Esztergom és Vidéke, 1899

1899-06-15 / 48.szám

legszolidabb családapák, több bébés asszonykák, akik ezelőtt ilyesmire nem is gondoltak l bizony be-bej térnek a vendéglőbe, a kávéházba egy schlaftrunk-ra. Nem tudom, mi történhetett a legutóbbi időben a kovácspataki erdővel, hogy az a közlemény irója szerint: megszűnt létezni. Valami tévedésnek kell lenni, mert akik a Kath. Kör hétfői majálisán odakünn voltak, még el voltak ragadtatva annak szépségétől, üdeségétől, ki­tűnő, kényelmes utaitól. Azt hisszük, a Szent János-kút felé, a szőlőhe­gyeken sincs több árnyék és jobb út. Hogy este elkel a felöltő, el­hisszük, de talán Vaskapunál is el­kel, meg Gasteiriben és Gleichen­bergben is. Ezért nem szükséges az egészséges és üde levegőt két­ségbevonni, ahogy pl. nem vonja dr. Gerlóczy Zsigmond, a Rókus­kórház elég jó nevü főorvosa, aki az idén künn nyaral, dr. Rigler Gusztáv, a közegészségtan docense stb. Vonjuk le pedig mindezekből azt a tanulságot, hogy nem kell min­dent ócsárolni, ami régente nem .úgy volt, tanuljuk meg felismerni a magunk javát és érdekét legalább annyira, hogy ne támadjunk, ne kicsinyítsünk oly intézményeket és alkotásokat, amelyből kára senkinek, közvetett haszna pedig valamenyünk­nek van. Es a helyett hogy a szép Kovács­patak renoméját próbálnók kikez­deni, ami úgyis kárbaveszett fára­dozás, inkább gondolkozzunk azon, hogy a város határában hol lehetne egy alkalmas nyaralótelepet létesi­pően énekelt hozzá. Azután elmenekült. Határozottan kényelmetlenül érezte ma­gát. Igy hát Mimi egyedül ment vissza a szalonba, ahol a szinész éppen a szép mama lábánál térdelt, azzal a kecses térdeléssel, amelyet a színpadról hozott magával. A szép mama arca majd ki­csattant, az egyik keze a szinész kezé­ben nyugodott, a másikkal a szinész selymes haját simogatta. — Mama, mit csinálsz ? — kérdezte Mimi csodálkozva és okos, fekete szemé­vel kérdőleg nézett a szép mamára. A szép mama összerázkódott: — Hol van a barátja? — kérdezte a színésztől. — Ugy látszik elment — mondta ez. — El — hagyta helyben Mimi. — Óh! A szép mama végigsimította kezével a homlokát. — Mimi, tudod hol van a jó kis lá­nyok helye ? -— kérdezte. — Igen, — felelte Mimi okosan — a kisasszonynál. Ezzel már ki is ugrott a szalonból és szaladt, ahogy pici lába bírta, át, a la­kás másik végébe, a kis gyermekszo­bába, ahol a kisasszony varrogatott. A szalon ajtaja becsapódott mögötte és mig a szinész bácsi egy merész mozdu­lattal ölelte át a szép mamát, aki erőt­lenül hullott karjai közé, Mimi megállta varrógép előtt és jókedvűen dúdolta az ő kedves kis mondását: — A belső tüz ... a belső tüz . . . Heltai Jenő. teni. A nyaraló közönség, amelyet a Kövácspatak ideszoktatott, aligha hagyná üresen azt. Egy nem részvényes. § Az adótárgyalások a városházán tegnap óta a szokott mederben és mo­dorban folynak, az adókivetési bizottság lelkiismeretes részletességgel és gonddal tárgyalja az egyes tételeket s volt gondja a bizottságnak arra, hogy a kezdet ne­hézségeiből eredő panaszok a jövőre kizá­rassanak. Itt meg kell jegyeznünk, hogy városszerte visszatetszést keltett az a gyöngédtelen és méltatlan megszólás, mely olyas kifejezésekben nyilatkozik, hogy a bizottság tagjai »elégszép napi díjjal vannak honorálva*, ne a kénye­lem vezesse tehát őket, hanem a pol­gárok érdekei. Bizonyosan nincs senki a városban olyan silány vélekedésü em ber, aki azt hihetné, hogy a ki vető-bi­zottság tisztelt tagjai a napidíj kedveért vállalkoztak volna súlyos kötelességgel járó fárasztó és időtrabló feladatuk ellá­tására, mert mindenki előtt világos, hogy e férfiak