudtuk az egészet. Az ősi koronázási városban, Szent István király születéshelyén nincs egyetlen történelmi emlék, amelyet mi, a polgárság állítottunk volna. Hol van Szent Isván szobra, hol van Balassa Bálinté, hol legalább egy Bottány-emléktábla ? . . . Igaz, most egy monumentális Szentháromság-szobort tervezünk. Miért ? Mert azon a téren ezelőtt is ilyen szobor volt. Pedig vallásos emlékekben nem szűkölködünk. Nem volna sokkal helyénvalóbb, ha az erre szánt összeget egy történelmi emlékre adnók. Miután megmutattuk, hogy a vallásosság élesztésére nem fukarkodunk garasainkkal, ideje volna, hogy multunk nagyjai iránt is hasonlóképen viselkedjünk. Vannak irodalmi férfiak közöttünk, vannak művészi hajlandóságnak, de nincs az irodalomnak, vagy a művészeti ágak valamelyikének bármily szerény intézménye. Pedig hát van »Irodalmi Kör< pl. Sárbogádon is, amelyben elszórakoznak, ha nem foghatják is el a pagát-ot. Kulturberendezés tekintetében egyszólván hátra vagyunk nagyon, ezen a téren korszakok tűntek és tűnnek el tétlenül s valamikor veszedelmes erőlködésre leszünk kényszerítve, hogy legalább nagyjából behozzuk a mulasztásokat, hogy legalább az elemi szükségleteknek le legyen rakva alapfalazata. Mert rájövünk mi arra, ha előbb ha utóbb, hogy nemcsak vágóhíd, közkórház, kövezet, vám, közvilágítás van a világon s nemcsak erre van szüksége egy 20 ik századbeli városnak, hanem kulturális berendezésre is, mert a városi lakosságnak nemcsak teste, de lelke is van s ennek igényei nem kevésbé indokoltak. Abban az időben majd nem is fogják érteni az emberek, hogy miként lehetett ilyen tompa, érzéktelen és rövidlátó ezen a téren a mai korszak s nagy áldozatokkal fogják pótolni, amit mostanában, kis áldozatokra sem gondolva, elhanyagolunk. Abban a korszakban azután bizonyosan lesz egy nap, amikor nálunk is lefolyik egy olyan ünnep, mint amilyennek most olvastuk — örömmel vegyes irigységgel — leírást. Mert reményeljük : hogy fiaink különbek lesznek apáinknál. yAz alkalmazkodás politikáig. — Semmi célzás. — Csalódik, aki azt hiszi, hogy politizálni akarok. Sem világ-, sem országos politikáról nincs szó, hanem csupán egy divatos betegségről, mely a ragályozás mérvét tekintve, az influenzával vetekszik. Csakhogy amig az influenza a fizikai szervezetet támadja meg, addig ez a betegség az ember lelkén rágódik s annak megrontásával a társadalomnak is mételye, minden szép és nemes eszmének ellensége s az egészséges haladásnak megölő betűje. Ez a betegség az alkalmazkodás politikája. Alkalmazkodjunk! ez a jelszó manapság; ez az tokos* emberek jelszava. És kik azok az •tokos* emberek ? Akiknek az önboldogitáson kivül e földön egyéb céljuk nincs, akiknek minden lépését az önérdek vezeti, a kik önmaguk iránti kötelmeiken felül egyébb kötelmeket nem ismernek, vagy más szavakkal : a kiknek szivük és lelkük fölött a rideg, számító ész uralkodik. Az Isten minden embernek adott szivet és lelket s ez a sziv és lélek eredetileg minden embernél tiszta és nemes volt. A sziv kútforrása minden nemes érzelemnek. Onnét fakad a szülői, a testvéri, a felebaráti szeretet s ez utóbbiból sarjadzanak erős hajtásokká az emberi társadalmat istápoló, fejlesztő, és fenntartó erények. Szive nemes sugallatát követi az, aki kenyeret ád az éhezőnek, ruhát a ruhátlannak, fát a didergőnek, orvosságot a betegnek és vigasztalást a lelki