Esztergom és Vidéke, 1898
1898-01-01 / 1.szám
általánosan elfogadott nézet: „igaz, mert nem lett megcáfolva", ennek folytán kénytelenitve érzem magam az ellen felszólalni. Vitatkozásba ugyan nem bocsátkozom a levél Írójával s csupán annak kijelentésére szorítkozom, hogy miután jelzett levélben maga annak irója név szerint felsorol 3 kath. gyermeket, akik Párkányba zsidó iskolába járnak, tehát ő maga is az általam felhozottak valósága mellett bizonyít, ekként a „hazug ráfogás* „rágalom" címletek ő rá haramiának vissza. Heya Tivadar, kir, tanácsos, közigazgatási bizottsági tag. TT -r T=P T£T Jsn I rw ITiii rS . £<xj>un& kiszA&tt olvasóinak — A hercegprímás jótékonysága. A hercegprímás a helybeli szegénysorsu gyermekek felruházására kétszáz koronát adományozott. — Palkovics Károly síremlékére az első, már lapunkban nyugtázott adományokon kivül beérkeztek a következő adományok: Gabanitz Ferenctől I frt, Bernvallner J.-től 50 kr, Popp Alajostól 50 kr, Fritz Györgytől 50, Török Józseftől 50 kr. Szabó Páltól 20 kr, Lakatos Jánostól 30 kr, Torma Andrástól 50 kr, Bugyás Jánostól 50 kr. Kellner Dávidtól 20 kr, Kurcz Boldizsártól 20 kr, Nágel Mihálytól 10 kr, Steinbach Jánostól 5 frt, Kereskedelmi és Iparbanktól 10 frt, Szalkay Józseftől 1 frt, Mattyasovszky Ödöntől 1 frt, ifj. Oltóssy Ferenctől 1 frt, Hoffman Ferenctől 1 frt, Török Istvántól 2 frt, Csongrády Gyulától 1 frt, Urbán Andrástól 1 frt, Ibermasszer Jánostól 50 kr, Grósz Ferenctől 2 frt, Valdfogel Józseftől 1 frt, Buzárovics Gusztávnétól 1 frt. Philipp Kondrádtól 1 frt, Niedermann Józseftől 1 frt, idősb Tölgyesy N.-től 1 frt, Szekeres Gábortól 50 kr, Grűnberger" Lipóttól 50 kr, Rosenspitz Ignáctól -20 kr. Kohn Gábortól 50 kr, Rósenberg Fülöptől 50 kr, Braunsteiner Andrástól 50 kr, Grószner Józseftől 50 krajcár, Rogrün Edétől 3 frt, Esztergom megyei párkányi takarékpénztártól 15 frt, Szekér Gyulától 1 frt, Kircz Jónástól 1 frt, Milch Miksától 2 frt, Singer és Leindörfer cégtől 3 frt, dr, Küfflertől 1 frt, Putz Ármintól 1 frt, Blei Ignáctól 50 kr, Mendl Józseftől 50 kr, Grósz Mórtól 50 kr, Szabó Titusztól 1 frt, Bineter Józseftől 50 kr, dr, Rossival Istvántól 2 írt, Nozdroviczky Miklóstól 1 frt, Nozdroviczky Olgától I írt, négy városi erdőőrtől 50 kr, dr. Krausz Izidortól 5 frt, Bódi Bódogtól 3 frt, Vojnits Dömétől 2 frt, B.-től 50 kr. Várkonyi O.-tól 50 kr, B. D-től 50 kr, Gidró B.-től 50 kr, J. M.-től 50 kr, Schédl Arnulftól 50 kr, Klement Istvántól 2 frt, Bleszl Ferenctől 2 frt. Havasi Imrétől 5 frt, Farkas Istvántól 20 kr, Vörös Istvántól 10 kr, Pintér Jánostól 10 kr, Grünvald Károlytól o kr, Pereszlényi Sándortól 10 kr, Stámusz Jánostól 20 kr, Fehér Ferenctől 50 kr, Kovács Józseftől 10 kr, Begaziné Lujzától 10 kr, Báthy Bélától 30 kr, Pilisy Páltól 20 kr, Duka Alajostól 15 kr, Meizermann Ignáctól 1 frt, Ridly Istvántól 1 frt, Vaszary Antaltól 1 frt, ifjú Lederberger Páltól 50 kr, Szolári Ferenctől 1 frt, Baits Györgytől 50 kr: — összesen tehát beérkezett 102 frt JJ kr, melyet az e célból alakult bizottság ezennel köszönettel