Esztergom és Vidéke, 1898

1898-02-24 / 16.szám

jelzem, melyet a nevelés szempontjából szükségesnek tartok a szociális kérdés megoldására. A hazafias tanitó és a hazafias pap, ezek állanak előttem elől; ők azok, akikben meg kell bizni; ők azok, akik azt az érzéket, melyet a szocialisták gyengitenek, hivatvák erőssé tenni; ők azok, kik az ifjúságot hazaszeretetre és Istenhez való ragaszkodásban hivatvák nevelni. Elsőrangú kötelessége tehát az államnak a hazafias tanítót és a hazafias papot erőssé tenni. Mert csak akkor ha ők maguk is erősek, fogják a jövő generációt erősnek nevelni. Bástyákat nem lehet futóhomokra épiteni; fegyvert nem szokás viaszból kovácsolni; ezért a magyar hazának és a magyar államiságnak ezen védelmezőit és őreit nem szabad gyengéknek, erőtleneknek meghagyni. Itt hárul egy nagy nemzeti kötelesség a kultuszkórmányra, mert ha segítségére akar lenni az összkormánynak a szociális kérdés megoldásánál, akkor egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni, hogy legbiztosabb fegyverei a hazafias tanitó és a hazafias pap. Ezeket gondjaiba kell fogadnia, mert ezen hatalmas kettős erővel biztosan védheti az ifjúságot az izgatók mételyei ellen. Nem is szabad a tanitót és papot külön választani. Mert valamit a villamos erő két különböző villamos áram összekapcsolása alkalmával pattan ki, ugy a kulturális, nagy erő előállítására szükséges a papot és a tanitót összekapcsolnunk. Azért, ha a kultuszminiszter ur gondoskodik a papokról a kongnia alapján, gondoskodjék a tanítókról is, fizetésemlés utján, hogy a megélhetés biztos alapján állva, megvédhessék a magyar államiságot a szoczialista és más izgatók ellen. Bizom a kultuszminiszter úr bölcs előrelátásában, erős magyar fajszeretetében. O együtt érez a tanítóval, kollégát lát benne, felkeresi őket otthonukban, kaszinóban, nem restéi a Néptanítók Lapja munkásává szegődni, irt is oda e kérdésről. Ezért erős benne bizalmam. S mivel már eddigi egyes rendeleteivel kimutatta hogy a valláserkölcsi irányú nevelés barátja, hiszem, hogy ha a napirenden levő kérdéseket: a kongruát, az autonómiát s a tanítók fizetésemelését szerencsésen megoldja és ez által erőssé fogja tenni a magyar államot s meg fogja állapítani azt a jó viszonyt, a melyre az egyháznak és az államnak különösen ma szüksége van. En e békés viszonyok barátja vagyok, a pax alapján állok s azért e költségvetést szívesen megszavazom. Első rész. fi társaságból. Orteum a szalonban. — A »Kaszinó« farsangzáró estélye. — Esztergom, február 23 ... És elj öttek mind, akiket vártunk : az egész illusztris, exotikus társaság. Igen, itt volt a haldokló Trylbi, a meghalt rettenetes Svengali,' a pazar tiroli leány, a graciózus babapár (oh, ha ezeket az eleven babák látják, be megkívánják!) a rossz hírű s e hírüket most megcáfoló kacér Barisson-nővérek és a mi házi pacsirtánk, aki csak nem feledkezik meg rólunk, ha idegenben van is, ahogy mi soha sem fogjuk elfeledni. Eljöttek mind, de eljöttek kedvükért mindazok, akik a Kaszinó helyiségeibe egyáltalán beférhettek. És jöttek volna még kétannylan, ha az elégült igazgátóság már vasárnap nem kénytelen kitenni a minden direktorok legnagyobb büszkeségét: a fekete táblát: Minden jegy elkeli. Csupa derű, kacagás, rózsaszínű hangulat volt az egész este, mintha a levegőből, bár abból nagyon sok fogyott az éj folyamán, pezsgőgyöngyöket szívtak volna be. Megkezdődött a farsangi hangulat, hogy először szétnyílt a bordó függöny mely az este majdnem disharmoniált a színpad