szenvedőnek. A romlatlan, -nemes szívből fakad a honszerelem is, ez az isteni szikra, mely rettenthetetlen hőssé teszi az embert s a dicsőség glóriáját vonja feje fölé. A szívből fakadó eme nemes erényeknek külső megnyilatkozásait az ész eszközli. Sziv és ész tehát kölcsönhatásban vannak egymással, nem zárják ki, sőt feltételezik egymást. Csak az szükséges, hogy egyik se érvényesüljön a másik rovására, egyik se uralkodjék a másik fölött, hanem hogy harmóniában legyenek. Nagy baj, ha pusztán szivünk érzelmeit követjük és nem hallgatunk a józan ész szavára ; de nagy baj az is, ha minden tettünkben csupán a rideg, számító ész vezet bennünket. Mindkettő egészségtelen állapot, mely nem csak az egyesekre, hanem a társadalomra nézve is veszélyes lehet. Az első esetben — a szívnek legcsekélyebb mérvű romlottsága mellett is — a szenvedélyek bősz hullámai, könnyen örvénybe sodorhatják az élet tengerének hajósát; a második esetben pedig a sziv esvén rabságba, e rabságban a belőle fakadó nemes erények gyenge hajtásai erőteljes törzsekké soha sem fejlődhetnek. Az ész uralkodván szivünk fölött, kíméletlen kezekkel tépi ki abból a családi, a társadalmi és hazafiúi erények nemes virágait és csakhamar kietlen pusztasággá változtatja azt. Nagy az ész hatalma! Világító eszköz az, a melylyel az Isten képére alkotott ember megfejti a sötét homályba burkolt titkokat. De az ész szív nélkül csak világító eszköz, olyan, mint a téli nap, melynek bármily fényt árasztanak is sugarai, hiányzik belőlük a meleg; a tenyészet, az élet e második feltétele. Csak az az ember alkothat naayot és csak annak tevékenysége lehet áldásos, aki nem csak észszel bír, hanem szívvel is rendelkezik s gkinél a kettő harmóniában van egymással. Vagy pusztán az ész szavát követi-e az az ifjú ember, aki midőn a haza veszélyben van, kardot köt oldalára s ott hagyja özvegy édes anyját, ott szerelmes mátkáját, jövő életének egyedüli boldogságát és siet a harcmezőre s ott magát mérhetetlen szenvedésnek, életét ezer veszélynek kitéve, halálmegvetéssel tör előre és harcol a nemzeti trikolór alatt hazája szabadságáért, függetlensége kivívásáért. Vagy nem a szive nemes sugallatát követi-e, az a dúsgazdag aszszony, aki fényes palotájának kényelmes otthonából a kunyhók fojtó gőzkörébe lép, hogy megossza az Isten bőséges áldását azzal a szalmán kucorgó, szegény beteges özvegygyei s hogy egy-két jó falattal elhallgattassa sovány kenyérért hiába siránkozó kisdedeit ? De nem csak a haza- és emberbaráti szeretet, hanem minden más erény is a szívben gyökeredzik, abból sarjadzik. A romlatlan nemes sziv forrása, éltető eleme minden nemes eszmének és intézménynek. A sziv közreműködése nélkül sok szükséges és hasznos társadalmi intézmény meg nem valósulhatna és sok nemes terv hajótörést szenvedne a rideg, számító ész önzésén. Sajnos, hogy a mai kor gyermekeinek már legnagyobb részét hatalmába kerítette, lenyűgözte a számító ész politikája. Ez az oka annak, hogy az idealizmus kihaló félben van és hogy az anyagelviesség mind nagyobb tért hódit magának. Nem sokára oda jutunk, hogy az az egy-két ideális lélek gúny tárgyává válik a tömegnek s hogy a nemes eszmékért küzdő emberre, mint valami futó bolondra, ujjal mutogatnak. De nem csak nemes eszmékért küzdeni, hanem elveklt hangoztatni, vagy véleményt nyilvánítani sem «eszélyes« dolog manapság. Az >okos< ember elveket nem hirdet, véleményt nem nyilvánít, vagy legfölebb csak akkor, ha elkerülhétlen s ha már mások véleményével tisztában van. Két külön tábor között nyiltan szint vallani sem eszélyes dolog, de titokban (egyik és másik tudta nél kül) mindenikre kacsintgatni — az eszélyesség politikája és esztergomi politika. Hogy melyik részen van az igazság, hogy melyik fel küzd a nemes ideálok diadaláért, vagy a társadalom boldogulásáért és melyik a puszta önérdekért ? ugyan már miért kutatná ezt az >okosc ember? Mindig a hatalmon levőkkel tartani, de titokban a kisebbséghez is szitani: az tokost ember politikája. Hogy igy aztán a fehér, sokszor feketére változik, s a feketéből ismét fehér lesz, mit törődik azzal az okos emker ? Hiszen a sziv és lelkiismeret szavát oly könnyű elaltatni, a számító ész politikájával! Igy rendül aztán meg az egymás iránti tisztelet és bizalom. A rokonszenv ellenszenvvé, a kölcsönös becsülés megvetéssé változik. De azért szörnyen hízelgünk s elhalmozzuk egymást bókjainkkal. S a legcsudálatosabb az, hogy mindnyájan tudjuk, hogy alakoskodunk. Ezt az alakoskodást szelídebb kifejezéssel alkalmazkodásnak s ezt a politikát az alkalmazkodás politikájának nevezik! Aucun. A szoiomolyról. Esztergom, június 17. A vármegye egyes községeiben, amint a beérkezett jelentések arról megemlékeznek, valamint körutamban is alkalmam volt azt megfigyelhetni, szórványosan ismét fellépett az úgynevezeti szőlőmoly (Cochylis ambigella.) Nem új ellensége ugyan a szőlőnek, de úgylátszik az idén nagyobb mértékben találhatók azon kis hernyócskák, melyek a virágzó bimbókat teszik tönkre, megakadályozván a bogyó képződését, mi által természetesen a termést kevesbítik meg. A fürtöknek szorgos megfigyelése közben, rajtok találhatjuk ezen mintegy I cm. nagyságú hernyókat, melyektől csakis azoknak megsemmisítése által menthetjük meg a termés egy részét. Ha nem akarjuk tehát esetleg az egészet is kockáztatni, úgy nagyon is ajánlhatom minden szőlőbirtokosnak, hogy ez irányban vizsgálja meg szőlőjét s ha tényleg talál rajta ily hernyókat, azokat minél gondosabban pusztítsa el, elejét veendő annak is, nehogy ezen molynak úgy körülbelől augusztusban jelentkező második nemzedéke annál inkább elszaporodjon a már eredő bogyókon. A hernyók kiszedésére egy alkalmas, laposra kalapált drótcsipeszt, vagy egy horgoló tű alakra görbitett drótot használhatunk. Somlyóvásárhely, 1899. június 16. Hegedűs Sándor. szől. és bor felügyelő. non IWMIIII MHM sanHHfe w p— j mmwimmm mmm mmmmmmmim \tf mlmmml JííafeHa Esztergom, június 17. Hetirend. Június 18. A Kath. Legényegyesület mulatsága. „ „ A városi tanügyi bizottság ülése. Június 22. A III. szakosztály ülése a vármegyeházán. „ „A vizivárosi nőnevelö intézet záróünnepe. „ „ A tanítóképző intézet nyári mulatsága. Június 23. Az I. szakosztsly ülése a vármegyeházán. Június 24. A II. szakosztály ülése. „ „Az állandó választmány ülése. „ „ A 76-ik gyalogezred emlékünnepe. „ „ Iparostanoncok kiállitá 1' Heti krónika. Nyári mulatságok. Magyar nép vagyunk, — mulatunk, ha derül, ha borul. Legtöbbnyire sirva vigadunk, — de ez már le nem vetkezhető szokásunk. A farsangot általusztuk szépen, kivéve részünk a jókól is, rosszból is. Es jónak is, rossznak is csak az volt az örökös refrainje, hogy : Nosza szóljon a dal, nosza zengjen a hur, Sikoltson a sip, klarinét.