nyugtáz s most ismételve felkéri mindazokat, kiknél még aláírási ivek vannak, avagy kik még adoma nyaikkal a kegyeletes mii létesítéséhez hozzájárulni óhajtanak, hogy az iveket, avagy adományokat a siremlékbizottság elnökéhöz : B. Szabó Mihály vármegyei főjegyző úrhoz, lehetőleg 1898. évi január J-ig beküldeni szíveskedjenek. — A Kaszinó közgyűlése karácsony máodik ünnepén nagy érdeklődés és erős frekvencia mellett folyt le. Ezúttal a betegeskedő Kruplanicz T Iálmán főispán helyett dr. Fóldváry igazgató elnökölt, akinek néhány megnyitó szava után Rudolf István titkár olvasa fel tartalmas évi jelentését, azt konstatálva, hogy az egyesület rendes napi élete különösen nyáron még ma sem oly élénk, mint hajdan volt, aminek oka lehet a nyári helyiség és a kellő kényelem hiánya, miért is megbízták a választmányt uj — lehetőleg vendéglővel kapcsolatos — helyiség keresésére. Elhatározták, hogy az alapszabályokat módosítják akképp, miszerint a választmányt 20-ról 30-ra emelik, s a jelentkező tagok felvételéhez két választmányi tag ajánlását kívánják, egyúttal behozzák az ajánlati könyvet. Következett a választás, amely semmi meglepetést sem okozott; megválasztották újra az egész tisztikart, valamint a válaszmányt, csak a betegeskedése miatt állandóan távollevő Danzwith Lipót helyett került be idősb. Brenner József. Új lapokul rendelték meg az Országos Hírlapot és a Vasárnapi Lapokat. — Perényi Margit. Bizonyosan örömmel értesül a közönség arról, hogy a Kaszinó műkedvelő gárdájának sikerült a köztünk időző Perényi Margit kisaszszonyt megnyerni arra, hogy a farsang folyamán egy énekes darab fő női szerepét eljátsza. Eddig Follinusz Aurél népszínműve a „Náni" van tervben. — Kitüntetés- A kiállítás igazgatósága a Borászati Egyesületet, Kollár Károly városi főjegyzőt és Andréka Gyula piszkei jegyzőt saját termésű boraikért kiállítási éremmel tüntette ki, amelyek a napokban érkeztek meg. — Eljegyzés. Szántó Gyula helybeli kereskedő jegyet váltott Diamant Lenke kisasszonynyal Ipolyságon. — Házi ezredünkből. A szokásos hat hónapos főhadnagyi kurzusra az idén házi ezredünkből Kostyál, Kirchmayer, Platzer ós Syposs főhadnagyok mentek Pozsonyba. — Halálozás. Hirtelen mult ki vasárnap Makay Lázár volt csendőrőrmester, legutóbb szorgalmas, megbízható városi dijnok. Egy erős asztmaroham Ölte meg. A férfikora javában álló embert részvéttel kisérték sírjába. Temetésén a város tisztikarának legtöbb tagja megjelent. — Karácsonyfa ünnepek. A városunkban lefolyt karácsonyfaünnepekről utólag még a következő tudósításokat vettük : Folyó hó 23-án este 6 órakor kedves jelenetnek örültek a zárda belnövendékei. Egész napi izgatott várás után végre szabad volt átlépniök annak a titkos szobának küszöbét, melyben a kis Jézus az ő szokott bőkezűségével osztotta ki ajándékait. Volt ott minden kigondolható szép és jó s a szigorú terem a meny ország tündéri képét varázsolá a kedves gyermekek elé. Ok azután magyar, német és franczia nyelven köszönték meg a kellemes meglepetést s szép alkalmi énekekkel emelték e kis családias