köztiszteletre és közhálára ér­demes áldozatot hoztak, amikor elfogad­ták visszautasithatlan polgári kötelesség­ből a megbízást, mely őket kényes és felelősségteljes munkájukra utalja, Hogy azt a nevetséges napidijat igénybe ve­szik, azzal is csak törvénytiszteletöknek adnak kifeiezést s legtöbbször emellett még egy-egy jótékony célt táplálnak. Nem jó ilyen hangon nyilatkozni azokról akik a polgári kötelességek teljesítésé­ben példát mutatnak, mert azt érjük el vele, hogy utóbb majd csak olyan ala­kokat nyerhetünk meg e célra, akik ér­téktelen szájaskodásaik cégére alatt iga­zán csak a napidíjra való vágyalkozásért hivalkodnak majd a bizottságban. Az adókivető bizottság a polgárok legfonto­sabb érdekeinek igazságos védelmére kreált testület, melynek tekintélyét, tisz­teletét fentartani elsőrendű kötelessé­günk. — A tárgyaláson egyébként dr. Hulényi elnökösködése a legnagyobb el­ismerést vivja ki. II magyarosodás vármegyénkben. — A megyei alispán és kir. tanfelügyelő együttes jelentése. — A magyar nyelv tanításáról szóló 1879. évi XVIII. t. c. 4. §-a értelmében a magyar nyelv az összes, bárminemű nyilvános népiskolákban a köteles tan­tárgyak közé soroztatván, részint az imént idézett törvénycikk alapján, részint pedig abból a célból, hogy a vármegyei magyar nyelvi s a Frey Vilmos-féle alapítványokból a buzgóbb tanítók s a szorgalmasabb tanulók között a szokásos évi jutalmak kiosztassanak, — alulírot­tak úgyis, mint vármegyei közigazgatási bizottsági szakelőadók s úgyis, mint egy­részt a vármegye alispánja s másrészt, mint a vármegye kir. tanfelügyelője f. évi május hó 3-dikán megkezdett s teljes 10 napot igénybe vevő körutaink alkal­mával vizsgálat alá vévén Esztergom­vármegye Összes idegen ajkú községei­nek s bányatelepeinek népiskoláit, van szerencsénk a magyar nyelv tanításának eredményéről szerzett tapasztalatainkról s tett intézkedéseinkről, jelentésünket a következőkben előterjeszteni: Mindenek előtt megjegyezzük, hogy a lefolyt tanévben a tokod-ujbányai telepi iskola, a bánya-üzem beszüntetésével, megszűnvén, Esztergomvármegye terüle­tén ez idő szerint 15 vegyes ajkú község van és 5 bányatelep. A községek közül: Csév, Dágh, Kesztölc, Kural, Mogyorós, Sárisáp és Szent-Lélek községben, tehát összesen 7 községben a tót ajkú lakosok vannak többségben. Csolnok, Dorogh, Kirva, Leányvár, Nyrgesujfalu, Süttő és Táth községben, tehát szintén 7 község­ben pedig a német ajkú lakosok vannak túlnyomó számban. Piszkén a magyar és idegen ajkú lakosok feles számban van­nak. A bányatelepek lakosai között a magyar-elem alig i5°/ ö-ot képez. A legutolsó népszámlálási adatok sze­rint Esztergomvármegye fent elősorolt 15 idegen ajkú községében a lakosok összes száma, ide számítva a bányatele­pek lakosait is, 17069. Ezek között né­met ajkú 7506, tót ajkú 5419, magyar ajkú 3930, más vegyes ajkú 214. A 15 községben s az 5 bányatelepen tehát az idegen ajkúak száma összesen 13.139. Vagyis ezekben a községekben a ma­gyar anyanyelvűek csak 23'O2°/ 0-át képe­zik a lakosságnak, ellenben az idegen ajkú lakosok arányszáma 7%'98 0 / 0 . Ezen általános statisztikai adatok elő­rebocsájtása után, az általunk szerzett tapasztalatok szerint, arról kell beszá­molnunk, vájjon a magyar nyelv tanítá­sáról szóló törvény szem előtt tartása mellett a vármegye ezen idegen ajkú községeiben és bányatelepeinek népis­koláiban minő buzgalommal s végered­ményében minő sikerrel tanították a magyar nyelvet az 1898/9 diki tanévben az illető népiskolák tanítói és tanítónői ? Es vájjon lehet-e remény ahhoz, hogy ezekben a községekben, a népiskolai