Esztergom és Vidéke, 1898
1898-07-28 / 60.szám
Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre— — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYUlrASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Széctyenyi-tér, 330. szán). Kéziratot nem adunk vissza. • Történelmi kiállítás. Esztergom, július 27. -iHontvármegye székhelyén a székház összes termeiben a megye történelmi becsű emlékeibül történelmi kiállítást fendez, melynek elnöke Horváth Béla főispán, igazgatója Pongrácz Elemér megyebizottsági tag. A történelmi kiállítás igazgatósága (Ipolyság) felkéri azon nem hontmegyei egyeseket és családokat is, kiknek birtokában ily honti vonatkozású történelmi becsű tárgyak u. m. nyomtatványok, kéziratok, okiratok, levelek, olajfestmények, metszetek, •kézrajzok, fényképek, fegyverek, ékszerek, emlékérmek, címerek, pecsétek, ereklyék és egyéb emlékek vannak, hogy azokat a kiállítás tartamára a kiállítási bizottságnak, mely elismervényt ad és a hiánytalan visszaszármaztatásért felelős, átengedni szíveskedjenek. A kiállítás megnyitási ideje 1898. év augusztus hó 13-ik napja, tartama 14 nap.« Vettük a szomszédból ez értesítést s hogy lapunk e helyén közöljük, nem csak azért tesszük, hogy felhívjuk reá az elmúlt idők emlékei iránt érdeklődő körök ügy elmét. Tesszük főleg azon eszme behatása alatt, amely lelkünkben a kis értesítés elolvasása után nyomAz .Esztergom és Vidéke" tinaja. DAL. Meglátjuk-e még egyszer egymást f Szorongva, félve kérdezem, S mit mondok akkor én neked majdf S mit mondasz majd te énnekem ! . . . Én azt hiszem, egy szót se szólunk, Csak sirunk némán, csöndesen, Mint két kifosztott koldus, hogyha Egymásra lel az útfelén ! Erdélyi Zoltán. A két hallgató. —- AzsEsztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — (Folytatás.) Az anyjuk nagy hahotára fakadt végre is, mikor a férje föltápászkodott, és kinyilatkoztatta, hogy ilyen jóízűt már régen nevetett. Dani bácsi pedig még folyton tapogatta a térdét, morgott és közbe-közbe káromkodott. Az anyjuk szivéből kacagott, Pál és Péter remegett. •— Jöjjenek hát idább és üljenek le. Te meg anyjuk mész utána, hogy egy kis papramorgó legyen. A lyányok is keljenek föl. ban felötlött s amelyet megfonto-. lásra és szélesebb körben való tár-! gyalásra nagyon is érdemesnek tartunk. S ez : hasonló történelmi kiállítás rendesése nálunk. Olyan közönségünk van, amely előtt egészen felesleges a hasonló kiállítások erkölcsi hasznát, buzdító, oktató jelentőségét elmagyarázni. Olyan városunk és vármegyénk is, amely kiválóan alkalmas a terv ki-' vitelére s amely, mint az első király szülővárosa, az ország első fő-, papjainak székhelye, nehéz időket ért erődített hely mindenesetre na-, gyobb szerepet játszott szomszédunknál s úgy a távoli, mint a közeli múltból több, jelentősebb, változatosabb emléket kellett megőriznie amannál. Hogy melyek ezek az emlékek, kiknek birtokában vannak, mindeddig nem volt módunkban megtudni; azok felkutatásával, összeírásával senki sem foglalatoskodott. Tudósok búvárkodtak gazdag levél- , tárainkban, úgy a káptalaniban, mintáz , érsekiben, a székesegyházi kincstár remek unikumairól az egész tudomáA mérnök és a járásbiró leültek, Kovács mama most már igen örült a látogasnak, mert ilyen jóizűt nem nevethefeett volna. Es erősítette, hogy holta napján is fog rajta nevetni. Aztán öszszehadart még egyet-mást, majd elin- i dult azzal a megjegyzéssel, hogy fölhúzza a másik papucsát is, meg papramorgót is keres, meg a lyányokat is j behívja. — Ugyancsak megütöttem az orro- j mat ezen a pocsék padlón, szólt Dani' bácsi, mikor az anyjuk eltűnt. — No de semmi, majd iszunk egy-pár kortyot, aztán meggyógyul. De hát mondják csak az urak ! ugy-e házasodni akarnak ? Az éledező mérnök és járásbiró szégyenlősen lesütötte szemét, s rövid hallgatás után a bátrabb járásbiró kinyilatkoztatta, hogy : — Igen. •—• Akkor hát jól van. Örülök is neki. Jobb szeretem, ha lyányaimat ilyen úrféle veszi el. Igaz, hogy én kereskedő voltam, de hát van egy kis pénz a háznál. Jut a lyányokra tiz tizenöt ezer forint koponyánkint; persze csak a halálom után. Mert hát volt már néhány kérő, de egyik korcsmáros, a másik iparos, meg kereskedő. Kicsit úribb módra neveltem a lyányaimat. Mert tetszik tudni fáradságos dolog az, hogy az asszonynak a boltban kell lenni. Én jobban szeretem a lyányaimat. Volt itt egy tanító is. De tetszik tudni, ennek olyan kevés a fizetése, hogy örökön rajtam élősködtek nyos világ tudomással bir, a Simor ^ — muzeumot annak idején, migj hozzáférhető volt, szívesen látogattuk s