szinességévei és tartott, amig odakünn meg nem szólalt az első böjti harangszó. Az első rész első száma társas jelenet volt, egy színházi karfelvételi próba ügyes paródiája, amelyet Osváth Andor ur dolgozott ki kacagtatóan. A komoly direktor ur, a nagyhangú karmester, a büszke jellemszinész (Ivanovics Béla, Büttner Róbert, Nedeczky Béla) hallgatták ki a jelentkezőket: a bősz hős Szappanyos Othellót, a babérokra vágyó Sanyaró Vendelt, a cérnahangu Cérna Zakariást, a veszedelmesen ambiciózus mészároslegényt, Goldstein Számi urat akik szavaltak, énekeltek — és Istenem, hogyan! — Azután jött a szép nem, a szakácsné Elektra aki domborított, mint Jászai Mari, különösen a földön, Szemes Terike, aki »valamit súgott a karmesternek, az igazgatónak, a jellemszinészek, de hiába súgott szegényke és végül kedves barátnénk : Kotlik Zirzabella, aki szétrobbantotta az egész társaságot és kacagástói majdnem a közönséget is. Majd Istvánffy Elemér bizonyította be igaz humoros vénával, hogy Arany János >Este van, este vanc-ja gyatra egy költemény. Önök is elhitték volna, ha azt német, tót, cigány, zsidó dialektusban meghallják. A kacagást ájtatos csönd váltotta fel, amikor Czinder Antalné úrhölgy lépett a lámpák elé s stílszerű toiletteben a bájos tirol népdalok közül hármat eljódlizott. Meleg, lágy, érzelmes althangja egy csapásra megvesztegette hallgatóságát, amely egyszerre Tirol vadvirágos havasai közé képzelte magát. Jött a nagy végjelenet Trilby és Svengali között, (akiket Berán Károly és Istvánffy Elemér urak közelebbről ismernek.) A borzalmas arcképjelenet volt az, a hölgyek ájuldoztak, az urak hajszála égnek meredt. Trylbi már hörgött, amikor valami történt, ami du Maurier munkájából hiányzik. Trylbi kacéron felemelte szoknyáját, meghajtotta magát Svengali előtt és kiszaladt a drámából, éldalolván : — Hármat tojott a fürjecske ! E jelenet ügyessége megfelelően csak cinematoskopban volna megörökíthető valamint a babakettősé is. (Perényi Irma, Büttner Róbert; impreszáró Czinder Antal.) Ahogy a két csomagjából kipakolt baba : szép bébé és csúf pojáca mozgott, énekelt, szerelmeskedett s végül ahogy mereven, szögletesen kitáncolt a profeszszionátus marionettutánzónak is dicséretére válnék. Nem is nyugodott a közönség, amig Perényi Irma k. a. még egyszer el nem énekelte : * Nincs édesebb, mint a tánc,* ami az este szálló igévé is vált. utoljára láttuk ? Hogy kinőttek akkor csak tollasodni kezdő szárnyai, amelyek most a szerencsés kolozsváriak felé repítik őt, hogy onnan mint elődjét, Klárikát visszavigyék az ország szivébe! Négy pajkos kupiét énekelt, kettőt a »Nebántsvirág«-ból, kettőt a»Kuktakisasszony«-ból, — elragadó gráciával, nagy temperamentummal, pajzán bonhomiával és a legbehizelgőbb hanggal. Minden köszönet neki, hogy eljött közénk. (Talált is kitűnő füttyü csizpárt.) Énekét zongorán Felsenburg Gyula ur kisérte az ő ismert virtuozitásával, amig a többi énekszámokban e nem könnyű szerepet kitűnően töltötte be Hajas Anna kisasszony. A programmot a Barisson nővérek (Elemérke, Gabriella, Jozefa, Karolina és Francisca) fellépése fejezte be. Sokat beszélhetnének indiskrét toilette-titkokról, bizony rózsaszínű, kék fehér kelmekölteményekről, habszerü kalapkákról, érdekes enyhevörös fürtökről, bájos mozdulatokról, de minderről nem merünk beszélni. Ellenben elmondjuk, hogy a Barisson-nővérek oly figyelmesek voltak, hogy magyarul és némileg helyi érdekű kuplékat énekeltek, (némelyek egy előkelő tollú helyi poéta doppelgángerére emlékeztettek