Esztergom és Vidéke, 1899
1899-06-08 / 46.szám
Esztergom, 1899. AZ „ESZTERGOMYIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET44 HIVATALOS LAPJA. XXI. évfolyam. 46. szám. Csütörtök, junius 8. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. JlLŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 12 kor. Fel évre — — — — — 6 kor. Negyed évre — — — B kor. Egyes szám ára: 14 fii. fii. fii. fii. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁltMÁNLaptulajdonos kiadókért : DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések köldendök( Széctienyi-tér, 330. szán*. —& Kéziratot nem adunk vissza. A kibontakozás felé. Esztergom, junius 7. Egy országnak, vagy annak bármily kis autonomikus részének vezetői nem részesülnek olyan kíméletben, mint más, — procul nego- tiis — maguknak élő halandók. Emezeknek nem mutogatják a koporsójukat, amig szemeik le nem zárvák. Ám az elsőkben még van élet, még működnek, parancsolnak s máris olvashatják nekrológjukat, a diskussziót utódjukról, aki helyüket elfoglalja. S ha ez eljárás nem a leggyengédebb is, könnyen megmagyarázható, a legtöbb esetben szükséges is ; lévén az általuk betöltött állás olyan jellegű, amelynél a közérdek megköveteli, hogy minél rövidebb ideig maradjon üresen. E körülmény adja a mi kezünkbe is ezúttal a tollat. A nekrológót már megirtuk, illetőleg csak reprodukáltuk, ahogy tekintélyes s arra egyedül kompetens testület megfogalmazta azt. Önként következik a második lépés : foglalkozás azzal a kérdéssel : és mi következik ezután ?... A fenyegetően düledező fal lerombolása is előny ugyan, de teljes munkával csak akkor diAï .Esztergom és Iliié' tálcája, Falun. Falun vagyok; s az óriási Nagy események száma : — hogy lm délelőtt, a napnyugatra Néző házsornak árnya fogy. S im délután : a napkeletre Néző házsornak árnya 710, — S történik azalatt csodásait, Hogy egyre múlik az idő. Kisteleki Ede. A tárnics regéje. — Mantegazza Virágregéiből. — Mindenki ismeri, legalább hiréből Buddhát, s a tudósok azon kívül még azt is tudják, hogy az igazi neve Sakia-mini, De már azt kevesen tudják, hogy egykor a fiatalabbik öcscsél Sakia-mini azzal a feladattal küldte Európába, hogy nyugaton is terjessze az ő tanait. Nagy Európa, legalább amig az idegesség erőt nem vett rajta, szintén nem vált budhistává és pessimistává, azt leg- főképen Montanara tündérnek köszöncsekedhetünk, ha helyére újat, megfelelőt, biztosat állítottunk. Bár a > halottak gyorsan vágtatnak,* mégis tudjuk, hogy — közbejött s respektálandó körülmény folytán — polgármesterünk demisz- sziója közvetlen küszöbön nem áll -, talán hónapokra is elhúzódik. És még sem tartjuk korainak az időt, hogy elővegyük azt a bizonyos diogenesi lámpát, amelylyel emberünket keresni óhajtjuk. Mert egyáltalán nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy a megüre- sendő, mindenesetre előkelő, közbizalmi állásra az alkalmas jelöltek embarras des richesse-ével dicsekedhessünk. Nem mintha nem birnánk oly férfiakkal, akikben meg van a képesség, a tehetség, az alkalmasság a város első emberének állását kellőképen belölthetni, ilyenekben nálunk sohasem volt hiány és mégis azt bizonyítják az annalesek, hogy ezek között kéréssel, könyörgéssel, Ígérettel, fenyegetődzéssel sem birtunk egyet is a zöld asztal karosszékébe beleültetni. És nem annyira az a körülmény okozta ezt, hogy a vállalkozónak anyagi tekintetben mindenheti, mint azt alább majd meglátjuk s rajta kivül az európai fajok harcias és tevékeny szellemének. A ki egészséges és dolgozik, nem lesz soha budhaistává, se Leopardistává, és Schoppenhaueris- tává. Sakia-mini, a kit a nyugat Buddhájának is lehetne nevezni, gyalog jött Indiából egész az Alpesekig, a hol megállt, mert ezeket a hegyeket találta legszebbeknek valamennyi között, melyeket útjában látott s a legjobban emlékeztették őt a Himalaya hegységre. Sőt a krónika azt mondja, hogy mikor Alpeseink óriási panorámáját elősször megpillantotta, igy kiáltott fel: »Buddhára mondom, ezek a hegyek nincsenek olyan magasak, mint a Himalája, de sokkal szebbek.