értékes emlékeit a múltnak bányásztuk ki az Ákospalota, — aj Lőrinctemplom romjai, a szentki- j rályi földek humusa alól, de hogy szétszórva, magán kezekben az elviharzott századok mennyi foszlánya maradt, azt csak úgy tudhatnók meg, • ha módunkban volna — főleg a szakembereknek — a sok száz kézbenlevő tárgyat egyszer legalább részben együtt látni. S erre egyetlen alkalom volna egy történelmi kiállítás rendezése, amelyen a fentemiitett nagy értékű régiségek mellett a kisebb, helyi jelentőségűek is szerepelnének, amelyek azonban speciális vonatkozásuknál fogva reánk mindenesetre érdekesek. Hány régi ügyvédi oklevél, nemesi diploma, féltve őrzött családi relikvia, antik ékszer, régi óramű, pecsét stb. van egyesek birtokában, csodálkozva fogjuk tapasztalni, ha egyszer egymás mellett látjuk azokat. Fegyver, érem, régipénz akárhány gyűjtővel bir nálunk j volna. Még egy jegyző is volt már itt. Ennek én odaadtam volna Adélkát, de az anyjuk azt hajtogatta, hogy ha már arat akarunk, hát legyen úr; hogy inkább várjunk. Tetszik tudni, igaza van az asszonynak. Most meg egy patikus jár ide a házhoz. De ettől ne tessék félni. Annyit nem adhatunk, hogy patikát vehetnének. Aztán tetszik érteni, inkább adjuk ilyen igazi úrhoz, még ha tudnánk is patikát venni, mert talán, ha nagyon szorítanának, talán kikerülne a patika. Készpénzzel fizetném és úgy olcsóbb. De tetszik tudni nem szívesen adjuk olyan félig úrhoz, félig kereskedőhöz. Mert a lyánykák jól meg vannak ám nevelve. Jártak a zárdába, meg varrni is tanultak, főzni is tudnak, de a citerához is értenek. Mert hát kérem sok pénzbe is került a nevelés. Itt Öt forint, itt tiz forint, itt egy gyűrű, ott egy selyem ruha. Sok pénzbe kerül. Hiszen majd meglátják az urak, ha sok gyerekük lesz. De tetszik tudn : , én nem sajnáltam. Azért akarjuk őket úrhoz adni. Hát igazán örülök, hogy az . urak eljöttek. De az anyjuk sokáig késik azzal a pálinkával. Majd utána nézek . . . És elment. A két barát összenézett, de szólni egyik sem tudott a meghatottságtól. Nem is igen volt idejük, mert néhány pillanat múlva jött be az egész család. Elől a mama. Utána rihogó hangok surrantak a szobába. A két leányzó vonakodott belépni, de a mama megfordult és nyájasan hívogatta lyámagunk is ismerünk két ilyfajta gyűjteményt, amelyekről kiváló szakemberek is a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak. Van egy derék, agilis egyesületünk, amely lelkes működő tagokból áll, anyagi erő hijján azonban nem felelhet meg feladatának oly mértékben, amennyi tere volna s amily mértékben annak buzgó apostolai óhajtanák. A Régészeti és Történelmi Társulat ez, amely fenálllásának rövid ideje alatt is szép eredményeket produkált, de pl. az eredményes szentkirályföldi ásatásokat is pénz hiányában kellett beszüntetnie. Azt óhajtanok, hogy mint leginkább arravaló, ez egyesület acceptálja tervünket, amelynek kivitele költséggel alig járna, mig nemcsak erkölcsi, de anyagi hasznát biztosítani merjük, nem tételezvén fel, hogy akadna polgár városunkban, aki e kiállítást megtekinteni elmulasztaná. A cél sem hiányoznék a kiállítás rendezésére: egy muzeumalap létesítése. Az egyesület máris igen nyait, Dani bácsi pedig morogva tuszkolta őket befelé. Adél végre elszánta magát. Regényekből tanult és magára erőszakolt méltósággal lépte át a küszöböt, követte őt vigyorogva és lesütött szemmel Teréz, az ifjabbik. Leghátul Dani bácsi egy nagy pálinkás üveggel és több boros pohárral. Mikor a család előtt Péter és Pál fölállott s meghajtotta magát, mint a zsinegen rángatott bábok szokták, akkor a, két leány hangosan fölkacagott, a mire a mérnök és járásbiró mélyen elpirult. Persze Dani bácsi az ilyen neveletleséget nem hagyhatta szó nélkül. Megszidta Terkát. A két leány még jobban nevetett. Dani bácsi fenyegetőzni kezdett. Valami családi botrány kerekedett volna ebből, ha a mama ügyes tapintattal nem tereli a beszélgetést a papramorgóra. Ebben a beszélgetésben ugyancsak a papa és mama vett részt, de ivott az egész család, még a vendégek is. A járásbiró nagyon nehezen nyelte a vitriolszerű törköly-pálinkát s keservesen bólintgatott igeneket az ásító mama képtelen mondataira. — De ha már mulatunk, hát mulassunk, szólalt meg szigorúan Dani bácsi. Adél ! Vedd elő a citerát és pöngesd el a >Margarétát«. Mert tetszik tudni (és most vendégeihez fordult) ha az ember költ valamire, hát élvezze a gyümölcsét. A mérnök igent intett. Adél pedig, a hosszú és sovány Adél, a ki regények. ESZTERGOM es TIDÉKl AZ „ESZTEKGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA.