ünnep fényét. Másnap d. e. 70 szegény gyermek kapta meg ruhácskáit és az ajándékokat. Öröm volt látni azokat az őrömtől sugárzó arcokat, melyek oly vágyódással tekintettek a fényes karácsonyfára, az angyalkára, ki azt hozta s a szebbnél-szebb ruliácskákra. E szegény gyermekek hálája, melyben oly bensőleg mondtak köszönetet a nemes szivű adakozóknak, bizonyára felhatolt az ur zsámolyához s onnan hoz majd le áldást mindazoknak, kik jólétük közepett a szegényről sem feledkeznek meg. A zárda főnöknőj étöl a következő köszönetnyilvánítást vettük: „Szegény gyermekek karácsonfájára főméltóságu és főtisztelendő Vaszary Kolos hercegprímás ur 200 frtot volt kegyes adományozni. Adtak ezenkívül mélt. és főt. gróf Csáky Károly ur 50 frtot, N. N. 20 frtot és több könyvet, mélt. és főt. Pellet József ur és mélt. főt. Sujánszky Antal ur 2—2 frtot, Simor* Terézia úrhölgy 4 frtot. Sziklay Nándor ur 6 könyvet, 5 tolltartót, Popper Lipót ur 12 pár harisnyát, Szénássy Gyula ur ruhaszövetet. Isten áldása legyen a nemesszivű adakozókon. M. Remigia. — Érdekes karácsonyi ünnepélyt rendezett f. hó 26-án d. u. a központi papnevelde is, melyre — az intézet rendes szokásától eltérőleg — ezúttal nagyobb, distinkvált világi közönséget is hívtak. A teológusok egy 5 felvonásos drámát adtak elő, amelynek szerzői Kétszery L., Sebők I. IV éves és Tóth Zsigmond II. s. h. h. — ók. A czirae „Vérkeresztség" és II. Sixtus pápa idejében játszik. A meghívottak ugy a szerzőknek, mint a szereplőknek elismerésüket nyilvánították. — A »Katholikus Kör« bői. Akik a Kat. Kör. szerdai estélyen résztvettek, a legszívesebben emlékeznek vissza a ott eltöltött órákra. Nagy élvezete szerzett hallgatóságának Gidró Bonifá bencés tanár a csillagászat köréből vet tartalmas és tanulságos szabad előadá sával, amelyet skeoptikonnal vetitet remek képekkel illusztrált. Osváth An gor ur két szép költeményét olvastí fel, mig Perényi Margit k. a. ismer művészetével magyar népdalokat éne kelt. Kár, hogy a kor rendezőség< utolsó percig titokban tartja az ily es télyek műsorát, mert ezzel csak a látó gatottságnak árt, valamint azt sem he lyeselhetjük, hogy az egész első szék sort mindég rezerválják, oda nőket nen engednek s megesik azután, amint pl most, hogy az egész sorban az elnök űl egyedül. — Hálaadó istentisztelet. Szilveszter estéjén a Bazilikában a hálaadó istentisztelet 5 órakor vette kezdetét az évzáró szent beszéddel, amelyet nagy közönség előtt, rendkívüli hatással dr. Walter Gyula mondott. — Nyugdíj az esztergomi papságnak. A bizottság, melyet a hercegprímás a főmegyei papság nyugdíjintézete alapszabályainak kidolgozásával ruházott fel, f. hó 29-én teljes ülést tartott, amelyen az alapszabályok szövege végleg megállapittatott. Az ülésen a bizottság kültagjai is résztvettek: t. i. Szecsányi Vilmos c. kanonok, Bolgisich Mihály c. püspök és Kovács József esperes, kisgyarmati lelkész. A bizottság tiszteletére Boltizsár J. püspök, mint annak elnöke, fényes ebédet adott. — Szentségimádás. Az Oltáregyesület szokásos imádását január hó 9--én tartja. 