oktatás alapján az ifjú nemzedék, a tan­kötelezettség időtartama alatt, szóval és írásban teljesen elsajátítja a magyar nyelvet ? Erre nézve a következő ösz­szesitett számszerű adatokkal felelünk: A fent elősorolt községekben és bá­nyatelepen megvizsgáltunk összesen 20 népiskolát és 2 iparos tanonciskolát. Ezen iskolákban a tényleg beiskolázott mindennapi tankötelesek száma 2794, az ismétlőké 1074, akik összesen 31 tante­remben nyernek oktatást. A tényleg be­irt tankötelesek közül a vizsgálat alkal­mával jelent volt 2378 mindennapi és 529 ismétlőköteles, összesen 2907 tan­köteles. Ezen iskolák mindegyikében szigorú vizsgálat alá vévén a magyar nyelvből elért eredményt, általán azt tapasztaltuk, hogy az egyes osztályok tanítói és taní­tónői, tehetségükhöz képest, elkövet­tek ugyan mindent az eredmény foko­zására, de részint a tantermek túlzsú­foltsága, részint tankönyv, részint szem­léltető képek hiányában a legjobb igye­kezettel sem voltak képesek azt az eredményt elérni, melyhez a teljes meg­magyarosodás reményét lehetne fűzni. Aránylag legjobb eredményt tapasz­taltunk a piszkei, a sárisápi, táthi, do­roghi, annavölgyi, tokod-ebszónyi, tokod­óbányai, nyergesujfalui és süttői népis­kolákban. Ezek közül a piszkei iskolában a magyar nyelv oly szép sikert ért el, hogy a piszkei iskolát teljesen a magyar iskolák sorába iktathatjuk, amit ünnepé­lyesen ki is hirdettünk. A tanítás ered­ményét elég jónak találtuk a dorogh-uj­bányai iskolában. A mult évihez képest haladást tapasztaltunk a csévi, a dorogh­óbányai, a leányvári s a kurali népisko­lában. A kesztölci iskolában, minthogy a tankötelesek nagy száma miatt félis­koláztatásban részesültek a növendékek, a tanitó és tanítónő láradhatlan buz­galma mellett is, az eredmény a tavalyi eredményen alul maradt. Hanyatlást ta­pasztaltunk, a tanterem túlzsúfoltsága miatt, a dághi iskolánál. Csekély ered­ményt észleltünk az idén is a mogyorósi iskolánál. Szent-Léleken és Kirván az idén tanképesités nélküli tanítók működ­vén, a tanítás sikerét nem találtuk kielé­gítőnek. A legcsekélyebb eredményt a csolnoki népiskola volt képes felmutatni, ahol két tanitó vezetése alatt 205 tan­köteles nyer oktatást. Itt oly silányul áll a magyar nyelv ügye, hogy még a jelenlevő 57 ismétlőkötelestől sem voltunk képesek egy-egy magyar mondatot ki­csikarni. Figyelembe véve az adott körülmé­nyekhez képest az egyes tanítók által felmutatott eredményt, a vármegye ré­széről némi elismerés jeléül, hat néptaní­tót részesítettünk egy-egy darab arany­ból álló jutalomban. Ezek a lelkes taní­tók a következők : Kalina Károly és Dogosy Árpád sárisápi, Scherer Ferenc táthi, Tölgyesy Ferenc doroghi, Wiesin­ger János és Lohner József süttői nép­tanítók. Ugyancsak a vármegye részéről kiállítandó elismerő díszoklevélre találtuk érdemeseknek a következő tanítókat és tanítónőket: Heinczelmann Antal nyer­gesujfalui, Szikora józsef dorogh-óbányai, Osztermeyer Henrik süttői, Kiss Béla tokod-ebszőnyi, Petricsek Ferenc dorogh­ujbányai tanítókat és Zsuffka Ottilia csévi és Wilcsek Jolán táthi népiskolai tanítónőket. Elismerésünket fejeztük ki Jaksics Imre kesztölci, Koller Lőrinc leányvári, Merva Géza tokod-óbányai, Balek József annavölgyi tanítók és Zsuffka Emília kesztölci tanítónő buzgalma fö­lött. A legszorgalmasabb növendékek kö­zül a vármegyei és Frey-féle alapból 106 növendéket részesítettünk egy-egy koronából álló jutalomban, s igy a vár­megye részéről s annak nevében kiosz­tottunk 6 drb. aranyat és 53 forintot. Ezenfelül Annavölgyön Reviczky Győző főszolgabíró, mint a magyarosodás lel­kes barátja 