a stílusban) pld. Szép kis város Esztergom, Meg van lőve, de vastagon Annyi benne az egyesület, Hogy a tehertől majd lesülyed. Óvó, szépítő katolikus, Tűzoltó, hisztorikus, Torna, kaszinó és kofa-céh. S a fránya tudja, még hány ízé. Minálunk, minálunk Minálunk már ez igy szokás, Minálunk, minálunk Muszájból van a társulás II. A Kaukázusban láttam én egy pompás kis falut. Ott volt, ahol megbámulják az uj kaput. S a pőtadó fölött, ha nagy, van gaudium, Ott a copf nem látszik, mert belül hordják. S ha beszélnek, hát igy mondják : Mak, mak, mak, mak, mak, Egymás között mind sógorok, mind komák. De azért, ha tehetjük, A hasznot meg nem vetjük, Elvállaljuk. A hölgyek különösen rokonszenveztek a nőcskékkel s harmadik énekszámuk végén egy-egy bokrétát dobtak fel nekik, amelyek manchettéja ugyan kissé nagy volt, de mégis akadt benne friss ibolya. Második rész. A második rész első számában uj ember, aki csak rövid időre látogatott el közénk, de máris régi, kedves ismerős számba vesszük : Hoffmann Jenő ur mutatkozott be. Egy monológot szavalt, elmés monológot Gabányi Árpád tollából arról a szegény fiúról, aki méltán mondja el, hogy »ilyesmi csak vele történhetik,* A játékán meglátszott, hogy nem dilettánssal, bármily ügyes dilettánssal, hanem olyannal van dolgunk, aki immár a szakszerű művészet mesgyéjére lépett. >Furcsa történetek* — ezek következének ezután, előadva »Margerite die Transilvania, a Clausenboroughi udvari színház utolérhetetlen csillaga* által. És hogy megjelent a színpadon fehér parókában, rózsaszínű ruhában, fekete keztyükben a legbájosabb rococo delnő, ami Peréuyi Margitunk, felzúgott a tapsvihar és fokozódott, amig orkánná változott. Hogy megnőtt, mivé fejlődött ez az Isten kegyelméből való tehetség, mióta A pompásan sikerült estélyen, a cigány másfelé levén elfoglalva, háziezredünk zenekara játszott. Bár a közönség rendkívül nagy volt, az állók is mind jól láthatták az előadást, ami a háznagy által feállitott lépcsőzetes pódiumnak volt köszönhető. Egyszóval az igazgatót: Roberto di Cassinót, (ahogy az egészen orfeumi módra nyomatott programm nevezte) igazán rendkívüli fáradtságáért az aratott siker kárpótolhatja, ha mindjárt egy szép asszony, aki az előadás alatt legjobban mulatott, a hamvazóra vált éjszakán »nagy bolondságnak« nevezte is az egész műsort. Persze, hogy bohóság volt, de szellemes, élvezetes, változatos bohóság, amilyennek lennie kellett. Riporter. * A Kath. KŐr farsang hétfőn rendezte a saisonban az utolsó mulatságát, amelyre nagy, a kör helyiségeihez mérten túlságos nagy közönség gyűlt össze. A táncot vagyis inkább a táncpróbálkozás rövid sikerült humoros műsor előzte meg, amelyből legjobban tetszett a pompást francia vígjáték: Valami hibája van, melyet legutóbb^a Kaszinó adott. Az ottani szereplők közül megmaradt Büttner Róbert és Hajas Olga, ujak voltak Perényi Árpád és Perényi Irma. Ujak, de a kaszinóistáknak méltó konkurrensei. Koppé ur a Das Lammchen-bea ügyesen mutatta be a belesült versszavalót, igen mulatságos volt a komikus hegedükvartett, s kacagtatok voltak a fehér parókás, óriás máslis bigofonisták, A hangú* latos mulatság belehaladt a hajnal derűjébe. * Circiter-mulatság. A legnagyobb helyi asztaltársaság: a régi renoméju Circiter a böjt első heteiben tartja meg eddig még mindég kitűnően sikerült évi mulatságát. * Diáktáncpróba. Évtizedek óta mindig egyik legkedvesebb estéje volt városunk közönségének az az este, amelyen a leendő bálkirálynék és jövendőbeli bálrendezők mutatták