8-án d. u. 5 órakor litánia fog tartatni, mely előtt és után az ájtatoskodók elvégezhetik szent gyónásukat. 9-én fél 7 órakor, továbbá 8, 9 és 10 órakor szent mise. Délután 5 órakor szent beszéd és litánia. — Nagy idők tanuja. Nem érte meg a szabadságharc félszázados évfordulóját annak egyik érdemes harcosa : Burián Pál helybeli ügyvéd, aki tegnap éjjel kiszenvedett. Százados volt a szabadságharcban, vitézül küzdött és fogságot is szenvedett. Később előkelő szerepet játszott közéletünkben, mint megyei árvás ügyész, később — mert mérnöki diplomája is volt — a sz. kir város mérnöke. Tipikus alakja volt a városnak, aki haláláig nem vált meg a magyar ruhaviselettől. Utolsó éveit teljes visszavonultságban, szinte remeteségben töltötte kis szőlőbeli hajlékában. 80 évet élt. Halála két gyermekét borította gyászba ; Lajos rendőr alkapitányt és Rózsikat, férj. Karácsonyinét, továbbá unokaöcscsét; dr. Burián János ügyvédet. Nyugodjék békében! — Kinevezés. A hercegprímás Fiedler Ferenc köz- és váltó-ügyvédet primási ügyésszé nevezte ki. — Káptalani képviselet. Hetyey Sámuel pécsi püspök felszenteltetésén a helybeli főkáptalant Boltizár József püspök, Maszlaghy Ferenc prépost, Koszival István apát és Walther Gyula kanonok fogják képviselni. — Fegyelmi vizsgálat. Niedermann Pál kir. tanácsos a főkáptalan képviseletében tegnap adta be az alispánhoz beadványát, amelyben az ismeretes helypénzszedési esetből kifolyólag a polgármester, a pénzügyi tanácsos és a számvevő ellen a fegyelmi vizsgálat megindítását kéri. — A postapalota. Demény Károly posta- és táviróigazgató tegnap kötötte meg a vételi szerződést a Takarékpénztár igazgatójával a Müllei-házra 46.000 forinton. — Olvasóköri közgyűlés. A belvárosi „Polgári Olvasó Kőr" dec. 26-án tartotta saját helyiségében rendes évi közgyűlését. A közgyűlést dr. Fehér Gyula elnök vezette, aki meleg hangú beszéddel üdvözölte a nagy számban egybegyűlt tagokat. Majd a titkár olvasta fel jelentését, melyben egyrészről hű képét rajzolta le az elmúlt év történetének, másrészről pedig beszámolt a választmány működéséről. A könyvtárosi jelentés szerint a tagok szorgalmas olvasók voltak ; a mintegy 1000 műből álló könyvtár ez évben is 34 művel gyarapodott, nagyobb részben vétel utján. Nagy érdeklődéssel hallgatták a jelenvoltak a pénztárosi jelentést, s láthatólag megnyugtatta őket az, hogy jbár a rendes kiadások teljesítésén kij vül az egyesületnek még függő adósá| sai is törlesztettek, mégis a pénztár 171 frt maradványnyal záródott. A jelentéseknek tudomásul vétele után a közgyűlés a járatandó lapokra nézve határozott. A tisztikar maradt a régi és pedig elnök : dr. Fehér Gyula ; alelnök : Gálicz József, titkár : Hollósy Károly ; pénztáros : Miklóssy József; könyvtárnok Tátus János ; háznagy: Siller Mihály. Az indítványok során a közgyűlés határozatként kimondotta, hogy az 184.8-iki törvények szentesítésének 50-ik évfordulóját megünnepli. s e czélból 10 tagu rendező bizottságot küldött ki. Ezzel kapcsolatban Miklóssy József indítványára a közgyűlés lelkesedéssel