4 koronát, Sárisápon ugyan­csak Reviczky Győző főszolgabíró 8 ko­ronát, Dogossy Lajos sárisápi jegyző 1 koronát, Cséven Kaan János 2 koro­nát, Pelczer Lipót alesperes-tanfelügyelő 2 koronát, dr. Csányi Iván 2 koronát, Apáthy Gyula h. jegyző 5 koronát, — Nyerges-újfalun Vaszary Mihály, Szalay ^ Béla, idősb Hartmann Péter, ifj. Haptf^ mann Péter, Riedly István jegyző és Ledergeber Pál egy-egy ezüst íorintot adományoztak a szorgalmasabb fiuknak és leánykáknak, Süttön pedig Aprily Fe­renc jegyző Osztermayer Henrik tanitó buzgalmának elismeréséül 5 frtot ado­mányozott. Amint tehát látszik az is­kolaszéki tagok s egyes ügybuzgó tanügybarátok is szép érdeklődést mu­tattak a magyarosodás szent ügye iránt. Mindenek után a következőkben fog­laljuk össze véleményes jelentésünket: Annyi bizonyos, hogy a vármegye ide­gen ajkú községeinek népiskolái révén, a jelenlegi viszonyok között, a magyar nyelv teljél diadala vagy éppen nem, vagy csak évtizedek múlva várható; mert ha egyik-másik iskolában úgy-ahogy elsajátítják is a magyar nyelvet, de mi­vel a szülei háznál magyar szót vagy éppen nem, vagy csak elvétve hallanak, a kellőképp meg nem gyökerezett ma­gyar nyelvi ismeret, melyet az iskola nyújtott, csakhamar feledésbe megy, fő­leg miután a községbeli általános társal­gási nyelv is kizárólag német, vagy tót, még pedig azért, mert ha a felnőtt fér­fiak egy része beszél is magyarul, de az asszonyok s a felnőtt leányok közül kevés azoknak száma, akik magyarul csak némileg is tudnának beszélni. Már mult évi jelentésünkben hangsú­lyoztuk, hogy a magyar nyelv a vár­megye idegen ajkú községeiben csak akkor lesz igazán meggyökereztethető, ha az elősorolt községek iskoláinál a tantermek szaporításával szaporittatnak a tanítói állások is, hogy ekként egy-egy tanítóra kevesebb tanköteles jutván, az eredmény is intenzivebbé vállhasson. Egyszersmind jeleztük azt is, hogy egyes iskolák viszonyaihoz mérten még 17 uj tanteremre s ugyanannyi tanítói állás szervezésére van szükség. Ezzel a szük­séglettel szemben is a vármegye t. köz­igazgatási bizottsága azóta meg is tette a szükséges intézkedéseket, valamint a vizsgálatok alkalmával mi magunk is személyesen iparkodtunk az iskolafenn­tartókat a szükséges állások szervezé­sére reábirni. És örömmel jelenthetjük, hogy a népnevelés ügye iránt, dacára a mostoha viszonyoknak, mindenütt a leg­jobb indulatot tapasztaltuk s ez idő sze­rint már 14 uj tanítói állás szervezése jelentetett be s mire megnyílik az uj tanév, a nevezett községek mindegyiké­ben uj, pezsgőbb élet fog mutatkozni, hatalmas előnyéül a magyar nyelvnek. Minthogy pedig az ujonan szervezett tanítói állásomra többnyire nőtanitók, il­letőleg képesített kisdedovónők fognak alkalmaztatni, igen szépen szervezhetők lesznek már jövőre a nyári kisdedovók is, — szintén nagy előmozdítására a magyar nyelvnek. És igy reméljük, hogy jövő jelentésünk örvendetesebb adatokat fog tartalmazni. Esztergom, 1899. június 10. Andrássy János, Vargyas Endre kir. tanácsos alispán, kir. tanácsos tanfelügyelő. A párkánynánai-elgázolás. Esztergom, június 14. Mult csütörtöki számunkban megemlé­keztünk már arról a halálos végű baleset­ről, amely f. hó 5-én a párkánynánai vasúti állomás közvetlen közeiében tör­tént. Azóta pozitív részletek után több helyen tudakozódtunk, de a nyert vála­szok nem hogy eloszlatták volna, de sőt nevelték a homályt, amely a végzetes eseményt kezdettől fogva körülárnyékolta. Ujabb adatként csak annyit tudhattunk meg, hogy a szerencsétlenül járt nő holt­testét hivatalosan felboncolták, el is te-

Next

/
Oldalképek
Tartalom