* Én magam is osztom Sakia-mini véleményét. Ekkor történt, hogy nyugat Buddhája a hosszú ut fáradalmaitól magát kipihenni akarván, legalább is egy évig csendes szemlélődéseknek óhajtotta magát szentelni; hogy küldetéséhez méltóképen elkészülhessen ; letelepedett tehát egy csendes fenyőerdőben, fele útra Monte- morotól az Anzaska-völgyben. Egy kis kunyhót épitett magának s mint hogy egyszerű életmódhoz volt esetre áldozatot kell hoznia, hanem, hogy a városházán a viszonyok többé- kevésbbé mindég hasonlatosak voltak a maihoz. Veszedelmesen patriarchális szellem, a nepotizmus túltengése, a maradiság Pató Páljain k hegemóniája, az egyesek érdekének túlsúlya a közérdek felett ... És igy történt, hogy akik a sarokszobában városunk sorsa felett intézkedtek, igen jó emberek lehettek, de — egy, vagy kettő kivételével — inkább a falusi birák szerepköreire alkalmasak. Nem igen volt egyéb kvalifikácziójuk az elfoglalt helyre, mint hogy ambicionálták azt. A jelenlegi átveendő örökség még kevésbbé csábitó, mint a milyen a megelőzőké volt. Édes kevés aktiva, temérdek passzíva; fizetendő adósság, lejárt igéret-váltók, amelyek prolongálására nem akad immár kezes. És az örökséghez tartozó tárgyleltáron kivül, hogy egy városi képviselő legutóbbi kifejezését használjuk, nem sokkal értékesebb, vonzóbb >az eleven-leltár.* De ismerjük sokkal jobban mind e viszonyokat, hogy bővebb fetjegetésüket szükségesnek tartanók s tudjuk azt szokva és senkit nem akart fárasztani, — az erdő gyümölcseivel és gyökereivel éldegélt, pisztrángokat fogott a Monte-Rozáról eredő ezüst patakokban. Társaságát csak a hollók, zergék és medvék képezték, melyek abban az időben e tájakat lakták. Ha más embereket is látott volna, gyorsan el kellett volna hagynia ezt a helyet, mert egy év hosz- száig legalább is egészen egyedül akart és kellett maradnia. Egy reggel, mikor szokatlanul hosszú sétát tett, pisztrángokat keresve, egy hegyi folyam fordulójánál, zöld mohával fedett kövön egy szép, még fiatal nőt látott üldögélni, ki egész elragadtatással tekintett az ég felé. Sakia-mini első érzete e látványra a bámulat és csodálkozás volt, de érzéki vágyait csakhamar leküzdve, gyorsan menekülni akart a kisértés elől. A szép asszony észrevette szándékát és megszólitotta : > Sakia-mini, maradj !« >Honnét tudod a nevemet?* »Tudom én s azt is tudom, hogy hon- nét jösz, mit gondolsz és hogy mi a szándékod e nyugati országokban. Te kiválóan kegyelt Buddha testvérei és tanítványai között.* »Nos jó, ha mindezt tudod, az se lehet is nagyon jól, hogy ép e helyzetkörülményeknél fogva ezúttal is vajmi nehéz lesz olyan embert találnunk, akinek kezébe nyugodtan tehetjük le városunk sorsát, jövőjét. Hisz a vármegye is — amikor panaszkodtak elnézése miatt — csak azzal felelt : > Nevezzétek meg az elfogadható utódot és O azonnal megy !« Éppen ez okból kell a polgárság összeségének, főleg azoknak, akik közöttük vezérszerepet játszanak s a változást városunk komoly javára akarták hasznosítani, a kérdéssel már most s teljes odaadással foglalkozni. Már régóta hallunk emlegetni itt is egy nevet, ott is egy nevet, másoktól egy harmadikat, de a bizonytalan emlegetésekből csak azt látjuk, hogy a polgárság e reá nézve oly eminens fontosságú ügyben még egyáltalán megegyezésre nem jutott s csak ötlstszerüleg vet a felszínre neveket. Komoly, arravaló féfiak alakuljanak mielőbb quasi kandidáló bizottsággá, mérlegeljék értékét, tehetségét, súlyát azoknak, akiket a diszes, de tövises székbe ültetni méltónak vélnek, csinálják meg a kondüit-lisztát s ha megegyeztek, ismeretlen előtted, hogy én fogadalmat tettem, hogy egy évig magányosan a szemlélődésnek élek, hogy méltó apostola lehessek Buddhának.* »Azt is tudom, de neked csak az emberek társasága van megtiltva s nem a természetfeletti lényeké is, kik a tömeg szemei előtt láthatatlanok s csak a választottak előtt jelennek meg. Te is egyike vagy ezeknek a kiválasztottaknak, én pedig tündér vagyok, a nevem Montanara. Minden aggodalom nélkül mellettem maradhatsz tehát, a nélkül hogy fogadalmadat megszegnéd.* A tündér oly szelíd hangon, oly magasztosan és lelkesülten beszélt, hogy Sakia-mini lekötve érezte magát ahhoz a helyhez, a hol állt és bámulta a szép istennőt, ki azonnal tovább beszélt : >Azért jöttél tehát e nyugati országokba, hogy Buddha szomorú, vigasztalan tanait hirdesd erre ?« »Azért s hogy az embereket megtanítsam arra, hogy az élet szerencsétlenség s hogy arra nézve, a ki megszületett, nem várhat nagyobb boldogság a halálnál ; s hogy a teljes, örök halált, megsemmisülést, utánna következő büntetések és ismételt feltámadások nélkül, meg is kell érdemelni ! »Jól ismerem ezeket. Az élet célja a