be első debutjüket a parketten. És évtizedek múlva mindég örömei emlékeztek vissza a kiérdemüít bálkirálynék az első estére, amelyen » nagysád-«dá avanzsiroztak és cukedliban dúskáltak, a megrokkant néhai bálrendezők is, akiknek az ideálja feltétlenül a táncpróbán született meg. Bájos kedves derűs volt a szombati est is, bár az idén azok az igazán kis táncosnők hiányoztak, akik a hunyó babát még kedvesebbnek tartják a térdharisnyás eleven pubiknál. A táncot két énekszám és egy vígjáték előzte meg. A karokban, amelyek zenei részében a háziezred zenekara is segédkezett, ismét bebizonyosodott, hogy mily jó kézben van a gimnáziumi zene- és énektanítás, amióta Schedl Arnulf és Borovicska. Adolf urak annak igazán szakavatott vezetői. A szinrekerülő vígjáték egy Lenardféle darab : > A szerencsétlen flótás* volt magyar átdolgozásban. Gondos, ügyes összevágó volt az egész játék, a szcenirozás, a kís szereplők maszkirozása, ami nem könnyű munka. A sok tapsban egyaránt osztozott a két főszereplő: a mindig éhes Benedek szabólegény (Marosi Kárroly) és a jóizű, ötletes fogadós (Niedermann Ferenc). Osztoztak velük a sikerben a flegmatikus angol (Tillmann Károly), a jól festő inas (Reviczky Elemér), s a többi kisebb-nagyobb szerepjátszó. — Előadás után megkezdődött a tánc, amelyben nem volt pihenés, még kezesbe a fin du siecle kor betegsége: a táncos hiány. A fiatalság betanulta a körmagyart is sikerülten. Igazán Örülünk, hogy e szép magyar tánc újra divatba jön. Az előadás alatt ott láttuk az öszszes tisztikart, a főpapok közül dr. Csernoch János, Maszlaghy Ferenc, dr. Roszszival István és Venczel József kanonokát, Maiina Lajos polgármestert, dr. Földváry István főügyészt, Frey Ferenc orsz. gyül. képviselőt, dr. Burián Jánost és másokat. A rendezőség élén ezúttal is kipróbált erő : Rózsa Vitái tanár állott. A négyeseket 68 pár táncolta. A mulatságon résztvettek: Asszonyok : Bartha Arminné, Bódogh Kálmánné, Burián Jánosné, Brenner Józsefné, Csupor Istvánné, Clementis Zsigmondné, özv. Csukássy Lászlóné, Etter Ödönné, Feigler Károlyné, Fiedler Fe* renezné, Frey Ferenczné, Gedeon Zoltánná, Fekete Árpádné, Gerenday Józsefné, Grósz Ferenczné, Hamar Árpádné, Hajas Simonné, Geiger Ferenczné, özv. Hoffmann Vilmosné, özv Greiffensteiner Jánosné, Hübschl Sándorné, Körmendy Mihályné, Leitgéb Jánosné, Laczkó Pálné, Marosi Ferenczné, Marosi Józsefné, Magurányi Józsefné, Magos Sándorné, Mattyasovszky Kálmánné, Mattyasovszky Vilmosné, Mattyasovszky Lajosné, Mezey Dénesné, Mészáros Károlyné, Matus Gyuláné, Niedermann Jánosné, Niedermann Józsefné, Niedermann Károlyné, Niederman Pálné, Nozdroviczky Miklósné, Paulovics Gézáné, Pethes Kálmánné, Pach Antalné, Pély Viktória. Reviczky Gézáné, Szenttamási Béláné, Szölgyémi Gyuláné, Szalkay Józsefné, Spanraft Józsefné, Zubcsek Mihályné, Borovicska Adolfné. Nádhera Pálné. Lányok : Bartha Erzsike — Csinos E. Bódógh Ilonka, Burián Erzsike, Brenner Erzsike, Bürchner EUácska, Clementis Gizella, Csukássy Etelka, Frey Berta, Schrank Anna, Fischer Colbrie Szerafine, Hamar Ilonka, Hajas Olga, Geiger Mariska és Ilonka, Hübschl Erzsike, Laczkó Vilma, Magurányi Olga, Magos Emmike és Mariska, Mattyasovszky Olga Marianne, Ilonka, és Margitka, Mezey Ilon és Manczi, Marosi Margitka, Nedeczky Erzsike, Matus Margit, Nozdroviczky Olga, Pethes Mariska, Pach Margit, Reviczky Árpadin és Margitka, Szenttamási Irén és Sárika, Szalkay Miczi és Margit, Spanraft Bertike, Tillmann Margit, Vass Gizella, Váczy Mariska és Varga Mariska