elhatározta, hogy ezen évforduló emlékére alapítványt tesz, melynek kamatából oly esztergomi földmivesnek, vagy iparosnak, első sorban egyesületi tagnak, tehetséges és szorgalmas fiát fogja segélyezni, aki valamelyik középiskolába jár; addig is, mig ez a tőke közadakozás utján összefolyik, az 1898-ik évtől kezdve utalványoz ki akkora összeget, melyen egy ily tanuló megveheti könyveit, vagy kifizetheti tandiját. {}>.) — Ováció. Lapunk legutóbbi számában e cimen megjelent hír kiegészítéséül felemlítjük, hogy az ünnepelt Véghelyi Ödönné úrhölgy viszont Kuglercukorkákkal és deserttel kedveskedett az ováció rendezőinek. — Halifax jegyében. A lomaegyesület pompás jégpályája ma délután megnyílt. Az évád- és napijegyek ára a régi. — Kriszkindli. Szép kriszkindliben részesítette Schalkáz Ignác helybeli polgár öt gyermekét. Mindegyik karácsonyfája alá a szent estén 25—25,000 forintocskát helyezett. — Farsangi hírek. Háziezredünk altisztjei vidám táncvigalmukat, amely iránt mindég kiváló érdeklődés mutatkozik, az idei farsangban január hó 22-én tartják meg. — Katona Ferenc vendéglőjében a helybeli szegény családok özvegyek és árvák segélyezésére január hó 6-án tombolával összekötött álarcosbált rendeznek, amely esti 7 órakor kezdődik. Személyjegy ára 50 kr, egy tombolajegy 10 kr lesz. A legszebb női álarcos szép ékszert, a legszebb férfi álarcos 3 üveg francia pezsgőt nyer. — Sorshúzás. A jövő év újoncai a szokásos sorshúzása a városháza tanácstermében csütörtökön reggel történt meg. A szolgabirósági ma volt. — Pénzhamisítás. Napjainkban egyre szaporodik a könnyen élni szeretők száma. A helyett, hogy tisztességeson keresné meg napi kenyerét, hamis pénzszerzésen fondorkorkodik. Á mult héten is letartóztatott a csendőrség Párkányban egy e gárdába tartozó Klapcsik Emil nevü asztaloslegényt. 0 kelme 20 filléreseket fabrikált akként, liogy az ólomból formulázottt pónzlapot két valódi 20 filléres közé tette, arra kalapácscsal ráütött, mi által a körirat negatív másolata az ólomlapon maradt. Ily hamis pénzt akart Klapcsik forgalomba hozni, azonban rajta vesztett, mert a csendőrség csakhamar nyakon csipte őt. Jelenleg a budapesti kir. büntető törvényszék börtönében pihen, hol valószínűleg elegendő ideje van a pénzkészités Meszelésére. Azt azonban ajánljuk a pénzgyártónak, hogy jövőre a csekély értékű 20 filléresek helyett legalább is 10 koronás aranyakat fabrikáljon. — Garázdálkodó eb. Lábatlan községben a mult héten egy kóbor külsejű eb megmart két gyermeket, egy asszonyt, Németh János sertéseit és több kutyát. A megmart sertések közöl egy f. hó 26-án megveszett, mire lelőtték a többi megmarttal együtt, a kutyákra pedig negyvennapos zárlatot rendeltek el. A megmart embereket Hőgyes intézetébe szállítják. * = Igen tisztelt vevőinek és ismerőseinek boldog uj évet kivan Sshwach Sándor. = Kitüntetés. Mauthner Ödön hírneves magkereskedőnket ismét kitüntetés érte. Ugyanis a szerb udvar részére évek óta szállított kitűnő magvaiért karácsonyi ajándékul szerb királyi udvari szállítóvá neveztetett ki.